Tele van a város szere...ncsétlennel

Legszívesebben kisbicskával járnék munkába, meg úgy általában bárhova, ha tömegközlekedési eszközökön kell utaznom. Na nem akarnám én használni, csak éppen a kezemben tartani, és mogorva tekintettel a másik felé fordulni vele, ha éppen a helyzet megkívánja. Nehogy a lábamra merészeljen lépni, vagy a ruhámra ülni, vagy a hátsóját tolni a képembe... Szóval semmiféle módon ne inzultáljon. Ma reggel például résnyire volt nyitva a HÉVen az ablak azon az oldalon, ahol ültem, menetirányosan. Mellettem még szerte temérdek hely, háttal is, szemben is, oldalt is. A hölgyike (50-en túl) éppen pont mellém kellett hogy üljön, és az első mozdulata volt az, hogy becsukta az ablakot. A HÉVen fűtés van, az embereken kabát, és levegőtlen a tér. Jól esett volna az a kis szellő. A nő gondolom előtte udvariasan megkérdezte, hogy becsukhajta-e az ablakot. Én nem hallottam. A következő mozzanat ismeretes. Miért nem tudott máshova ülni? No, ebben a helyzetben igazán jó lett volna az a kisbicska. Fogtam volna, a nő felé fordultam volna, kezemben a bicskával, és nagyon csúnyán néztem volna, hogy márpedig az ablak nyitva marad. Egyszerűen utálom az embereket. A tömeget. Pont a minap hallottam a kifejezést: mizantróp vagyok. Egy kisbicska megoldaná minden problémámat. Semmilyen szinten nem kellene érintkeznem az utazóközönséggel. Nem kellene attól félnem, hogy belépnek a személyes aurámba, hogy kritikusan közel jönnek hozzám, vagy megzavarják a nyugalmamat. Távol tudnám tartani a bolondokat... Gyakorta fut át az agyamon utazáskor a szólás: "Fussatok bolondok!", rohannak a busz/metró/villamos után, én meg csak nyugodtan sétálgatok, hogy ezáltal is csökkentsem körülöttem a tömeget. Gyűlölöm az idegeneket. Gyűlölöm őket, és megvagyok rajtuk rökönyödve... Áll az ajtóban, és vár, hogy az majd magától kinyílik. Vagy éppen elsőként nyomja meg a gombot, hogy nehogy véletlenül zárva maradjon, vagy fenn ragadjon a villamoson. Valahogy nem érzik a "gócpontokat" a városban, hogy egy-egy megállónál kicserélődik az egész utazóközönség. Fölösleges ráparázni arra, hogy nyílik-e az ajtó, mert úgyis mindenki ott száll le, a vezető meg pontosan tudja, hogy melyik megállóban kell minden ajtót nyitni, és melyik megállóban csak néhányat. Na szóval sok bosszúságom van reggel meg délután, másról már írni sem tudok. Holnap legalább 1 órával hamarabb mehetek be, kiderül, mennyivel másabb az emberi lélek hajnalban... Hurrá.

Borz-alom.

