"Természetesen sok hibán van, ha benned kevés a szeretet."

/C.H. Spurgeon/

Szabad itt egy hely?

Az meg milyen már, hogy valaki a buszon nem csak megkocogtatja a vállad, hanem durván megüti, aztán mikor idegesen hátrafordulsz, hogy megtudd ki az és mit akar: még durvábban szólal meg az idegen, hogy adjad át a helyed... Nézel körbe, nem érted, kinek és miért kellene átadnod, mire az idegen az előzőnél is durvábban mondja, hogy: nem láttad? Alig bírt felszállni. (Nem, nem láttam.) Nem mellesleg volt még közvetlenül mellettem szabad hely. Nem is egy. Én nem lehetek beteg? Nekem nem fájhat a lábam? Úgy, de úgy utálom az ilyen embereket. Csak azért mert fiatal vagyok és rövid a hajam, már egyből én vagyok az egyetlen, akit ezzel cseszegetni kell? Én nem ülhetek, főleg addig míg van szabad ülés? Gyááá, nagyon nem indul jól a napom...

Telefonom rövid története hosszabban.

Sokáig büszke voltam arra, hogy okosabb vagyok a telefonomnál, és nem akartam tapizós telefont, de be kellett látnom, hogy a korral haladni kell, és ha egyre több a zűr a mobilommal, nem kerülhetem ki a készülékváltást. Eleve is volt egy mobilnetem, amit szinte egyáltalán nem használtam, mégis becsületesen fizettem a havidíját, és mellette még időnként töltöttem a telefonomra is pénzt. Aztán meguntam ezt a kettősséget, na meg azt, hogy a mobilom folyton bemondja az unalmast, ezért fogtam magam, és elmentem a szolgáltatóm egyik üzletébe, és a két "szolgáltatásból" csináltattam egyet. Vettem egy okostelefont, kártyásról előfizetésesre váltottam, és az internetet lemondtam illetve beleépítettem az új csomagomba. Ez volt két hete szombaton, 6-án. Aztán eltelt másfél hét, és kiderült, hogy az új telefonom (amiről később megtudtam, hogy igazából csak 2-3 hónapja van a piacon) hangszórója nem szól rendesen. Recseg, és olyan halk, mint ha folyton a takaró alól szólna. Nem tudom, mi történhetett vele, nem hiszem, hogy például víztől károsodott, és kívülről semmi nem látszott rajta, úgyhogy muszáj volt visszavinnem az üzletbe, szervizelésre. Sajnos a 3 napos időintervallumot már túlléptem, ezért csak garanciális javítást vállaltak, cserét nem, úgyhogy várhatóan jövőhétre készül el. Alkatrészcsere. (Mondjuk f*sza, mert az aksit például itthon nem is lehet kiszedni belőle, és bármi gubanc van, egyből szervizelni kell, mert házilag nem távolítható el róla a hátlap.) Fogalmam sincs, hogy a gond gyári hiba-e vagy később szerezte, mert vagyok olyan peches, hogy nem hallottam előtte a telefonom saját hangját, csak fülhallgatón keresztül, vagy rezgő módban. Na, de gond egy szál se, másfél hét használat után másfél hét szünet, és jövőhét végén már újra lesz telefonom, ami egyelőre okosabb lesz nálam. (Különben nem hittem volna, hogy ilyen rövid idő alatt meg lehet szeretni egy ketyerét.)

zavar a zavarban

Basszus már mindenki házasodik meg gyereket szül meg ilyenek. Én meg csak állást keresek - megint - és nem tudok egyről a kettőre lépni. Valamit nagyon nem jól csinálok. És basszus kezd zavarni, így közel a 30-hoz, hogy én még nem házasodok és nem szülök gyereket. Mert biztos valamit nem jól csinálok. Biztos nem jól csinálok valamit, mert mindenki házasodik meg gyereket szül, én meg nem, és egyelőre nem is fogok, és az zavar, hogy ez nem zavar, de zavarnia kellene, és akkor már inkább zavar. Szarügy.

