Munka-ügyek.

Én nem értem, hogy a francban lehet ennyi ember munkaiőben az utcán?! Komolyan, nem értem. Reggel 9-kor tele van a város emberekkel, délután 2-kor tele van a város emberekkel... Reggel, délben este, mindig emberek tömkelege szaladgál fel-alá az utcákon. Létezhetetlen, hogy ennyi kismama, nyugdíjas, vagy egyéb munka alól mentes ember éljen ma Budapesten. A tanároknak és egyéb közoktatásban részt vevő embereknek van mentségük, de a többi? Azok az emberek nem dolgoznak? Ezt sem hiszem el... Ilyen sok munkanélküli lenne? Vagy ilyen sok lenne a kötetlen munkaidővel rendelkező egyén? És nem úgy tűnik, mint ha ők mind a munkahelyükre igyekeznének. Inkább úgy látszik, hogy vásárolgatnak, butikokat nézegetnek, eszegetnek. A Westendbe is valamelyik nap dél körül bementem, hogy egyek egy pár falatot, és szinte helyet nem találtam leülni... Ennyi ember van szabadságon? De akkor miért nem nyaralnak valahol? Miért nem strandolnak vagy kirándulnak vagy lógatnak lábat valahol? Mi dolga van ennek a sok ezer embernek a városban? Egyszer már komolyan meg fogom őket szólítgatni és felteszem nekik az ártatlan kíváncsi kérdést: Hova sietsz éppen, mi dolgod a városban? Annyira kíváncsi vagyok rá. Maga a tény érdekel... Miért mondják, hogy nincs jó világ Magyarországon, ha ennyi mosolygós képű emberke szaladgál ide-oda mint valami mérgezett egér? Szóval ezen morfondíroztam ma egész úton, és igyekszem ráakadni a kulcsra.

Más.

Elég sok időm van gondolkodni, mivel kicsivel több mint 1 óra (de még nem másfél) az út itthonról a munkahelyig, meg a munkahelytől hazáig is. Zötykölődök metrón, héven, villamoson, nézek ki az ablakon, és járatom az agyam... 21.-e óta minden nap benn voltam egy-két órát, ügyeket intézni, meg termet rendezni, meg ismerkedni az iskola rendjével, meg a pedagógustársakkal, meg az épülettel (amiben egyébként még azóta sem vezettek körbe, szóval jószerivel azt sem tudom, az ebédlő hol van, és az udvarra hogyan lehet kijutni, de sebaj, majd kitapasztalom, úgyis lesz 4 lyukasórám egy héten.) Találkoztam már egy leendő tanítványommal meg az édesapjával, az első benyomás pozitív volt. Az osztálynévsort végignézve talán nem lesz különleges igényű gyerek, 19 fiú és 9 lány... Fincsi.

Kicsit parázok, hogy mit fogok majd mondani az első szülőin, illetve hogy fogom eltölteni az első pár hetet, míg nem lesz fix tanterv... Készülnöm kellene már, de egyelőre nem visz rá a lélek. Még a szobámat rendezgetem. A tantermet már berendeztem, kirakosgattam pár képet és könyvet, meg eltologattam a padokat, illetve az első jó tanácsot is megkaptam ma: nem szokás náluk naptárképeket kifüggeszteni a falra, inkább a gyerekek munkáit... Hát majd én megmutatom, hogy azoknak is van célja. Egyébként se fogom kitenni más gyerekek munkáit abban a teremben, ahol én fogok teljesen más és új gyerekeket tanítani. Úgy érzem, máris lesz kedvenc napom, Kedvenc kedd, a lehető legjobb óraelrendezéssel, amit magam állítottam össze. :) A délutános párom is nagyon rendes, segítőkész, mentorál engem, ellát jó tanácsokkal, illetve figyelembe veszi a véleményemet. Ez az, amit az előző helyen leginkább hiányoltam. Az együttműködő készséget. Hogy kikérdezze a véleményemet döntéshelyzetekben, illetve szervezési feladatokban. Itt, az új helyen úgy érzem ez is működni fog. Szóval új reményekkel állok az új tanév elébe, és kíváncsian várom, mit hoz a holnap.

De akkor is hogy van ennyi ember munkaidőben a városban?!

