A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ember. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ember. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 29., csütörtök

Munka-ügyek.

Én nem értem, hogy a francban lehet ennyi ember munkaiőben az utcán?! Komolyan, nem értem. Reggel 9-kor tele van a város emberekkel, délután 2-kor tele van a város emberekkel... Reggel, délben este, mindig emberek tömkelege szaladgál fel-alá az utcákon. Létezhetetlen, hogy ennyi kismama, nyugdíjas, vagy egyéb munka alól mentes ember éljen ma Budapesten. A tanároknak és egyéb közoktatásban részt vevő embereknek van mentségük, de a többi? Azok az emberek nem dolgoznak? Ezt sem hiszem el... Ilyen sok munkanélküli lenne? Vagy ilyen sok lenne a kötetlen munkaidővel rendelkező egyén? És nem úgy tűnik, mint ha ők mind a munkahelyükre igyekeznének. Inkább úgy látszik, hogy vásárolgatnak, butikokat nézegetnek, eszegetnek. A Westendbe is valamelyik nap dél körül bementem, hogy egyek egy pár falatot, és szinte helyet nem találtam leülni... Ennyi ember van szabadságon? De akkor miért nem nyaralnak valahol? Miért nem strandolnak vagy kirándulnak vagy lógatnak lábat valahol? Mi dolga van ennek a sok ezer embernek a városban? Egyszer már komolyan meg fogom őket szólítgatni és felteszem nekik az ártatlan kíváncsi kérdést: Hova sietsz éppen, mi dolgod a városban? Annyira kíváncsi vagyok rá. Maga a tény érdekel... Miért mondják, hogy nincs jó világ Magyarországon, ha ennyi mosolygós képű emberke szaladgál ide-oda mint valami mérgezett egér? Szóval ezen morfondíroztam ma egész úton, és igyekszem ráakadni a kulcsra.

Más.
Elég sok időm van gondolkodni, mivel kicsivel több mint 1 óra (de még nem másfél) az út itthonról a munkahelyig, meg a munkahelytől hazáig is. Zötykölődök metrón, héven, villamoson, nézek ki az ablakon, és járatom az agyam... 21.-e óta minden nap benn voltam egy-két órát, ügyeket intézni, meg termet rendezni, meg ismerkedni az iskola rendjével, meg a pedagógustársakkal, meg az épülettel (amiben egyébként még azóta sem vezettek körbe, szóval jószerivel azt sem tudom, az ebédlő hol van, és az udvarra hogyan lehet kijutni, de sebaj, majd kitapasztalom, úgyis lesz 4 lyukasórám egy héten.) Találkoztam már egy leendő tanítványommal meg az édesapjával, az első benyomás pozitív volt. Az osztálynévsort végignézve talán nem lesz különleges igényű gyerek, 19 fiú és 9 lány... Fincsi.
Kicsit parázok, hogy mit fogok majd mondani az első szülőin, illetve hogy fogom eltölteni az első pár hetet, míg nem lesz fix tanterv... Készülnöm kellene már, de egyelőre nem visz rá a lélek. Még a szobámat rendezgetem. A tantermet már berendeztem, kirakosgattam pár képet és könyvet, meg eltologattam a padokat, illetve az első jó tanácsot is megkaptam ma: nem szokás náluk naptárképeket kifüggeszteni a falra, inkább a gyerekek munkáit... Hát majd én megmutatom, hogy azoknak is van célja. Egyébként se fogom kitenni más gyerekek munkáit abban a teremben, ahol én fogok teljesen más és új gyerekeket tanítani. Úgy érzem, máris lesz kedvenc napom, Kedvenc kedd, a lehető legjobb óraelrendezéssel, amit magam állítottam össze. :) A délutános párom is nagyon rendes, segítőkész, mentorál engem, ellát jó tanácsokkal, illetve figyelembe veszi a véleményemet. Ez az, amit az előző helyen leginkább hiányoltam. Az együttműködő készséget. Hogy kikérdezze a véleményemet döntéshelyzetekben, illetve szervezési feladatokban. Itt, az új helyen úgy érzem ez is működni fog. Szóval új reményekkel állok az új tanév elébe, és kíváncsian várom, mit hoz a holnap.

De akkor is hogy van ennyi ember munkaidőben a városban?!

2013. május 4., szombat

Szociális Anti.

