Süket a telefon...

Ma erőt vettem magamon, és felhívtam az oktatómat. Vagyis csak felhívtam volna, de nem volt sikerem. Kivártam az összes csöngést és nem vette fel. Nem tudom, ezt jelnek vegyem-e, mindenesetre nem próbálkoztam másodszor. Pedig már igencsak ideje lenne újra menni, és készülni a forgalmi vizsgára... Több mint 2 hónapot "pihentem", nem akarok ráhúzni még 2 évet. Februárban, az utolsó sikertelen vizsgám után úgy váltunk el, hogy pihenjem ki magam, menjek el pszichológushoz, neki most úgyis sok tanulója van, és majd térjünk vissza rá egy pár hét múlva. Nem tudom, mire gondolt, hogy majd ha kikúrálnak, újra megkeresem és ez lehet akár 10 év is, vagy inkább csak ő akart pihenni miattam, de jelentem: voltam pszichológusnál, össz-vissz háromszor, és nem hogy kevesebb problémám lenne azóta, de még több van neki köszönhetően. Szóval túl sokat nem javított rajtam, inkább csak rontott. És jelentem: ki is pihentem magam, már amennyire pihenni lehet a mindennapi menet mellett, de hamarosan itt a nyár, és én nem akarok egész nyáron a jogsimon szenvedni, sőt mi több, szeretném, ha idén nyáron már a kezemben lenne a papír.

Tehát megpróbáltam felhívni az oktatómat és beszélni vele, de nem vette föl a telefont, és nekem most újabb erőgyűjtésre van szükségem, hogy újra próbálkozzak. És elhatároztam, hogy csak akkor fogok elmenni vizsgázni, ha már olyan biztosan megy a vezetés, hogy T semmibe sem tud beleszólni. Húsvétkor a testvéreméknél voltunk, és az utcáról én álltam be az udvarba a kocsival. Volt kb 10 méter, de annyira leizzadtam, hogy elmondani sem tudom. És nem hiszem, hogy azért voltam bizonytalan, mert 2 hónap telt el az utolsó alkalom óta. Nem tudom, honnan van bennem ez a kimondhatatlan görcs a vezetést illetően, de tényleg csak úgy fogom tudni megszerezni azt a rohadék iratot, ha minden kétségemet eloszlatom. Mert én már attól kétségbe tudok esni, hogy nem tudom piros lámpánál melyik pedállal kell kezdeni a fékezést. Pedig mikor ott vagyok a lámpánál, rutinból megy minden. Na mindegy... Annyi bizonyos, hogy nem akarok egy harmadik iskolába is beiratkozni, most már itt kell végigcsinálnom. És megcsinálom, ha beleszakadok is. Csak legyen elég erőm újra felemelni azt a nyamvadék telefont.

Update 1: Ma (29-én) sikerült felhívnom és beszélnem vele,  de lehet, hogy tényleg komolyan gondolta, hogy "neki most rengeteg tanulója van/lesz"', meg azt is, hogy ha sikerült kikúrálnom magam, akkor jelentkezzek, mert az eddig megszokott "2-3 héttel előtte megbeszéljük, mikor megyek" most hirtelen 5-6 hétre rúgott. Vagyis június második hetében tud órát adni leghamarabb...
Szóval még mindig ne vegyem jelnek?

Update 2: Június közepén megyek először újra, és már akkorra vigyem magammal a vizsgadíjat is, mert nagyjából 3 hét, mire tudnak vizsgaidőpontot adni, és ha jól megy, akkor már egyből le kell foglalni... Tehát ha most az egyszer mellém áll a szerencse, akkor július elején meglehet a jogsim... Frankó. 5 hét, mire kiküldik, szóval augusztusban talán már vezethetek is. Szipi-szupi.

Miért nem pont dél?

Azért tökre örülök neki, hogy november óta már nem délelőtt dolgozom, hanem délután... Novemberben ugyanis még el tudtam menni délután orvoshoz a különböző női létemből eredő problémáimmal, de ugye azt mondta, hogy (onnan számítva nagyjából 3 hónap múlva) menjek vissza hozzá, amikor elkezdem a harmadik levelet a gyógyszerből, hogy megnézzük, hogyan tovább. Nos, a dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy ez az orvos csak délután rendel (délután is csak hétfői és csütörtöki napokon), de este 7-kor bezár a bazár. Én pedig ha akarok, se tudok 6-nál előbb odaérni. Szóval vagy felhívom őket, és kérek egy időpontot negyed 7-re, mikor már kezd kiürülni az egész SZTK, vagy keresek egy másik dokit... De úgy nem akarok járni, mint a fogászattal múltkor, hogy elvileg este 8-ig dolgoznak, de fél 7-kor már nehezükre esik engem ellátni... Más szempontból egyébként jó, hogy csak délre járok, így délelőtt elkerülve a tömeget tudok ügyeket intézni például bankban, vagy vásárolni, vagy vezetni járni, (és majd vizsgázni is, de itt most ünnepélyesen megfogadom, hogy február 18.-ig nem írok a jogosítvánnyal kapcsolatban semmit, és utána is csak sikeres vizsga esetén fogok róla említést tenni), tudok ajándékokat keresgélni az éppen aktuális ünnepekre az ünnepelteknek, és még egy csomó lényeges és hasznos dolgot... De azért döbbenetes számomra, hogy egy orvos megengedheti magának, hogy csak a hét két napján és akkor is csak délután rendel. Persze, tudom én, a fennmaradó időben a magánrendelőjében van, és/vagy az asszisztensével... mindenkinek a fantáziájára bízom, mit csinál, és szüksége van a plusz jövedelemre, csak akkor is dühít a nyavalyám, hogy miért kell beavatnom egy harmadik felet is, ha egyszer már egyvalakivel találtunk egy (úgy látszik hatásos) megoldást...

Ja, és ha már a megoldásoknál tartunk. Elhatározásra jutottam: elviszem Mancit a javítóintézetbe, és megvárom, míg rendes kislányt faragnak belőle. Ráfér egy kis kifejezésmód-javítás, tartásjavítás, és viselkedési normák javítása is. Majd meglátjuk, mennyi időre, és főleg mennyi pénzre lesz ehhez szükség... Úgyis holnap lesz fizetésnap, áldozhatok a kis drágámra egy keveset. De az biztos, hogy most nem nyújt százszázalékos teljesítményt.