Centesimus

Minden évben beköszönt ez az időszak is. Teljesen mindegy, hogy melyik hónap van, nyár-e vagy tél, egy a fontos: pihenjen a család. Vagyis inkább pihenni akarjon. És akkor jön a rossz idő. Ha júliusban, ha decemberben, ha áprilisban, ha októberben... mindegy, csak legyen rossz idő, mikor mi éppen kikapcsolódnánk valahol valahogy. Legyen szó akár egy hetes, akár több hetes, akár csak egy napos kirándulásról, kiruccanásról, olyan nincs, hogy végig szép időnk legyen. Persze ez a jelenség halmozottan igaz a balatoni nyaralásra. Vagyis ha mi épp a Balatonon nyaralunk úgy családilag, biztos, hogy lesz egy-két olyan nap, amikor fürdeni se lehet, olyan esős és szeles időjárás van. Ma már a második nap telik el így. És a nyaralásnak mindjárt vége. Itt ülünk benn a házban, mindenki szétszóródva, páran sorozatot néznek a tévében, mások újságot olvasnak a teraszon, megint mások félrevonultan pötyörésznek valami laptopféleségen. Ja, bocsánat, van két ember, aki még így is a halakat csalogatja a tóban. Volt már nagy családi kártyaparti, közös filmnézés, rejtvényfejtés, macskavadászat és ebéd is, most a "szieszta" tart éppen, vagyis mindenki úgy ejtőzik, ahogy neki kellemes. Én éppen a századik posztomat írom. Nem terveztem semmi különlegesebb bejegyzést, de azért csak megemlítem. Voltak olyan posztok, amikre nem is emlékeztem, és jó volt visszaolvasni, de olyanok is akadtak, amiket csak azért írtam, mert éppen nem volt jobb dolgom. Valamelyest ez is >olyan< poszt, mivel éppen semmi dolgom nincs. Lélekben már készülök az őszre, az új munkahelyre, a dolgaimra, vissza kell rázódnom a régi kerékvágásba, újra naponta utazni, újra járni vezetni, újra gyűjtögetni a pénzt... De most már nem külső vinyóra gyűjtök, elhatároztam, hogy lecserélem Mancit. Sok éve szolgál már, most már kijárta az óvodát, az iskolába pedig nem kísérhetem el. Nagylány már, nélkülem is boldogulnia kell. Nekem pedig egy Teodor, vagy Dönci kell. Szóval egy jó kis férfias gépezet. Amivel feltehetőleg kevesebb problémám lesz, mint egy hisztis kislánnyal. :) A biciklimet is nem különbben le kellene cserélnem, mert az a csotrogány Gertrúd már igencsak ki van purcanva. Szóval jó lenne minél hamarabb befejezni ezt a jogsi-témát, mert másra kell a pénz. Ja, és ha itt tartunk, akkor hadd mondjam el, hogy az órám is felmondta a szolgálatot, három ketyeréből kettő nem működik, egy meg olyan pocsék, hogy inkább csak alkalmi viselet, mint hétköznapi. Szóval órát is kell újat szereznem. Lassan minden holmim elavul. Igazából Galádot nem kívánom lecserélni, de azt a megállapítást is sikerült tennem a napokban, hogy ha Galád kimúlna, vagy eltűnne, vagy bármi történne vele (amit egyáltalán nem szeretnék), akkor többet nekem macska nem kellene, helyette inkább egy kutya. Sokkal kevesebb vesződség, és sokkal nagyobb hála. Még egy hét, és megyek haza. 21.-én szerdán megírjuk a szerződést, és elkezdhetek keresni magamnak valami normális göncöt az évnyitóra. Egyelőre úgy érzem, hogy kinyaraltam magam, de biztos vagyok benne, hogy az első hét úgy le fogja szívni az energiámat, hogy visszavágyom a Balaton kellős közepébe. Ha ezeken mind túl vagyok, akár elkezdhetek foglalkozni a karácsonyi ajándékokkal is. Tudom, az még odébb van, de nem hiszem, hogy decemberig mindenre elég lenne a keresetem. Főleg, ha a nyamvadt jogsit a 3. vizsgámon se fogom tudni megszerezni. Apa ígérte, hogy majd itt a környéken gyakorlunk egy kicsit, talán holnap rá is veszem, ha nem fog egész nap esni az eső úgy mint ma. Minervát is elővettem már a héten párszor, de sajnos nem tudok annál tovább jutni, mint amit eddig megtanultam, mert gyenge vagyok... De a vezetésre nagyon rá kell hajtanom. Lassan mindenkinek előbb lesz jogsija, mint nekem, még azoknak is, akik később kezdtek bele mint én... Én meg addig is gyűjtöm az energiát, és megyek játszani a legújabb kedvenc játékommal.