Én rájöttem, hogy rettentőmód utálom az embereket. Egyszerűen ember-iszonyom van. Na jó, ez nem teljesen igaz így, mert 
a; mindig vannak kivételek
b; nem mindig fog el ilyen undor, inkább csak periódusokban tör rám
c; csak akkor utálom őket, ha találkozom velük.
Néha így megyek a városban, az utcán, akár csak valahonnan hazafelé tartok, akár csak elintéznivaló után futkosok, akár csak találkozom valakivel, és olyan görcsösen lépkedek az emberek között, mint ha fertőző betegek lennének, akikhez halálosan veszélyes hozzáérni. Minél kevesebb testi kontaktus nélkül megúszol egy találkozást vagy egy városi sétát, annál sikeresebb és egészségesebb vagy.
Némely ember pusztán a kinézetével kivívja ezt a gesztust... Van olyan, aki kinézet+testszag kombinációval száll csatába. Más embernek már "produkálnia" is kell valamit hozzá. Tehát kinéz valahogy, normális az illata, de úgy viselkedik, mint egy [...]*
* tetszés szerint behelyettesíthető a kívánt kifejezés
Ma is pl utaztam a villamoson, és ült átellenben velem egy huszonéves srác két vele nagyjából egyidős csajjal, és mind a hárman olyan visítva röhögcséltek és beszélgettek egész út alatt, hogy a fülem is belefájdult. Azzal a tipikus éles vihogással, egymást szórakoztatták, az utazóközönséget pedig bosszantották. Mielőtt leszálltam odamormogtam nekik, hogy "További kellemes hahotázást!" Utána igyekeztem átmenni az úton, és nem tudom, ilyenkor a sofőrök mit gondolnak, de totál máshogy vannak bekötve mint én, mert totojáznak, egy tojás megfő annyi idő alatt, míg elhaladnak előttem... Lehet, hogy direkt csinálják, és direkt lassítanak, hogy még véletlenül se mehessek át gyorsabban a túloldalra? Ha meg megkísérelnék lelépni a járdáról az úttestre, tutira nem lenne elég időm átslisszolni a túloldalra...
Aztán ott vannak a kutyások. A kutyákat nagyon szeretem, jelentkeztem is önkéntesnek (amiről majd talán írok pár szót később), de a kutyásokat rühellem. A kutyások az utcán olyanok, mint a taxisok a forgalomban. Bunkók, csak a saját érdekeiket nézik, mindenki máson keresztülnéznek, és csak egymással kedvesek. Jobb távol tartani magunkat tőlük. (A taxisokat se szeretem.)
Továbbá rettenetesen irritálnak a Bámészkodók. Akik ülnek veled szemben a buszon/metrón/villamoson, jönnek veled szemben az utcán/mozgólépcsőn/áruházi sorok között, beállnak melléd a megállóban/ruhaválogatásnál/piacon és csak néznek. Te meg nem tudod eldönteni, hogy a nézésüknek oka a megkérdőjelezhetetlen szépséged/furcsaságod/idétlenséged/különlegességed vagy csak az ő csököttségük.
Ilyenkor jó, ha van nálad egy zsebtükör, egy napszemüveg vagy csak egy utazótárs, akitől véleményt kérhetsz. Én nem szeretem, ha megbámulnak, sőt, egyenesen rühellem. Nem lennék jó modell. Van egy úgy nevezett L-effektusom (szerény utalás egy ismerősömre, aki szerintem hasonlóképp működik, mint én, de a neve maradjon titok), kifejezetten utálom, ha engem néznek akár egy szórakozóhelyen, akár egy tömegközlekedési eszközön, akár egy sorban... Inkább ne vegyenek észre, inkább ne is lássanak meg, inkább ne is vegyenek tudomást rólam. Akkor nincs probléma, és nem kell azon idegeskednem, hogy a ruhámat hordom-e rosszul, vagy az arcomon van valami meghatározhatatlan eredetű folt. Pedig általában tudom, hogy nincs rajtam semmi furcsa, és nem azért bámulnak, de mégis idegesít. Nagyon ritkán - jó pillanatomban - vissza tudok vágni pl egy jól irányzott grimasszal, vagy bámulással, vagy odamondással ("nincs itt semmi látnivaló, kérem, haladjanak tovább"). De a legtöbbször csak állom a bámuló tekinteteket, és számolom vissza a perceket, másodperceket, meddig kell még kibírnom.
Utálom a megmondókat, azokat az embereket, akik mindig mindent jobban tudnak, és ezt nem átallják veled is tudatni. Akiknek mindig mindenről van véleményük, mindig mindenről jobb sztorit tudnak mint te, mindig mindenhez jobban értenek mint te, mindig mindenben okosabbak mint te, mindig  mindenben készségesek segíteni neked. Ültök egy társaságban, mindenki mesél egy sztorit a gyerekkoráról, és ha ezekhez az emberekhez jut a szó, olyat mondanak, amit még egy sci-fi író se vállalna be...
Nem szeretem az ígérgetőket, akik mindig csak ígérik, hogy valamit megtesznek/megmondanak/megcsinálnak/elintéznek, és sose tartják be a szavukat. Akikre nem lehet rábízni semmit, mert nagyobb bennük a lelkesedés mint a kitartás...
És mind közül talán azokat gyűlölöm a legjobban, akik beállnak elém. A sorba, a koncerten, a buszon, a megállóban, a pultnál, a jegyirodában, az ajtóban, a bárhol. Róluk (meg úgy az összes többi típusról) ez a jó kis Nefogazz nóta jut eszembe:

