Szervizelés sehogy.

Ezt a posztot csak elvetemült blogolvasóknak ajánlom, mert hosszú, részletes, és unalmas. :)

Nos, most elmesélem a laptopom szervizelésének kálváriáját, vagyis hogy miért is nem jelentkeztem nagyjából 3 hete új (valamirevaló) poszttal.

Január vége felé kezdtem felfedezni, hogy valami nem stimmel a laptopom hangjával, először csak azt gondoltam, a hangfal lett kontakthibás, és próbáltam orvosolni a problémát a dugasz mozgatásával, különféle helyzetekbe állítgatásával. De később rá kellett jönnöm, hogy a laptop maga hibás, mert csak az egyik oldali hangszórója szól. Vagyis monotipizálta magát, vagy hogy mondjam. Gyorsan kerestem a neten egy megbízható (de csak olyan értelemben megbízható, hogy meg lehet őket bízni valamivel...) szervizet, akik magukat úgy hirdetik, hogy gyorsan, alaposan és olcsón dolgoznak... Most már tudom, hogy ez a három kifejezés egyszerre nem szerepelhet egy cég repertoárjában. Mert vagy gyors, vagy alapos, vagy olcsó... Továbbá azt hirdették, hogy csak a tényleges munkát kell kifizetni, először megnézik, mi a hiba, majd készítenek egy árajánlatot, és ha én azt elfogadom, akkor kérem a javítást, ha nem, akkor javítatlanul érte megyek és fizetnem sem kell érte. Na mondom jó, egy kárfelmérést mindenképpen megér, mert működni működik, de talán javítható az állapot. Február 3.-án vittem be a gépet, és az elkövetkező pár nap nyugodtan telt, várakozva arra, hogy majd megcsörren a telefonom, és tesznek egy ajánlatot, mennyiért és főleg mikorra tudják elvégezni a javítást. Eltelt egy hét, és még nem hívtak. Akkor már kölcsön kaptam-kértem Luistól az ő dugi laptopját, amit tud mellőzni, mert van asztali gépe is, talán egy hét múlva már vissza is adhatom. Közben eszembe jutott, hogy kaptam én egy átvételi lapot is, ami alapján majd vissza is kapom a készüléket, gyorsan utánanéztem, mit is írnak. Rögtön két megjegyzés szúrt szemet. Egyik: Leadás időpontja 02.03, várható elkészülés: 02:18. Másik: Ha az ügyfél megjelöl egy várható maximális költséget (és az elegendő a javításra), külön értesítés nélkül elvégzik a javítást. Mondjuk e második pontról nekem elfelejtettek említést tenni, de így utólag nem is bánom... (Mivel majd kitérek rá, hogy a várt költség mennyiben tér el az általam feltételezettől). Szóval 18.-ára (a leadástól számított 2 hét múlva?) elkészül? Na mondom jó, még kivárom a hétvégét, hátha hétfőn délután jelentkeznek, végső soron ha kérem a javítást, talán másnapra meg is tudják csinálni... De eltelt a hétfő, eltelt a kedd, lassan a szerda, a csütörtök, és még mindig nem keresett senki. Személyesen nem volt alkalmam érdeklődni, szóval maradt a telefon. Gyorsan megkerestem a telefonszámot, és pénteken (már 21.-én járunk!) megpróbáltam őket utolérni. Először nem vették föl. Egy szűk 2 órával később újra próbálkoztam: nagy nehezen végre megszólalt valaki a vonal másik végén. Rögtön azzal kezdte, hogy ők már többször próbáltak engem keresni, de nem értek el. (Az elmúlt időszakban összesen 2 elmulasztott hívásom volt, az egyik egy 70-es mobil, amit utána pár perccel visszahívtam de nem vette föl senki, a másik egy ismeretlen szám, amit nem tudtam felvenni, mire odaértem a telefonhoz. Megjegyzem ez utóbbi 19.-én volt, vagyis egy nappal a várható elkészülés után...) Na, ez igaz, hogy több mint 1, de egyáltalán nem "többször"... Az ősember is így számolt: egy, kettő, sok... Na mindegy, ezen már nem akadunk fönn. Utána folytatta, hogy az egyikféle javítás az ötezervalahányszáz lenne, (kijár a zsanér, vagy mi), a másik javítás (panelcsere) hatezervalahányszáz, és a hangprobléma - megnézték, nem hardverikus, hanem windows-hiba - javítási költség meg munkadíj meg anyám kínja szintén hatezervalahányszáz lenne... Kérdezem, hogy esetleg meddig tudnék ma visszaszólni, hogy kérem-e vagy sem, mert még átgondolnám. Nem akartam rögtön azt mondani, hogy nem, mert mégiscsak meg kellett beszélnem valaki hozzáértőbbel. Azt találta mondani, hogy 2-ig ott van a szervizben, de 