Galádul mocsadék.

Szerintem a macskám nem szeret engem. Vagy csak ez a ház nem tetszik neki, és azért jár át folyton a szomszédba. Lehoztuk ugyanis magunkkal Balatonfenyvesre, a nagy családi nyaralásra, mert otthon egyedül nem hagyhattuk, és 4 nap alatt már háromszor kellett utánamennünk és megkeresnünk, mert elkolbászolt. És nem tűnik valószínűnek, hogy csak azért akadunk rá mindig a szomszédos kertben, mert a nagy mászkálásban, felfedezésben nem vette észre, hogy milyen messzi került tőlünk... Láthatólag sokkal jobban érzi ott magát, pedig oda is ugyanaz a Nap süt, és ugyanaz az árnyék vetül. A háziak meg valahogy nem szívlelik... Filmbeillő volt a jelenet, ahogy E. néni megfogta, és próbálta átadni a kerítés felett. Mondjuk szerintem sem a cica, sem ő nem élvezte a helyzetet. Miért kell neki mindig valahova máshova menni? Tán nem bánok jól vele? Rossz gazdi vagyok? Ez van, nem értek a macskákhoz csak szeretni tudom őket. Vagyis pontosabban csak őt. Ezt a kis hülyét, hülye dögöt. Egyébként az idei statisztikám sokkal jobb, mint a tavalyi, ugyanis már háromszor fürödtem a tóban, de még egy vágásom sincsen. Mondjuk első napon így is elég nagy sokkhatásban volt részem, ugyanis én vonattal jöttem egy nappal a többiek után (hiszen idén is FEZEN Fesztivált kaptam születésnapomra ajándékba Luiséktól, 3.-án szombaton ugyanis Deep Purple és EDDA lépett föl. Luis apukáját előbbi, engem utóbbi érdekelt jobban, így Luis apukája sikeresebb volt nálam, mert az ő kedvencét végignéztük hallgattuk, az enyémnek a félénél le kellett lépnünk. Szerintem ebből hagyományt csinálunk, a tavalyi is nagyon jól sikerült, és szerintem jövőre is pont akkorra esik majd. No szóval ebből kifolyólag én szombaton még Székesfehérváron voltam, másnap Luiséknál, és ő vitt el engem Siófokra vasárnap este, hogy fölszálljak egy vonatra, ami elhoz ide. Olyan fél 8, háromnegyed 8 körül érkeztem meg, első kérdésem rögtön az volt, hol a cica? a válasz: "Nem tudjuk, hol van." Azt hittem viccelnek, kérdeztem, hogy hol van? "Nincs meg a cica, Ági." Aztán kiderült, hogy egész délután őt keresték, mert délben még megvolt. Na, elkezdtem siratni, körbejártam a kertet egy csomószor szólongattam, hátha előjön, aztán felhívtam Luist, sírva mondtam neki, hogy nincs meg a macska, ő nyugtatott, hogy elő fog kerülni, és eltelt másfél perc, és előmászott a kert sarkából. Vagy az én hangomra, vagy mert pont akkor éhezett meg, vagy mert pont akkorra végzett a felfedező körútjával, mindenesetre úgy megörültem neki, megölelgettem, megpuszilgattam, aztán bevittem a házba, hogy már benn maradjon. Tegnap aztán nem mászott el nagyon, sőt, végig benn volt a kertben, napozott, mosdott, mókust lesett, este pedig újra bevittem a házba, hogy éjjel benn legyen. Erre ma? Délben megint elkóborolt, a szomszédban találtunk rá, visszahoztuk, és délután megint visszament. Csak attól félek, hogy legközelebb messzebb jut, ahonnan már nem tudjuk visszahozni. Szóval nagy volt a riadalom, de aztán megnyugodtam... És úgy látszik a vízióm nem vált be, mármint hogy nem nagyon tud hova menni, mert magas a kerítés. A kerítést lehet, hogy nem tudja helyből átugrani, de remekül mászik fára, a fa meg közel van a túlkerthez... Szóval remélem, valahogy kibírja még ezt a pár hetet a hónap végééig, és hazavihetem épségben. Nem tudom, hogy élném túl, ha végleg eltűnne.