Reggel bűz, napközben zsivaj, délután tömeg. Ez jellemzi a napjaimat. Kora reggel már többször éreztem szalmiák-szesz szagot. Nem tudom, minek-kinek a bűze, de elég velős "illat", és végighat az egész lakótelepen. Villamosra ülök, szerencsére ülök, még nincs olyan sok ember az utcán, főleg, ha a megfelelő helyet választom ki a közlekedési eszközökön, elkerülve a kritikus tömeget. Zötykölődök a metrón, villamoson, HÉVen, és időről időre megcsapja az orromat a város szaga... Érzem az emberek testszagát, a szmogot, a kipufogó gőzt, a szemét szálló szagát, a Duna rothadtságát, a fék-szagot, amikor hirtelen kell megállnia a metrószerelvénynek, és az utazóközönség illatfelhőjét, amit a parfümjeik árasztanak magukból. Sajnos nagyon jó a szaglásom, ezért sokkal érzékenyebben érint minden illat. Ezzel úgy látszik együtt kell tudni élni, és el kell fogadnom a tényt, hogy én egy büdös városban élek. Bármennyire is szeretek Pesten élni, el kell ismernem, hogy nem a legjobb aromájú város a világon. Arról talán már beszélnem sem kell, hogy reggel 8-tól délután 2-ig, 4-ig mit a legnehezebb elviselnem. A gyerekek zsibongását néha már nem bírom tolerálni. Még jó, hogy óra alatt nem kiabálnak meg rohangálnak, addig legalább tart a fegyelem és a rend, de szünetekben, meg szabadidőben borzalmas, milyen hangerővel vannak. Azt pedig saját tapasztalatból tudom, hogy mumus az a pedagógus, aki a szünetben is rászól a gyerekre, hogy ne hangoskodjon meg rohangáljon a teremben. De ha egyszer a saját gondolataimat se hallom tőlük! Tudom, munkahelyi ártalom, meg én választottam, meg tudnom kellett hogy ez lesz, meg minden hasonló klisé, de akkor is. Napi 6-8 órában teljesen más hallgatni a zsivajt, mint napi 3-4 órában. És akárhogyis, matematikaórán, és olvasásórán is van egy alaphangerő. A nap végére pedig már kicsit sok. Fáradtabb vagyok, gondterheltebb, és sokkal kedvetlenebb. Hosszútávon ez így nem fog működni. Valamit ki kell találnom arra a bizonyos kecskére és káposztára. Mert a dolgomat tudnom kell elvégezni, de kipurcanni sem kellene. A legnagyobb problémám azonban azt hiszem mégis az, hogy egy fél percig sem tudok egyedül maradni az osztályteremben, hogy egy kicsit rendet rakjak meg rendszerezzem a dolgaimat, mert minden órában óra van (még a nyelvórákat is a teremben tartják a fél csoportnak, teremhiány okán, és informatikára is csak az osztály fele megy egy héten, hogy a maradék benn legyen a teremben azidő alatt.), amikor meg vége az utolsó órának, jön a napközi... És előző munkahelyemen szerzett tapasztalataimmal ellentétben én nem fogok benn pakolászni meg tenni-venni, ha a csoport benn van a napközivezetővel. Ugyanis az előző munkahelyemen az osztályfőnök mindig az én időmből vett el azzal, hogy még kioszt, még beszed, még elpakol, még keres, még vagdos, még szortíroz... De a káosz már egyre nagyobb. A saját személyes tárgyaimat se tudom hova eltenni, mert mindenhol az elődöm dolgai vannak szétszórva, eldugdosva. Úgyhogy a nap végére már annyira enervált vagyok, hogy nem érdekel semmi, csak hogy hazaérjek végre. 1 óra utazás felér 3 óra tömény agytágítással, olyan fárasztó. És nem tudom, hogy van ez, de én mindig a legnagyobb tömegben megyek haza. Legyen akár délután 1, akár délután 2 vagy 4, de még este 6-kor is... A HÉVen még éppen le tudok ülni, de csak azért, mert az első megállóban szállok fel, viszont a villamoson már a levegőt is nagyítóval kell venni. Milyen szerencse, hogy azon csak pár percet kell eltöltenem. De a metró, na az már keményebb pálya. Általában sikerül úgy leérnem az aluljáróba, hogy a tömeg élén, de mire a metró jön, már a következő adag ember is megérkezik. Szóval újabb nyomornegyedek következnek, nyomor negyedórák. Kétszer fél óra robogás a fél városon, és utána kétszer fél óra regenerálódás a fél ágyamon. Így mennek a napjaim.... De kinézve a villamos ablakán mindig meg kell nyugodnom, hogy kocsival még rosszabb dolgom lenne. Szóval a leányálom, hogy majd egyszer ha nagy leszek, autóval járok dolgozni egyelőre álom marad, és nem csak azért, mert még mindig nincs meg a liszenszem, hanem azért is, mert nem érné meg a benzinköltség az araszolgatást. No de hogy az álom egyik fele ne csak álom legyen, újra felvettem a kapcsolatot az oktatómmal, és le is fixáltuk az első sokadik vezetési órámat, október 2.-ára. Két hét, és kezdhetek újra görcsölni... Utoljára júniusban voltam! Mire újra volán mögé ülök, 3 hónap kiesésen leszek túl. Az még egy gyakorlott vezetőnek is sok szerintem... Szóval újra bele kell rázódnom. (És újra ezreket kell elköltenem rá.) De ezúttal nem előre jelöljük ki a vizsgaidőpontot, hogy még addig menjek párszor, hanem mikor már biztos lesz a tudásom, keresünk időpontot és gyakorlunk sokat előtte. Nem szabad harmadszor is megbuknom. Viszont most elmondom, hogy ha harmadik alkalommal sem fog sikerülni, nem erőltetem tovább, feladom. S majd a síromra azt íratom: SOHA nem volt jogsija, mégis a Mennybe ment. :)

Szociális Anti.

