zavar a zavarban

Basszus már mindenki házasodik meg gyereket szül meg ilyenek. Én meg csak állást keresek - megint - és nem tudok egyről a kettőre lépni. Valamit nagyon nem jól csinálok. És basszus kezd zavarni, így közel a 30-hoz, hogy én még nem házasodok és nem szülök gyereket. Mert biztos valamit nem jól csinálok. Biztos nem jól csinálok valamit, mert mindenki házasodik meg gyereket szül, én meg nem, és egyelőre nem is fogok, és az zavar, hogy ez nem zavar, de zavarnia kellene, és akkor már inkább zavar. Szarügy.

Évek és a rutin.... :)

Azért jó egy neves naphoz kötni bizonyos eseményeket, mert az ember mindig vissza fog tudni emlékezni, hogy mikor történtek. Ezt az elvet szem előtt tartva majdnem 1 évvel azután, hogy megszereztem a jogosítványt, éppen pont ma vezettem először egyedül. (Egyébként a forgalmi vizsgám pont arra a napra esett, mint anno az államvizsgám.) És hogy miről neves ez a mai nap? Kérdezzétek őt! Nem is, inkább köszöntsétek! Nyugalom, nem ő Caesar. De az én szememben mindenképp győztes vezér! :)

Szóval elhatároztam, hogy a születésnapjára (természetesen a valódi ajándék mellett) meglepem egy névlegessel is, mégpedig azzal, hogy bevállalok egy utat autóval teljesen egyedül. Csak anyukámért mentem ki a pályaudvarra, az egész út nem volt több fél óránál, illetve de, több volt, mert még 10 percig keresgéltem parkolóhelyet és próbáltam bepasszírozni az autót két gyökérmódon álló kocsi közé, de megküzdöttem vele. Még segítséget is kértem, mert pl. parkolójegyet sem vettem még soha egyedül. Igaz, mással se. És az a döbbenetes, hogy sokkal felszabadultabb voltam egyedül, mint mikor mellettem van egy tapasztalt sofőr. Nem paráztam a sávváltásoknál sem, meg más dolgokon sem, amikre egy gyakorlott vezető (mint édesapám) folyton felhívja a figyelmemet, még akkor is, ha magamtól is észleltem, vagy tudomást vettem róla. Pedig mennyire féltem attól, hogy majd eltévedek, vagy nem tudom kezelni a váltót, vagy beletolatok valakibe piros lámpánál. Nos, úgy látszik, engem nem az feszélyez, hogy ügyetlen vagyok, hanem azért vagyok ügyetlen, mert a mellettem ülők feszélyeznek.  Nos, erről a témáról még bővebben is írok majd, meg még másról is, zajlik az élet több fronton, de most még egyszer, maximális hangerővel innen is

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, LUIS! :)

pofon - (a szerencsétől, vagy a szerencsének?)

Határozottan nem szeretem, mikor valaki az én segítségemet kéri ahhoz, hogy nyerjen egy játékban, így én nem is kérek konkrétan senkitől semmit. De köztudott, hogy szeretnék egy autót, és most "miért ne?" alapon esélyt adva a szerencsének regisztráltam egy nyereményjátékba, amivel autót lehet nyerni. Csak annyi dolgom van, hogy másokat is buzdítsak a regisztrációra. Nos, én nem fogok senkit sem buzdítani, viszont itt ez a link, ha valaki szintén részt szeretne venni a játékban. Pontosan nem tudom, hogy működik, de talán minél több ember regisztrál a te javaslatodra, annál nagyobb esélyed van nyerni. Szóval vegyétek úgy, hogy én most meghívtam mindenkit, akit érdekel, és senkit sem hívtam meg, akit nem érdekel. Mert mint hangsúlyoztam, én nem szeretek ilyesmikben "partner" lenni. De akkor is szívesen nyernék egy kocsit. :)

Arról meg majd később írok, hogy mi lett a vége. (Mert ugye én soha nem veszek részt ilyen játékokban, ennél fogva soha nem nyertem még semmit.)

