Végre egyszer nem a problémák elől fogok futni...

Túlságosan eltunyultam az utóbbi időben. Meg sem merem mondani, mennyi ideje nem iktattam be semmilyen mozgást az életembe, azon a pár km sétán kívül, amit egy héten megteszek munkába menet, vagy hazafelé jövet. Érzem valahogy belül is már régóta, hogy ez az állapot nem ideális, és hogy jó lenne rajta mielőbb változtatni, de mindig ott maradt abba a történet, hogy magamra nézve nem vagyok olyan húzóerő, mint rám nézve valaki más lenne. Úgy értem, egyedül nem buli a sport, olyan ember meg nagyon kis számban van a környezetemben, aki jobb híján szintén egyedül sportol és ezért "érdeke" lenne a magányos elfoglaltságból társas programot csinálni. Ja, várjunk, én még egyedül sem sportolok. Mert nem buli. Szóval legalább olyan emberre lett volna szükségem, aki szintén eme megfontolásból nem mozog semmit, és így az egyedül-nem-mozgás (vagyis nem együtt-mozgás) okozhatná a közös-mozgást.

S most úgy látszik, megtaláltam azt a személyt, aki képes kirángatni a begubózottságomból, bír akkora meggyőzőerővel, hogy rábólintsak önszántamból a sportra. Bár azt még nem tudom, mennyire leszek kitartó és mennyire lesz rendszeres a mozgás, de az elhatározás már megszületett: B-vel fogunk együtt mozogni, ami mindkettőnknek jó lesz, testileg első sorban, aztán abból egyenesen következik majd az, hogy lelkileg is helyrepofoz. Mert a testnek és a léleknek harmóniában kell lennie. Azt hiszem, régen voltam már ennyire lelkes valami új iránt. 

Egy kis mozgás senkinek sem árt, tartja a mondás, hát legfeljebb majd előveszem a térdvédőmet (amit - mióta odafigyelek, hogy kíméljem a térdem - mostanában a szekrényben tárolok, mert nincs szükségem rá) és nekivágok. Az elsődleges terv az, hogy biciklizni fogunk, meg futni, egymás mellett, egymásra hatva, de aztán ki tudja, lehet, hogy annyira beválik a sportolás, hogy minden mást kipróbálunk majd. :D

Ja, annyit még hadd mondjak, hogy elég erős motiváció volt az, hogy nem jött rám az egyik nyári nadrágom. Aztán a másik sem. Úgy tűnik, télen mindig kicsit húsosabb vagyok, mint nyáron, mert összehasonlítottam a két ruhatáramat, és elképedtem a különbségen. Szóval most az elsődleges cél mellé bejön a másodlagos cél is: fogyni, legalább egy pár kilót. De már attól jobban érzi magát a lelkem, hogy eltervezem, mit fogok csinálni. Érzem, hogy felüdítő folyamat vár rám. :)

2 évért cserébe 2 nap :)