Évek és a rutin.... :)

Azért jó egy neves naphoz kötni bizonyos eseményeket, mert az ember mindig vissza fog tudni emlékezni, hogy mikor történtek. Ezt az elvet szem előtt tartva majdnem 1 évvel azután, hogy megszereztem a jogosítványt, éppen pont ma vezettem először egyedül. (Egyébként a forgalmi vizsgám pont arra a napra esett, mint anno az államvizsgám.) És hogy miről neves ez a mai nap? Kérdezzétek őt! Nem is, inkább köszöntsétek! Nyugalom, nem ő Caesar. De az én szememben mindenképp győztes vezér! :)

Szóval elhatároztam, hogy a születésnapjára (természetesen a valódi ajándék mellett) meglepem egy névlegessel is, mégpedig azzal, hogy bevállalok egy utat autóval teljesen egyedül. Csak anyukámért mentem ki a pályaudvarra, az egész út nem volt több fél óránál, illetve de, több volt, mert még 10 percig keresgéltem parkolóhelyet és próbáltam bepasszírozni az autót két gyökérmódon álló kocsi közé, de megküzdöttem vele. Még segítséget is kértem, mert pl. parkolójegyet sem vettem még soha egyedül. Igaz, mással se. És az a döbbenetes, hogy sokkal felszabadultabb voltam egyedül, mint mikor mellettem van egy tapasztalt sofőr. Nem paráztam a sávváltásoknál sem, meg más dolgokon sem, amikre egy gyakorlott vezető (mint édesapám) folyton felhívja a figyelmemet, még akkor is, ha magamtól is észleltem, vagy tudomást vettem róla. Pedig mennyire féltem attól, hogy majd eltévedek, vagy nem tudom kezelni a váltót, vagy beletolatok valakibe piros lámpánál. Nos, úgy látszik, engem nem az feszélyez, hogy ügyetlen vagyok, hanem azért vagyok ügyetlen, mert a mellettem ülők feszélyeznek.  Nos, erről a témáról még bővebben is írok majd, meg még másról is, zajlik az élet több fronton, de most még egyszer, maximális hangerővel innen is

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT, LUIS! :)

pofon - (a szerencsétől, vagy a szerencsének?)

Határozottan nem szeretem, mikor valaki az én segítségemet kéri ahhoz, hogy nyerjen egy játékban, így én nem is kérek konkrétan senkitől semmit. De köztudott, hogy szeretnék egy autót, és most "miért ne?" alapon esélyt adva a szerencsének regisztráltam egy nyereményjátékba, amivel autót lehet nyerni. Csak annyi dolgom van, hogy másokat is buzdítsak a regisztrációra. Nos, én nem fogok senkit sem buzdítani, viszont itt ez a link, ha valaki szintén részt szeretne venni a játékban. Pontosan nem tudom, hogy működik, de talán minél több ember regisztrál a te javaslatodra, annál nagyobb esélyed van nyerni. Szóval vegyétek úgy, hogy én most meghívtam mindenkit, akit érdekel, és senkit sem hívtam meg, akit nem érdekel. Mert mint hangsúlyoztam, én nem szeretek ilyesmikben "partner" lenni. De akkor is szívesen nyernék egy kocsit. :)

Arról meg majd később írok, hogy mi lett a vége. (Mert ugye én soha nem veszek részt ilyen játékokban, ennél fogva soha nem nyertem még semmit.)

Update május 22: Végül persze nem én nyertem az Opelt. Valami vidéki csóka vitte el, aki biztosan több száz ismerősét bevonta a buliba. Úgyhogy most újra gondolkodóba estem, hogyan és honnan szerezzek autót. Vagy pénzt. De inkább autót.

-

Gyűlölöm a hülye melleimet.

Tavaszi sétafika :)