Nő az izgalom.

Mennyire vártam a havat, és most mennyire nem tudok neki örülni... Vagyis a ténynek örülök, hogy havazott ma, és hogy végre szép fehér minden, és hogy végre nem eső van, de az időzítés nagyon nem volt jó. Hétfőn voltam ugyanis vezetni (másfél hónap szünet után újra), és annyira dicsért az oktatóm, hogy nem is látszik, mennyit hagytam ki, hogy szerinte megpróbálhatnánk egy vizsgát, mert az előző próbálkozások elhamarkodottak voltak, de szerinte már megértem rá, mert érzi, hogy sokkal magabiztosabb vagyok, és már nem görcsölök annyira, minden gördülékenyen ment, csak egy-két dolgon kell csiszolnunk, mint pl a váltóhasználaton, meg a sávváltások és egyéb manőverek kivitelezésén, de szerinte addig rengeteg időnk van még, és ez mind meglesz, szóval gyorsan meg is beszéltünk vizsgaidőpontot február 18.-ra, ma pedig már be is fizettem a díjat. Ez mind szép és jó, csak ma is voltam vezetni, és mivel ma reggel leesett a(z idei első) hó, egy kicsit begörcsöltem tőle, talán túlságosan is óvatos voltam, mert hát ugye sose vezettem még se esőben, se hóban, sőt, semmilyen szélsőséges időjárási viszonyok között, szóval nagyon nem voltam ura a helyzetnek, és nem tudtam, hogyan kezeljem a kocsit. Az meg ilyenkor egyáltalán nem nyugtató, hogy "ugyanúgy, mint máskor". Nos, remélem, a vizsga napján nem lesz hó, előtte-utána eshet akár egy méternyi is, de legalább február 18.-án dolgozzon minden az én malmomra... Különben azt mondta, hogy mivel most másik iskolán keresztül jelentkeztem vizsgára, máshonnan is indul a vizsgakör, és az ottani vizsgáztatók rugalmasabbak is, meg elnézőbbek is. Egyszóval az oktatóm nagyon bizakodó. És való igaz, most nem is szólt olyan sokszor és sok mindenért rám, mint előtte. Én is érzem magamban a fejlődést, csak az dühít rettenetesen, hogy már megint irigykedem, azokra, akiknek előbb sikerült mint nekem (és ráadásul később is kezdték, mint én.)

De szeretnék már végre túl lenni ezen az egészen. A legközelebbi alkalomra megkérem tesómat, hogy kísérjen el, és üljön be hátra, (legalább lássa, hogy nem vagyok béna) és kicsit gyakoroljam a vizsgaszituációt. Remélem, az oktatómnak sem lesz ellene kifogása, főleg, ha előre bejelentem, hogy hoztam vendéget. (Korábban volt róla szó, hogy ő megkéri egy vizsgabiztos barátját, hogy úgy privátban üljön be, kvázi mint ha vizsgáznék, csak ez az illető azóta elköltözött és most ráadásként még a lábát is eltörte... Szóval marad a család.)

Addig még megyek egy párszor, és mivel pontosan emlékszem minden útvonalra (mikor hol vannak táblák, zebrák, lámpák), könnyű lesz magára a forgalomra koncentrálni... Majd meglátjuk.

Az biztos, hogy a főiskola alatt egyetlen vizsgámon (még a zárótanításomon) sem izgultam ennyit, mint emiatt a rohadt jogosítvány miatt, de az is biztos, hogy egyetlen szigorlat-jegyemnek vagy UV-jegyemnek nem örültem annyira, mint amennyire fogok ennek a nyavalyás papírnak, ha végre meglesz.

És innentől borítékolható, hogy ha meglesz végre, akkor nem lehet majd kirobbantani a s*ggem alól a kocsit. Különben volt ilyen szomszédunk, aki még a sarki közértbe is kocsival  járt. Gyalog 2 perc... Mit gondoltok, autóval mennyi?

No, de ha az izgalmakból ennyi nem lenne elég, röpke pályafutásom alatt először leszek beosztva helyettesítésre pénteken. Ráadásul egymás után rögtön 2 órában is. A dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy testnevelésórát kell tartanom (amit sajnos tudok szakszerűen is - legalábbis papíron), az egyiket 1.-s osztálynak, a másikat 4.-esnek. Nem tartozik a kedvenc tárgyaim közé, és hiába tudom elméletben, a gyakorlatban nem tudok összeállítani egy szakszerű órát, ráadásul a fegyelmet sem tudom tartani... Szóval lesz ami lesz. Még az a jó, hogy nem a saját osztályomba kell menni, és nem múlik rajta semmi. (Viszont állítólag még így is jobb leszek, mint az egyik újonnan felvett testnevelőtanár, akit nem csak a diákok utálnak, hanem a tanártársak is...)

Aztán jövőhéten pénteken farsang, utána szombaton újabb hajvágás és festés (ha minden jól megy), majd vasárnap édesanyám születésnapja, aztán kilátásban van még egy jó kis koncert is, meg egy iskolai bál, lesz itt minden kérem, mint a búcsúba'...

Szóval izgalmas időszak elébe nézek... Holnapig meg legalább végre ki tudom aludni magam.

Csöbörből vö...mibe?

Előre bocsátom, hogy ez egy valóságos novella az elmúlt hetek eseményeiről. Néhol kissé szedett-vetett, de muszáj volt már kiadnom magamból, és nem akartam apró részleteiben heteken át tálalgatni. Szóval most kb június 1-jétől máig írok mindent, ami volt és ami számít.