Én rájöttem, hogy rettentőmód utálom az embereket. Egyszerűen ember-iszonyom van. Na jó, ez nem teljesen igaz így, mert 

a; mindig vannak kivételek

b; nem mindig fog el ilyen undor, inkább csak periódusokban tör rám

c; csak akkor utálom őket, ha találkozom velük.

Néha így megyek a városban, az utcán, akár csak valahonnan hazafelé tartok, akár csak elintéznivaló után futkosok, akár csak találkozom valakivel, és olyan görcsösen lépkedek az emberek között, mint ha fertőző betegek lennének, akikhez halálosan veszélyes hozzáérni. Minél kevesebb testi kontaktus nélkül megúszol egy találkozást vagy egy városi sétát, annál sikeresebb és egészségesebb vagy.

Némely ember pusztán a kinézetével kivívja ezt a gesztust... Van olyan, aki kinézet+testszag kombinációval száll csatába. Más embernek már "produkálnia" is kell valamit hozzá. Tehát kinéz valahogy, normális az illata, de úgy viselkedik, mint egy [...]*

* tetszés szerint behelyettesíthető a kívánt kifejezés

Ma is pl utaztam a villamoson, és ült átellenben velem egy huszonéves srác két vele nagyjából egyidős csajjal, és mind a hárman olyan visítva röhögcséltek és beszélgettek egész út alatt, hogy a fülem is belefájdult. Azzal a tipikus éles vihogással, egymást szórakoztatták, az utazóközönséget pedig bosszantották. Mielőtt leszálltam odamormogtam nekik, hogy "További kellemes hahotázást!" Utána igyekeztem átmenni az úton, és nem tudom, ilyenkor a sofőrök mit gondolnak, de totál máshogy vannak bekötve mint én, mert totojáznak, egy tojás megfő annyi idő alatt, míg elhaladnak előttem... Lehet, hogy direkt csinálják, és direkt lassítanak, hogy még véletlenül se mehessek át gyorsabban a túloldalra? Ha meg megkísérelnék lelépni a járdáról az úttestre, tutira nem lenne elég időm átslisszolni a túloldalra...

Aztán ott vannak a kutyások. A kutyákat nagyon szeretem, jelentkeztem is önkéntesnek (amiről majd talán írok pár szót később), de a kutyásokat rühellem. A kutyások az utcán olyanok, mint a taxisok a forgalomban. Bunkók, csak a saját érdekeiket nézik, mindenki máson keresztülnéznek, és csak egymással kedvesek. Jobb távol tartani magunkat tőlük. (A taxisokat se szeretem.)

Továbbá rettenetesen irritálnak a Bámészkodók. Akik ülnek veled szemben a buszon/metrón/villamoson, jönnek veled szemben az utcán/mozgólépcsőn/áruházi sorok között, beállnak melléd a megállóban/ruhaválogatásnál/piacon és csak néznek. Te meg nem tudod eldönteni, hogy a nézésüknek oka a megkérdőjelezhetetlen szépséged/furcsaságod/idétlenséged/különlegességed vagy csak az ő csököttségük.
Ilyenkor jó, ha van nálad egy zsebtükör, egy napszemüveg vagy csak egy utazótárs, akitől véleményt kérhetsz. Én nem szeretem, ha megbámulnak, sőt, egyenesen rühellem. Nem lennék jó modell. Van egy úgy nevezett L-effektusom (szerény utalás egy ismerősömre, aki szerintem hasonlóképp működik, mint én, de a neve maradjon titok), kifejezetten utálom, ha engem néznek akár egy szórakozóhelyen, akár egy tömegközlekedési eszközön, akár egy sorban... Inkább ne vegyenek észre, inkább ne is lássanak meg, inkább ne is vegyenek tudomást rólam. Akkor nincs probléma, és nem kell azon idegeskednem, hogy a ruhámat hordom-e rosszul, vagy az arcomon van valami meghatározhatatlan eredetű folt. Pedig általában tudom, hogy nincs rajtam semmi furcsa, és nem azért bámulnak, de mégis idegesít. Nagyon ritkán - jó pillanatomban - vissza tudok vágni pl egy jól irányzott grimasszal, vagy bámulással, vagy odamondással ("nincs itt semmi látnivaló, kérem, haladjanak tovább"). De a legtöbbször csak állom a bámuló tekinteteket, és számolom vissza a perceket, másodperceket, meddig kell még kibírnom.

