Galádul mocsadék.

Szerintem a macskám nem szeret engem. Vagy csak ez a ház nem tetszik neki, és azért jár át folyton a szomszédba. Lehoztuk ugyanis magunkkal Balatonfenyvesre, a nagy családi nyaralásra, mert otthon egyedül nem hagyhattuk, és 4 nap alatt már háromszor kellett utánamennünk és megkeresnünk, mert elkolbászolt. És nem tűnik valószínűnek, hogy csak azért akadunk rá mindig a szomszédos kertben, mert a nagy mászkálásban, felfedezésben nem vette észre, hogy milyen messzi került tőlünk... Láthatólag sokkal jobban érzi ott magát, pedig oda is ugyanaz a Nap süt, és ugyanaz az árnyék vetül. A háziak meg valahogy nem szívlelik... Filmbeillő volt a jelenet, ahogy E. néni megfogta, és próbálta átadni a kerítés felett. Mondjuk szerintem sem a cica, sem ő nem élvezte a helyzetet. Miért kell neki mindig valahova máshova menni? Tán nem bánok jól vele? Rossz gazdi vagyok? Ez van, nem értek a macskákhoz csak szeretni tudom őket. Vagyis pontosabban csak őt. Ezt a kis hülyét, hülye dögöt. Egyébként az idei statisztikám sokkal jobb, mint a tavalyi, ugyanis már háromszor fürödtem a tóban, de még egy vágásom sincsen. Mondjuk első napon így is elég nagy sokkhatásban volt részem, ugyanis én vonattal jöttem egy nappal a többiek után (hiszen idén is FEZEN Fesztivált kaptam születésnapomra ajándékba Luiséktól, 3.-án szombaton ugyanis Deep Purple és EDDA lépett föl. Luis apukáját előbbi, engem utóbbi érdekelt jobban, így Luis apukája sikeresebb volt nálam, mert az ő kedvencét végignéztük hallgattuk, az enyémnek a félénél le kellett lépnünk. Szerintem ebből hagyományt csinálunk, a tavalyi is nagyon jól sikerült, és szerintem jövőre is pont akkorra esik majd. No szóval ebből kifolyólag én szombaton még Székesfehérváron voltam, másnap Luiséknál, és ő vitt el engem Siófokra vasárnap este, hogy fölszálljak egy vonatra, ami elhoz ide. Olyan fél 8, háromnegyed 8 körül érkeztem meg, első kérdésem rögtön az volt, hol a cica? a válasz: "Nem tudjuk, hol van." Azt hittem viccelnek, kérdeztem, hogy hol van? "Nincs meg a cica, Ági." Aztán kiderült, hogy egész délután őt keresték, mert délben még megvolt. Na, elkezdtem siratni, körbejártam a kertet egy csomószor szólongattam, hátha előjön, aztán felhívtam Luist, sírva mondtam neki, hogy nincs meg a macska, ő nyugtatott, hogy elő fog kerülni, és eltelt másfél perc, és előmászott a kert sarkából. Vagy az én hangomra, vagy mert pont akkor éhezett meg, vagy mert pont akkorra végzett a felfedező körútjával, mindenesetre úgy megörültem neki, megölelgettem, megpuszilgattam, aztán bevittem a házba, hogy már benn maradjon. Tegnap aztán nem mászott el nagyon, sőt, végig benn volt a kertben, napozott, mosdott, mókust lesett, este pedig újra bevittem a házba, hogy éjjel benn legyen. Erre ma? Délben megint elkóborolt, a szomszédban találtunk rá, visszahoztuk, és délután megint visszament. Csak attól félek, hogy legközelebb messzebb jut, ahonnan már nem tudjuk visszahozni. Szóval nagy volt a riadalom, de aztán megnyugodtam... És úgy látszik a vízióm nem vált be, mármint hogy nem nagyon tud hova menni, mert magas a kerítés. A kerítést lehet, hogy nem tudja helyből átugrani, de remekül mászik fára, a fa meg közel van a túlkerthez... Szóval remélem, valahogy kibírja még ezt a pár hetet a hónap végééig, és hazavihetem épségben. Nem tudom, hogy élném túl, ha végleg eltűnne.

