Megtörni a hagyományokat, vagy a hagyományoktól?

Kislánykoromban nem szerettem a húsvétot, mert igazságtalannak tartottam, hogy csokit csak a fiúk kapnak, és nekem - csak azért, mert nőnek születtem - csak a büdös kölnik jutnak. Aztán volt, hogy kisírtam a nagymamámnál a meglepetést, és kaptam két db kétszázast, ami még akkor nagyon nagy pénz volt (még papírból) és boldog voltam vele hetekig. Erős kifejezés azért a "kisírtam", mert csak odabújtam nagymamám ölébe, és kérdezgette hogy mi bajom van, és a kezembe nyomta a pénzt. Persze akkor is bűzlöttem már a sok pacsulitól. Érdekes módon valahogy húsvétkor mindig megjelentek azok a fiúk, akik pl születésnapomon elfelejtettek felköszönteni, névnapomat meg se említették, és egy egyszerű téli vagy őszi napon talán még a köszönésig se jutottak el, de tojást azért gyűjtöttek, és készek voltak minden versenyre, hogy kinek van jobb locsolóverse. Illetve versengtek azon, hogy ki gyűjtött több csokit/tojást/pénzt... Nekem meg maradhatott a versengés, hogy több locsolóm volt-e mint a többieknek, én meg már akkor is utáltam a locsolkodást. Ha előtte hajat mostam, hogy szép legyek, az sem használt, ha meg aznapra hagytam a hajmosást, ugyanolyan nyomorultul éreztem magamat. Ha valakinek csak festett főtt tojást adtam, húzta a száját, és ha nem kínáltam meg legalább egy pohár üdítővel, a tekintetével már a véremet lett volna képes meginni. Az utóbbi években próbáltam elmenekülni a húsvéti locsolkodók elől, és rejtélyes módon nem itthon lenni hétfőn délelőtt, de a szemfülesebbek bárhol utolértek... De idén azt mondtam, hogy nem. Megtöröm a hagyományt - amivel egyébként nem is értek egyet - és nem fogadok locsolókat. Megvettem előre a három csokit a három fontos férfinak (édesapám, bátyám és a szerelmem) és odaadtam nekik azzal a kikötéssel, hogy nem kérek cserébe semmilyen pacsulit és vizet a fejemre. Ja, meg édesapámnak még azt is mondtam, hogy a csokitojás papírját egy héten belül a kukában szeretném látni, mivel ő olyan igazi hörcsög típus, gyűjtögeti folyton a nassolnivalókat, és nem eszi meg, illetve csak akkor bontja ki őket, amikor már majdnem lejárt a szavatosságuk. De persze ha valami nyitva van (vagy éppen frissen készül(t) el a sütemény), abból rögtön és azonnal és mindig és sokat kell ennie. Na mindegy. Szóval odaadtam előre a csokoládékat és vártam, hogy elteljen a nap. Persze a kötelező rokonlátogatás alól nem tudtam magamat kihúzni, úgyhogy én is elmentem a családdal az idősebb bátyámékhoz, akik fél éve költöztek a kis panellakásukból az újonnan vásárolt nagy családi házukba, és nagy pechemre a locsolkodás idén is utolért. Mert a családom fiatalabb férfitagjai valahogy nem tudnak leszokni és én sem tudom lenevelni őket róla. D-nél már értem el sikereket, de a többiek még erősen tartják magukat... Még az sem riasztja el őket, hogy csokit nem adok... Ha teljes győzelmet nem is arattam, de azért egy valamit sikerült legyőznöm: a pacsuli-szagot. Ugyanis felkészülve a legrosszabbra elvittem magammal a kedvenc parfümömet (amiből reggel direkt egy cseppet sem fújtam magamra), hogy ha lesznek mégis olyan elvetemültek, akik mindenáron meg akarnak öntözni, legalább azzal tegyék. És ez sikerült is. Igaz töménytelen mennyiségben, de legalább jó illat áradt a hajamból. Ha valaha lányom lesz, nem tudom, hogyan fogom megszerettetni vele a locsolkodást, főleg akkor nem tudom, ha fiam lesz, mert egyik pedagógiai elvem, hogy csak arra lehet ránevelni a gyerekeket, amiket magad is vallasz. De ha valaha lesz gyerekem, nem tudom, hogy tényleg meg akarom-e fosztani az élménytől, amit a húsvét nyújt...hat. Mindenesetre ráérek még ezen dilemmázni. Egyelőre úgy néz ki, nem vagyok állapotos. :)

P u f f ogás...

Persze, hogy pont az az egy tanmenet nincs fenn a neten, amire nekem a legnagyobb szükségem lenne... Minden vackot megtalálok, még azokat is, amiket nem én tanítok, vagy nem az én osztályom tanulja, de amire égető szükségem van e pillanatban, nem lelem sehol. Csak én vagyok ilyen szerencsétlen? Én nem vagyok az a fajta pedagógus, aki úgy megy be az osztályba, hogy majd lesz valami. Becsületesen felkészülök minden alkalomra, amit gyermekeknek tartok, akár kötött, akár kötetlen dologról van szó. S most nem tudok felkészülni. Hogyan menjek be így holnap közéjük? A harmadik órát már nem lehet elblattolni. Sürgősen ki kell találnom valamit, ennek így nem lesz jó vége. A szeptember elejéből hamar szeptember közepe lesz, a közepéből vége, a végéből pedig már félév közepe... aztán félév vége, és én itt vergődök a semmi közepén. Nem akarok ilyen hanyag lenni, még a látszatát is el akarom kerülni!

A matematika, a környezet ismeret és az egyéb tölteléktárgyak rendben vannak, de a szívem csücske, a magyar nyelv és irodalom még úszik a levegőben...

A levegőről jut eszembe... Egyszerűen eszméletlen, milyen illatfelhővel képesek felszállni egyes nők a villamosra, metróra, HÉV-re... A szokásos illatot akarja magán érezni, ezért nem a szokásos mennyiséget önti magára, hanem a kétszeresét... Mert egy idő után az ember orra hozzászokik a saját illatához (ezért nem érezzük a saját testszagunkat sem), így a parfüm bizonyos idő elteltével már nem olyan intenzív illatú. Illett volna idézőjelbe tennem az intenzív kifejezést, mert a külső szemlélőnek (bocsánat, szaglászónak) elég jelentős illat a szokványos 2-3 puff is. S mivel én ezt tudom, sose lépem túl a "határt", mindig csak 3 puffot fújok. Különben sem magamat akarom elbűvölni az illattal. De a többi nő ezt miért nem tudja? Miért olyan erős pacsulit használnak? És miért olyan hevesen? Néha már komolyan úgy érzem magam, mint egy fekete üröm mező közepén egy szál semmi nélkül. (Tudniillik 4 keresztes allergiám van a nevezett gazra.) Facsarja az orromat az a rengeteg illatanyag, ami terjeng a levegőben. Az már nem illat, hanem bűz. Ráadásul kis mennyiségben sem kellemes... Mellém ül egy-egy ilyen "áldozat", és én is épp elég jó aromát kapok. A saját parfümömet akár el is felejthetem. Csak az a probléma, hogy nekem az én parfümöm illata tetszik, nem a nyanyás kölnivízé...

Tényleg sok időm van mindenféle eszetlenségen gondolkodni munkába menet. De inkább gondolkodjak, csak el ne aludjak, mert gondolkodás miatt még senki nem került bajba...

No, most inkább megyek vissza a tanmeneteim közé, és legalább a többit kisilabizálom magamnak. Ha 100 %-os teljesítményem nem is lesz holnap, de lesz legalább 90 %-os.