No hát. Nem tudom, mennyit számít a (munka)tapasztalat, de úgy látszik, elég sokat. Főleg, ha az ember munkahelyet szeretne (vagy kényszerül) váltani. A tanév végéhez közeledve kaptam meg a remek hírt, miszerint nem hosszabbítják meg a szerződésemet. Ez egyfelől várható volt, mivel még annak idején februárban voltak benn nálam órát látogatni, és utána kaptam hideget-meleget de inkább csak hideget. Másfelől eléggé sokkolt, mivel elég sokáig húzták a dolgot, és azt gondoltam, hátha mégis. (Erre munkatársam is biztatott, hogy szerinte nem tudnak még hova tenni, és ezért talonban tartanak. Hát, nagyon örülök neki.) Illetve nem nagyon akartam belegondolni, hogy mi lesz velem, ha új állás után kell néznem. Az utolsó 2 évben annyira könnyű volt, úgy megúsztam mindent, önéletrajzot, erkölcsi bizonyítványt, interjút és görcsös telefonvárást, mert az uolsó két lehetőség szinte az ölembe pottyant. De most elölről kellett kezdenem az egészet, a legelejéről, vagyis egy normális önéletrajz összeállításától és egy jól átgondolt motivációs levél megírásától. Ódzkodtam a feladattól, és amíg lehetett, kivártam, hogy talán elkerülhetem, de végtére egy hétvége elég volt arra, hogy kilépjek az önsajnáltatás gödréből és nekilássak. Egy este/éjszaka hozzávetőlegesen 20 pályázatot küldtem el, ebből a 20-ból rögtön másnap már felhívtak egy helyről. Június 19.-én szerda reggel arra ébredtem, hogy csörög a telefonom. (Ej, de ismerős érzés, csakhogy anno ez délelőtti órákban esett meg, és nem volt magától értetődő, hogy álmomból vernek fel, most pedig a reggel 8 óra azért igencsak korán volt.) Részleteibe most nem mennék bele, a lényeg, hogy egy 12. kerületi iskolából hívtak fel, hogy mikor tudnék befáradni egy interjúra. Esetleg meg tudnám-e tenni egy hét múlva szerdán. Rögtön kibújtam alóla, mondván, aznap forgalmi vizsgám lesz, és mivel még sohasem voltam, nem tudom, hogy mennyi ideig tart, stb. Akkor ezesetben el tudnék-e menni ma. Gyors átszervezést követően (telefon az iskolába, hogy kések egy fél órát, ugrasztani édesapámat, hogy vigyen el kocsival (mennyivel egyszerűbb lenne/lesz ilyet majd későbbiekben személyesen megoldani) felöltöztem és már a kocsiban is ültem. Fél 10-et beszéltünk meg, (úgy, hogy nekem délre már a munkahelyemen kellett lennem), de késtem egy kicsit, nagyjából negyed órát, mert állt a forgalom. Erről őket is időben tájékoztattam telefonon. Tiszta csapzott voltam, azt sem tudtam, hol áll a fejem, még az iskolát se tudtam hova tenni, szóval egyáltalán nem voltam a helyzet magaslatán, mégis negyed óra alatt lezavartuk az egészet, és 10-kor már indultunk is haza. Én csak hazaugrottam átvedleni, aztán kocsiba be, és dél előtt 10 perccel már ott is voltam. Ezután volt nagyjából egy hét szünet, mikor is e-mailben keresett meg egy másik igazgatónő egy másik suliból, hogy ha aktuális még a pályázatom és nem fogadtam el másik állást, akkor be tudnék-e menni másnap 9 és dél között egy interjúra. (Teszem hozzá ez a másnap pont a forgalmi vizsgám napja volt.) Akkor persze újra át kellett szerveznem mindent, hogy szabad legyen a délelőttöm (vagyis kikérnem magam a gyermektáborból), és a sikeres bukás után elmentem egy újabb interjúra, ezúttal Budapest másik végébe. Napközis állás lett volna, betanítással több osztályba is, és mindenféleképpen értesítenek, ha igen, ha nem. Ez sem vett többet igénybe mint negyed óra, és már 1 órakor otthon voltam. Még azon a héten pénteken kerestek telefonon egy 3. helyről, hogy tudnék-e menni egy beszélgetésre (rá következő hétfőn reggel 9 órára), teszem hozzá szinte álmaim iskolájából, ahova 3 előző évben is adtam be pályázatot, de még akkor válaszra sem méltattak. Szintén napközis állás, szintén kinn a világ vége után kettővel. Persze, természetes, szívesen bemegyek. Eltelt békésen a hétvége, nem is nagyon izgultam a másnapi interjú miatt, ott a helyszínen már várt más is, és éppen benn volt egy harmadik, és míg a soromra vártam, csörgött a telefonom (vagyis csak morgott, mert előtte levettem róla a hangot, nem... nem újabb interjú... kéremszépen állásajánlat! ügyén kerestek, a 2. helyről. Ha még nem fogadtam el állást sehol, egy tanítói állást ajánlanának fel nekem, egy olyan tanítónő helyett, aki 2-4 évet külföldön fog tölteni. Kedvesen "leráztam", mondván állásinterjúra várok, de utána fölhívom.) Fél órás késéssel sikerült is bemennem, szimpatikus igazgató és igazgatóhelyettes, gyönyörű épület, kedves portás, tiszta utca, minden ami kell. (Már az interjú alatt éreztem, hogy tetszem nekik, és csak a formaság miatt nem ajánlották föl rögtön az állást. Helyette kezembe nyomtak egy névjegykártyát, hogy amennyiben fenntartom az érdeklődést, másnap hívjam őket fel.) Az interjú végeztével már ott álltam, hogy kettő állás közül kellene választanom. Szóval nem tudtam, mit válaszoljak az igazgatónőnek. De itt is nagyon kegyes volt velem az, akit mások Sorsnak hívnak, hiszen az igazgatónő elmondta a telefonban, hogy milyen állásról/osztályról lenne szó, és ha sokkolt a hír, nem muszáj azonnal válaszolnom, gondoljam át nyugodtan. Kaptam két nap gondolkodási időt, vagyis szerdán délutánig kellett visszajeleznem. Rágtam-rágtam a dolgokat, közben utána néztem az 1. helynek is és észrevettem, hogy ott dolgozik az én hajdani osztályfőnököm is, egy nyomós érv amellett, hogy ha úgy adódik őket válasszam. Persze kedden délelőtt fölhívtam a 3. helyet, és mondtam, hogy érdekel az állás, de még nem tudok igent mondani, arra az volt az igazgató úr válasza, hogy ők sem mondtak még igent. De hogy hívjam őket föl következő héten, mert addig eldől. Na hát köszi, kétszer telefonáljak rájuk ÉN? Most kell ember, vagy nem kell? Szép és jó, hogy elmondták az iskola rendjét, meg hogy mit várnak el az ott dolgozóktól, meg hogy mire kell számítani, de azért egy igazgató ne engedje már meg ezt magának, hogy ilyen szétszórt legyen. Arról már nem is beszélek, miért ment le az interjú ott is 10 perc alatt... Szóval még aznap délután visszahívtam a 2. helyet, hogy örömmel elfogadom a felajánlott állást. Na, a