Update május 22: Végül persze nem én nyertem az Opelt. Valami vidéki csóka vitte el, aki biztosan több száz ismerősét bevonta a buliba. Úgyhogy most újra gondolkodóba estem, hogyan és honnan szerezzek autót. Vagy pénzt. De inkább autót.

-

Gyűlölöm a hülye melleimet.

Tavaszi sétafika :)

Egy pár napja elhatároztuk Luis-szal, hogy hétvégén (vagyis szombaton) elmegyünk Visegrádra, mert van ott valami sportos program, amit szívesen kipróbálnánk. Meg is próbáltunk egy alkalmat lefoglalni, de sajnos pechünk volt, mert éppen most vannak technikai gondjaik, és bizonytalan ideig szünetel a szolgáltatás. Na, akkor gyorsan ki kellett találnunk valami más programot, mert ezt a gyönyörű tavaszi napsütést nem hagyhattuk elveszni. S mivel Visegráddal mindig együtt emlegetik Szentendrét, meg is volt az új terv: látogassunk el a Skanzenbe! Én még nagyon kislánykoromban voltam arrafelé, valami osztálykiránduláson, meg még egy pár éve a szüleimmel és egy baráti családdal (avagy családi barátokkal?), de a gyerekkori élményekből nem sok mindenre emlékeztem már, a pár évvel ezelőtti látogatás alkalmával pedig pont rossz időben mentünk, és így szinte csak sétálni tudtunk, mert egyébként nagyjából minden zárva volt. (Arra már nem emlékszem, hogy csak az idény miatt, vagy valami felújítás végett...) Szó ami szó: hihetetlen kíváncsisággal vártam, mit fogok majd látni. Előre örültem a szép időnek, meg annak, hogy majd sétálhatok egy jót Luis-szal. A várakozásom be is teljesült, mert az egész napunk fantasztikusan sikerült. Viszonylag korán, 11 felé értünk be Szentendrére, HÉV-vel mentünk, de a Skanzenbe csak másfél órával később volt busz, úgyhogy addig el kellett töltenünk valahogy az időt, hát sétáltunk egyet a kis utcákban, meg ettünk egy süteményt a Szamos cukrászdában. Elég sok ember volt a tereken, mindenki ki akarta használni, hogy április közepén ragyogóan süt a nap. 1 órakor már a Skanzenben sétálgattunk, és sokkal de sokkal nagyobb és szebb, mint amire emlékeztem. Szinte egy teljes méretű falu. Olyan sok ház, meg látnivaló volt, hogy nem is tudtunk a végére érni. Ha mindent figyelmesen és töredelmesen végig akartunk volna nézni (illetve néztünk volna, mert hát nem az akarattal volt a baj), szerintem simán el tudtunk volna ott tölteni akár 10 órát is. Hát, nekünk csak ötöt sikerült. És még így sem láttunk mindent. Viszont az egyik háznál megkínáltak minket frissen készült kemencében sült rakott krumplival, egy másik háznál pedig mézeskalácsot vettünk. Simogattam kecskét, és lovat is. Felültünk a kisvasútra, ami a kiállításközpont egyik végéből a másikba ment, és egyre csak sétáltunk és sétáltunk és sétáltunk. Piknikeztünk pokrócon szendvicsekkel, ittunk finom bort, beszélgettünk dánokkal, találkoztunk kedves családokkal, de ami a legjobb volt (legalábbis az én szemszögemből), hogy nem voltak olyan rengetegen, és akik voltak, azok is inkább fiatalabb vagy idősebb párok voltak, de nem gyerekek, mert őszintén megmondva én a dolgos hétköznapok után szeretek egy kicsit kiszakadni ebből a közegből, és örülök, ha nem kell gyerekek közelében lennem.

Időszaki kiállítást is láttunk, beszélgettünk több ott dolgozóval is, és több fényképet is készítettünk. De azok Luisnál vannak, úgyhogy majd update-olom később ezt a posztot egy pár fotóval.

