Miért nem pont dél?

Azért tökre örülök neki, hogy november óta már nem délelőtt dolgozom, hanem délután... Novemberben ugyanis még el tudtam menni délután orvoshoz a különböző női létemből eredő problémáimmal, de ugye azt mondta, hogy (onnan számítva nagyjából 3 hónap múlva) menjek vissza hozzá, amikor elkezdem a harmadik levelet a gyógyszerből, hogy megnézzük, hogyan tovább. Nos, a dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy ez az orvos csak délután rendel (délután is csak hétfői és csütörtöki napokon), de este 7-kor bezár a bazár. Én pedig ha akarok, se tudok 6-nál előbb odaérni. Szóval vagy felhívom őket, és kérek egy időpontot negyed 7-re, mikor már kezd kiürülni az egész SZTK, vagy keresek egy másik dokit... De úgy nem akarok járni, mint a fogászattal múltkor, hogy elvileg este 8-ig dolgoznak, de fél 7-kor már nehezükre esik engem ellátni... Más szempontból egyébként jó, hogy csak délre járok, így délelőtt elkerülve a tömeget tudok ügyeket intézni például bankban, vagy vásárolni, vagy vezetni járni, (és majd vizsgázni is, de itt most ünnepélyesen megfogadom, hogy február 18.-ig nem írok a jogosítvánnyal kapcsolatban semmit, és utána is csak sikeres vizsga esetén fogok róla említést tenni), tudok ajándékokat keresgélni az éppen aktuális ünnepekre az ünnepelteknek, és még egy csomó lényeges és hasznos dolgot... De azért döbbenetes számomra, hogy egy orvos megengedheti magának, hogy csak a hét két napján és akkor is csak délután rendel. Persze, tudom én, a fennmaradó időben a magánrendelőjében van, és/vagy az asszisztensével... mindenkinek a fantáziájára bízom, mit csinál, és szüksége van a plusz jövedelemre, csak akkor is dühít a nyavalyám, hogy miért kell beavatnom egy harmadik felet is, ha egyszer már egyvalakivel találtunk egy (úgy látszik hatásos) megoldást...

Ja, és ha már a megoldásoknál tartunk. Elhatározásra jutottam: elviszem Mancit a javítóintézetbe, és megvárom, míg rendes kislányt faragnak belőle. Ráfér egy kis kifejezésmód-javítás, tartásjavítás, és viselkedési normák javítása is. Majd meglátjuk, mennyi időre, és főleg mennyi pénzre lesz ehhez szükség... Úgyis holnap lesz fizetésnap, áldozhatok a kis drágámra egy keveset. De az biztos, hogy most nem nyújt százszázalékos teljesítményt.

Kényszerpihenő

Nos, mint tudott, elkaptam testvéremtől a nyavalyakórságot, hétfőn este már fájt a torkom, kedden már köhögtem is, és szerdára már olyan rosszul lettem, hogy nem tudtam menni dolgozni sem. Lázam volt, és minden, ami az influenza tünetegyüttesébe beletartozik. Le is mentem a dokihoz (aki egyébként egy lúzer, és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy keresek mást) hogy írjon valami bogyót vagy nem tudom, mert nem tudok így dolgozni...  Lementem nagyjából 10 perccel a rendelési idő megkezdése után, és egy órát vártam, hogy bemehessek, előttem egy fickó nagyjából 40 percet volt benn, és ahogy hallottam beléptemkor, még 40 perc után sem végeztek. Közvetlenül előttem egy lánynak időpontja volt, amin szintén eléggé kiakadtam, mert mi az, hogy neki ad időpontot, nekem meg nem? Múltkoriban ugyanis, mikor csak egy nyavalyás receptért kellett lemennem, és nem akartam ott ülni a sok kórságos ember között, megkérdeztem, tud-e időpontot adni, és nagyon kedvesen azt mondta, hogy nem, mert az zavarná a többi beteget, és menjek fél 5 körül, addigra már a sietősek lemennek... Hát köszönöm, b*szd meg.... Na, szóval kivártam a soromat, erre persze a szokásos Aszpirin+Cvitamin kombót ajánlotta, az elhagyhatatlan üveges köptetővel, de most bónuszként írt fel kis antibiotikumot is (27 év alatt még soha nem szedtem másféle antibiotikumot, csak azt az egy fajtát.) És mindezt rendezve visszahívott péntek délelőttre, hogy nézzük meg, hogy vagyok. Nem is értem, miért volt szükség lemennem hozzá, úgyis előre tudom a forgatókönyvet. Kértem volna egy igazolást a munkahelyemhez is, amit vinnem kellene az üzemorvoshoz, miszerint nem állok kóros betegség miatt kezelés alatt, de azt se akarta megírni, mondván majd csak a végén - mint utólag kiderült, nem tudta, miről van szó... - szóval nagyjából semmi haszna nem volt annak, hogy elmentem... Pénteken aztán jó kisdiákhoz híven újra meglátogattam délelőtt (ahelyett, hogy aludtam volna) és csak annyit tudott mondani: folytassuk ahogy eddig, és menjek vissza hétfőn délután is. Szóval most itthon vagyok már ötödik napja, és még mindig ugyanúgy köhögök mint az első napon, annyi talán a különbség, hogy a torkom már nem fáj. Én nem tudom, mindenhol ilyen sz*rrágók a háziorvosok?! Általában csak akkor megyek el hozzá, ha már orvos nélkül nem tudom megoldani a problémát, tehát pl az allergiámra kell receptet kérnem, vagy komoly bajom van, és akkor is mindig megbánom, hogy elpazaroltam az életemből 1, esetleg 2 órát. Egész nap itthon ülök, sorozatokat bámulok és alszom felváltva, időnként eszek egy-két falatot, csak hogy jelezzem a külvilág felé létezésemet, s csak várok, hogy ha már szedem azt a francos bogyót, akkor hasson is. S most emiatt a betegség miatt kellett kivennem a szabadságomat, hogy ne legyen miatta kevesebb a bérem a következő hónapban. Pihenésre vagyok kényszerítve, és nem önszántamból. Szerintem nekem van a világon a legrosszabb doktorom... Mi a módja a háziorvosváltásnak?