java csak ezután következik, ugyanis kb. aznap hívtak fel egy 4. helyről, hogy behívjanak interjúra, amit először még elfogadtam, de később már erre hivatkozva vissza is mondtam... És pár nappal később (pénteken) hívtak az 1. helyről is, hogy felajánlanák az állást október közepétől. Azt is visszautasítottam, és utánavaló hétfőn hívtak a 2. helyről, hogy elfogadnám-e az állást, de arra még nem mondtam nemet, mert gondoltam, hogy hátha a másik mégse jön össze, és megmarad az talonba. Szóval azt mondtam a telefonba, hogy nem tudok még rá se igent se nemet mondani, mert bár nagyon tetszik az ajánlat, de várok még visszajelzéseket máshonnan is, és szeretném úgy intézni a dolgokat, hogy mindent egyszerre tudjak lezárni, stb. (Azért mégiscsak az "álommunkahely"ről volt szó. Mégha szétszórt is az igazgató, és kinn van a túlvilágon az iskola...) Szóval délután egy biztonsági telefon a már elfogadott állás ügyében, apró tapogatózás, hogy mikor tudnánk szerződést kötni, stb, és mikor már biztosnak láttam a dolgot, akkor döntöttem el véglegesen, hogy minden további ajánlatot visszautasítok. Mint ahogy nem vesznek fel két embert egy munkára, úgy én sem mondok igent két különböző helyre... Szóval másnap (vagyis kedden) már úgy hívtam föl a 3. hely igazgatóját, hogy a távolság miatt nem tudom elfogadni az ajánlatot, mert olyan állást sikerült elfogadnom, ahova könnyebben megoldom a bejárást. Ez egy nyomós indok, vagy nem elhanyagolható szempont, mondta ő, és megértette a döntésemet. (Remélem, én sem fogom megbánni.) Főleg nehéz lett volna megoldanom a bejárást hóban-fagyban, főleg, ha ez a jogsiszerzés is ilyen nyögvenyelősen megy... Ugyanis most szerdán a második vizsgámon is sikeresen megbuktam... (Na az is megér egy misét, pár szóban kifejtem... 26.-án mentem először vizsgázni, negyed óra alatt sikerült megbuknom, és annyira kibuknom, hogy végül közösen döntöttünk úgy az oktatómmal, hogy keresek másik oktatót, hovatovább másik iskolát. Így már pénteken az új oktatómnál kezdtem a vezetést egy "bemutatkozó" órával, amikor is megnézte, hogy hogyan tudok vezetni, és hogy fel tud-e készíteni a 10.-ére lefoglalt vizsgámra. Ő még akkor úgy látta, hogy jobb lenne 16.-án vizsgázni, de arra már sajnos nem kapott szabad időpontot. Vettem tőle kb 10 órát, és bevállaltuk a 10.-i vizsgát is, ami szintén negyed óra alatt kudarcba fulladt. S nem az autókezeléssel, nem a szabályok betartásával, nem a figyelemmel van a baj. Nem. Hanem azzal, hogy annyira rágörcsölök, annyira erős bennem a vizsgaláz, hogy nem tudok teljesíteni. Úgy remegett a lábam, hogy ki kellett szállnom a kocsiból sétálni egyet. Pedig addig mindent megoldottam, vagyis az egyívű megfordulást, és a járdával párhuzamos parkolást előre két kocsi közé is.) Viszont mikor a parkolóhelyet akartam elhagyni, hiába néztem körül a művelet megkezdése előtt, mire belefogtam, már jött két autó, és az oktatómnak kellett a fékbe lépnie. Egyúttal fordultunk is vissza a kiindulóhelyre, buktam a pénzt, buktam a vizsgát. Olyan szintűvé vált a dolog, hogy már valami orvost is fel kell keresnem, tud-e adni valami bogyót vagy bármit, amivel ezt az idegességet leküzdhetem. Legalább a vizsga idejére. Mert mindent tudok, és mégse megy. Az oktatóm azt is mondta, hogy szinte nulla tudással kerültem át hozzá, és azóta már egy csomót fejlődtem, szóval ha lett volna több időnk a vizsgáig, biztosan sikerült volna. De ne essek kétségbe akkor sem, ha nem sikerül, mert a 3. lehetőség után még ott van egy 4. és egy 5. is, aztán a PÁV, amin mindenki átmegy, és utána még korlátlan lehetőségem van levizsgázni. Ja és a bátyáimat küldjem el melegebb éghajlatra, akik azt mondják, hogy a nők nem tudnak vezetni...) Szóval lassan 1 év tanulás után ott vagyok, hogy még mindig nem "tudok" vezetni, és nem tudom, valaha is képes leszek-e levizsgázni... S míg 2-3-4 éve úgy kellett szinte kuncsorognom egy-egy állás után, és pályáztam 50 helyre, és véletlenül el tudtam helyezkedni egynél, most elküldtem a pályázatomat tizenpár helyre, és abból 4 behívott, s a 4ből hárman állást is ajánlottak. Ennyit számít az a bizonyos 3-5 év. Sokkal szebben mutat az életrajzomban, hogy már volt rámbízva kisebb-nagyobb csoport, és szívesebben behívnak beszélgetésre. Hiszem, hogy nem a személyiségem az oka. Vagyis nem hiszem, hogy a személyiségem elég lenne meggyőzni bárkit ha nincs elég tapasztalat mögöttem. Bár az is igaz, hogy tapasztalat ide vagy oda, ha valaki nem elég megnyerő megjelenésében, modorában, önkifejezésében, viselkedésében, lesheti, hogy mikor bíznak rá valamit. De amennyire féltem tőle az elején, annyira könnyen ment végül. És mondhatom azt, hogy a teljesítésem 100 %-os, mert ahol megjelentem állásinterjún, ott mind megfeleltem. (Még azon az egyen is, ahol annak idején mégsem engem választottak, mert az a másik egy pár méterrel közelebb lakott mint én...) Azt meg nagyon remélem, hogy jól döntöttem a munkahelyet illetően, és nem kerülök bele abba a bizonyos vödörbe... Azért délelőtt sokkal könnyebb bánni a gyerekekkel, még nincsenek kifáradva, és még pallérozik az értelmük is. 3.-os korosztállyal már volt dolgom, és azt hiszem sokkal könnyebb dolgom volt, mint az első évfolyammal, ha belegondolok, már a főiskola kezdete óta 3.-os gyerekek között mozgolódom, szóval remélem, meg tudom állni a helyemet. Bár nekem az is furcsa, hogy az utcáról fölvesznek valakit tanítónak, még csak nem is napközibe, és nem is egy-egy órát tanítai, hanem osztályfőnöknek valaki helyére (eleve ha valaki osztályfőnök, miért megy ki külföldre közben, na mindegy), és rábízzák az egész osztályt. A napközis meg kicsoda? Még nálam is tapasztalatlanabb? Vagy túl fiatal? Vagy túl idős? Vagy nyelvet tanít, és nem ér rá délelőtt? Vagy nem mernek rábízni egy délelőttös állást? Sok kérdés foglalkoztat, de majd mindre választ kapok idejében. A munkaviszonyom nem szakad meg, egyik nap kilépek az egyikből, következő nap belépek a másikba, és majd mindent akkor fogok megtudni. Augusztus 21.-én. Tanítónéni leszek, kérem szépen. :)

