Miért nem pont dél?

Azért tökre örülök neki, hogy november óta már nem délelőtt dolgozom, hanem délután... Novemberben ugyanis még el tudtam menni délután orvoshoz a különböző női létemből eredő problémáimmal, de ugye azt mondta, hogy (onnan számítva nagyjából 3 hónap múlva) menjek vissza hozzá, amikor elkezdem a harmadik levelet a gyógyszerből, hogy megnézzük, hogyan tovább. Nos, a dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy ez az orvos csak délután rendel (délután is csak hétfői és csütörtöki napokon), de este 7-kor bezár a bazár. Én pedig ha akarok, se tudok 6-nál előbb odaérni. Szóval vagy felhívom őket, és kérek egy időpontot negyed 7-re, mikor már kezd kiürülni az egész SZTK, vagy keresek egy másik dokit... De úgy nem akarok járni, mint a fogászattal múltkor, hogy elvileg este 8-ig dolgoznak, de fél 7-kor már nehezükre esik engem ellátni... Más szempontból egyébként jó, hogy csak délre járok, így délelőtt elkerülve a tömeget tudok ügyeket intézni például bankban, vagy vásárolni, vagy vezetni járni, (és majd vizsgázni is, de itt most ünnepélyesen megfogadom, hogy február 18.-ig nem írok a jogosítvánnyal kapcsolatban semmit, és utána is csak sikeres vizsga esetén fogok róla említést tenni), tudok ajándékokat keresgélni az éppen aktuális ünnepekre az ünnepelteknek, és még egy csomó lényeges és hasznos dolgot... De azért döbbenetes számomra, hogy egy orvos megengedheti magának, hogy csak a hét két napján és akkor is csak délután rendel. Persze, tudom én, a fennmaradó időben a magánrendelőjében van, és/vagy az asszisztensével... mindenkinek a fantáziájára bízom, mit csinál, és szüksége van a plusz jövedelemre, csak akkor is dühít a nyavalyám, hogy miért kell beavatnom egy harmadik felet is, ha egyszer már egyvalakivel találtunk egy (úgy látszik hatásos) megoldást...

Ja, és ha már a megoldásoknál tartunk. Elhatározásra jutottam: elviszem Mancit a javítóintézetbe, és megvárom, míg rendes kislányt faragnak belőle. Ráfér egy kis kifejezésmód-javítás, tartásjavítás, és viselkedési normák javítása is. Majd meglátjuk, mennyi időre, és főleg mennyi pénzre lesz ehhez szükség... Úgyis holnap lesz fizetésnap, áldozhatok a kis drágámra egy keveset. De az biztos, hogy most nem nyújt százszázalékos teljesítményt.

Borz-alom.