Találtam magamnak papucsot is így a nyár végére, szóval most teljes az idill. 20.-áig talán még jelentkezem, de most kezdetét veszi az évszázad (hehe) römipartija. :D

Utónyár-nyárutó

Annyi mondanivalóm, mesélni valóm lenne, és mindig olyan jól elképzelem, hogy hogyan fogom majd a blogomban közzé tenni azt a sok gondolatot, eseményt, ami körülvesz, s aztán mindig valahogy jön egy láthatatlan kéz, vagy szellő, ami megakadályoz benne, hogy klaviatúrát ragadjak. De ennek most véget vetek, és igenis betűkbe szedem már az életemet, ami volt az elmúlt hetekben.

Nagyjából az egész nyaram azzal telt, hogy lelkiekben és anyagiakban készültem unokatesóm puccos esküvőjére, amin evidens a részvét(el)em, de annyi kedvem sincs hozzá, mint a főiskolán egy-egy szigorlathoz. Pedig van csinos ruhám, ékszereim, meg minden kiegészítőm, ami szükségeltetik egy elegáns megjelenéshez. A ceremónia holnap délután esedékes, de már hetek óta erre készül mindenki a családban. Elképzelni sem tudom, mi lenne, ha történetesen az én esküvőmről lenne szó. Annyi azonban bizonyos, hogy ha én egyszer oda jutok, tuti nem lesz semmi különlegesen agyonszervezett szertartáselem a nászban, a lehető legegyszerűbb, legpuritánabb megoldást választom mindenből. Sőt. Inkább legyen meghökkentő, és egyedi az esküvőm, mint ekkora felhajtás... Komolyan mondom, amelyik héten nem nyaraltunk, a várost róttuk, hogy találjunk ezt is, azt is... Külső-belső ráncfelvarrás, hogy méltóképp méltók legyünk a család által elvárt szinthez és megjelenéshez. Ilyenkor csak azt sajnálom, hogy íratlan szabály meghívni mindenkit a saját esküvődre, akién te magad ott voltál. Holnap még fodrászhoz is megyek, ami már mondjuk elég időszerű volt, de azért mégse egy esküvő kedvéért akartam megválni a szép hosszú hajamtól. (Oké, engem személyesen ismerőknek megnyugtatásul közlöm: totál rövid nem lesz, csak kb lapockáig vágatom vissza.) No mindegy, elég a nyavalygásból, ahogy a székely mondaná: ezen is túl kell esni.

Meglepetésként készülünk egy énekkel is az ifjú párnak, a templomban, az áldás után kívánjuk őket köszönteni egy 4 versszakos esküvőre ideális dallal, unokahúgom kísér minket hegedűn, mi meg bátyámmal énekelünk. Arra is kell még ma gyakorolni... Nos, talán emiatt jobban izgulok, mint a ruhám szépsége és alkalomhoz illősége miatt.

Tegnapelőtt lementem Üllőre, vittem le egy pár holmit, meg ott aludtam éjjel, és mondhatom, egész nyáron nem volt olyan nyugtató és pihentető éjszakám, mint tegnapelőtt. :) Nem gyötört az allergia, nem sütött a pofázmányomba kora reggel a nap, és ami a legjobb: nem kellett tartanom a spontán gyulladástól, mivel vagy 10 fokkal hidegebb volt az ottani szobámban, mint itt a 7. emeleti panellakásban. Galád amint észrevett, rögtön körbeugrált, körbedorombolt, és belemászott az ölembe egy kis simogatásért, kapott egy nyakörvet is, amit rögtön elfogadott, én meg kicsit megdorgáltam, hogy milyen koszos... :) Mert mint ha elfelejtett volna tisztálkodni a drága, olyan szürke volt a szép fehér szőre.