Kicsit megkapta a hátunkat a nap, és nap végére lejártuk a lábunkat, de mégis csak megérte, és nagyon szép napot töltöttünk ott. Estefelé Szentendrén fagyiztunk még egyet, kiültünk a Duna-partra, néztük a hullámokat, süttettük a hátunkat, majd mielőtt hazaindultunk volna, bementünk egy kézműves pub-ba, és ittunk egy-egy pohár sört. De még mindig nem volt kedvünk hazamenni, ezért visszatérve Pestre elmentünk egy kávézóba (ami csak pár hete nyílt), ahol társasjátékozni lehet fogyasztás közben (vagy inkább fogyasztani társasozás közben), és megismertünk egy új kártyajátékot, amivel majdnem éjfélig játszottunk. Egyik asztaltól a másikig csapódtunk, több idegennel összeismerkedtünk, hogy együtt is játszhassunk, és a végén (némi autós segítséggel) nagyjából fél 2-re haza is értünk, és egy jó kis tavaszi napot magunk mögött tudva ágyba.... zuhantunk. :)

Update fotók:

 

 

 

 

Rinyatéma, sorstársaknak...

Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Ugyanis pár hete elhatároztam, hogy ha megkapom az áprilisi fizetésemet, akkor veszek majd 2-3 új melltartót, mert amiket most hordok, elkoptak már, sőt, némelyik kényelmetlen is, szépnek pedig egyáltalán nem mondanám őket. Nos, tudni kell, hogy nálam a fehérneműk nem úgy vannak, hogy besorakoztatva szépen a szekrénybe, és csak benyúlok, és kiveszek egyet, mert mindig az adott ruhámhoz kell választanom, ami persze érthető, és gondolom, lányok milliói vannak így vele, csakhogy.... én nem aközött mérlegelek, hogy ezt a fehéret vagy azt a fehéret, vagy esetleg feketét vagy színeset válasszak az adott napra, és még csak aközött sem mérlegelhetek, hogy szivacsos, merevítős, vagy sima, vagy sport, vagy push up-os legyen a nyertes... hanem konkrétan azt kell eldöntenem, hogy a fehéret vagy a feketét vegyem fel, illetve hogy a két rossz, és elhasznált közül melyik a kevésbé gázos... Így tehát mindenképp rá voltam kényszerülve arra, hogy beszerezzek pár csinos és jó darabot. Melltartót nyilván nem vesz használt ruha üzletben az ember lánya, de én először az olcsóbb helyeken keresgéltem. Sikertelenül. Fölpróbáltam még a múlt hónapban nagyjából 20 különféle méretűt, fazonút, és nem találtam megfelelőt. Egy-egy régebbi darabból kiindulva keresgéltem a szám-betű kombinációk között, de igazából sosem foglalkoztam azzal, hogy ezek a jelzések mit jelentenek, mert eddig mindig ránézésre választottam, és általában jót. De létezik, hogy mindenhol maradtam volna "ugyanakkora" csak a mellem nőtt úgy, mint ha szilikont ültettem volna be? Mert megunva a sok sikertelen hadjáratot, bementem egy neves márkaüzletbe, ahol csak fehérneműket árulnak, és ott kértem segítséget az eladóhölgytől. Lemért, és pontosan meghatározta, milyen melltartót kell keresnem, én meg fogtam magam és kétségbeestem, ugyanis eddig még csak nem is találkoztam ilyen jelzésű darabokkal. Őszintén szólva a legnagyobb méret (mert hogy kiderült számomra, minél hátrébb van az ABC-ben a betű, annál nagyobb méretű mellre való a holmi) számomra eddig a "D" volt, erre most kiderült, hogy az én mellem baromira F-es.... (De megnyugtató, hogy még G és H is van a választékban...) Adott is a hölgy egy darabot, felpróbáltam, éppen passzolt, és mennyit fizettem érte? Hát közel 15ezer Ft-ot... Kérdeztem, van-e bármilyen más fazon, szín, márka... (gondolva, hátha mutat pár olcsóbb darabot is, mert bár nem mondtam, de azért sokalltam az árat... őszintén én reméltem, 6-7 ezer Ft-ból megúszom, de még 10-et sem sajnáltam volna érte, ha jó), és nem tudott mutatni egyetlen másikat sem. Úgyhogy megvettem, és félig nevetve, félig sírva távoztam, mert örültem, hogy végre kaptam egy olyan melltartót, ami tényleg mindenhol passzol (és hátul nem kúszik föl a nyakamba), de szomorú lettem, hogy még egy ilyen márkaboltban sem tudok "válogatni", és habár eddig nem tartottam a mellemet se kicsinek, se nagynak, pont elégedett voltam a méretével, azért ez az F kosár kicsit kiábrándított....