Egész szerdáig még arra készültünk, hogy rossz idő lesz hétvégén, eső és viharos szél, a kikapcsolódásra teljesen alkalmatlan viszonyok. De imáink meghallgattattak, mert már csütörtökön is olyan szépen sütött a nap, hogy bizakodóan várhattuk a pénteket. És tényleg gyönyörű idő volt, nem hogy eső nem esett, de még egy kis szellő sem szomorított el minket. Mint ha direkt nekünk készült volna az idő. Én már csütörtökön este robogtam le Luishoz, hogy egyetlen percet se vesztegessünk el a ránk váró csodákból. Igaz, korán kellett feküdnünk, mert pénteken a fodrásznál kezdtük a napot, de már az együtt fekvés is élmény, főleg ha a szerelmet csak hétvégén élheted ki igazán. Szóval mint mondtam, pénteken frizurafrissítéssel indítottuk a közös programunkat, ezzel is kitöltve az időt, míg a szállásunkat elfoglalhattuk. (Ugyanis Agárdon béreltünk ki egy apartmant a hétvégére, de csak 13:00-tól lehetett elfoglalni, és addig ki kellett tölteni az időt, még úgy is, hogy az utazásra számoltunk egy másfél órát.) Utána elmentünk bevásárolni, nagyon fontos kiegészítőket és eszközöket vettünk, úgy mint egy üveg bor, egy üveg pezsgő, tortilla, csoki, na meg egy napszemüveg (ami már az első alkalommal meghibásodott, de erről majd később) és már suhantunk is a Velencei tó felé. Hiába határoztam el, hogy majd mindent fényképen dokumentálok, mire odaértünk, annyira el voltam a látványtól, hogy egyből kiment a fejemből. Csodálatos helyünk volt, egy otthonosan berendezett kis tetőtéri apartman, hálószobával, nappalival, amerikai konyhával, egy hatalmas sarokkáddal és egy tolóajtóval leválasztott mosdóval. Két embernek pont elég, még lakni is akár. Igaz, hogy 2 lépcsőn kellett fölmenni, de olyan sokat azért nem is ültünk a szobában, hogy bántuk volna. Pénteken sétáltunk egyet a környéken, elintéztünk még egy-két apróságot, hogy minden tökéletes legyen, este étteremben vacsoráztunk, és megnéztünk egy filmet, hogy jól rákészülhessünk a másnapra. Mert szombaton kipróbáltunk valami újat, és annyira jól sikerült, hogy még azóta is sajog a hátsónk tőle. Fene se gondolta volna, hogy ilyen megerőltető körbetekerni a Velencei-tavat. Délelőtt kibéreltünk két (egyébként vadiúj, még addig használatlan) biciklit, és nekivágtunk a távnak, amit a kölcsönzős fickó javasolt térképen. Azt mondta, hogy a rutinosak balra indulnak, mert az elején van a nehezebb rész, nagyobb emelkedőkkel, de a vége szinte folyamatos suhanás a lejtőkön, és ha találkozunk szembe biciklisekkel, akkor ők mind buták vagy tapasztalatlanok... :) Egy laza 30 km, vagy én nem tudom, de nagyon sok. Már az elején éreztem, hogy meg fog fájdulni a lábam vagy a fenekem, esetleg mindkettő, mert nagyon kemény volt az ülés, de ellensúlyozta az örömöm, hogy napsütés van eső helyett és szélcsend van vihar helyett. Első pihenőnk Pákozdon volt, fagyiztunk egy cukrászdában, aztán kimentünk az Ingó-kövekhez, (ami az origó), és csak utána tértünk vissza a bicikliútra. Majd pihentünk egy kicsit Sukorónál is, fölmentünk a katonai emlékparkhoz, ott baromi sok pénzért megnéztünk egy kiállítást, amit interneten ingyen is láthattunk volna kis böngészés után, innen-onnan összeszedett információkból, de sebaj. Azután Velencén álltunk meg egy rövid időre, ahol elfogyasztottuk sajtos-tejfölös lángosebédünket, és Velencétől Agárdig már nem volt több nagyobb pihenőnk/kitérőnk, viszont már annyira elfáradtunk, hogy azt is kétségbe vontuk, egyáltalán bármire még képesek leszünk a nap hátralévő részében. Nagyjából fél 6 volt, mikor visszaértünk, szóval hosszabb-rövidebb pihenőkkel együtt nagyjából 7 órát tekertünk egyhuzamban. Mások biztos ráedzenek egy ilyen biciklitúrára, vagy többet gyakorolnak előtte, de mi élből megcsináltuk, és olyan jól éreztük magunkat, hogy elhatároztuk, nyáron megpróbáljuk újra, vagy keresünk valami más hosszú távot. (Mondjuk lehet, hogy a Balaton-túra kicsit sok lenne így második próbálkozásra, de biztos van valami köztes megoldás. Mit tudom én Keszthelytől Aligáig, vagy fordítva...)