10 perce még ma volt, most meg már holnap van.

Megvan a forgalmi vizsgám időpontja, 26.-a, szerda, reggel 07:50. Addig még megyek hatszor két órát vezetni, Luis azt mondta, hogy "annyi talán elég is lehet". Nagyon jó lenne, ha elég lenne, mert utána nem tudom, mikor lenne időm vizsgázni. Egy nyaralást azért nem szeretnék félbeszakítani, hogy följöjjek Pestre vezetni egy órát, és kihagyni sem akarok egy programot se azért, hogy délelőttönként búgassam a motort és tekergessem a kormányt. Pár hét szünet után meg nem lenne jó folytatni onnan, ahol abbahagytam, mert félő, hogy nem jutnék előrébb...

Mindenesetre addig simává tettem a napjaimat, vagyis minden délelőtt ráérek, és jó lenne úgy beidőzíteni a vezetéseket, hogy előtte újra "rutinban" legyek. Bár nem tudom, mire vagyok ennyire rápörögve, mivel értesüléseim szerint a jogsi kézhez kapása 5 hét. ÖT HÉT. Mert az a mocskos bürokrácia. (Apropó, nincs valami magyar punk-rocker banda, akik megzenésítették a magyar mocskos bürokráciát, meg annak minden felfoghatatlan hiányosságát és idegőrlőségét? linket!) Hát bakker, azt reméltem, hogy legalább a Balatonra én vihetem le a kocsit a családi nyaralás alkalmával. Történelmi pillanat lesz, ha végre én is legálisan vezethetek. (Meg az is történelmi lenne, ha elsőre sikerülne a forgalmi.) Túl kínos ez már nekem... Ennyire ráfeszülni erre a jogsi-témára... De még mindig jobb, mint az álláskeresés. Azt is el kéne már kezdenem. Lehet, hogy holnap össze is írom a motivációs levelemet, meg a dokumentumaimat. Az önéletrajzomat a múlthéten már frissítettem. Egy normális képet is választottam bele. Igazolványkép méretű és jellegű, de nem igazolványkép. Ami szerintem fontos. Az a baj, hogy nem vagyok elég bátor. Nem merem merészen megfogalmazni a motivációs levelemet, és nem merem meghökkentőre formálni az önéletrajzomat. Pedig tudom, hogy az első 5 szabályban benne van, hogy tűnjön ki a tömegből, vagyis legyen szembeötlő, hogy az ember rögtön meg akarja nézni, és emlékezni tudjon rá. Nekem meg nincs kedvem még egyszer végigcsinálni azt a hercehurcát ami ekörül a reménytelen álláskeresés körül van. 27 évesen belefáradtam. Elegem van belőle, és nincs erőm szembenézni a problémával. Ezért nem mertem még mindig rákérdezni, hogy WTF van. Itt őrlődök már rajta hónapok óta, (amúgy kb december óta, amikor is megtudtam, hogy a 4 új közül 2 már megkapta a kinevezését) és én nem tudok elég jó lenni. Ez a nem vagy elég jó az egész életemben kísértett. Az általánosban, a gimnáziumban, a főiskolán, a gyakorlaton, az első munkahelyemen, de még a családomban is. Félek, hogy előbb-utóbb a párkapcsolatomra is rá fogja nyomni a bélyegét. Pedig jelenleg Luis az egyetlen, akinek elég jó vagyok (vagy talán még az elég jónál is jobb).

Kezdem egy csődtömegnek érezni és látni magam, egy elfuserált hülyének, aki még egy nála másfél méterrel alacsonyabb és 60 kilóval könnyebb élőlénnyel sem tud (el)bánni. Hát akkor hogyan tudnék elbánni egy nálam 1 méterrel alacsonyabb és 30 kilóval könnyebb lénnyel? Hogyan tudnék elbánni egy nálam méterekkel magasabb, és súlyos kilókkal nehezebb problémával?