6-ig az üzletben, szóval este 6-ig. (Még csak olyan 1 óra volt, jegyzem meg csöndesen.) Jó, telefon letesz, telefon újra kézbe, Luis hív, kérdést megvitat, és visszatelefonál a közösen megegyezett "nem" után. Akkor megint sokat kellett várni a válaszra. Második beszélgetésünkben közöltem, hogy a windows egy hónapja lett újra rakva, és minden működött rendesen, új programot nem töltöttem le, és ha mozgattam a dugaszt, néha-néha megszólalt a másik hangfal is, szóval csak az aljzatot kellene kicserélni, az mennyibe kerülne. Oké, szervizt megkérdezi, és visszahív. Telefon letesz, vár. Telefon csörög (3. beszélgetés), felvesz: A másik javítást kérem-e, vagy csak a hangot. Mondom, csak a hangot. Telefon letesz, vár. Telefon csörög, felvesz (4. beszélgetés). Beszélt a szervizzel, és hát szét kellene szerelni az egész laptopot, kivenni belőle az aljzatot, kicserélni, másikat betenni, összeszerelni, plusz a munkadíj: (kapaszkodj, most jön a legdurvább rész) 18000 forint. Igen, basszus, nem írtam el, tizennyolcezer. Oké, akkor köszönöm szépen, nem kérem, élek tovább fél hangfallal, nem szükséges a javítás. Mikor mehetek a laptopért? Nos, hétfőn vagy kedden szállítják a szervizből az üzletbe, kedden délután már ott lesz. Akkor ezek szerint ha szerdán délelőtt megyek érte, már biztosan megkapom? Igen, biztosan. (Megjegyzem még mindig 2 előtt vagyunk, és ő elvileg épp a szervizben tartózkodott...) Nos, több minden lejátszódott bennem. Gondoltam arra (ez a jóhiszemű énem), hogy elnézte azt a számot, és egy nullával többnek látta, és 1800 Ft lenne valójában. A rosszhiszemű énem arra gondolt, hogy egy nullával kevesebbnek látta, és örülhetek, hogy nem 180 ezer... Aztán gondoltam arra, hogy talán csak annyira hülyének néz, hogy szerinte biztos nem értek hozzá, és nekem a 18ezer forint nem tűnik soknak... Utána az jutott eszembe, hogy arra játszanak, hogy minél hosszabb ideig bitorolják az ember műszaki cikkeit, aki megunja a várakozást, és neki már mindegy, csak javítsák meg... Gondoltam én már mindenre, csak arra nem, hogy ők tisztességesek lennének. És valahogy nem értettem, hogy ha ő a szervizben van, akkor miért nem tudja a hóna alá csapni a gépet, és átvinni az üzletbe, hogy talán már másnap érte mehessek... Ez már csak olyan mellékes, mint a Duna vizének a Szilas-patak... Na, szó mi szó, végre letettük a telefont, én meg jól kidühönghettem magamat, és konstatálhattam, hogy Luis nem tudja még visszakapni a laptopját, mert én abban a hétfő-keddben sem bízom nagyon... No, hát sejtésem be is igazolódott, mert én a biztos tudattal (haha) hogy szerdán már nem lyukra lövök, bementem az üzletbe a kis papirosommal, meg édesanyámmal karöltve (hogy majd ő hazahozza, és nekem ne kelljen keresztül cihölnöm a városon a gépet), mire közölte a nagydarab büdös fickó, hogy még a szervizben van, de rögtön felhívja őket. (Olyan büdös izzadságszagot, mint ami ott van benn, na még nyáron a villamoson se lehet érezni...) Fölhívta, és csak úgy mondta a számát a gépnek, és kérte a Lacikáját, vagy Gabikáját, vagy Sanyikáját, vagy Józsikáját, hogy ha jön, ugyan hozza már magával. Majd letette a telefont, és átadta a jóhírt, 3-4 óra felé megérkezik, de majd úgyis felhív. Na, mondanom se kell, hogy nem csörgött ma délután a telefonom. Mindenesetre holnap délelőtt édesanyám megint megpróbálja a lehetetlent, és elmegy a papírral az üzletbe, hátha. De az biztos, hogy ha holnap sem lesz nálam a laptopom, én följelentem őket. Azért az már mindennek a teteje, hogy lassan 1 hónapja ülnek a semmin. És ha még nem unjátok nagyon a rinyálásomat, elmondom, hogy a kolléganőim egymástól függetlenül is ajánlották ugyanazt a kis szervizt az iskola mellett, ahol dolgozom, hogy vigyem el hozzájuk, mert még ha nem úszom meg ingyen, de nagyon jutányos áron és megbízhatóan dolgoznak. A helyszínen megmondják, érdemes-e foglalkozni a javítással, és mennyibe kerülne, és egyáltalán. Vigyem el hozzájuk, egy próbát megér. Referencia meg annyi van, mint a rosseb.