Utálom a megmondókat, azokat az embereket, akik mindig mindent jobban tudnak, és ezt nem átallják veled is tudatni. Akiknek mindig mindenről van véleményük, mindig mindenről jobb sztorit tudnak mint te, mindig mindenhez jobban értenek mint te, mindig mindenben okosabbak mint te, mindig  mindenben készségesek segíteni neked. Ültök egy társaságban, mindenki mesél egy sztorit a gyerekkoráról, és ha ezekhez az emberekhez jut a szó, olyat mondanak, amit még egy sci-fi író se vállalna be...

Nem szeretem az ígérgetőket, akik mindig csak ígérik, hogy valamit megtesznek/megmondanak/megcsinálnak/elintéznek, és sose tartják be a szavukat. Akikre nem lehet rábízni semmit, mert nagyobb bennük a lelkesedés mint a kitartás...

És mind közül talán azokat gyűlölöm a legjobban, akik beállnak elém. A sorba, a koncerten, a buszon, a megállóban, a pultnál, a jegyirodában, az ajtóban, a bárhol. Róluk (meg úgy az összes többi típusról) ez a jó kis Nefogazz nóta jut eszembe:

KRESZ és egyéb rendszerek, avagy közlekedj okosan...

Bírom mikor a macskám miatt nem férek hozzá a laptophoz... Nem baj, attól még szeretem ezt a kis dögöt. De most nem róla akarok írni, és nem is fogom rá, hogy megint napok óta nem írtam egy árva mukkot se.

Szóval az utóbbi időben eléggé lefoglalt a KRESZ-tanfolyam, az elmúlt hetekben minden kedden és csütörtökön délután 5-től este fél 8-ig 8-ig ültem a kis padban, és jegyzeteltem bőszen jobbkéz-szabályról, előzési tilalmakról, várakozás és parkolás szabályrendszeréről, sebességhatárokról, műszaki felépítésről és karbantartásról, rakomány megengedett hosszáról és szélességéről, különleges esetekről, és rendőri kéztartásokról. De mondhatom, az oktatás sikeres volt, mert rengeteg (khm elegendő) gyakorlás után elsőre átmentem a vizsgán, amelyre 7.-én pénteken került sor. Sajnos a várakozástól eltérően, de az elvárásnak eleget téve a 75 maximális pontszámból 67-et sikerült begyűjtenem, és a 4 kérdés, amire nem adtam megfelelő választ, egyik sem baleset-forrás, ha úgy vesszük. Mert nekem személy szerint teljesen mindegy, hogy egy mezőgazdasági lassú jármű 15-tel mehet-e főúton, vagy 20-szal, és az sem tesz rám túl nagy hatást, hogy egy autó parkolóövezetben szabályosan parkol-e a járdán, ha nincsenek felfestve a fehér csíkok. Ha nem is kötelező, de azért én tartanék egy-két biztosítékot a járműben, és természetesen előzékenyen előre engednék egy villamost akkor is, ha éppen megállóból indulna el. Nem hiszem, hogy ezek nem tudása, rosszul tudása kihatással lenne az én vezetési képességeimre, illetve a többi autó(s) biztonságára. Talán ezért is gratulált a program a végén, hogy "megfelelt", és kívánt további sikeres vizsgákat.

Én megígértem, hogy elsőre átmegyek, és úgy is lett. Cserébe egész hónapban a KRESZ-könyvet fogom bújni. Vezetési órákat viszont csak januártól fogok tudni venni, mert annyira sajnos nem állok jól anyagilag így karácsony előtt, hogy még azt is ki tudjam gazdálkodni a vagyonkámból. Remélem, a vezető oktatóhoz fogok kerülni, őróla csupa pozitívat hallottam, és biztos nagyon türelmes lenne velem, kis szerencsétlennel is.

Nem is tudom, mit akarnék első önálló úticélnak, ha  megszerezném a jogsit. De arra már kaptam ígéretet, hogy nyáron levezethetek én a Balatonra. Ha jól megy minden, és elsőre átmegyek mindenből, akkor már kora tavasszal (max áprilisban) volán mögé is ülhetek. Csak nem kell várnom 30 éves koromig.

