A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tankcsapda. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tankcsapda. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 18., kedd

Bocsi... ez az én helyem...

"Egyszer úgyis  felfalja majd ezt az egészet valami földönkívüli tenyészet..." - zakatolt ma délelőtt a fülemben ez az egy sor, mert annyira vártam már, hogy vége legyen az értekezletnek, ami ráadásul nem is a tanévzáró értekezlet volt, csak egy rövid(?) valami az iskola nevéről és annak megváltoztatásáról... Totálisan nem érdekelt és nem érintett engem, mégis ott kellett ülnöm. Dög melegben, délelőtt 11-től éhesen, 1 órán keresztül, úgy, hogy tudtam, nekem délre a csoportomnál kell lennem, és úgyis az utolsó pár napomat töltöm az intézményben. Egyszer úgyis felfalja majd ezt az egészet.... Az egésznek vége lesz. Nem lesz több gyomorgörcs, nem lesz több váratlanul betoppanó szülő vagy tanár, aki kizökkent a gondolatmenetemből... Még 3 nap, és remélem, végleg átadhatom a földönkívülieknek az egész kócerájt. Jöjjenek már érte. Dühít, hogy semmi sem úgy sikerül, mint ahogy tervezem, mindig az utolsó percben van változtatás, vagy valami plusz elintéznivaló, vagy valami  akadály, amit kikerülni nem lehet, csak arrébb rugdosni, vagy még inkább elhordani az útból...Mérhetetlenül fáradt vagyok, és tökéletesen elegem van már a saját gyengeségemből is. Meghaladja az erőmet és a képességeimet ez az egész.
Ma délután/este megint vagy tucat helyre elküldtem az önéletrajzomat, hátha találok valami jó helyet, ahol létrejön az a bizonyos kecske-káposzta kapcsolat... Egyszer úgyis felfalja majd ezt az egészet... Az egésznek vége lesz. Például nem fognak undokul rám szólni több ízben is, hogy "bocsi, ez az én helyem"... oda ülhetek majd, ahova szeretnék. Mert számomra felfoghatatlan, hogy hogy lehet ilyen kicsi terembe bezsúfolni ennyi tanárt és tanítót, hogy van, aki csak úgy tud beülni a helyére, ha 5 másik embert felállít a sajátjáról.... és még így is van olyan pedagógus, aki nem tud leülni, ha teltház van, mert neki nincs helye. És a többiek értetlenül néznek rá, hogy: De hát hol van a helyed? ő meg csak válaszol halkan, hogy sehol, oda ülök, ahol éppen hely van (és éppen nem túrnak ki.) Szívből gyűlöltem azt a tanári szobát. Éppen ezért vonultam le amikor csak tudtam a saját termembe, vagy hospitálni valaki máshoz. Az utóbbi pár hétben már az udvarra mentem olvasni. Mert ebben a munkaközösségben én voltam az egyetlen, akit megfeddtek, hogy olvasni mert, és félrevonult, ha pár sort el akart olvasni a nyomorult könyvéből vagy újságjából. Máig nem értem, miért fájt nekik, hogy én olvasok... (A gyerekeket is olvasóvá kéne nevelni, nemde?) Szóval kedvesen taszigáltak arrébb, és mikor dacosan odaálltam az ajtó mellé, hogy nekem ott is jó, nagy kegyesen felajánlottak egy helyet... Persze az a hely sem lett volna szabad, ha közben 2 pedagógus nem lett volna lenn az aulában vagy udvaron vagy ebédlőben vagy franc tudja hol a 2 napközis csoporttal, akik elvileg táborban vannak a héten az iskolában. E fölött se tudok még napirendre térni: miért kell egy napra/hétre szervezni a munkát a napközis táborral? Miért nem lehetett volna adminisztrációs hétnek kikiáltani az utolsó (fél)hetet? Ja, bocs, csütörtök és péntek ott volt erre a célra, de én azokon a napokon is be voltam osztva a csoportokba... Ezért lenne jó végre találni egy állandó helyet... (És ma döbbentem rá szörnyű felismeréssel, hogy ahhoz, hogy egy állandó helyet találjak, kellene valami spec.koll., amivel bekunyerálhatom magam egy tantestületbe.... mert az ember- és társadalomismerettel, ami nekem van, kb. kitörölhetem a kitörölni valómat.)
Meghallgattam ma ezt a dalt, és totálisan átérzem a teljes szövegét, meg hogy miről szól...

(Ja, egyébként tudtátok, hogy a Lejárt lemez c. nótájuk valójában nagyon komoly és szomorú témát dolgoz föl? A gyermeküket elvesztő édesanyákról szól.)

2012. július 26., csütörtök

"Ki ne találd már...!"