A szombati étteremről lemondtunk, mert sem erőnk, sem étvágyunk nem volt hozzá, és még meg kellett ennünk az előző napról hozott maradékot is (ezek az éttermi adagok valahogy sohasem egy emberre szólnak), úgyhogy a napot csak a házban igénybe vehető szaunával és jakuzzival koronáztuk meg. Persze próbáltuk enyhíteni egymás fájdalmait is a kiváló és hatásos Voltaren krémmel is, és boldogan betelve az élettel tértünk nyugovóra. Sajnos vasárnap már délelőtt 10-kor el kellett hagynunk a szállást, de még várt ránk az egész nap. Elmentünk a Pákozd-Sukoró ölében fekvő arborétumba, ott sétáltunk és beszélgettünk legalább 2 órát, még a kötélpályát is kipróbáltuk, amit valahogy nem reklámoztak sehol, szóval ha mi nem vagyunk elég kíváncsiak, talán tudomást sem szerzünk róla, hogy ilyen is van. Felmentünk a kilátóba, megnéztük a természetrajzi kiállítást is, fényképeztünk egy tucat gyíkot, és miután bejártuk az egész területet, visszaballagtunk a kocsihoz, hogy kereshessünk egy vendéglőt éhező testünk kényeztetésére is. Igaz ugyan, hogy egész hétvégén egy jó kis húslevesre vágytam, de abban az étteremben, ahova végül betértünk pont nem volt étlapon. Ellenben a pincér valami hihetetlenül érdekes hibrid figura volt: egyszerre volt idegesítő és jópofa, furi és normális, idétlen és kedves. Kuki, Szikora Robi és Delhusa Gjoni keveréke egy személyben. De a végére mégis inkább az idegesítő és idétlen énje volt az erősebb, úgyhogy nem is bántuk, hogy desszertet már nem választottunk. Ez volt a hétvégénk záróakkordja, utána már csak a vonatom kiválasztása és a visszaút várt ránk. Pusztaszabolcsnál sajnos elváltak útjaink, de csak egy pár napra, míg újra hétvége nem lesz. (Sőt, ezen a héten hamarabb jön el a hétvége, mert csütörtöktől már tavaszi szünet. :D) Kicsit nehéz volt visszaesni ez után a pár nap után egy újabb hétfőbe, de akkor is minden fantasztikus volt. Illetve majdnem minden, mert az újonnan vásárolt napszemüvegem hiába áll tök királyul, és néz ki tök királyul, és van tök király tokja is (hogy ha már egyszer veszek egy rendes napszemüveget, legalább vegyek hozzá egy tokot is, hogy ne karcolódjon, meg sokáig szép maradjon...), az első alkalommal hogy a fejemen (még csak nem is a szememen!) volt, elhagyta az egyik kis csavart, ami a lencsét a kerethez fogja. Ez még a kisebbik baj, mert a szálláshelyen volt, azon belül is a hálószobában, és meg is találtuk, de a kis vacak, amit rá kell csavarni, az nem lett meg. Úgyhogy vehettem vissza a régi (és nagyon tré) napszemüvegemet (mert hála az Istennek, volt okom használni), és rakhattam vissza a tokjába az újat, hogy majd otthon megjavítsam. Megjegyzem sikerült is, egy itthoni régi, törött szemüvegről operáltuk le a kis csavart, hogy ráillesszük az enyémre. Erre ma semmi szükségem nem volt rá. Na sebaj, szemüveg ide, szemüveg oda, mi akkor is nagyon örültünk a hétvégénknek, de főleg egymásnak. :)

Jöjjön most egy pár fénykép, melyek azért mégiscsak tanúskodnak a hétvégénkről, és rólunk.