Találtam magamnak papucsot is így a nyár végére, szóval most teljes az idill. 20.-áig talán még jelentkezem, de most kezdetét veszi az évszázad (hehe) römipartija. :D

"Ki ne találd már...!"

Nos, a balatoni helyzetjelentés óta egy sort se írtam. Hol idő, hol alkalom hiányában, vagy csak szimplán azért, mert nem volt meg hozzá a hangulatom. Pedig esemény volt szép számmal.

A csodás balatoni nyaralás során mindössze kétszer fürödtem a tóban... Pedig mindvégig kánikula volt. S hogy mi volt e balszerencse oka? Az, hogy mindkétszer elvágtam a lábam. Első alkalommal egy sziklával - erről már előző posztomban is tettem említést - másodszor pedig egy üveggel. Kifelé tartottunk éppen a matraccal, s a lábammal hajtottam magam. Éppen csak súrolta valami a térdemet, egy hangos sikoly hagyta el a számat, majd egy óriási könnycsepp a szememet. Ezennel megállapítható, hogy a tóból kipusztultak a kagylók. A vágott sebet ugyanis egyik esetben sem eme lények okozták. Ez a későbbi sérülés már súlyosabb volt, ugyanis azonnal vittek a sürgősségi ügyeletre Marcaliba, ahol két öltéssel összevarrták... Nem részletezem ennél jobban, annyit elég tudni, hogy megpecsételte a további üdülésemet, mivel onnantól kezdve orvosilag el voltam tiltva a víztől. Még a mosakodás alatt is arra kellett figyelnem, hogy ne érje víz a sebet, illetve a kötést. Esténként társasoztunk, beszélgettünk, elmentünk sétálni, szombaton este meg már megérkezett az én Luisom is, úgyhogy nekem sem kellett unatkoznom, míg a többiek bementek fürdeni. Mert az én hősies lovagom gumimatraccal segített be a Balatonba, és kitartott mellettem a hatalmas hullámok között is. Nem hagyta, hogy elraboljanak a kalózok, és azt sem hagyta, hogy a piranhák kiharapják a csónakom alját. :)

Az én drága jó mamócám is ott volt, meg a testvérének a lánya a férjével, meg az egész népes család, s Mamóca mindig azt szajkózta mindenre, ami hihetetlenül hangzott, vagy ha szimplán valamiért nem volt kedved/időd megcsinálni, amit kért, hogy "ki ne találd mán...."

Pénteken értünk vissza a jó illatos Budapestre, visszaszereztem a macskámat, és este 9-kor már a saját ágyamon ücsöröghettem nagy nyugalommal.

Hétfőn délben már az Ipoly mellett találtam magam, Kemencén, 16 kis gyerek és 4 másik felnőtt társaságában, gyermektáborban. Az egy dolog, hogy elmentem a gyerekekre vigyázni, de a fél hét az én felelősségem volt. "Igazi" perzsa táborban volt részünk, eredeti perzsa receptek alapján főztünk paprikás krumplit, krumplis tésztát, sajtos-tejfölös tésztát, kenyérlángost, palacsintát, palóc bablevest, rizses húst és virslit... :) De legalább minden gyerek élvezte, hogy ő perzsa tésztát eszik perzsa sajttal, perzsa tejföllel, és utána perzsa teát iszik. :) Megtanultunk perzsául köszönni is. Salem aleykom! Aleyko salam!