Na de a história még folytatódik, mert a körúton is bementem egy üzletbe érdeklődni, és ott mutatott 4 félét is, a legolcsóbb 11, a legdrágább 18 ezer Forint... Azt hiszem, nem mostanában lesz másik új melltartóm. :(

De ha bárki tud 10 körül (de inkább alatt) F kosarú (80-as) melltartóról, ne tartsa vissza az információt!

"Ki takarít itt és ki takarít ott?"

Én igazán mindent megpróbáltam, tényleg, minden követ megmozgattam, az összes elérhető barátomat és barátnőmet megkérdeztem, de úgy látszik, most az Égiek is azt akarták, hogy egyedül maradjak, senki ne érjen rá, és muszáj legyen nonstop önmagammal töltenem a hétvégét, mert még a szüleim is távol vannak, bátyám is dolgozik, így csak magamra számíthattam. Ez pedig elég volt arra, hogy megunjam a körülményeket és változtassak rajta...

Oké, először csak a ruháimat akartam rendbe rakni. Aztán kicserélni a téli kollekciót a nyárira (merthogy szekrényem méretéből adódóan nem tudom egyszerre minden ruhámat tárolni, így a nem szezonális ruhákat egy régi bőröndbe rendezem, és a szekrény tetejére "dobom"), de végül annyira megjött az energia és nem múlt el a kedv, hogy fogtam egy portörlő rongyot, és szépen egyesével letöröltem a több hónapos port minden polcról. Utána kidobáltam a sok ezeréves kacatot, amiket őrizgettem a fiókom mélyén, és megszabadultam a gyerekkoromból megmaradt üres és félig kiürült, büdös és már használhatatlan parfümöktől, üvegektől. Meg régi újságoktól. Helyet találtam a könyveknek, füzeteknek, kialakítottam egy piperés polcot, szortíroztam a papírok között, létrehoztam egy írószeres "fiókot", rendszereztem a jótállási jegyeket és egyéb fontos iratokat, egyszóval minden látható és nem annyira látható zugot lomtalanítottam. Aztán portalanítottam. Egy teljes napom ráment, már csak a porszívózás van hátra, de azt meghagyom holnapra, hadd örüljenek a szomszédok neki holnap délután. :)

Szó ami szó: tökéletes rend és tisztaság van a szobámban. Már csak 2 szekrény tartalmát kell szelektálnom és rendszereznem. De ez egy másik egyedül töltött hétvége vidám programja lesz. :)

What kind of?

