A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rühell. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rühell. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 4., szombat

Szociális Anti.

Én rájöttem, hogy rettentőmód utálom az embereket. Egyszerűen ember-iszonyom van. Na jó, ez nem teljesen igaz így, mert 
a; mindig vannak kivételek
b; nem mindig fog el ilyen undor, inkább csak periódusokban tör rám
c; csak akkor utálom őket, ha találkozom velük.
Néha így megyek a városban, az utcán, akár csak valahonnan hazafelé tartok, akár csak elintéznivaló után futkosok, akár csak találkozom valakivel, és olyan görcsösen lépkedek az emberek között, mint ha fertőző betegek lennének, akikhez halálosan veszélyes hozzáérni. Minél kevesebb testi kontaktus nélkül megúszol egy találkozást vagy egy városi sétát, annál sikeresebb és egészségesebb vagy.
Némely ember pusztán a kinézetével kivívja ezt a gesztust... Van olyan, aki kinézet+testszag kombinációval száll csatába. Más embernek már "produkálnia" is kell valamit hozzá. Tehát kinéz valahogy, normális az illata, de úgy viselkedik, mint egy [...]*
* tetszés szerint behelyettesíthető a kívánt kifejezés
Ma is pl utaztam a villamoson, és ült átellenben velem egy huszonéves srác két vele nagyjából egyidős csajjal, és mind a hárman olyan visítva röhögcséltek és beszélgettek egész út alatt, hogy a fülem is belefájdult. Azzal a tipikus éles vihogással, egymást szórakoztatták, az utazóközönséget pedig bosszantották. Mielőtt leszálltam odamormogtam nekik, hogy "További kellemes hahotázást!" Utána igyekeztem átmenni az úton, és nem tudom, ilyenkor a sofőrök mit gondolnak, de totál máshogy vannak bekötve mint én, mert totojáznak, egy tojás megfő annyi idő alatt, míg elhaladnak előttem... Lehet, hogy direkt csinálják, és direkt lassítanak, hogy még véletlenül se mehessek át gyorsabban a túloldalra? Ha meg megkísérelnék lelépni a járdáról az úttestre, tutira nem lenne elég időm átslisszolni a túloldalra...
Aztán ott vannak a kutyások. A kutyákat nagyon szeretem, jelentkeztem is önkéntesnek (amiről majd talán írok pár szót később), de a kutyásokat rühellem. A kutyások az utcán olyanok, mint a taxisok a forgalomban. Bunkók, csak a saját érdekeiket nézik, mindenki máson keresztülnéznek, és csak egymással kedvesek. Jobb távol tartani magunkat tőlük. (A taxisokat se szeretem.)
Továbbá rettenetesen irritálnak a Bámészkodók. Akik ülnek veled szemben a buszon/metrón/villamoson, jönnek veled szemben az utcán/mozgólépcsőn/áruházi sorok között, beállnak melléd a megállóban/ruhaválogatásnál/piacon és csak néznek. Te meg nem tudod eldönteni, hogy a nézésüknek oka a megkérdőjelezhetetlen szépséged/furcsaságod/idétlenséged/különlegességed vagy csak az ő csököttségük.
Ilyenkor jó, ha van nálad egy zsebtükör, egy napszemüveg vagy csak egy utazótárs, akitől véleményt kérhetsz. Én nem szeretem, ha megbámulnak, sőt, egyenesen rühellem. Nem lennék jó modell. Van egy úgy nevezett L-effektusom (szerény utalás egy ismerősömre, aki szerintem hasonlóképp működik, mint én, de a neve maradjon titok), kifejezetten utálom, ha engem néznek akár egy szórakozóhelyen, akár egy tömegközlekedési eszközön, akár egy sorban... Inkább ne vegyenek észre, inkább ne is lássanak meg, inkább ne is vegyenek tudomást rólam. Akkor nincs probléma, és nem kell azon idegeskednem, hogy a ruhámat hordom-e rosszul, vagy az arcomon van valami meghatározhatatlan eredetű folt. Pedig általában tudom, hogy nincs rajtam semmi furcsa, és nem azért bámulnak, de mégis idegesít. Nagyon ritkán - jó pillanatomban - vissza tudok vágni pl egy jól irányzott grimasszal, vagy bámulással, vagy odamondással ("nincs itt semmi látnivaló, kérem, haladjanak tovább"). De a legtöbbször csak állom a bámuló tekinteteket, és számolom vissza a perceket, másodperceket, meddig kell még kibírnom.
Utálom a megmondókat, azokat az embereket, akik mindig mindent jobban tudnak, és ezt nem átallják veled is tudatni. Akiknek mindig mindenről van véleményük, mindig mindenről jobb sztorit tudnak mint te, mindig mindenhez jobban értenek mint te, mindig mindenben okosabbak mint te, mindig  mindenben készségesek segíteni neked. Ültök egy társaságban, mindenki mesél egy sztorit a gyerekkoráról, és ha ezekhez az emberekhez jut a szó, olyat mondanak, amit még egy sci-fi író se vállalna be...
Nem szeretem az ígérgetőket, akik mindig csak ígérik, hogy valamit megtesznek/megmondanak/megcsinálnak/elintéznek, és sose tartják be a szavukat. Akikre nem lehet rábízni semmit, mert nagyobb bennük a lelkesedés mint a kitartás...
És mind közül talán azokat gyűlölöm a legjobban, akik beállnak elém. A sorba, a koncerten, a buszon, a megállóban, a pultnál, a jegyirodában, az ajtóban, a bárhol. Róluk (meg úgy az összes többi típusról) ez a jó kis Nefogazz nóta jut eszembe:

2013. január 10., csütörtök

14. nap: Dolgok, amiket szeretsz/utálsz

Van egy közösségi oldal (nem a Facebook, és nem az IWIW, teljesen más jellegű dolog), ahol adnak tippeket, hogyan töltsd ki az adatlapodat magadról. "Rólad. Szeret/nem szeret" Na, oda ezt írtam igazán találóan:
"Szeretem, ha nem kell szeret/nem szeret dolgokra osztanom önmagam.
Nem szeretem, ha a képembe hazudnak."

Na jó, nem akarom ennyivel elintézni a dolgot, de szívem szerint ezt tenném.
Nagyon sok dolog van, amiket szeretek, és nagyon sok olyan is, amiket utálok. Írjak róluk listát? Össze se tudnám szedni őket.
De azért leírok egy pár dolgot, csak úgy mindenféle rendszer nélkül.

Szeretek/szeretem:
Ébredés után lustálkodni az ágyban, egész nap pizsamában flangálni, a macskámat, a macskámat dögönyözni, a macskámmal játszani, a macskámnak enni/inni adni, a macskámat simogatni, idióta sorozatokból 1-1 részt megnézni, az állatokat, a könyvillatot, az ezüst ékszereket, a narancssárga színt, a kocsimat, a szép tollakat, a különleges gyümölcsteákat, a csokit, a füstölőket, a puha plüssállatokat, a bakancsomat, a parfümömet, a hajamat, a bőrkesztyűmet, a testápolókat, a csomagolásból kibontani a dolgokat, amikor még újak, pötyögtetni a pukkanós papírt, a laptopomat, biciklizni a tavaszi napsütésben, napozni és közben regényt olvasni, az életszerű regényeket, Agatha Christie-t, Szabó Magdát és Gárdonyi Gézát, azt, hogy Hetfield velem egy napon ünnepli a születésnapját, meg Gárdonyi Géza is, a táncházakat, a népzenét, a heavy metált és a rockot, koncertekre járni, a virágokat (kapni is), a kecskéket, fényképezni, verset írni, a fehérneműs fiókomban rendet rakni, hónapok után felvenni egy olyan ruhát, amire már nem is emlékeztem, a szilvát, az elsőre kényelmes cipőt, ami nem töri a lábam, a magnómat, mosolyogni, majd' megfulladni a nevetéstől, mások tetoválásait nézni, a raszta hajat, finom édes vörös bort, vagy Soproni sört inni, ha olyan helyre megyek, a kardvirágot, a friss eső illatát, és nézni az ablak mögül, ahogy odakinn esik az eső, vagy havazik, hógolyózni, vízben lubickolni, evezni, együtt aludni a párommal, gitározni, dúdolászni, bámulni az eget és a felhőket, rámosolyogni a csecsemőkre, átadni a helyemet az idős néniknek (akik nem futnak a busz után, hanem tényleg látszik rajtuk, hogy meg vannak fáradva), hajat fésülni, a 90-es évek zenéjét, kiszárítani a rózsákat, amiket kaptam, és tudni róluk, hogy kitől mire, kirakatokat nézni, és az üzletben megérinteni mindent, ami nem is kell, a túrófagyit, a gyümölcslevest, aludni, azt az érzést, hogy egyedül én tudok egy kérdésre válaszolni pl egy vetélkedőben, hamarabb kimondani a megoldást, mint a kvízjáték résztvevője, a napszemüvegemet, együtt enni valakivel, az asztaltársaságot, a zoknikat, először felvenni egy új zoknit, a polár takarómat, a friss festék/hígító/benzin/lakk illatát, az Élet vagy valami hasonló c. filmet, Brian élete c. filmet, felismerni a magyar hangokat, beszélgetni, érdekes előadásokat hallgatni, fura dolgokról álmodni, blogokat olvasni, meg úgy általában olvasni, felismerni a helyesírási hibákat, a frissen mosott ruha illatát, a teaházakat, sétálni kézenfogva a párommal, elsöpörni a kósza hajtincset a homlokából, leszöszölni a kabátot, a 100%-os gyümölcslevet, a Toblerone-t, tollat kattintgatni, képeslapot kapni, valakit meghallgatni, akinek szüksége van rá, és ezernyi más dolgot, amit most már túlzás lenne itt fölsorolni.