21.-én szombaton felavattuk az új ZP-t, de nem csak a hely volt új, hanem a koncert előadója is, ugyanis eddig még nem vettem részt soha Jamie Winchester koncerten. Nem is hittem, hogy ismerek tőle 1-2 számnál többet. A hely nem nyerte el annyira a tetszésemet, de a társaság legalább jó volt, unokahúgom és én is először voltunk ott. A muzsika sem volt rossz, bár kicsit elüt mindkettőnk stílusától. Legközelebb majd 30.-án hétfőn megyek Luis-szal Pál Utcai Fiúkra, az a banda megintcsak új lesz nekem

Most vasárnap megyünk Tatára, utcazene fesztiválra, de főként a Tankcsapda érdekel, a jegyet már megvettem, holnap le is megyek Luisékhoz, ott töltöm a szombatot is, vasárnap meg együtt indulunk neki. Izgatott vagyok már, jó ideje nem voltam metál-koncerten.

FEZENből is kapok egy napot idén, pont a születésnapomon, ott is a szívem egyik csücske lesz az esti fellépő, az EDDA. Túl sok a jóból, azt hiszem. De mint mindenki más, én is megérdemlem. :) S ezzel még nincs vége a mókák sorának, ugyanis rögtön másnap lesz unokatesóm leánybúcsúja, harmadnap pedig az én születésnapomat ünnepeljük. 6.-án hétfőn pedig megkezdődik az idei nyár utolsó családi nyaralása, Kovácspatakon. Jól ki van ez találva, kérem. :) Csak addig be ne üssön a crach. :D

Azt hiszem, igencsak jól telik ez a nyár. :)

Hurrá, nyaralunk!

Június utolsó (illetve július első) hétvégéjén, szombat reggel indultunk meg Balatonfenyves felé, ahol is áll a családi nyaraló. A szűk család, illetve idősebb tesóim gyerekei, plusz kereszttesónk, és az én drága jó Mamócám... Persze a fél család már itt várt minket lenn, mi pedig 2 kocsival indultunk neki. Ebből a második elég kacifántos úton, elkerülendő az autópályán baleset miatt kialakult dugót egy másik dugóba került bele, plusz még a szokásos ez-az elintézését követően délután 2-kor meg is érkezett. Addigra természetesen a család többi tagja már rég lenn várt bennünket. Gyors sátorverés, meg kipakolás, aztán uzsgyi a tó! S mire visszaértünk, már igencsak este lett. Én meg persze a szokáshoz híven rögtön az első lépéssel elvágtam a talpam. Igaz, ezúttal nem kagylóhéjjal, hanem egy hatalmas nagy kővel, ami nem tudom, mit keresett a Balaton iszapjában... Igen szép vágás, 3 mély seb, meg apróbb karcolások körötte, úgyhogy jól be is gyulladt, és megdagadt. Azóta bicebóca vagyok... Tegnap éjjelre már dunsztkötést is kaptam rá, reggelre egy kicsit javult a helyzet, de hát nem fog egy csettintésre begyógyulni... Úgyhogy már nem is fürödtem ma vele, hogy is szól a mondás? Ne kísértsd az ördögöt!

Ma tettem egy kisebb bevásárló túrát, mert vettem egy rövidnadrágot magamnak így rohangálni, meg még a nagy üzletben is vettünk egy pár alapvető felszerelést, úgy mint felmosórongy, műanyagkancsó, felmosófej, jégkrém, etc., de a napi program kb mindig ugyanaz: délelőtt készítjük az ebédet, ha elkészült ebédelünk, utána bekenjük magunkat naptejjel, s aztán irány a Balaton. Ha kifürödtük magunkat, megint csak leülünk étkezni, s aztán jöhetnek a napzáró cselekmények.

Nagy családi játékok, beszélgetések, vízipipa, mókuslesés, foci EB döntő nézés, esti séták, nagy ebédek és vacsorák, egyszóval jól telik ez a pár nap... Július közepéig fogunk itt maradni, addig még talán én is írok egy pár sort.

Ja, és nagyon nagyon nagyon meleg van, évek óta nem volt már ilyen mázlink a balatoni nyaralással. Idén végre édesanyám kiharcolta édesapám nővérénél, hogy ne augusztusban jöjjünk, hanem korábban, és sikerült az év legmelegebb 2 hetét kifognunk. Egyszóval hurrá, nyaralunk!