Igazából az már egy eldöntött dolog, hogy lesz kutyám. Tavasszal már kutyát szeretnék sétáltatni. Csak az az egy problémám van, hogy még mindig nem jutottam dűlőre: milyen fajtát tartsak. Nem ragaszkodom ahhoz, hogy fajtatiszta legyen, ellenben kistestű és fiatal kutyát szeretnék. Olyan fajták vannak, amik eleve tiltólistán vannak (mint pl. a chihuahua, a palotapincsi, meg a yorskshire terrier, előbbiek a rossz természetük, utóbbi pedig a túltenyésztett és ezáltal beteges volta miatt) de nincs abszolút "befutóm". Mert eddig akármilyen fajta jött szóba, mindnél volt valami negatívum, amivel nem tudom, hogy meg akarok-e birkózni. A legnagyobb probléma abból adódik, hogy még sohasem volt saját kutyám (és hiába értek a kutyák nyelvén, meg tudom megsimogatni bármelyiket, egy kutyát nevelni egészen más dolog). Szóval mondhatni elég tapasztalatlan vagyok, totális kezdő, és nem szeretném, ha a leendő kutyám a fejemre nőne, vagy túl önfejű lenne, csak azért, mert én nem tudom, hogyan kell elkezdeni. A második probléma a körülményeim között keresendő, vagyis hogy lakótelepi lakásban élek, és rendszertelenül járok dolgozni. Legalábbis egy állat szemszögéből nézve. Mert annyit azért laikusként is tudok, hogy a kutyák (a macskákhoz hasonlóan) szokásállatok, vagyis szeretik ugyanabban az időben kapni az ételt, ugyanabban az időben sétálni menni, és ugyanazokkal az emberekkel lenni egy helyen. Mert igaz ugyan, hogy a lakásban szinte mindig van valaki, pl a szüleim, de én egyik nap délelőtt 10-kor megyek dolgozni, máskor fél 12-kor is ráérek elindulni, megint más napokon már fél 7-kor kilépek a lakás ajtaján. Ellenben minden hétköznap este 6 után érek haza. Na, egy ilyen időbeosztás mellett milyen kutyának lennék "ideális" gazdi? Aki nem szedné szét a lakást a távollétemben, de szeretne velem is időt tölteni, aki elfogadna idegen embereket is, de ragaszkodna hozzám, akit nem kellene folyton orvoshoz hordani, és nem dilizne be idős korára, akinek az ápolásával (szőr és köröm) nem lenne túl sok vesződség, (mert én a fésülésre szánt időt inkább tölteném játékkal és simogatással) és legfőképpen: nem nőne nagyra, de hasonlítana küllemében egy kutyához... Létezik egyáltalán ilyen kutya a világon?

Vagy nekem tényleg nem való? De ha nem kutya (és nem macska, mert Galádból csak egyetlen egy volt), akkor mi? Mert nekem kell egy állat.

Szociális világháló....