Eszembe jutott ez a dal (mely nem enyhe célzás a szerelmi életemre és nincs mögöttes tartalom benne, és nem kell vele kombinálni, CSAK eszembe jutott, mert elhangzik benne, hogy "nem vagyok jó neked".) Egyébként egy igen jól sikerült nóta. És igen hatásos a hozzáillő szituációban a belsőben erősen feltörő érzelmekre és problémákra.

Vizsga-láz

Na most. Az van, hogy jövőhét szerdán 10-re megyek elsősegély vizsgára a jogosítványhoz, kicsit azért jobban tartok tőle, mint a KRESZ-vizsgától. Viszont tudtam kölcsönkérni könyvet, és még van egy hetem készülni rá. Ellenben a forgalmi vizsgám nem tudom mikor lesz, azt hiszem van még egy pár hetem addig... Nem baj, legalább nekem lesz lehetőségem elsőre átmenni. Ugyanis lehet, hogy kárörvendő vagyok, de mikor megláttam, hogy a múltkori posztban emlegetett hölgy ismerősöm a héten vizsgázni fog, szívből kívántam, hogy ne sikerüljön neki elsőre. Sokkal később kezdte a tanfolyamot, mint én, úgy lenne az igazságos, ha neki is annyi ideig tartana, mint nekem. Persze-persze, lehet hogy neki volt lehetősége minden nap, vagy legalább minden második nap vezetni menni, és lehet, hogy nem minden vezetése reggel fél 10 előtt kezdődött, de akkor is létezhetetlen, hogy egy-másfél hónap alatt lezavarja az egészet... Mikor én itt nyűglődöm vele már hónapok óta... Ha az elméleti részt is beleveszem, ősz óta. Ő meg 2 és fél hónap gyakorlat után állt oda vizsgázni. Előtte a KRESZt gondolom 1 hónap alatt lezavarta... Ó igen, az első bejegyzése decemberben volt olvasható a témával kapcsolatban... Mi ez? Gyorstalpaló sofőrkurzus?! Én inkább úgy akarom megszerezni a jogosítványt, hogy biztos tudás van mögötte. És ha ez hosszú és fáradalmas hónapjaimba kerül is, ám legyen. Gondolhat bárki önzőnek, sárga májúnak, meg túl büszkének is, hogy ez engem ennyire zavar, de jogom van hozzá. Én blogom, én életem, én jogosítványom, én döntésem. Egyszer majd, évek múlva kiheverem. Akkor már nem fogom idegesíteni magam rajta, hogy mindenkinek hamarabb van jogosítványa, mint nekem. (Azt hiszem, ez már kóros nálam, valamelyik éjjel még erről is álmodtam... Az összes tanítványom - általános iskola 1. osztály - sorra ment vizsgázni vezetésből, és lobogtatták előttem a papírt, hogy "Tanító néni, ide süss, vezetek!" 6-7 éves gyerekek előbb szereznek jogosítványt, mint egy 26-27 éves nő...) BOTRÁNY. Az meg még nagyobb botrány, ha valaki úgy öregíti magát, hogy még 24 sincs, de már azt mondja "majd' 25 évesen".*

* a fent említett lény egyik megjegyzésében.

Árkon-bokron ágról szakadt...

Szerintem  nekem sosem lesz jogsim... Ma este voltam az iskolában, beszélni az oktatómmal, hogy hogyan tovább, mert levezettem a kötelező 30 órát, és megbeszéltük, hogy még nem vagyok vizsga-kész, szóval vennem kellene még egy pár plusz órát, mielőtt bejelent vizsgára. Persze, erre számítottam én is. De arra nem, hogy a plusz óra az óránként 500 Ft-tal több, mint a normál oktatás... És hogy az oktatóm szerint nem elég 2-3 plusz órát vennem, hanem inkább 12-13 órára lenne szükségem... Gyakorlatilag a teljes havi fizetésemet ott hagyhatom, mire valamire jutok... Abból meg már kezd elegem lenni, hogy a jogsi mellett nem telik semmire. De ha már ennyi pénzt és energiát belefeccöltem, muszáj végigcsinálnom.

Holnap reggel 9-re mehetek az Arany János utcába bejelentkezni egészségügy-vizsgára, ami nem kevesebb mint 6500 Ft... örülhetek, ha sikerül elsőre, és elég hamar kapok időpontot.

Ma este kaptam "ajándékba" egy pár perc vezetést az oktatómtól, vagyis elmentünk pár körre gyakorolni a parkolási manővereket... De ezt se lehet sokáig folytatni ingyér.... Mikor tavaly ősszel belekezdtem, jószerivel azt gondoltam, azt reméltem, hogy már tavasszal benne leszek jócskán, és kora nyáron már volán mögé is ülhetek. Legalább egyszer szeretném kipróbálni, milyen kocsival menni dolgozni... De azt hiszem, ezt már csak a következő munkahelyemen fogom megtudni, feltéve, ha őszig találok valami új helyet... Mert hogy az sem biztos, hogy ide ősszel visszamehetek, de inkább nagyobb kérdés, hogy visszamennék-e ha felajánlanák... Szó mi szó szerintem ősznél előbb nem lesz meg a papírom... Eleve gond az, hogy több napos kihagyásokkal megyek újra, és mire megint beülök a volán mögé, már kezdhetem elölről... Sebváltó, irányjelző, körülnéz, kézifék... Ilyen siralmasan szerintem még ember fia nem jutott jogosítványhoz. Majdnem hogy azt mondta az oktatóm, hogy most járunk a felénél. (Mikor már papíron az egészen túl vagyok.) De nem mondta volna a 15. óra után, hogy húzzak bele, meg próbáljuk meg sűríteni az alkalmakat, mert sz*rul áll a szénám... Megvárta, míg letelik a kötelező 30. (Jó, hogy azt nem várja meg, hogy én is betöltsem a 30-at.) Valakinek 30 óra vezetés után a kisujjában van ez az egész, én meg inkább úgy érzem magam, mint ha én lennék beszorulva valakinek a kisujjába. Na, szóval nem könnyű mesterség ez a sofőrség... Én meg egy időre lemondhatok a koncertekről, fesztiválokról és szabadtéri fizetős programokról, mert minden felhasználható anyagi forrásom szükséges a küldetés teljesítéséhez...