Centesimus

Minden évben beköszönt ez az időszak is. Teljesen mindegy, hogy melyik hónap van, nyár-e vagy tél, egy a fontos: pihenjen a család. Vagyis inkább pihenni akarjon. És akkor jön a rossz idő. Ha júliusban, ha decemberben, ha áprilisban, ha októberben... mindegy, csak legyen rossz idő, mikor mi éppen kikapcsolódnánk valahol valahogy. Legyen szó akár egy hetes, akár több hetes, akár csak egy napos kirándulásról, kiruccanásról, olyan nincs, hogy végig szép időnk legyen. Persze ez a jelenség halmozottan igaz a balatoni nyaralásra. Vagyis ha mi épp a Balatonon nyaralunk úgy családilag, biztos, hogy lesz egy-két olyan nap, amikor fürdeni se lehet, olyan esős és szeles időjárás van. Ma már a második nap telik el így. És a nyaralásnak mindjárt vége. Itt ülünk benn a házban, mindenki szétszóródva, páran sorozatot néznek a tévében, mások újságot olvasnak a teraszon, megint mások félrevonultan pötyörésznek valami laptopféleségen. Ja, bocsánat, van két ember, aki még így is a halakat csalogatja a tóban. Volt már nagy családi kártyaparti, közös filmnézés, rejtvényfejtés, macskavadászat és ebéd is, most a "szieszta" tart éppen, vagyis mindenki úgy ejtőzik, ahogy neki kellemes. Én éppen a századik posztomat írom. Nem terveztem semmi különlegesebb bejegyzést, de azért csak megemlítem. Voltak olyan posztok, amikre nem is emlékeztem, és jó volt visszaolvasni, de olyanok is akadtak, amiket csak azért írtam, mert éppen nem volt jobb dolgom. Valamelyest ez is >olyan< poszt, mivel éppen semmi dolgom nincs. Lélekben már készülök az őszre, az új munkahelyre, a dolgaimra, vissza kell rázódnom a régi kerékvágásba, újra naponta utazni, újra járni vezetni, újra gyűjtögetni a pénzt... De most már nem külső vinyóra gyűjtök, elhatároztam, hogy lecserélem Mancit. Sok éve szolgál már, most már kijárta az óvodát, az iskolába pedig nem kísérhetem el. Nagylány már, nélkülem is boldogulnia kell. Nekem pedig egy Teodor, vagy Dönci kell. Szóval egy jó kis férfias gépezet. Amivel feltehetőleg kevesebb problémám lesz, mint egy hisztis kislánnyal. :) A biciklimet is nem különbben le kellene cserélnem, mert az a csotrogány Gertrúd már igencsak ki van purcanva. Szóval jó lenne minél hamarabb befejezni ezt a jogsi-témát, mert másra kell a pénz. Ja, és ha itt tartunk, akkor hadd mondjam el, hogy az órám is felmondta a szolgálatot, három ketyeréből kettő nem működik, egy meg olyan pocsék, hogy inkább csak alkalmi viselet, mint hétköznapi. Szóval órát is kell újat szereznem. Lassan minden holmim elavul. Igazából Galádot nem kívánom lecserélni, de azt a megállapítást is sikerült tennem a napokban, hogy ha Galád kimúlna, vagy eltűnne, vagy bármi történne vele (amit egyáltalán nem szeretnék), akkor többet nekem macska nem kellene, helyette inkább egy kutya. Sokkal kevesebb vesződség, és sokkal nagyobb hála. Még egy hét, és megyek haza. 21.-én szerdán megírjuk a szerződést, és elkezdhetek keresni magamnak valami normális göncöt az évnyitóra. Egyelőre úgy érzem, hogy kinyaraltam magam, de biztos vagyok benne, hogy az első hét úgy le fogja szívni az energiámat, hogy visszavágyom a Balaton kellős közepébe. Ha ezeken mind túl vagyok, akár elkezdhetek foglalkozni a karácsonyi ajándékokkal is. Tudom, az még odébb van, de nem hiszem, hogy decemberig mindenre elég lenne a keresetem. Főleg, ha a nyamvadt jogsit a 3. vizsgámon se fogom tudni megszerezni. Apa ígérte, hogy majd itt a környéken gyakorlunk egy kicsit, talán holnap rá is veszem, ha nem fog egész nap esni az eső úgy mint ma. Minervát is elővettem már a héten párszor, de sajnos nem tudok annál tovább jutni, mint amit eddig megtanultam, mert gyenge vagyok... De a vezetésre nagyon rá kell hajtanom. Lassan mindenkinek előbb lesz jogsija, mint nekem, még azoknak is, akik később kezdtek bele mint én... Én meg addig is gyűjtöm az energiát, és megyek játszani a legújabb kedvenc játékommal.