Egy pár napja elhatároztuk Luis-szal, hogy hétvégén (vagyis szombaton) elmegyünk Visegrádra, mert van ott valami sportos program, amit szívesen kipróbálnánk. Meg is próbáltunk egy alkalmat lefoglalni, de sajnos pechünk volt, mert éppen most vannak technikai gondjaik, és bizonytalan ideig szünetel a szolgáltatás. Na, akkor gyorsan ki kellett találnunk valami más programot, mert ezt a gyönyörű tavaszi napsütést nem hagyhattuk elveszni. S mivel Visegráddal mindig együtt emlegetik Szentendrét, meg is volt az új terv: látogassunk el a Skanzenbe! Én még nagyon kislánykoromban voltam arrafelé, valami osztálykiránduláson, meg még egy pár éve a szüleimmel és egy baráti családdal (avagy családi barátokkal?), de a gyerekkori élményekből nem sok mindenre emlékeztem már, a pár évvel ezelőtti látogatás alkalmával pedig pont rossz időben mentünk, és így szinte csak sétálni tudtunk, mert egyébként nagyjából minden zárva volt. (Arra már nem emlékszem, hogy csak az idény miatt, vagy valami felújítás végett...) Szó ami szó: hihetetlen kíváncsisággal vártam, mit fogok majd látni. Előre örültem a szép időnek, meg annak, hogy majd sétálhatok egy jót Luis-szal. A várakozásom be is teljesült, mert az egész napunk fantasztikusan sikerült. Viszonylag korán, 11 felé értünk be Szentendrére, HÉV-vel mentünk, de a Skanzenbe csak másfél órával később volt busz, úgyhogy addig el kellett töltenünk valahogy az időt, hát sétáltunk egyet a kis utcákban, meg ettünk egy süteményt a Szamos cukrászdában. Elég sok ember volt a tereken, mindenki ki akarta használni, hogy április közepén ragyogóan süt a nap. 1 órakor már a Skanzenben sétálgattunk, és sokkal de sokkal nagyobb és szebb, mint amire emlékeztem. Szinte egy teljes méretű falu. Olyan sok ház, meg látnivaló volt, hogy nem is tudtunk a végére érni. Ha mindent figyelmesen és töredelmesen végig akartunk volna nézni (illetve néztünk volna, mert hát nem az akarattal volt a baj), szerintem simán el tudtunk volna ott tölteni akár 10 órát is. Hát, nekünk csak ötöt sikerült. És még így sem láttunk mindent. Viszont az egyik háznál megkínáltak minket frissen készült kemencében sült rakott krumplival, egy másik háznál pedig mézeskalácsot vettünk. Simogattam kecskét, és lovat is. Felültünk a kisvasútra, ami a kiállításközpont egyik végéből a másikba ment, és egyre csak sétáltunk és sétáltunk és sétáltunk. Piknikeztünk pokrócon szendvicsekkel, ittunk finom bort, beszélgettünk dánokkal, találkoztunk kedves családokkal, de ami a legjobb volt (legalábbis az én szemszögemből), hogy nem voltak olyan rengetegen, és akik voltak, azok is inkább fiatalabb vagy idősebb párok voltak, de nem gyerekek, mert őszintén megmondva én a dolgos hétköznapok után szeretek egy kicsit kiszakadni ebből a közegből, és örülök, ha nem kell gyerekek közelében lennem.

Időszaki kiállítást is láttunk, beszélgettünk több ott dolgozóval is, és több fényképet is készítettünk. De azok Luisnál vannak, úgyhogy majd update-olom később ezt a posztot egy pár fotóval.

Kicsit megkapta a hátunkat a nap, és nap végére lejártuk a lábunkat, de mégis csak megérte, és nagyon szép napot töltöttünk ott. Estefelé Szentendrén fagyiztunk még egyet, kiültünk a Duna-partra, néztük a hullámokat, süttettük a hátunkat, majd mielőtt hazaindultunk volna, bementünk egy kézműves pub-ba, és ittunk egy-egy pohár sört. De még mindig nem volt kedvünk hazamenni, ezért visszatérve Pestre elmentünk egy kávézóba (ami csak pár hete nyílt), ahol társasjátékozni lehet fogyasztás közben (vagy inkább fogyasztani társasozás közben), és megismertünk egy új kártyajátékot, amivel majdnem éjfélig játszottunk. Egyik asztaltól a másikig csapódtunk, több idegennel összeismerkedtünk, hogy együtt is játszhassunk, és a végén (némi autós segítséggel) nagyjából fél 2-re haza is értünk, és egy jó kis tavaszi napot magunk mögött tudva ágyba.... zuhantunk. :)

Update fotók:

 

 

 

 

Rinyatéma, sorstársaknak...

Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Ugyanis pár hete elhatároztam, hogy ha megkapom az áprilisi fizetésemet, akkor veszek majd 2-3 új melltartót, mert amiket most hordok, elkoptak már, sőt, némelyik kényelmetlen is, szépnek pedig egyáltalán nem mondanám őket. Nos, tudni kell, hogy nálam a fehérneműk nem úgy vannak, hogy besorakoztatva szépen a szekrénybe, és csak benyúlok, és kiveszek egyet, mert mindig az adott ruhámhoz kell választanom, ami persze érthető, és gondolom, lányok milliói vannak így vele, csakhogy.... én nem aközött mérlegelek, hogy ezt a fehéret vagy azt a fehéret, vagy esetleg feketét vagy színeset válasszak az adott napra, és még csak aközött sem mérlegelhetek, hogy szivacsos, merevítős, vagy sima, vagy sport, vagy push up-os legyen a nyertes... hanem konkrétan azt kell eldöntenem, hogy a fehéret vagy a feketét vegyem fel, illetve hogy a két rossz, és elhasznált közül melyik a kevésbé gázos... Így tehát mindenképp rá voltam kényszerülve arra, hogy beszerezzek pár csinos és jó darabot. Melltartót nyilván nem vesz használt ruha üzletben az ember lánya, de én először az olcsóbb helyeken keresgéltem. Sikertelenül. Fölpróbáltam még a múlt hónapban nagyjából 20 különféle méretűt, fazonút, és nem találtam megfelelőt. Egy-egy régebbi darabból kiindulva keresgéltem a szám-betű kombinációk között, de igazából sosem foglalkoztam azzal, hogy ezek a jelzések mit jelentenek, mert eddig mindig ránézésre választottam, és általában jót. De létezik, hogy mindenhol maradtam volna "ugyanakkora" csak a mellem nőtt úgy, mint ha szilikont ültettem volna be? Mert megunva a sok sikertelen hadjáratot, bementem egy neves márkaüzletbe, ahol csak fehérneműket árulnak, és ott kértem segítséget az eladóhölgytől. Lemért, és pontosan meghatározta, milyen melltartót kell keresnem, én meg fogtam magam és kétségbeestem, ugyanis eddig még csak nem is találkoztam ilyen jelzésű darabokkal. Őszintén szólva a legnagyobb méret (mert hogy kiderült számomra, minél hátrébb van az ABC-ben a betű, annál nagyobb méretű mellre való a holmi) számomra eddig a "D" volt, erre most kiderült, hogy az én mellem baromira F-es.... (De megnyugtató, hogy még G és H is van a választékban...) Adott is a hölgy egy darabot, felpróbáltam, éppen passzolt, és mennyit fizettem érte? Hát közel 15ezer Ft-ot... Kérdeztem, van-e bármilyen más fazon, szín, márka... (gondolva, hátha mutat pár olcsóbb darabot is, mert bár nem mondtam, de azért sokalltam az árat... őszintén én reméltem, 6-7 ezer Ft-ból megúszom, de még 10-et sem sajnáltam volna érte, ha jó), és nem tudott mutatni egyetlen másikat sem. Úgyhogy megvettem, és félig nevetve, félig sírva távoztam, mert örültem, hogy végre kaptam egy olyan melltartót, ami tényleg mindenhol passzol (és hátul nem kúszik föl a nyakamba), de szomorú lettem, hogy még egy ilyen márkaboltban sem tudok "válogatni", és habár eddig nem tartottam a mellemet se kicsinek, se nagynak, pont elégedett voltam a méretével, azért ez az F kosár kicsit kiábrándított....

Na de a história még folytatódik, mert a körúton is bementem egy üzletbe érdeklődni, és ott mutatott 4 félét is, a legolcsóbb 11, a legdrágább 18 ezer Forint... Azt hiszem, nem mostanában lesz másik új melltartóm. :(

De ha bárki tud 10 körül (de inkább alatt) F kosarú (80-as) melltartóról, ne tartsa vissza az információt!

"Ki takarít itt és ki takarít ott?"

Én igazán mindent megpróbáltam, tényleg, minden követ megmozgattam, az összes elérhető barátomat és barátnőmet megkérdeztem, de úgy látszik, most az Égiek is azt akarták, hogy egyedül maradjak, senki ne érjen rá, és muszáj legyen nonstop önmagammal töltenem a hétvégét, mert még a szüleim is távol vannak, bátyám is dolgozik, így csak magamra számíthattam. Ez pedig elég volt arra, hogy megunjam a körülményeket és változtassak rajta...

Oké, először csak a ruháimat akartam rendbe rakni. Aztán kicserélni a téli kollekciót a nyárira (merthogy szekrényem méretéből adódóan nem tudom egyszerre minden ruhámat tárolni, így a nem szezonális ruhákat egy régi bőröndbe rendezem, és a szekrény tetejére "dobom"), de végül annyira megjött az energia és nem múlt el a kedv, hogy fogtam egy portörlő rongyot, és szépen egyesével letöröltem a több hónapos port minden polcról. Utána kidobáltam a sok ezeréves kacatot, amiket őrizgettem a fiókom mélyén, és megszabadultam a gyerekkoromból megmaradt üres és félig kiürült, büdös és már használhatatlan parfümöktől, üvegektől. Meg régi újságoktól. Helyet találtam a könyveknek, füzeteknek, kialakítottam egy piperés polcot, szortíroztam a papírok között, létrehoztam egy írószeres "fiókot", rendszereztem a jótállási jegyeket és egyéb fontos iratokat, egyszóval minden látható és nem annyira látható zugot lomtalanítottam. Aztán portalanítottam. Egy teljes napom ráment, már csak a porszívózás van hátra, de azt meghagyom holnapra, hadd örüljenek a szomszédok neki holnap délután. :)

Szó ami szó: tökéletes rend és tisztaság van a szobámban. Már csak 2 szekrény tartalmát kell szelektálnom és rendszereznem. De ez egy másik egyedül töltött hétvége vidám programja lesz. :)