Na de nem csak a KRESZ-re volt gondom az elmúlt időszakban, hanem jutott egy kis szórakozás is, az elmúlt 3 hétben 4 koncerten is voltam, többek között Bécsben is, Stone Sour és Papa Roach párosításon, ahova külön busszal vittek minket ki, és én tulajdonképpen csak Zs-t kísértem el, mivelhogy ő az, aki ismeri a két bandát, de nem volt aki menne vele, én meg bevállaltam, mert miért ne. Az egész este folyamán ha 3 számot ismertem, az már sok, de már rég kinőttem abból a korszakból, hogy csak azért megyek el egy banda koncertjére, mert hallgatom a lemezüket. Mert régen ahhoz kötöttem, hogy legalább egy teljes albumot ismerjek az együttestől. Ezzel már felhagytam, mert pl az új albumokat már egy idő után nem is tudtam követni. Nem is tudom, hogy van-e olyan formáció, aminek a jelenleg kiadott összes albumát ismerem... Leszámítva persze azokat a bandákat, akik már nem aktívak és évek óta nem volt új lemezük. De ha jól belegondolok, ilyen banda sincsen. Szóval már elmegyek egy olyan koncertre is, amelyen az előadókat csak névről ismerem, vagy 1-2 szám erejéig. Megtanultam élvezni a zenét úgy is, ha nem üvöltöm végig a számot. :)

Bécsben is 2X voltam rövid időn belül, mert 30.-án volt a koncert, és tegnap voltam ott Luissal, az Adventi vásáron, amire külön EuroLines-os busz vitt el bennünket. Konkrétan megszállták a várost a magyarok. Lépten-nyomon honfitársainkba botlottunk. Csak a Népligetből 6 busz indult el reggel 7-kor, azok közül a 3. számún voltunk mi rajta. És még találd ki, azon kívül hány busz indult el magánúton, vagy bérelve, vagy iskolásokkal, vagy szülőkkel, vagy falusiakkal... Mi odaértünk délelőtt 10-re, és birtokba vettük először a metróállomást, ahol ketten 2 sorba álltunk be: Luis vonaljegyet vásárolni az automatából (pénztár speciel nem is volt, vagy csak nem volt nyitva*) én pedig a WC előtt, kiengedni a 3 órás út fáradalmait... Voltaképpen nem tudom, melyik sor volt ijesztőbb. De egy a lényeg, ezeknek az osztrákoknak vagy nagyobb a hólyagjuk, vagy csak undorodnak a nyilvános WC-ktől és azok használatától, valaki a sorban azt állította, hogy talán több helyen van nyilvános WC, és nincsenek hozzászokva mint a magyarok ahhoz, hogy ahol WC-t látnak ott muszáj elmenni, ha kell ha nem... de nem értettem, hogy egy központi metróállomáson miért nincsen egy normális "női" és egy normális "férfi" WC. Talán másnak ez nem meglepő, mert gyakorlott turista, sokat jár külföldön és minden félévben legalább egyszer kimegy Bécsbe is, de azt egyszerűen felháborítónak tartom, hogy van 1, azaz EGY darab mozgássérült WC, 1 azaz EGY darab angol WC, és 1 helyiség piszoárokkal a férfiak részére, nem gondolom, hogy túl sok piszoárral. Vagyis koedukáltan volt az egyetlen lehúzós normál WC, és azt használhatta ember fia-lánya egyaránt. Annyit mondhatok, hogy a leglepusztultabb magyar csehóban is kulturáltabb mellékhelyiség van, mint ott. Egyáltalán örülök, hogy le lehetett húzni, mert nem tudom, mekkora bűz lehetett volna még ott, ha a lehúzó sem működött volna. Szóval az első tapasztalatom igencsak negatív volt a várossal kapcsolatban. Ezt némiképp kompenzálta az, hogy a jegykiadó automatában volt magyar nyelvű opció is. Így sikerült jegyet is váltanunk, amit egész bécsi tartózkodásunk ideje alatt kétszer vettünk igénybe, először bemetrózni a belvárosba délelőtt, másodszor visszametrózni a buszhoz estefelé. A kettő közötti időszakban gyalogoltunk, sétáltunk, caplattunk, tülekedtünk, vacogtunk és dideregtünk a tereken és utakon, egyik vásártól a másik vásárig ingázva fel alá...