Reggel bűz, napközben zsivaj, délután tömeg. Ez jellemzi a napjaimat. Kora reggel már többször éreztem szalmiák-szesz szagot. Nem tudom, minek-kinek a bűze, de elég velős "illat", és végighat az egész lakótelepen. Villamosra ülök, szerencsére ülök, még nincs olyan sok ember az utcán, főleg, ha a megfelelő helyet választom ki a közlekedési eszközökön, elkerülve a kritikus tömeget. Zötykölődök a metrón, villamoson, HÉVen, és időről időre megcsapja az orromat a város szaga... Érzem az emberek testszagát, a szmogot, a kipufogó gőzt, a szemét szálló szagát, a Duna rothadtságát, a fék-szagot, amikor hirtelen kell megállnia a metrószerelvénynek, és az utazóközönség illatfelhőjét, amit a parfümjeik árasztanak magukból. Sajnos nagyon jó a szaglásom, ezért sokkal érzékenyebben érint minden illat. Ezzel úgy látszik együtt kell tudni élni, és el kell fogadnom a tényt, hogy én egy büdös városban élek. Bármennyire is szeretek Pesten élni, el kell ismernem, hogy nem a legjobb aromájú város a világon. Arról talán már beszélnem sem kell, hogy reggel 8-tól délután 2-ig, 4-ig mit a legnehezebb elviselnem. A gyerekek zsibongását néha már nem bírom tolerálni. Még jó, hogy óra alatt nem kiabálnak meg rohangálnak, addig legalább tart a fegyelem és a rend, de szünetekben, meg szabadidőben borzalmas, milyen hangerővel vannak. Azt pedig saját tapasztalatból tudom, hogy mumus az a pedagógus, aki a szünetben is rászól a gyerekre, hogy ne hangoskodjon meg rohangáljon a teremben. De ha egyszer a saját gondolataimat se hallom tőlük! Tudom, munkahelyi ártalom, meg én választottam, meg tudnom kellett hogy ez lesz, meg minden hasonló klisé, de akkor is. Napi 6-8 órában teljesen más hallgatni a zsivajt, mint napi 3-4 órában. És akárhogyis, matematikaórán, és olvasásórán is van egy alaphangerő. A nap végére pedig már kicsit sok. Fáradtabb vagyok, gondterheltebb, és sokkal kedvetlenebb. Hosszútávon ez így nem fog működni. Valamit ki kell találnom arra a bizonyos kecskére és káposztára. Mert a dolgomat tudnom kell elvégezni, de kipurcanni sem kellene. A legnagyobb problémám azonban azt hiszem mégis az, hogy egy fél percig sem tudok egyedül maradni az osztályteremben, hogy egy kicsit rendet rakjak meg rendszerezzem a dolgaimat, mert minden órában óra van (még a nyelvórákat is a teremben tartják a fél csoportnak, teremhiány okán, és informatikára is csak az osztály fele megy egy héten, hogy a maradék benn legyen a teremben azidő alatt.), amikor meg vége az utolsó órának, jön a napközi... És előző munkahelyemen szerzett tapasztalataimmal ellentétben én nem fogok benn pakolászni meg tenni-venni, ha a csoport benn van a napközivezetővel. Ugyanis az előző munkahelyemen az osztályfőnök mindig az én időmből vett el azzal, hogy még kioszt, még beszed, még elpakol, még keres, még vagdos, még szortíroz... De a káosz már egyre nagyobb. A saját személyes tárgyaimat se tudom hova eltenni, mert mindenhol az elődöm dolgai vannak szétszórva, eldugdosva. Úgyhogy a nap végére már annyira enervált vagyok, hogy nem érdekel semmi, csak hogy hazaérjek végre. 1 óra utazás felér 3 óra tömény agytágítással, olyan fárasztó. És nem tudom, hogy van ez, de én mindig a legnagyobb tömegben megyek haza. Legyen akár délután 1, akár délután 2 vagy 4, de még este 6-kor is... A HÉVen még éppen le tudok ülni, de csak azért, mert az első megállóban szállok fel, viszont a villamoson már a levegőt is nagyítóval kell venni. Milyen szerencse, hogy azon csak pár percet kell eltöltenem. De a metró, na az már keményebb pálya. Általában sikerül úgy leérnem az aluljáróba, hogy a tömeg élén, de mire a metró jön, már a következő adag ember is megérkezik. Szóval újabb nyomornegyedek következnek, nyomor negyedórák. Kétszer fél óra robogás a fél városon, és utána kétszer fél óra regenerálódás a fél ágyamon. Így mennek a napjaim.... De kinézve a villamos ablakán mindig meg kell nyugodnom, hogy kocsival még rosszabb dolgom lenne. Szóval a leányálom, hogy majd egyszer ha nagy leszek, autóval járok dolgozni egyelőre álom marad, és nem csak azért, mert még mindig nincs meg a liszenszem, hanem azért is, mert nem érné meg a benzinköltség az araszolgatást. No de hogy az álom egyik fele ne csak álom legyen, újra felvettem a kapcsolatot az oktatómmal, és le is fixáltuk az első sokadik vezetési órámat, október 2.-ára. Két hét, és kezdhetek újra görcsölni... Utoljára júniusban voltam! Mire újra volán mögé ülök, 3 hónap kiesésen leszek túl. Az még egy gyakorlott vezetőnek is sok szerintem... Szóval újra bele kell rázódnom. (És újra ezreket kell elköltenem rá.) De ezúttal nem előre jelöljük ki a vizsgaidőpontot, hogy még addig menjek párszor, hanem mikor már biztos lesz a tudásom, keresünk időpontot és gyakorlunk sokat előtte. Nem szabad harmadszor is megbuknom. Viszont most elmondom, hogy ha harmadik alkalommal sem fog sikerülni, nem erőltetem tovább, feladom. S majd a síromra azt íratom: SOHA nem volt jogsija, mégis a Mennybe ment. :)