2013. január 17., csütörtök

21. nap: Dolgok, amik más emberekben irritálnak

Szokták azt mondani, hogy minden emberben azt a hibát találod meg, ami benned is megvan. Hát, ez könnyen meglehet, rögtön elsőre egy olyan dolog jutott eszembe, ami nekem is nagy hiányosságom. De azért azt nem mondanám, hogy irritál, csak nem esik jól. Ez pedig a halogatás. Ha valaki megígér valamit, és csak halogatja, halogatja, vagy tudom, hogy van egy feladata, de nem hajlandó elvégezni, hanem csak tolja maga előtt. Ez nálam is így van. Sokszor csak a kellő motiváció hiányzik, és azért nem kezdek bele ebbe vagy abba, de van, amikor szimplán lusta vagyok hozzá. Viszont idegesítő dolog rengeteg van. Nagyon sok ember tud engem irritálni. Csak úgy tételesen fölsorolok egy pár ilyen dolgot, nem hiszem, hogy kell hozzá fűznöm bármilyen magyarázatot, de ami megkívánja, hogy jobban kifejtsem, azt le fogom írni bővebben is.
Teszetoszaság, túlzott lustálkodás/lustaság, idétlen szokások, úgy mint: ceruzarágás, toll/ceruza fülbe tuszkolása, hangos zenehallgatás (amikor te is hallod pontosan az egészet, csak épp a fülhallgató másik végén vagy), csettintgetés, ujjropogtatás, láblóbálás, tollkapcsolgatás, tévékapcsolgatás, meg még egy pár, ami nem jut eszembe, továbbá horkolás, kellemetlen illat, túlzott közelség (amikor nekem kell hátralépnem 2 lépést, hogy normális távolságban álljunk egymással szemben), ha az illető nem hagy élni (minden délutánra van valami programötlete, mindig készségesen rám köszön Facebookon, mindig küld sms-t, hogy hogy vagyok, mi van velem, és ennek további válfajai), ha valaki annyira önös, hogy ha beszélgetünk, mindig az ő bajairól/dolgairól van szó, felőlem egyáltalán nem érdeklődik, ha úgy beszél valaki minden dologról, mint ha az teljesen egyértelmű és mindenki számára világos lenne, mint ha nem is létezhetnének olyan emberek, akik nem értik, ha valaki úgy terpeszkedik széjjel még a közös használatú helyeken is, mint ha az övé lenne az egész világ, ha valaki nem teszi a helyére a dolgokat, amikor azoknak van pontos szabott helye, főleg közös használatú tárgyak esetében, ha valaki hangosan vihog/beszélget/énekel tömegközlekedési járatokon vagy az utcán, az alkoholos befolyásoltság, meg egyáltalán a nem normális emberi viselkedés.
Biztos rengeteg dolog van még, de most ezek jutottak eszembe. Végiggondoltam azt a pár embert, aki valamilyen formában engem idegesített vagy zavart, és körülbelül az itt felsoroltak ugrottak be. Annyira meg azért senkit sem szeretnék kielemezni, hogy itt ország-világ elé tárom minden hülye szokását meg agyi zizijét. Még ha nagyjából csak 5-en vannak is, akik ezt a blogot olvassák.