Nos, a balatoni helyzetjelentés óta egy sort se írtam. Hol idő, hol alkalom hiányában, vagy csak szimplán azért, mert nem volt meg hozzá a hangulatom. Pedig esemény volt szép számmal.
A csodás balatoni nyaralás során mindössze kétszer fürödtem a tóban... Pedig mindvégig kánikula volt. S hogy mi volt e balszerencse oka? Az, hogy mindkétszer elvágtam a lábam. Első alkalommal egy sziklával - erről már előző posztomban is tettem említést - másodszor pedig egy üveggel. Kifelé tartottunk éppen a matraccal, s a lábammal hajtottam magam. Éppen csak súrolta valami a térdemet, egy hangos sikoly hagyta el a számat, majd egy óriási könnycsepp a szememet. Ezennel megállapítható, hogy a tóból kipusztultak a kagylók. A vágott sebet ugyanis egyik esetben sem eme lények okozták. Ez a későbbi sérülés már súlyosabb volt, ugyanis azonnal vittek a sürgősségi ügyeletre Marcaliba, ahol két öltéssel összevarrták... Nem részletezem ennél jobban, annyit elég tudni, hogy megpecsételte a további üdülésemet, mivel onnantól kezdve orvosilag el voltam tiltva a víztől. Még a mosakodás alatt is arra kellett figyelnem, hogy ne érje víz a sebet, illetve a kötést. Esténként társasoztunk, beszélgettünk, elmentünk sétálni, szombaton este meg már megérkezett az én Luisom is, úgyhogy nekem sem kellett unatkoznom, míg a többiek bementek fürdeni. Mert az én hősies lovagom gumimatraccal segített be a Balatonba, és kitartott mellettem a hatalmas hullámok között is. Nem hagyta, hogy elraboljanak a kalózok, és azt sem hagyta, hogy a piranhák kiharapják a csónakom alját. :)
Az én drága jó mamócám is ott volt, meg a testvérének a lánya a férjével, meg az egész népes család, s Mamóca mindig azt szajkózta mindenre, ami hihetetlenül hangzott, vagy ha szimplán valamiért nem volt kedved/időd megcsinálni, amit kért, hogy "ki ne találd mán...."
Pénteken értünk vissza a jó illatos Budapestre, visszaszereztem a macskámat, és este 9-kor már a saját ágyamon ücsöröghettem nagy nyugalommal.
Hétfőn délben már az Ipoly mellett találtam magam, Kemencén, 16 kis gyerek és 4 másik felnőtt társaságában, gyermektáborban. Az egy dolog, hogy elmentem a gyerekekre vigyázni, de a fél hét az én felelősségem volt. "Igazi" perzsa táborban volt részünk, eredeti perzsa receptek alapján főztünk paprikás krumplit, krumplis tésztát, sajtos-tejfölös tésztát, kenyérlángost, palacsintát, palóc bablevest, rizses húst és virslit... :) De legalább minden gyerek élvezte, hogy ő perzsa tésztát eszik perzsa sajttal, perzsa tejföllel, és utána perzsa teát iszik. :) Megtanultunk perzsául köszönni is. Salem aleykom! Aleyko salam!
21.-én szombaton felavattuk az új ZP-t, de nem csak a hely volt új, hanem a koncert előadója is, ugyanis eddig még nem vettem részt soha Jamie Winchester koncerten. Nem is hittem, hogy ismerek tőle 1-2 számnál többet. A hely nem nyerte el annyira a tetszésemet, de a társaság legalább jó volt, unokahúgom és én is először voltunk ott. A muzsika sem volt rossz, bár kicsit elüt mindkettőnk stílusától. Legközelebb majd 30.-án hétfőn megyek Luis-szal Pál Utcai Fiúkra, az a banda megintcsak új lesz nekem
Most vasárnap megyünk Tatára, utcazene fesztiválra, de főként a Tankcsapda érdekel, a jegyet már megvettem, holnap le is megyek Luisékhoz, ott töltöm a szombatot is, vasárnap meg együtt indulunk neki. Izgatott vagyok már, jó ideje nem voltam metál-koncerten.
FEZENből is kapok egy napot idén, pont a születésnapomon, ott is a szívem egyik csücske lesz az esti fellépő, az EDDA. Túl sok a jóból, azt hiszem. De mint mindenki más, én is megérdemlem. :) S ezzel még nincs vége a mókák sorának, ugyanis rögtön másnap lesz unokatesóm leánybúcsúja, harmadnap pedig az én születésnapomat ünnepeljük. 6.-án hétfőn pedig megkezdődik az idei nyár utolsó családi nyaralása, Kovácspatakon. Jól ki van ez találva, kérem. :) Csak addig be ne üssön a crach. :D
Azt hiszem, igencsak jól telik ez a nyár. :)