Szóval, ha holnap tényleg visszakapom azt, ami az enyém, és kiheverem ezt a sokkot, akkor megpróbálom elvinni oda is, hátha van egy jó megoldásuk a problémámra. (Luis meg közben gondolkodott alternatív megoldásokon is, amire a következő hónapban mindenképpen áldozni tudok. És a jogosítványszerzési mizériára is van új ötletem, ami talán használható, arról majd legközelebb írok.)

Fruszt-rációk.

Néha úgy irigylem az egyetemistákat, a problémáikért is (amikről mindről tudom, hogy megoldhatók, hiszen én is átéltem szinte mindet), meg az időbeosztásukért is (ami így visszatekintve még fősulis koromban volt a legsimább.) Február elején körbenézek, és mindenhol egyetemistákba botlok, akiknek a legnagyobb ellenségük a neptun, és a legnagyobb gondjuk az óraütközés vagy a korán kelés. Kicsi cinizmus is van a szavaimban, jól látjátok. Bezzeg az ember, ha már elkezd dolgozni, több mindennel szembesül hirtelen, és ezek közül nem a legsokkolóbb az, hogy 9-re már benn kell lenni az egyetemen, vagy hogy egy könyvet el kell olvasni x időn belül... Nehogy azt higgyétek, hogy panaszkodom, nincs is okom rá, csak úgy érzem, sokkal könnye(de)bb volt az életem a koleszos évek alatt, mint mióta dolgozom. Ma pl naplóellenőrzés volt, vagyis le kellett adni minden naplót, hogy átnézzék (fogalmam sincs, ilyenkor mit ellenőriznek), 5-ig volt határidő, erre fel én már fél 5-kor nem találtam a helyén az osztálynaplót, amivel a saját csoportnaplómat össze kell vetnem. Mehettem be az igazgatói irodába, hogy alázatosan visszakérjem, míg pótlom a hiányosságokat, és volt fél órám arra, hogy 3 hónapra visszamenőleg javítsak minden hibát benne. Egy-egy elfelejtett hiányzó, egy-egy lemaradt dátum vagy létszám... Sőt, a legdurvább, hogy novemberről találtam 2 napot, amik üresen maradtak, mert hogy akkor pont táppénzen voltam, és helyettesítettek, csak éppen nem tudták aláírni... Én meg nem követtem meg őket azóta sem, szóval okiratot hamisítottam, és aláírtam a nevüket sunyiban... Most persze holnapig rághatom a körmömet, hogy mindent rendben találtak-e, vagy valamiért jól leb*szarintanak... A legdurvább hiba valószínűleg az, ha a délelőttös naplóban és a délutánosban eltérnek a hiányzó gyerekek... vagyis egyikben be van írva, másikba nincs... Bennem meg amúgy is ott van a frász, hogy elég jól végzem-e a munkám, és elégedettek-e velem... Nem szívesen váltanék megint munkahelyet. Bár, történnek