A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tábor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tábor. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. június 27., péntek

Nyár? Vár. Rám? Frászt.

A nap legjobb híre egyben a legrosszabb is: ráérek egész jövőhéten. Ez fantasztikus. A szó mindkét (irónikus és önálló) jelentésében. Jelentkeztem 2 napközis tábori hétre az iskolánál - illetve az önkormányzatnál, mert ők a felelősei, vagy szervezői - és még múlt hét elején részt vettem egy fejtágítón is, ahol mondjuk semmi olyan nem hangzott el, amivel gyakorlott táboroztatóként ne lennék tisztában, de sebaj, majd közölték, hogy mindig az aktuális hét előtti pénteken szólnak, hogy kell-e mennünk vagy sem. Mármint nekünk, táboroztatóknak, akik ezért egy kis honoráriumot is kapnánk... Ugyanis bizonyos számú gyereklétszámhoz vesznek igénybe bizonyos számú pedagógust vagy önkéntest, akiknek egy részét az önkormányzat jelöli ki és delegálja, a másik részét viszont a környező iskolákból "toborozzák". Ebből egyenesen következik, hogy minél több gyerek, annál több dolgozó, és minél kevesebb gyerek, annál kevesebb dolgozó szükségeltetik...

Persze természetesen nem kerestek telefonon, én telefonáltam rá a koordinátorra, hogy most mi a helyzet, mert én azt hittem, minden esetben hívnak, nem csak akkor, ha szükség van ránk. Halálos nyugalommal közölte, hogy kevesebb gyerek jelentkezett a második hétre mint az elsőre, és ez a tavalyi arányokhoz képest is alacsonyabb létszám, ezért nem csak hogy minket, de még a saját tantestületéből jelentkezett pedagógusokat sem tudják mind alkalmazni.

Én ebből nem csinálok problémát, mert lesz ötletem enélkül is a jövőhetem eltöltésére, de azt valahogy rühellem, ha az ilyeneknek nekem kell utánajárnom és nem veszik a fáradtságot, hogy maguktól is megkeressenek és tájékoztassanak a fejleményekről... Sikerült kiszednem a hölgyből, hogy alapjáraton vegyem úgy, hogy "nem kellek", és csak abban az esetben keresnek meg, ha mégis szükség van rám.
Erre visszakérdeztem, hogy ha kiderült, hogy több héten is ráérnék, nem csak azon a kettőn, amiket bejelöltem, mi a teendő, van-e mód arra, hogy másik hetekre is menjek dolgozni, azt reagálta, hogy hétfőn fél 10 körül hívjam vissza, és akkor meg tudja mondani, mely hetekre van esély "bekerülni", illetve rögzíteni tudja, mely heteken vagyok "elérhető". De ahogy elnézem ezt a szervezést, meg az egésznek a bonyolítását, nem esek kétségbe, hogy a nyáron nem lesz semmi szabadidőm, mert napközis táborból napközis táborba megyek... Örülök, ha a nyolc turnusból egyre tudok menni. Még jobban örülök, ha ez az egy turnus egy olyan héttel esik egybe, amikor rá is érek.

Kezdhetek egynapos programokat kieszelni a nyár hátralévő részére, hogy ne érezzem annyira fölöslegesnek a szabadságolásomat. Több napos kiruccanásokra, hetes utakra nem igazán telik mostanában, (bár szerencsésebb vagyok, mint más pedagógustársaim, ugyanis én nyáron is állományban vagyok) arra pedig gondolni sem merek, hogy fesztiválokra, vagy egyéb költséges pihenésekre fizessek be...

Szép lesz ez a nyár, érzem.

2013. június 17., hétfő

Fél tizenkettő, elszaladt a mentő.