Jövőhéten meg már mindenestül visszacuccolok, legalábbis úgy tervezem. Elég sok elintéznivalóm akad ott is. Szortíroznom kellene a könyveket, papírokat, egyéb eszközöket, takarítanom kellene, meg ahogy elnéztem, egy pár pókhálóval is meg kell küzdenem. Ha visszaköltöztem rendesen, már a pesti lakomat is rendbe tudom szedni, el fogok férni ugyanis.

Szépen lassan eltelt ez a nyár, elég eseménydús volt, és talán mondhatom, hogy minden nehézség ellenére életem egyik legszebb nyarát tudhatom magam mögött.

Ma este még megyek a fél családdal koncertre, kicsit megint Depressziósok leszünk, aztán a szórakozási szakasz talán lezárul erre a nyárra.

A szerelem továbbra is tart, már mögöttünk van egy tavasz, egy nyár, jön most majd az ősz, meglátjuk, milyen leveleket fog sodorni a szél. :)

"Ki ne találd már...!"

Nos, a balatoni helyzetjelentés óta egy sort se írtam. Hol idő, hol alkalom hiányában, vagy csak szimplán azért, mert nem volt meg hozzá a hangulatom. Pedig esemény volt szép számmal.

A csodás balatoni nyaralás során mindössze kétszer fürödtem a tóban... Pedig mindvégig kánikula volt. S hogy mi volt e balszerencse oka? Az, hogy mindkétszer elvágtam a lábam. Első alkalommal egy sziklával - erről már előző posztomban is tettem említést - másodszor pedig egy üveggel. Kifelé tartottunk éppen a matraccal, s a lábammal hajtottam magam. Éppen csak súrolta valami a térdemet, egy hangos sikoly hagyta el a számat, majd egy óriási könnycsepp a szememet. Ezennel megállapítható, hogy a tóból kipusztultak a kagylók. A vágott sebet ugyanis egyik esetben sem eme lények okozták. Ez a későbbi sérülés már súlyosabb volt, ugyanis azonnal vittek a sürgősségi ügyeletre Marcaliba, ahol két öltéssel összevarrták... Nem részletezem ennél jobban, annyit elég tudni, hogy megpecsételte a további üdülésemet, mivel onnantól kezdve orvosilag el voltam tiltva a víztől. Még a mosakodás alatt is arra kellett figyelnem, hogy ne érje víz a sebet, illetve a kötést. Esténként társasoztunk, beszélgettünk, elmentünk sétálni, szombaton este meg már megérkezett az én Luisom is, úgyhogy nekem sem kellett unatkoznom, míg a többiek bementek fürdeni. Mert az én hősies lovagom gumimatraccal segített be a Balatonba, és kitartott mellettem a hatalmas hullámok között is. Nem hagyta, hogy elraboljanak a kalózok, és azt sem hagyta, hogy a piranhák kiharapják a csónakom alját. :)

Az én drága jó mamócám is ott volt, meg a testvérének a lánya a férjével, meg az egész népes család, s Mamóca mindig azt szajkózta mindenre, ami hihetetlenül hangzott, vagy ha szimplán valamiért nem volt kedved/időd megcsinálni, amit kért, hogy "ki ne találd mán...."

Pénteken értünk vissza a jó illatos Budapestre, visszaszereztem a macskámat, és este 9-kor már a saját ágyamon ücsöröghettem nagy nyugalommal.

Hétfőn délben már az Ipoly mellett találtam magam, Kemencén, 16 kis gyerek és 4 másik felnőtt társaságában, gyermektáborban. Az egy dolog, hogy elmentem a gyerekekre vigyázni, de a fél hét az én felelősségem volt. "Igazi" perzsa táborban volt részünk, eredeti perzsa receptek alapján főztünk paprikás krumplit, krumplis tésztát, sajtos-tejfölös tésztát, kenyérlángost, palacsintát, palóc bablevest, rizses húst és virslit... :) De legalább minden gyerek élvezte, hogy ő perzsa tésztát eszik perzsa sajttal, perzsa tejföllel, és utána perzsa teát iszik. :) Megtanultunk perzsául köszönni is. Salem aleykom! Aleyko salam!