érdekes dolgok... Már nem részletezem, mert nagyjából másfél hetes történet, de múlt hét elején az egyik (amúgy is eléggé instabil lelkületű gyermek) fogta magát és lelépett az udvarról, csak mert nem tetszett neki a játék, vagy valaki beszólt neki, és úgy futottak utána ketten, meg a végén én is, és nem is tudom, mi lett volna, ha nem érjük utol, vagy ami rosszabb: nem veszem észre, hogy elment. Utána nem is mertem az igazgatónő elé állni, mert komolyan attól féltem, hogy elbocsátanak... De aztán az osztályfőnökhöz vittem a srácot, és úgy mentünk hármasban az igazgatónőhöz, hogy ő jól a lelkére beszéljen egy negyed órás monológban... Ez idő alatt az osztályom pedig már önállóan előkészült a tanuláshoz, és olyan csöndben vártak, mint a kis angyalok. Szóval az ilyen dolgok is tökre a félelmeimet erősítik, egyszerűen nem merek bízni magamban, nem merek hinni annak, hogy valamit tudok jól csinálni... Az egész életemet ez az érzés jellemzi, a jó dolgokban sosem vagyok biztos, a rosszakat meg mindig megkérdőjelezhetetlennek vélem... Jövőhéten kedden megyek vizsgázni újra, már a legutóbbi két vezetésre elkísért az anyukám illetve a testvérem, hogy lássák, mi hogy megy, és még jobban frusztrált, hogy ott ülnek mögöttem. Még az a szerencse, hogy nem egyszerre ültek be, hanem külön-külön. Frusztrál az is, hogy holnap már nem jönnek velem, és így az oktatómnak lesz alkalma nélkülük jól letolni, meg elmondani a hibáimat, satöbbi. Mindig azt mondja, hogy én a szabályoknak akarok megfelelni, meg a vizsgabiztosnak, és nem az a fontos nekem, hogy megtanuljak vezetni, hanem hogy levizsgázzak, és nem a környezetemre figyelek, hanem a vizsgára... És az a borzasztó, hogy jól látja, és a még borzasztóbb, hogy nem érzem úgy, hogy ez így helytelen lenne. Mert nekem most tényleg az a kib*szott vizsga a fontos. És látja ő is rajtam, hogy magabiztosan vezetek, csak a vizsgától parázok... Miért nem lehet rejtett kamerával, vizsgabiztos nélkül letenni a vizsgát? Miért nem lehet egy egyszerű vezetés után azt mondani, hogy oké, átmentél? Ha nem tudnék róla, hogy vizsgázok, sokkal jobban sikerülne... Ez ugyanolyan, mint a fényképezés/kamerázás. Abban a pillanatban, hogy valaki észreveszi, hogy filmezik, elkezdi megjátszani magát, és megszűnik természetesnek lenni. Pedig mindenki akkor a legszebb, ha önmaga, és nem játszik rá. Szóval nem tudom, mihez folyamodjak, ha 18.-án sem sikerül...