Nem szeretek/ nem szeretem:
A helyesírási hibákat, a hazugságot, ha megpróbálnak hülyének nézni, a fülsüketítő zenét, a monotonitást, a gombát, a kellemetlen szagokat, a fájdalmat, a csalódást, a betegségeket, az idióta divatot, és divatmajmolást, a rap-et, a tömött buszokat és villamosokat, az indokolatlan tömeget, az idióta filmeket, az erőltetett poénokat,  az értelmetlen várakozást, a külső körülmények miatt történő késést, az "édes"-t, mint kedveskedő kifejezést, a gagyogást csecsemőkkel való kommunikáció gyanánt, a felszólító sms-eket, a kiosztó hangnemet, a trehányságot, azt, ha valaki nem tud alkalmazkodni a másikhoz, a más munkájába való belekontárkodást, az ízeltlábúakat, főleg a pókokat, a sötétséget, a magányosság érzését, az üres hűtőt, a pillanatot, amikor épp az orrom előtt zár be egy üzlet, azt, ha egy jól bevált terméket már nem lehet kapni, azt, ha valaki lemondja az előre megbeszélt programot, a belsőségeket, a rámenős ágenseket, a szórólapokat, a büdös embereket, azt, ha nincs hely a vonaton/buszon, azt, hogy januárban sosem tudom leírni azt a nyomorult dátumot, azt, ha tudom, hogy jót álmodtam, és mégsem emlékszem rá, azt, ha valaki nem tartja be az ígéretét, azt, ha valaki nem emlékszik semmire, amit mondok neki, és nem Alzheimer-kóros, azt, amikor nem tudok elaludni a Bartók rádió műsorára, mert idióta pattogós jazz megy rajta, egyedül aludni, a horkolást, a pogót, a dohányfüstöt, és a dohányszagot, ha nincsen szappan/törülköző/papír/tükör/zárható ajtó/kézszárító/víz a mosdóban, ha elszakad a szatyor füle és kiborul belőle minden, a minőséghibás árukat, ha elromlik a lift, a marcipánt, a mazsolát, ha az utcán szakad le a ruhám gombja, ha elfogy a papír zsebkendőm, azt, hogy minden ünnep elmúlik, azt, hogy itt Magyarországon nincsenek megbecsülve a pedagógusok, azt, amikor "valaki mindig mindent jobban tud", az okoskodást, az értetlenkedést, azt, ha nem hallgatnak végig és folyton belevágnak a szavamba, ha valamit 10X kell elismételnem ahhoz, hogy megértsék, a negyedóránként reklámokat egy film közben, ha nem értek valamit a filmből, és senki sem tudja elmondani, mi volt az, vagy mi hangzott el, a sztereotípiákat és azt, ha valaki nem bír kimászni belőlük még akkor sem, ha bizonyított, hogy nem igazak, a pókhálókat, ha elmegy a netem és nem is jön vissza, és ezernyi más dolgot, amit most már túlzás lenne itt fölsorolni.