21.-én szombaton felavattuk az új ZP-t, de nem csak a hely volt új, hanem a koncert előadója is, ugyanis eddig még nem vettem részt soha Jamie Winchester koncerten. Nem is hittem, hogy ismerek tőle 1-2 számnál többet. A hely nem nyerte el annyira a tetszésemet, de a társaság legalább jó volt, unokahúgom és én is először voltunk ott. A muzsika sem volt rossz, bár kicsit elüt mindkettőnk stílusától. Legközelebb majd 30.-án hétfőn megyek Luis-szal Pál Utcai Fiúkra, az a banda megintcsak új lesz nekem

Most vasárnap megyünk Tatára, utcazene fesztiválra, de főként a Tankcsapda érdekel, a jegyet már megvettem, holnap le is megyek Luisékhoz, ott töltöm a szombatot is, vasárnap meg együtt indulunk neki. Izgatott vagyok már, jó ideje nem voltam metál-koncerten.

FEZENből is kapok egy napot idén, pont a születésnapomon, ott is a szívem egyik csücske lesz az esti fellépő, az EDDA. Túl sok a jóból, azt hiszem. De mint mindenki más, én is megérdemlem. :) S ezzel még nincs vége a mókák sorának, ugyanis rögtön másnap lesz unokatesóm leánybúcsúja, harmadnap pedig az én születésnapomat ünnepeljük. 6.-án hétfőn pedig megkezdődik az idei nyár utolsó családi nyaralása, Kovácspatakon. Jól ki van ez találva, kérem. :) Csak addig be ne üssön a crach. :D

Azt hiszem, igencsak jól telik ez a nyár. :)

Hurrá, nyaralunk!

Június utolsó (illetve július első) hétvégéjén, szombat reggel indultunk meg Balatonfenyves felé, ahol is áll a családi nyaraló. A szűk család, illetve idősebb tesóim gyerekei, plusz kereszttesónk, és az én drága jó Mamócám... Persze a fél család már itt várt minket lenn, mi pedig 2 kocsival indultunk neki. Ebből a második elég kacifántos úton, elkerülendő az autópályán baleset miatt kialakult dugót egy másik dugóba került bele, plusz még a szokásos ez-az elintézését követően délután 2-kor meg is érkezett. Addigra természetesen a család többi tagja már rég lenn várt bennünket. Gyors sátorverés, meg kipakolás, aztán uzsgyi a tó! S mire visszaértünk, már igencsak este lett. Én meg persze a szokáshoz híven rögtön az első lépéssel elvágtam a talpam. Igaz, ezúttal nem kagylóhéjjal, hanem egy hatalmas nagy kővel, ami nem tudom, mit keresett a Balaton iszapjában... Igen szép vágás, 3 mély seb, meg apróbb karcolások körötte, úgyhogy jól be is gyulladt, és megdagadt. Azóta bicebóca vagyok... Tegnap éjjelre már dunsztkötést is kaptam rá, reggelre egy kicsit javult a helyzet, de hát nem fog egy csettintésre begyógyulni... Úgyhogy már nem is fürödtem ma vele, hogy is szól a mondás? Ne kísértsd az ördögöt!

Ma tettem egy kisebb bevásárló túrát, mert vettem egy rövidnadrágot magamnak így rohangálni, meg még a nagy üzletben is vettünk egy pár alapvető felszerelést, úgy mint felmosórongy, műanyagkancsó, felmosófej, jégkrém, etc., de a napi program kb mindig ugyanaz: délelőtt készítjük az ebédet, ha elkészült ebédelünk, utána bekenjük magunkat naptejjel, s aztán irány a Balaton. Ha kifürödtük magunkat, megint csak leülünk étkezni, s aztán jöhetnek a napzáró cselekmények.

Nagy családi játékok, beszélgetések, vízipipa, mókuslesés, foci EB döntő nézés, esti séták, nagy ebédek és vacsorák, egyszóval jól telik ez a pár nap... Július közepéig fogunk itt maradni, addig még talán én is írok egy pár sort.

Ja, és nagyon nagyon nagyon meleg van, évek óta nem volt már ilyen mázlink a balatoni nyaralással. Idén végre édesanyám kiharcolta édesapám nővérénél, hogy ne augusztusban jöjjünk, hanem korábban, és sikerült az év legmelegebb 2 hetét kifognunk. Egyszóval hurrá, nyaralunk!