Tegnap a 4. évfolyammal filmet néztünk (szokásos havi program), rám bízták, hogy válasszak filmet, ne olyan legyen, mint amit legutóbb az egyik kollegánk hozott (egy Antony Hopkins főszereplésével készült film - képzelhetitek, mennyire gyerekeknek való... - Atlantisz gyermekei...), én meg ott álltam patt helyzetben, mert jóllehet, hogy sok filmet láttam, de azért azt nem tudom, hogy melyik filmben vannak olyan jelenetek, amik gyerekeknek nem valók... Még ha az egész film magában nem is durva, azért egy-egy jelenet minden filmbe becsúszhat... Úgyhogy bementem a könyvtárba, kikértem két filmet, hogy majd itthon megnézem, és kiválasztom... Az egyik a Végtelen történet volt, a másik meg a Szörny Egyetem. Nos, az előbbi tényleg végtelennek tűnt... 30 évvel ezelőtt még jó filmnek számított, de most már kicsit kinőttünk azokból az effektekből, és én csak a gyerekek szemével tudtam nem nézni... Szóval eldőlni látszott, hogy a másik film nyeri a meccset, de másnap már megint kettő volt terítéken, mert eszembe jutott a Spiderwick krónikák is, úgyhogy gyorsan azt is kikértem, és elhatároztuk, hogy majd a gyerekekre bízzuk a választást. Ami csak azért gáz, mert nem volt szinte semmi idő arra, hogy a filmekről egy pár szót szóljak, szóval nagyjából a borító alapján tudtak választani... (És közben még az emlegetett kolléga is felajánlott egyet: Croodék...) Az pedig nonszensz, hogy azt a berendezést, a lejátszót meg a kivetítőt csak egy adott szaktanár kezelheti, hiába értenék hozzá pl én is... neki meg ugye órája volt, nem ért rá sokáig babrálni vele, így hamar kellett dönteni. Valószínűsítem, hogy a kolléga a gyerekeit már próbálta meggyőzni a saját választásáról, mert csak egy szóval jellemezte a filmet, mikor választaniuk kellett ("tudjátok, az ősemberes"...), de a végén mégis a Szörny Egyetem győzött, én meg fölöslegesen futottam a köröket... És egész film alatt azon kattogott az agyam, hogy a kolléga mit fog majd szólni, hogy jól kigolyóztuk, mert hiába hozott filmet, hiába ajánlotta, hiába próbálta meggyőzni a gyerekeit, mégsem sikerült, és mindez miattam van... Ajj, túl sok mindenen aggódok, és túl sok minden frusztrál...

Mellesleg a laptopom most szervizben van, mert a sztereoból hirtelen mono lett, és a gyors ügyintézés ellenére már rajta ülnek lassan 2 hete... Február 3.-án vittem be, az egyik szervizbe, ahol úgy hirdetik magukat, hogy gyorsan és hatékonyan dolgoznak, először árajánlatot tesznek, s csak azután végzik el a javítást, ha elfogadtuk a költségeket. Nos, engem még nem hívtak fel árajánlattal, szóval semmit se tudok elfogadni, és csak utólag vettem észre, hogy lett volna egy kitétel, miszerint ha én előre megadok egy várható maximális költséget, akkor külön értesítés nélkül elvégzik a javítást. Illetve mellette ott van az is, hogy várható elkészülés február 18. Ha ez azt jelenti, hogy aznap hívnak fel ajánlattal, és nem fogadom el, 2 hétig volt másnál a laptopom fölöslegesen... Ha meg előtte hívnak föl, akkor 18.-án mehetek érte? Biztos arra játszanak, hogy annyi idő után hívnak föl, hogy már mindegy lesz az ára, csak csinálják meg. Ez Magyarország...

Nem is tudom, mit kellene még írnom, mert ha tovább folytatom, már az is frusztrálni fog, hogy mennyire unjátok ezt a posztot, meg úgy kompletten az egész lényemet, a blogomon keresztül...