Eszembe jutott egy Bikini-dal. Igazából az a szám teljesen másról szól, szóval most nem linkelem ide, és nem illesztem be a videót, de ragadjon meg a címsora: Ha volna még időm...
Mostanában úgy érzem, semmire nincs időm, úgy szaladnak el a fejem fölött a napok, hogy észre sem veszem. Eltervezem, hogy mennyi mindent fogok csinálni délután/éjjel/délelőtt, ha lesz időm, és mire oda jutok, nem lesz belőle semmi. Vagy azért, mert máshogy jön ki a lépés, és kevesebb időm maradt rá, mint szerettem volna, vagy azért, mert addigra már annyira ki vagyok purcanva szellemileg és fizikailag is, hogy semmi erőm nincsen. Ilyenkor csak bosszankodok, és remélem, hogy éjjel/délelőtt/délután vagy másnap lesz rá alkalmam vagy lehetőségem, hogy pótoljam ami elmaradt. Ezen a héten napközis táborban vagyok az iskolában, munkaköri kötelesség, vagy mifene, minden nap délre megyek és 5-ig ott kell ülnöm. Talán sokkal több energiát belefektetnék, ha tudnám, hogy van miért. De az erőmből mostanság annyira futja csak, hogy "legyen meg a minimum", hiszen már úgysem tudnak kirúgni. Mivel már kirúgtak. Szóval a legrosszabb, ami történhetne velem, az már megtörtént. Akkor minek görcsöljek rajta? Megcsinálom, amit kell, és hagyom a francba a többit. Nem fogom elpazarolni a jó ötleteimet, nem fogom kijátszani az aduászt. Kellenek a tartalékok máskorra. (Megy a ventilátor, én meg szépen huzatot kapok a 30 fokos szobában zárt ablakok mellett.) Közben meg adminisztrációs hét is most van az iskolában, szóval nem elég, hogy déltől 5-ig 20 gyereket kell pesztrálgatnom, de a maradék időmben (az a mocskos szemét) még a naplómat is javítsam, még a termet is takarítsam, még a munkámról is írjak beszámolót. (Minek, ha már egyszer úgyis elküldtek? Mire kell ez a hatalmas rákészülés? Két szóban el tudom intézni az évemet. Jó volt. Jó szar.) Kitalálhatok én egy csomó jó programot szerencsétlen kölyköknek, de 1: nincs időm megszervezni, 2: nem tudom összehangolni a délelőttös kolleginával, aki 7-től délig van velük. Holnap is nem tudom honnan fogok szerezni vagy 30 lufit, és fogom megtölteni vízzel délre, ha reggel fél 8-ra vezetni megyek, 11-re meg értekezletre... Tegyem át szerdára? De akkor honnan fogok szerezni 30 újságpapírt és összegyúrni hatalmas galacsinokba, hogy azokat dobálják? És a só-liszt gyurmát mikor állítom össze? És a kavicsokat honnan gyűjtöm össze? És a papírmasét? És a gyöngyöket? Mind mind pénz és IDŐ. Apropó pénz: nem hogy fizetésemelést vagy pótlékot, de még támogatást se kapunk erre a két hétre. Minden anyagot szerezzünk be magunk, önköltségen. Jobb esetben be tudjuk kérni a szülőktől az árát, de saját keret nincs rá. Nincs iskolai ragasztókészlet, ollókészlet, fonalkészlet, gyurmakészlet, gyöngykészlet, papírkészlet... Még jó, hogy a víz folyik a csapból is, nem kell külön boltba szaladni érte... Mondjuk ha szolgáltatnának rá valami felhasználható alaptőkét, talán az időt is könnyebben megoldanám. De a saját időmből miért vegyek el azért, hogy a saját pénzemet költsem egy olyan dologra, amire nem nekem van szükségem, és még csak különös örömet sem okoz? Mert engem kicsit se tesz boldoggá, hogy június közepén húsz 7-8 éves gyerekkel gyöngyöt fűzhetek vagy papírmasézhatok, míg másnak ott a szabadsága... És egyébként nekem is lenne elég ötletem, hogy mivel töltsem az időm. Például már engem zavar az a káosz, ami a szobámon uralkodik, hetek óta arra sincs erőm, hogy rendesen kiporszívózzak... Pedig ablakot kéne mosnom, polcot törölnöm, ruhákat és papírokat szortíroznom, hogy a szekrények átválogatásáról már ne is beszéljünk. Mikor van egy csöppnyi időm, energiám nincs... Az energiaszintet pedig nem tudom feltölteni addig, amíg olyan helyen dolgozom, ahonnan már elküldtek, és magam is azon nyomban eljöttem volna, amint találok másikat. Jut eszembe, jó lenne megtanulni a rendes 10 ujjas gyorsírást, vagy vakon gépelést is, mert oké, hogy 10 ujjal gépelek és vakon, és viszonylag gyorsan is, de egy ilyen bejegyzés végére már úgy fájnak az ujjtöveim, hogy mozgatni is kín... Azt hiszem, ha a jogsin túl vagyok, egy olyan tanulmányba fogok belekezdeni. Apropó jogsi: egy hét múlva szerdán reggel megyek vizsgázni.
Addig meg itt a kedvenc vigasztaló nótám:

2012. július 26., csütörtök

"Ki ne találd már...!"