De egyelőre úgy tűnik: Mission Impossible.

KRESZ és egyéb rendszerek, avagy közlekedj okosan...

Bírom mikor a macskám miatt nem férek hozzá a laptophoz... Nem baj, attól még szeretem ezt a kis dögöt. De most nem róla akarok írni, és nem is fogom rá, hogy megint napok óta nem írtam egy árva mukkot se.

Szóval az utóbbi időben eléggé lefoglalt a KRESZ-tanfolyam, az elmúlt hetekben minden kedden és csütörtökön délután 5-től este fél 8-ig 8-ig ültem a kis padban, és jegyzeteltem bőszen jobbkéz-szabályról, előzési tilalmakról, várakozás és parkolás szabályrendszeréről, sebességhatárokról, műszaki felépítésről és karbantartásról, rakomány megengedett hosszáról és szélességéről, különleges esetekről, és rendőri kéztartásokról. De mondhatom, az oktatás sikeres volt, mert rengeteg (khm elegendő) gyakorlás után elsőre átmentem a vizsgán, amelyre 7.-én pénteken került sor. Sajnos a várakozástól eltérően, de az elvárásnak eleget téve a 75 maximális pontszámból 67-et sikerült begyűjtenem, és a 4 kérdés, amire nem adtam megfelelő választ, egyik sem baleset-forrás, ha úgy vesszük. Mert nekem személy szerint teljesen mindegy, hogy egy mezőgazdasági lassú jármű 15-tel mehet-e főúton, vagy 20-szal, és az sem tesz rám túl nagy hatást, hogy egy autó parkolóövezetben szabályosan parkol-e a járdán, ha nincsenek felfestve a fehér csíkok. Ha nem is kötelező, de azért én tartanék egy-két biztosítékot a járműben, és természetesen előzékenyen előre engednék egy villamost akkor is, ha éppen megállóból indulna el. Nem hiszem, hogy ezek nem tudása, rosszul tudása kihatással lenne az én vezetési képességeimre, illetve a többi autó(s) biztonságára. Talán ezért is gratulált a program a végén, hogy "megfelelt", és kívánt további sikeres vizsgákat.

Én megígértem, hogy elsőre átmegyek, és úgy is lett. Cserébe egész hónapban a KRESZ-könyvet fogom bújni. Vezetési órákat viszont csak januártól fogok tudni venni, mert annyira sajnos nem állok jól anyagilag így karácsony előtt, hogy még azt is ki tudjam gazdálkodni a vagyonkámból. Remélem, a vezető oktatóhoz fogok kerülni, őróla csupa pozitívat hallottam, és biztos nagyon türelmes lenne velem, kis szerencsétlennel is.

Nem is tudom, mit akarnék első önálló úticélnak, ha  megszerezném a jogsit. De arra már kaptam ígéretet, hogy nyáron levezethetek én a Balatonra. Ha jól megy minden, és elsőre átmegyek mindenből, akkor már kora tavasszal (max áprilisban) volán mögé is ülhetek. Csak nem kell várnom 30 éves koromig.

Na de nem csak a KRESZ-re volt gondom az elmúlt időszakban, hanem jutott egy kis szórakozás is, az elmúlt 3 hétben 4 koncerten is voltam, többek között Bécsben is, Stone Sour és Papa Roach párosításon, ahova külön busszal vittek minket ki, és én tulajdonképpen csak Zs-t kísértem el, mivelhogy ő az, aki ismeri a két bandát, de nem volt aki menne vele, én meg bevállaltam, mert miért ne. Az egész este folyamán ha 3 számot ismertem, az már sok, de már rég kinőttem abból a korszakból, hogy csak azért megyek el egy banda koncertjére, mert hallgatom a lemezüket. Mert régen ahhoz kötöttem, hogy legalább egy teljes albumot ismerjek az együttestől. Ezzel már felhagytam, mert pl az új albumokat már egy idő után nem is tudtam követni. Nem is tudom, hogy van-e olyan formáció, aminek a jelenleg kiadott összes albumát ismerem... Leszámítva persze azokat a bandákat, akik már nem aktívak és évek óta nem volt új lemezük. De ha jól belegondolok, ilyen banda sincsen. Szóval már elmegyek egy olyan koncertre is, amelyen az előadókat csak névről ismerem, vagy 1-2 szám erejéig. Megtanultam élvezni a zenét úgy is, ha nem üvöltöm végig a számot. :)

Bécsben is 2X voltam rövid időn belül, mert 30.-án volt a koncert, és tegnap voltam ott Luissal, az Adventi vásáron, amire külön EuroLines-os busz vitt el bennünket. Konkrétan megszállták a várost a magyarok. Lépten-nyomon honfitársainkba botlottunk. Csak a Népligetből 6 busz indult el reggel 7-kor, azok közül a 3. számún voltunk mi rajta. És még találd ki, azon kívül hány busz indult el magánúton, vagy bérelve, vagy iskolásokkal, vagy szülőkkel, vagy falusiakkal... Mi odaértünk délelőtt 10-re, és birtokba vettük először a metróállomást, ahol ketten 2 sorba álltunk be: Luis vonaljegyet vásárolni az automatából (pénztár speciel nem is volt, vagy csak nem volt nyitva*) én pedig a WC előtt, kiengedni a 3 órás út fáradalmait... Voltaképpen nem tudom, melyik sor volt ijesztőbb. De egy a lényeg, ezeknek az osztrákoknak vagy nagyobb a hólyagjuk, vagy csak undorodnak a nyilvános WC-ktől és azok használatától, valaki a sorban azt állította, hogy talán több helyen van nyilvános WC, és nincsenek hozzászokva mint a magyarok ahhoz, hogy ahol WC-t látnak ott muszáj elmenni, ha kell ha nem... de nem értettem, hogy egy központi metróállomáson miért nincsen egy normális "női" és egy normális "férfi" WC. Talán másnak ez nem meglepő, mert gyakorlott turista, sokat jár külföldön és minden félévben legalább egyszer kimegy Bécsbe is, de azt egyszerűen felháborítónak tartom, hogy van 1, azaz EGY darab mozgássérült WC, 1 azaz EGY darab angol WC, és 1 helyiség piszoárokkal a férfiak részére, nem gondolom, hogy túl sok piszoárral. Vagyis koedukáltan volt az egyetlen lehúzós normál WC, és azt használhatta ember fia-lánya egyaránt. Annyit mondhatok, hogy a leglepusztultabb magyar csehóban is kulturáltabb mellékhelyiség van, mint ott. Egyáltalán örülök, hogy le lehetett húzni, mert nem tudom, mekkora bűz lehetett volna még ott, ha a lehúzó sem működött volna. Szóval az első tapasztalatom igencsak negatív volt a várossal kapcsolatban. Ezt némiképp kompenzálta az, hogy a jegykiadó automatában volt magyar nyelvű opció is. Így sikerült jegyet is váltanunk, amit egész bécsi tartózkodásunk ideje alatt kétszer vettünk igénybe, először bemetrózni a belvárosba délelőtt, másodszor visszametrózni a buszhoz estefelé. A kettő közötti időszakban gyalogoltunk, sétáltunk, caplattunk, tülekedtünk, vacogtunk és dideregtünk a tereken és utakon, egyik vásártól a másik vásárig ingázva fel alá...

Megnéztünk sok szép épületet - kívülről, és egy McDonald's-ot - belülről, valamint legalább 3 vásárt szerte a városban. Giccsparádé giccsparádé hátán, karácsonyfadíszek, faragványok, nippek, kerámia készítmények és bőrök, voltaképpen Vörösmarty téri vásár nagyban. De ennyi arannyal körbefuttatott vackot már régen láttam egyszerre egy helyen. Nem is részletezem jobban, elég annyi, hogy bizonyos távolságonként ismétlődtek a standok, és mindenhol irdatlan nagy tömeg volt. A vásárlók 80 %-a szerintem magyar volt, a fennmaradó 20 % osztozott az olaszokon, németeken, oroszokon, franciákon, és helybélieken. Utoljára ennyi embert együtt szerintem a nagy 2006-os választásokon láttam a Kossuth téren. Persze minden rohadt drága volt, úgyhogy nem is költekeztünk túl sokat, ittunk egy forralt bort, meg ettünk egy almás rétest, és nagyjából készen is voltunk. Azért a családtagoknak hoztunk egy-egy apróságot, de csak az élmény miatt, hogy "kinn voltunk Bécsben, nesze", mert ugyanazokat szerintem töredékéért is megkaptuk volna a Vörösmarty téren, feleakkora tömegben. Nekem nincs tömegiszonyom, meg fóbiám, de a végére már nekem is megfájdult a gyomrom a sok embertől. Meg rendesen át is fagytunk, szóval nem volt túl sok kedvünk  a végén már ott császkálni. Elég korán, több mint egy órával hamarabb visszamentünk a buszpályaudvarra, és a jó fűtött váróban ücsörögtünk egy rakás szlovák újságon. Indulás előtt egy fél órával elmentem a váróterem mosdójába, 50 eurocentért sorba is álltam, és csak 3 nőt kellett kivárnom. De az élmény az mindent megért. Még magyarul is ki volt táblázva, hogy ügyeljünk a tisztaságra. (Napközben a McDonald's-ban is volt szerencsém egy negatív illemhelyes élményhez, ugyanis a 2 működő WC-ből csak az egyiknek volt ajtaja, pont nem annak, ami a bejárathoz esett közelebb, szóval ha nem kilométeres női sor áll még az ajtó mögött is, akkor én sem merek oda bevonulni dolgomat intézni, pedig nem mondom magamat egy szégyellős embernek, főleg idegenek előtt, akikkel kis szerencsével egyszer találkozom életem során.)

A buszon visszafelé szinte végig aludtam, hol egyik oldalra, hol másik oldalra, Luis vállára dőlve, és olyan szinten kimerített az egész - komolyan, a tömeg fárasztott le - hogy hazaérve már kb. annyi erőm sem volt, hogy egy szendvicset elkészítsek magamnak... Jobban elfáradtam, mint ha egész nap hegyekben túráztam volna. És kétszer is meggondolom, hogy legközelebb belevágok-e ilyen kalandba Advent közepén...

De hogy is van abban a dalban? "Szép volt, jó volt, de köszönöm, ennyi...." - szóval nem hiszem, hogy a közeljövőben visszamegyek még Bécsbe.... Majd legközelebb egy szép tavaszi átlagos hétköznapon, mikor nem szállják meg a várost az albán menekültek... Akkor talán a város szépségeiből is fogok látni valamit, és nem csak arra fogok tudni koncentrálni, hogy a saját lábamat járásra egyedül én használjam, és fényképet is többet készíthetek majd, mert nem állnak a jégcsapok az ujjaimból...

*Két vásár között, ha kicsit megfáradtunk, akkor nyakunkba vettük a várost, hogy egy kulturált helyet keressünk lábat melegíteni, meg kicsit leülni, és a nagy belvárosból indultunk kicsit kifelé, de nem jutottunk túl a belső kerületeken, szóval végig Körút jellegű volt a képlet. Ennek ellenére verőfényes (zimankós hideg) adventi szombaton egy árva bolt sem volt nyitva. Én nem tudom, hogy náluk milyen törvények vannak érvényben, de azért Budapesten ha szombaton 2 órakor elmész a nagy körútra, legalább egy élelmiszerboltot, meg a kis butikokat nyitva találod. A nagy bevásárlóközpontok talán este 8-9-ig is nyitva vannak, de a kis specifikus üzletek is 6-ig... Ezzel szemben Bécsben kb csak egy-egy kávézó, meg gyorsétterem kellette magát, no meg egy hatalmas irodatechnikai szakáruház. De se egy cipőbolt, se egy ruhabolt, se egy papír-írószer, se egy könyvesbolt, se egy hangszerüzlet, se egy boráruház....

Az egészben egyetlen jó dolog volt: kézenfogva sétálni a szerelmemmel egy klasszikus város utcáin.