Centesimus

Minden évben beköszönt ez az időszak is. Teljesen mindegy, hogy melyik hónap van, nyár-e vagy tél, egy a fontos: pihenjen a család. Vagyis inkább pihenni akarjon. És akkor jön a rossz idő. Ha júliusban, ha decemberben, ha áprilisban, ha októberben... mindegy, csak legyen rossz idő, mikor mi éppen kikapcsolódnánk valahol valahogy. Legyen szó akár egy hetes, akár több hetes, akár csak egy napos kirándulásról, kiruccanásról, olyan nincs, hogy végig szép időnk legyen. Persze ez a jelenség halmozottan igaz a balatoni nyaralásra. Vagyis ha mi épp a Balatonon nyaralunk úgy családilag, biztos, hogy lesz egy-két olyan nap, amikor fürdeni se lehet, olyan esős és szeles időjárás van. Ma már a második nap telik el így. És a nyaralásnak mindjárt vége. Itt ülünk benn a házban, mindenki szétszóródva, páran sorozatot néznek a tévében, mások újságot olvasnak a teraszon, megint mások félrevonultan pötyörésznek valami laptopféleségen. Ja, bocsánat, van két ember, aki még így is a halakat csalogatja a tóban. Volt már nagy családi kártyaparti, közös filmnézés, rejtvényfejtés, macskavadászat és ebéd is, most a "szieszta" tart éppen, vagyis mindenki úgy ejtőzik, ahogy neki kellemes. Én éppen a századik posztomat írom. Nem terveztem semmi különlegesebb bejegyzést, de azért csak megemlítem. Voltak olyan posztok, amikre nem is emlékeztem, és jó volt visszaolvasni, de olyanok is akadtak, amiket csak azért írtam, mert éppen nem volt jobb dolgom. Valamelyest ez is >olyan< poszt, mivel éppen semmi dolgom nincs. Lélekben már készülök az őszre, az új munkahelyre, a dolgaimra, vissza kell rázódnom a régi kerékvágásba, újra naponta utazni, újra járni vezetni, újra gyűjtögetni a pénzt... De most már nem külső vinyóra gyűjtök, elhatároztam, hogy lecserélem Mancit. Sok éve szolgál már, most már kijárta az óvodát, az iskolába pedig nem kísérhetem el. Nagylány már, nélkülem is boldogulnia kell. Nekem pedig egy Teodor, vagy Dönci kell. Szóval egy jó kis férfias gépezet. Amivel feltehetőleg kevesebb problémám lesz, mint egy hisztis kislánnyal. :) A biciklimet is nem különbben le kellene cserélnem, mert az a csotrogány Gertrúd már igencsak ki van purcanva. Szóval jó lenne minél hamarabb befejezni ezt a jogsi-témát, mert másra kell a pénz. Ja, és ha itt tartunk, akkor hadd mondjam el, hogy az órám is felmondta a szolgálatot, három ketyeréből kettő nem működik, egy meg olyan pocsék, hogy inkább csak alkalmi viselet, mint hétköznapi. Szóval órát is kell újat szereznem. Lassan minden holmim elavul. Igazából Galádot nem kívánom lecserélni, de azt a megállapítást is sikerült tennem a napokban, hogy ha Galád kimúlna, vagy eltűnne, vagy bármi történne vele (amit egyáltalán nem szeretnék), akkor többet nekem macska nem kellene, helyette inkább egy kutya. Sokkal kevesebb vesződség, és sokkal nagyobb hála. Még egy hét, és megyek haza. 21.-én szerdán megírjuk a szerződést, és elkezdhetek keresni magamnak valami normális göncöt az évnyitóra. Egyelőre úgy érzem, hogy kinyaraltam magam, de biztos vagyok benne, hogy az első hét úgy le fogja szívni az energiámat, hogy visszavágyom a Balaton kellős közepébe. Ha ezeken mind túl vagyok, akár elkezdhetek foglalkozni a karácsonyi ajándékokkal is. Tudom, az még odébb van, de nem hiszem, hogy decemberig mindenre elég lenne a keresetem. Főleg, ha a nyamvadt jogsit a 3. vizsgámon se fogom tudni megszerezni. Apa ígérte, hogy majd itt a környéken gyakorlunk egy kicsit, talán holnap rá is veszem, ha nem fog egész nap esni az eső úgy mint ma. Minervát is elővettem már a héten párszor, de sajnos nem tudok annál tovább jutni, mint amit eddig megtanultam, mert gyenge vagyok... De a vezetésre nagyon rá kell hajtanom. Lassan mindenkinek előbb lesz jogsija, mint nekem, még azoknak is, akik később kezdtek bele mint én... Én meg addig is gyűjtöm az energiát, és megyek játszani a legújabb kedvenc játékommal.