Nos, a balatoni helyzetjelentés óta egy sort se írtam. Hol idő, hol alkalom hiányában, vagy csak szimplán azért, mert nem volt meg hozzá a hangulatom. Pedig esemény volt szép számmal.
A csodás balatoni nyaralás során mindössze kétszer fürödtem a tóban... Pedig mindvégig kánikula volt. S hogy mi volt e balszerencse oka? Az, hogy mindkétszer elvágtam a lábam. Első alkalommal egy sziklával - erről már előző posztomban is tettem említést - másodszor pedig egy üveggel. Kifelé tartottunk éppen a matraccal, s a lábammal hajtottam magam. Éppen csak súrolta valami a térdemet, egy hangos sikoly hagyta el a számat, majd egy óriási könnycsepp a szememet. Ezennel megállapítható, hogy a tóból kipusztultak a kagylók. A vágott sebet ugyanis egyik esetben sem eme lények okozták. Ez a későbbi sérülés már súlyosabb volt, ugyanis azonnal vittek a sürgősségi ügyeletre Marcaliba, ahol két öltéssel összevarrták... Nem részletezem ennél jobban, annyit elég tudni, hogy megpecsételte a további üdülésemet, mivel onnantól kezdve orvosilag el voltam tiltva a víztől. Még a mosakodás alatt is arra kellett figyelnem, hogy ne érje víz a sebet, illetve a kötést. Esténként társasoztunk, beszélgettünk, elmentünk sétálni, szombaton este meg már megérkezett az én Luisom is, úgyhogy nekem sem kellett unatkoznom, míg a többiek bementek fürdeni. Mert az én hősies lovagom gumimatraccal segített be a Balatonba, és kitartott mellettem a hatalmas hullámok között is. Nem hagyta, hogy elraboljanak a kalózok, és azt sem hagyta, hogy a piranhák kiharapják a csónakom alját. :)
Az én drága jó mamócám is ott volt, meg a testvérének a lánya a férjével, meg az egész népes család, s Mamóca mindig azt szajkózta mindenre, ami hihetetlenül hangzott, vagy ha szimplán valamiért nem volt kedved/időd megcsinálni, amit kért, hogy "ki ne találd mán...."
Pénteken értünk vissza a jó illatos Budapestre, visszaszereztem a macskámat, és este 9-kor már a saját ágyamon ücsöröghettem nagy nyugalommal.
Hétfőn délben már az Ipoly mellett találtam magam, Kemencén, 16 kis gyerek és 4 másik felnőtt társaságában, gyermektáborban. Az egy dolog, hogy elmentem a gyerekekre vigyázni, de a fél hét az én felelősségem volt. "Igazi" perzsa táborban volt részünk, eredeti perzsa receptek alapján főztünk paprikás krumplit, krumplis tésztát, sajtos-tejfölös tésztát, kenyérlángost, palacsintát, palóc bablevest, rizses húst és virslit... :) De legalább minden gyerek élvezte, hogy ő perzsa tésztát eszik perzsa sajttal, perzsa tejföllel, és utána perzsa teát iszik. :) Megtanultunk perzsául köszönni is. Salem aleykom! Aleyko salam!
21.-én szombaton felavattuk az új ZP-t, de nem csak a hely volt új, hanem a koncert előadója is, ugyanis eddig még nem vettem részt soha Jamie Winchester koncerten. Nem is hittem, hogy ismerek tőle 1-2 számnál többet. A hely nem nyerte el annyira a tetszésemet, de a társaság legalább jó volt, unokahúgom és én is először voltunk ott. A muzsika sem volt rossz, bár kicsit elüt mindkettőnk stílusától. Legközelebb majd 30.-án hétfőn megyek Luis-szal Pál Utcai Fiúkra, az a banda megintcsak új lesz nekem
Most vasárnap megyünk Tatára, utcazene fesztiválra, de főként a Tankcsapda érdekel, a jegyet már megvettem, holnap le is megyek Luisékhoz, ott töltöm a szombatot is, vasárnap meg együtt indulunk neki. Izgatott vagyok már, jó ideje nem voltam metál-koncerten.
FEZENből is kapok egy napot idén, pont a születésnapomon, ott is a szívem egyik csücske lesz az esti fellépő, az EDDA. Túl sok a jóból, azt hiszem. De mint mindenki más, én is megérdemlem. :) S ezzel még nincs vége a mókák sorának, ugyanis rögtön másnap lesz unokatesóm leánybúcsúja, harmadnap pedig az én születésnapomat ünnepeljük. 6.-án hétfőn pedig megkezdődik az idei nyár utolsó családi nyaralása, Kovácspatakon. Jól ki van ez találva, kérem. :) Csak addig be ne üssön a crach. :D
Azt hiszem, igencsak jól telik ez a nyár. :)