Különben megpróbálom hasznosan tölteni az időmet, és kihasználni, hogy itthon vagyok, rengeteg új ötletem van, remek ötletek, hogy hogyan tudnék egy kis színt vinni az osztály életébe, csak attól félek, hogy nem lesz időm megvalósítani őket, mert már november mindjárt elmúlik, és már csak pár hét karácsonyig. Lassan már azon is törnöm kell a fejemet, hogy kinek mit adjak karácsonyra, és hogyan s miként töltsem a szilvesztert.

Évek óta nem várok már semmit attól az egy éjszakától, de azért arra minden évben figyeltem, hogy olyanokkal legyek, akiket szeretek.

No, megyek és csinálok valamit. Csak ne halljam a saját harákolásomat.

Bocsi... ez az én helyem...

"Egyszer úgyis  felfalja majd ezt az egészet valami földönkívüli tenyészet..." - zakatolt ma délelőtt a fülemben ez az egy sor, mert annyira vártam már, hogy vége legyen az értekezletnek, ami ráadásul nem is a tanévzáró értekezlet volt, csak egy rövid(?) valami az iskola nevéről és annak megváltoztatásáról... Totálisan nem érdekelt és nem érintett engem, mégis ott kellett ülnöm. Dög melegben, délelőtt 11-től éhesen, 1 órán keresztül, úgy, hogy tudtam, nekem délre a csoportomnál kell lennem, és úgyis az utolsó pár napomat töltöm az intézményben. Egyszer úgyis felfalja majd ezt az egészet.... Az egésznek vége lesz. Nem lesz több gyomorgörcs, nem lesz több váratlanul betoppanó szülő vagy tanár, aki kizökkent a gondolatmenetemből... Még 3 nap, és remélem, végleg átadhatom a földönkívülieknek az egész kócerájt. Jöjjenek már érte. Dühít, hogy semmi sem úgy sikerül, mint ahogy tervezem, mindig az utolsó percben van változtatás, vagy valami plusz elintéznivaló, vagy valami  akadály, amit kikerülni nem lehet, csak arrébb rugdosni, vagy még inkább elhordani az útból...Mérhetetlenül fáradt vagyok, és tökéletesen elegem van már a saját gyengeségemből is. Meghaladja az erőmet és a képességeimet ez az egész.

Ma délután/este megint vagy tucat helyre elküldtem az önéletrajzomat, hátha találok valami jó helyet, ahol létrejön az a bizonyos kecske-káposzta kapcsolat... Egyszer úgyis felfalja majd ezt az egészet... Az egésznek vége lesz. Például nem fognak undokul rám szólni több ízben is, hogy "bocsi, ez az én helyem"... oda ülhetek majd, ahova szeretnék. Mert számomra felfoghatatlan, hogy hogy lehet ilyen kicsi terembe bezsúfolni ennyi tanárt és tanítót, hogy van, aki csak úgy tud beülni a helyére, ha 5 másik embert felállít a sajátjáról.... és még így is van olyan pedagógus, aki nem tud leülni, ha teltház van, mert neki nincs helye. És a többiek értetlenül néznek rá, hogy: De hát hol van a helyed? ő meg csak válaszol halkan, hogy sehol, oda ülök, ahol éppen hely van (és éppen nem túrnak ki.) Szívből gyűlöltem azt a tanári szobát. Éppen ezért vonultam le amikor csak tudtam a saját termembe, vagy hospitálni valaki máshoz. Az utóbbi pár hétben már az udvarra mentem olvasni. Mert ebben a munkaközösségben én voltam az egyetlen, akit megfeddtek, hogy olvasni mert, és félrevonult, ha pár sort el akart olvasni a nyomorult könyvéből vagy újságjából. Máig nem értem, miért fájt nekik, hogy én olvasok... (A gyerekeket is olvasóvá kéne nevelni, nemde?) Szóval kedvesen taszigáltak arrébb, és mikor dacosan odaálltam az ajtó mellé, hogy nekem ott is jó, nagy kegyesen felajánlottak egy helyet... Persze az a hely sem lett volna szabad, ha közben 2 pedagógus nem lett volna lenn az aulában vagy udvaron vagy ebédlőben vagy franc tudja hol a 2 napközis csoporttal, akik elvileg táborban vannak a héten az iskolában. E fölött se tudok még napirendre térni: miért kell egy napra/hétre szervezni a munkát a napközis táborral? Miért nem lehetett volna adminisztrációs hétnek kikiáltani az utolsó (fél)hetet? Ja, bocs, csütörtök és péntek ott volt erre a célra, de én azokon a napokon is be voltam osztva a csoportokba... Ezért lenne jó végre találni egy állandó helyet... (És ma döbbentem rá szörnyű felismeréssel, hogy ahhoz, hogy egy állandó helyet találjak, kellene valami spec.koll., amivel bekunyerálhatom magam egy tantestületbe.... mert az ember- és társadalomismerettel, ami nekem van, kb. kitörölhetem a kitörölni valómat.)

Meghallgattam ma ezt a dalt, és totálisan átérzem a teljes szövegét, meg hogy miről szól...

(Ja, egyébként tudtátok, hogy a Lejárt lemez c. nótájuk valójában nagyon komoly és szomorú témát dolgoz föl? A gyermeküket elvesztő édesanyákról szól.)