Megnéztünk sok szép épületet - kívülről, és egy McDonald's-ot - belülről, valamint legalább 3 vásárt szerte a városban. Giccsparádé giccsparádé hátán, karácsonyfadíszek, faragványok, nippek, kerámia készítmények és bőrök, voltaképpen Vörösmarty téri vásár nagyban. De ennyi arannyal körbefuttatott vackot már régen láttam egyszerre egy helyen. Nem is részletezem jobban, elég annyi, hogy bizonyos távolságonként ismétlődtek a standok, és mindenhol irdatlan nagy tömeg volt. A vásárlók 80 %-a szerintem magyar volt, a fennmaradó 20 % osztozott az olaszokon, németeken, oroszokon, franciákon, és helybélieken. Utoljára ennyi embert együtt szerintem a nagy 2006-os választásokon láttam a Kossuth téren. Persze minden rohadt drága volt, úgyhogy nem is költekeztünk túl sokat, ittunk egy forralt bort, meg ettünk egy almás rétest, és nagyjából készen is voltunk. Azért a családtagoknak hoztunk egy-egy apróságot, de csak az élmény miatt, hogy "kinn voltunk Bécsben, nesze", mert ugyanazokat szerintem töredékéért is megkaptuk volna a Vörösmarty téren, feleakkora tömegben. Nekem nincs tömegiszonyom, meg fóbiám, de a végére már nekem is megfájdult a gyomrom a sok embertől. Meg rendesen át is fagytunk, szóval nem volt túl sok kedvünk  a végén már ott császkálni. Elég korán, több mint egy órával hamarabb visszamentünk a buszpályaudvarra, és a jó fűtött váróban ücsörögtünk egy rakás szlovák újságon. Indulás előtt egy fél órával elmentem a váróterem mosdójába, 50 eurocentért sorba is álltam, és csak 3 nőt kellett kivárnom. De az élmény az mindent megért. Még magyarul is ki volt táblázva, hogy ügyeljünk a tisztaságra. (Napközben a McDonald's-ban is volt szerencsém egy negatív illemhelyes élményhez, ugyanis a 2 működő WC-ből csak az egyiknek volt ajtaja, pont nem annak, ami a bejárathoz esett közelebb, szóval ha nem kilométeres női sor áll még az ajtó mögött is, akkor én sem merek oda bevonulni dolgomat intézni, pedig nem mondom magamat egy szégyellős embernek, főleg idegenek előtt, akikkel kis szerencsével egyszer találkozom életem során.)

A buszon visszafelé szinte végig aludtam, hol egyik oldalra, hol másik oldalra, Luis vállára dőlve, és olyan szinten kimerített az egész - komolyan, a tömeg fárasztott le - hogy hazaérve már kb. annyi erőm sem volt, hogy egy szendvicset elkészítsek magamnak... Jobban elfáradtam, mint ha egész nap hegyekben túráztam volna. És kétszer is meggondolom, hogy legközelebb belevágok-e ilyen kalandba Advent közepén...

De hogy is van abban a dalban? "Szép volt, jó volt, de köszönöm, ennyi...." - szóval nem hiszem, hogy a közeljövőben visszamegyek még Bécsbe.... Majd legközelebb egy szép tavaszi átlagos hétköznapon, mikor nem szállják meg a várost az albán menekültek... Akkor talán a város szépségeiből is fogok látni valamit, és nem csak arra fogok tudni koncentrálni, hogy a saját lábamat járásra egyedül én használjam, és fényképet is többet készíthetek majd, mert nem állnak a jégcsapok az ujjaimból...

*Két vásár között, ha kicsit megfáradtunk, akkor nyakunkba vettük a várost, hogy egy kulturált helyet keressünk lábat melegíteni, meg kicsit leülni, és a nagy belvárosból indultunk kicsit kifelé, de nem jutottunk túl a belső kerületeken, szóval végig Körút jellegű volt a képlet. Ennek ellenére verőfényes (zimankós hideg) adventi szombaton egy árva bolt sem volt nyitva. Én nem tudom, hogy náluk milyen törvények vannak érvényben, de azért Budapesten ha szombaton 2 órakor elmész a nagy körútra, legalább egy élelmiszerboltot, meg a kis butikokat nyitva találod. A nagy bevásárlóközpontok talán este 8-9-ig is nyitva vannak, de a kis specifikus üzletek is 6-ig... Ezzel szemben Bécsben kb csak egy-egy kávézó, meg gyorsétterem kellette magát, no meg egy hatalmas irodatechnikai szakáruház. De se egy cipőbolt, se egy ruhabolt, se egy papír-írószer, se egy könyvesbolt, se egy hangszerüzlet, se egy boráruház....

Az egészben egyetlen jó dolog volt: kézenfogva sétálni a szerelmemmel egy klasszikus város utcáin.