Csak azt nem tudom, mi lesz akkor, ha munkahelyet kell váltanom. Mert hogy most hétfőn volt a tantestületi kirándulás (amiről akartam is bővebben írni, de kiment a fejemből... Nem baj, majd legközelebb arról írok), és az ebédnél az étteremben ülve az egyik kolléganőm kérdőre vont, hogy miért nem jelöltem már be Facebook-on, pedig több mint egy éve ott dolgozom. Nos, én magamtól senkit nem jelölök be. Mindenki tudja rólam, hogy csak olyan emberek az ismerőseim a nevezett oldalon, akikkel a valós életben is tartom a kapcsolatot, illetve van pár becses kivétel, akiket pusztán tiszteletből igazoltam vissza (mint pl gimnáziumi tanáraim, szüleim barátai, és hasonlók), de magamtól senkit nem jelölök be. Ehhez tartom magam azóta, mióta a Facebook-on tag vagyok. Így tehát nagyjából akkor megállapodtunk benne, hogy nem leszünk ismerősök, mikor oda kerültem, mert én nem jelölök be senkit, ő pedig nem jelöl be engem. Hogy ő miért nem? Mert ő az idősebb, és szerinte nekem kellene "nyitnom". De ez csak most hétfőn derült ki. Na, hát jó. Akkor megírtam neki üzenetben, hogy erre való tekintettel kivételt teszek vele (a nagyjából 150 ismerősöm közül nagyjából az 5.-kel), és bejelölöm, de ezt ne verje nagydobra, mert senki mással nem fogok kivételt tenni. Nos, úgy látszik, a Facebook megoldotta az ő közreműködése nélkül, ugyanis hétfő óta - mióta interneten is ismerősök vagyunk E-vel - már 3 másik is megtalált és bejelölt. Illetve csak kettő, a harmadikat nem ismerem, vagyis kép és név alapján nem tudom beazonosítani, de az bizonyos, hogy azon a napon jelölt be, amikor egy másikat visszaigazoltam. És közös ismerősnek csak őt hozta ki. Ez mind szép és jó, mert akit valóban ismerek személyesen és szoktam vele beszélgetni, azt visszaigazolom (meg nyilván egy munkatársat, akivel nap-mint nap találkozom az épületben nem fogok elutasítani), csak mi lesz akkor, ha majd úgy alakul, hogy többé nem fogok itt dolgozni, és ennél fogva (az akkor már volt) munkatársaim 90 %-ával nem fogom tartani a kapcsolatot? Mint ahogy az első munkahelyemről "szerzett" ismerőseim 90 %-ával sem tartom már a kapcsolatot... Mondjuk ők nem követik nyomon az életemet, és nem esett nekik rosszul, tán fel sem tűnt, hogy némelyiküket töröltem az ismerőseim közül, és nem egy fenyegetést követően, ami dívik az oldalon, hogy "aki ilyet oszt meg, azt törlöm", meg hasonló, hanem szó nélkül cselekedtem. De a mostani munkatársaimmal mondjuk jövőre, vagy azután (mikor már több mint dupla annyi ideje dolgozom itt, mint az említett régi helyen) nem biztos hogy lesz szívem ezt tenni, főleg, hogy velük jóval többször és többet beszélek, mint anno a régiekkel...

Egyelőre pedig sorra jönnek a jelölések, és a kezdeti 2 főről már 10-re nőtt a Facebook-munkatársak száma. Én meg már nem győzök "válogatni" a fontosabb ismerőseim között... Mert én szerintem az n+1. módon használom az oldalt... Mindenkitől eltérően.

Juuuu-veeeeen-tuuuus (és nem a foci)

Mostanában szívesen hallgatok Juventus rádiót, mert általában olyan zenéket adnak, amiket én is szeretek, és nincs olyan sok ismétlés. Mióta megszűnt a Sláger Rádió és a Danubius, majd a Sláger Rádió frekvenciáját átvevő Neo FM is az enyészeté lett, úgymond rádió nélkül maradtam. A Class FM-et nem tudtam megszeretni, a Music FM sem nekem való, a Petőfin pedig túl alternatív (és nem az én irányvonalamnak megfelelő) zenék vannak, így hát sokáig nem hallgattam rádiót. Amennyiben mégis, csak a Bartók jöhetett szóba, mert legalább a komolyzenét szeretem (és abból nincs olyan sok válfaj, amiket nem hallgatok szívesen.) De egy pár hete felfedeztem a Juventust, mert buszon utaztam, és a lejátszóm lemerült, a telefonon viszont csak rádió jön be, és keresnem kellett valamit. Éppen jó zene ment (amit nem ismertem, de megtetszett, és azóta meg is szereztem), utána még egy jó dal, és még egy jó dal... És többször elhangzott a rádió neve (ami nem volt előttem ismeretlen, de mégse vettem róla soha tudomást), és valahogy "rászoktam". A szlogenjük valahogy így szól: Budapest kedvencei. Na, az enyém biztosan. :) Még a beszélgetős műsorai is tetszenek, bár ilyenekkel csak esténként találkoztam. Annyira nem követem nyomon a programot, de ha módom van rá, odakapcsolok/tekerek. Egyetlen problémám van csak vele, mégpedig az, hogy felszín alatti közlekedésben és helységekben nem lehet fogni. Vagyis csak akkor tudok rádiót hallgatni, ha buszon/vonaton utazok, vagy ha itthon vagyok. Na, most álljon itt az a dal, amit végül is a Juventus ismertetett és szerettetett meg velem: