"Maga a játék az igazi ajándé-é-é-ék" :)

Az a baj minden ünnepi készülődéssel, hogy már napokkal, esetleg hetekkel az esemény előtt lázban égek, és alig bírom türtőztetni magam, hogy ne fecsegjem ki az éppen érdekelt személynek, mivel is készülök, mivel is fogom meglepni... Luisnak nagyjából 2 hét múlva lesz a születésnapja, és én nagyjából karácsony óta azon töröm a fejem, hogy mivel lepjem meg. Ahogy Petőfi mondaná: "S jutott eszembe számtalan szebbnél szebb gondolat", de valahogy egy sem volt az igazi. Illetve sok igazi lett volna köztük, amikkel nagy nagy örömet szerezhettem volna annak, akit szeretek, de többnek igen kétséges lett volna a megvalósítása, vagy egyenesen kivitelezhetetlennek tűnt, és olyan is akadt az ötletek között, amit miután alaposan átgondoltam, mégis elvetettem, mert nem a legmegfelelőbb örömszerzésre. Telt múlt az idő és már hirtelen május lett, ilyenkor azért már egy biztos elképzelésnek kellene lennie, mert szűkül az idő és én kapkodni nagyon utálok, elkésni meg még annál is jobban. Úgyhogy ismét gondolkodóba estem, de ezúttal már csak olyan dolgokon járt az eszem, amiket május végéig meg is tudok csinálni. És tegnap villámcsapásként hasított belém a felismerés, mi legyen idén az ajándék. Délelőtt éppen semmi dolgom nem volt, úgyhogy volt lehetőségem több dolognak utána járni, aztán a nap végére teljesen körvonalazódni látszott az egész. Ma pedig - mivel órákkal előbb elengedtek - hazafelé betértem az üzletbe, és megvásároltam minden kelléket a tökéletes ajándék elkészítéséhez. Jelentem, ma el is készült, (mivel nagyjából 4 órával hamarabb itthon voltam mint más munkanapokon) és már ott pihen a polcon. Annyira szívesen leírnám, mit találtam ki, de sajnos (nem sajnos!) Luis is látogatja a blogomat. És ha kiderülne, akkor oda lenne a meglepetés! Szóval most nagyjából 2 hétig kell görcsösen titkolóznom előtte, mert azt akarom, hogy az öröme teljes legyen. És remélem, sikerül is a tervem. Mármint nem a titoktartásra vonatkozóan, hanem az örömszerzésre. Azt mondta, mindennek örül, hát majd ez szépen kiderül idejében. Én megtettem, ami tőlem telt.

Ilyenkor már kérdezgetni szokta, hogy mit fog kapni? Én meg visszakérdezek, hogy tényleg eláruljam-e, és ő gyorsan rávágja, hogy ne. Ezt játsszuk a születésnapjáig, ezt játszottuk karácsony előtt is, és a játéknak mindig akkor van vége, amikor végre elérkezik az ajándékbontás ideje. Úgy tudom, pont azt, amire éppen vágyott még nem adtam soha, de olyat, aminek nagyon örült, kétség kívül.

Egyébként a jó ajándéknak kettő ismérve van. Az egyik az: Olyan, aminek te is örülnél. Mert aminek te örülnél, biztosan örülne a másik is. Elvégre csak nem adsz olyan ajándékot valakinek, amit ha te kapnál szíved szerint visszautasítanád. A másik pedig: Olyan, aminek a kiválasztásakor a másikra gondoltál, és neki szántad. Elvégre csak nem adsz olyan ajándékot valakinek, amit igazából valaki másnak szántál. Ha ezeket tartod szem előtt, nagy csalódásban nem lehet részed, nem lőhetsz nagyon félre.

Én az ajándékozásban mindig a másik embert szeretem, és azért megyek hetekig az ajándékok után, hogy mindig megtaláljam a tökéleteset. Persze az évek múlásával az ötletek is fogynak, de talán jönnek helyettük újak.

A nagymamám születésnapja (89.) pedig a jövő hétvégén lesz, és arra még semmit nem találtam ki. Azért vagyok gondban, mert az elmúlt években az összes karácsonyi és születésnapi ajándékot én találtam ki neki, és mind egytől egyig hasznos és boldogító volt. Most pedig édesanyám is rám bízta ezt a dolgot, úgyhogy jó sokat kell rajta gondolkodnom.

Szóval most nagy ünnepi készülődésben vagyok, és már alig bírom kivárni az alkalmat. Pedig nem is az én születésnapom lesz... Lehet, hogy abban az üzletben, ahol Luis ajándékát beszereztem, Mamócának is találnék valamit, de az csak az én személyes részem lenne, viszont a nagy családi meglepetést nem pipálhatnám ki vele. Neki azért nehéz olyat adni, aminek én is örülnék, mert elég nagy közöttünk a korkülönbség... Majdnem 60 év. Inkább a másik ismérvet kell figyelembe vennem: sokat kell Mamára gondolnom (már egy hete csak...) és meglesz a meglepetés.

Eszembe jutott egy Bojtorján-dal, idézem a szövegét:

Fekete volt a karácsony
Fagyos és nem túl szép
Nem is lesz hó már az idén
Fekete volt a karácsony
Nem enged még a tél
Talán az új év elején.

Nem pontosan vág ide, de ezt a nótát dúdolgatom már napok óta, és most aktuálissá válik. Esik pár centiméter hó, az idős emberek keseregnek rajta, meg ijedeznek, a fiatalok pedig örvendeznek, de azért van annak valami kecsessége, ha Szenteste friss hó borítja a tájat... És akkor bejelentik, hogy az ünnep első (de voltaképpen második) napján akár 10-et is mutathat a hőmérő higanyszála, csak a 0-tól fölfelé... Hogy lesz így gyönyörű fehér karácsonyunk? Már most tiszta latyak minden, pedig reggel óta kora délutánig folyamatosan havazott. Lehet, hogy csak egy divatmágus találta ki, hogy az a szép, ha karácsonykor minden tiszta fehér a hótól? És lehet, hogy valójában 1000-ből 1 esetben valósul ez meg? Vagy csak kicsiny hazánkra nem jellemző? Mert én őszintén megmondva nem is emlékszem olyan karácsonyra, hogy például az ajándékbontás közepette odakint szállingózott volna a hó. Persze-persze, szokott hó lenni decemberben, de karácsonykor már nem friss. Sőt, az utóbbi években inkább azt tapasztalom, hogy a nagy havazások februárban vannak. Februárban, amikor már a tavasz első jelei is mutatkoznak.

Szóval így megyünk neki az ünnepnek ebben a szép decemberben. A szikrányi kis hó már vízzé vált, ha már a bor nem válik vízzé...

De ez nem szegte kedvem: lelkesen készülődtem és készülődök még most is az esti családi ünneplésre: díszítem a szobám, csomagolom az ajándékokat, hajszolom a még utolsó darabokat, sütöm a süteményt, és ráérős időmben játszok a cicámmal, elvégre legyen neki is karácsony. :)

Idén nagyon lelkes vagyok, visszatért a régi karácsonyi hangulat, amikor kislánykoromban úgy vártam az ünnepet, meg hogy mikor szólal meg a kis csengettyű, hogy szabad bemennünk a szobába, ajándékok után kutatva. Senkinek nem adok túl drága ajándékot, de mindegyikben ott van az érték, mindenkire szeretettel gondoltam. A mi családunkban úgyis csak a szándék a fontos, az meg jól megvan mindenkiben.

Életemben először készülhetek úgy a Szeretet ünnepére, hogy valaki mással is együtt tölthetem, akit tiszta szívemből teljesen szeretek. 24.-én hagyományosan szentesti áhítat a templomházban délután, aztán családi vacsora és ajándékbontás, 25.-én Luissal kiegészülve a család elmegy unokatestvéreimhez, hogy ott méltón ünnepeljen sok édességgel, italozással, játékkal és beszélgetéssel, majd 26.-án idén először én is elutazok karácsonykor, megyünk Luisékhoz, hogy ott is tiszteletüket tegyük. Békés ünnepnek nézünk elébe.

Lógnak a díszek, készülnek a sültek, bújnak az ajándékok, ölelnek a szerettek, legyen mindenkinek boldog és áldott karácsonya!

Utónyár-nyárutó

Annyi mondanivalóm, mesélni valóm lenne, és mindig olyan jól elképzelem, hogy hogyan fogom majd a blogomban közzé tenni azt a sok gondolatot, eseményt, ami körülvesz, s aztán mindig valahogy jön egy láthatatlan kéz, vagy szellő, ami megakadályoz benne, hogy klaviatúrát ragadjak. De ennek most véget vetek, és igenis betűkbe szedem már az életemet, ami volt az elmúlt hetekben.

Nagyjából az egész nyaram azzal telt, hogy lelkiekben és anyagiakban készültem unokatesóm puccos esküvőjére, amin evidens a részvét(el)em, de annyi kedvem sincs hozzá, mint a főiskolán egy-egy szigorlathoz. Pedig van csinos ruhám, ékszereim, meg minden kiegészítőm, ami szükségeltetik egy elegáns megjelenéshez. A ceremónia holnap délután esedékes, de már hetek óta erre készül mindenki a családban. Elképzelni sem tudom, mi lenne, ha történetesen az én esküvőmről lenne szó. Annyi azonban bizonyos, hogy ha én egyszer oda jutok, tuti nem lesz semmi különlegesen agyonszervezett szertartáselem a nászban, a lehető legegyszerűbb, legpuritánabb megoldást választom mindenből. Sőt. Inkább legyen meghökkentő, és egyedi az esküvőm, mint ekkora felhajtás... Komolyan mondom, amelyik héten nem nyaraltunk, a várost róttuk, hogy találjunk ezt is, azt is... Külső-belső ráncfelvarrás, hogy méltóképp méltók legyünk a család által elvárt szinthez és megjelenéshez. Ilyenkor csak azt sajnálom, hogy íratlan szabály meghívni mindenkit a saját esküvődre, akién te magad ott voltál. Holnap még fodrászhoz is megyek, ami már mondjuk elég időszerű volt, de azért mégse egy esküvő kedvéért akartam megválni a szép hosszú hajamtól. (Oké, engem személyesen ismerőknek megnyugtatásul közlöm: totál rövid nem lesz, csak kb lapockáig vágatom vissza.) No mindegy, elég a nyavalygásból, ahogy a székely mondaná: ezen is túl kell esni.

Meglepetésként készülünk egy énekkel is az ifjú párnak, a templomban, az áldás után kívánjuk őket köszönteni egy 4 versszakos esküvőre ideális dallal, unokahúgom kísér minket hegedűn, mi meg bátyámmal énekelünk. Arra is kell még ma gyakorolni... Nos, talán emiatt jobban izgulok, mint a ruhám szépsége és alkalomhoz illősége miatt.

Tegnapelőtt lementem Üllőre, vittem le egy pár holmit, meg ott aludtam éjjel, és mondhatom, egész nyáron nem volt olyan nyugtató és pihentető éjszakám, mint tegnapelőtt. :) Nem gyötört az allergia, nem sütött a pofázmányomba kora reggel a nap, és ami a legjobb: nem kellett tartanom a spontán gyulladástól, mivel vagy 10 fokkal hidegebb volt az ottani szobámban, mint itt a 7. emeleti panellakásban. Galád amint észrevett, rögtön körbeugrált, körbedorombolt, és belemászott az ölembe egy kis simogatásért, kapott egy nyakörvet is, amit rögtön elfogadott, én meg kicsit megdorgáltam, hogy milyen koszos... :) Mert mint ha elfelejtett volna tisztálkodni a drága, olyan szürke volt a szép fehér szőre.

Jövőhéten meg már mindenestül visszacuccolok, legalábbis úgy tervezem. Elég sok elintéznivalóm akad ott is. Szortíroznom kellene a könyveket, papírokat, egyéb eszközöket, takarítanom kellene, meg ahogy elnéztem, egy pár pókhálóval is meg kell küzdenem. Ha visszaköltöztem rendesen, már a pesti lakomat is rendbe tudom szedni, el fogok férni ugyanis.

Szépen lassan eltelt ez a nyár, elég eseménydús volt, és talán mondhatom, hogy minden nehézség ellenére életem egyik legszebb nyarát tudhatom magam mögött.

Ma este még megyek a fél családdal koncertre, kicsit megint Depressziósok leszünk, aztán a szórakozási szakasz talán lezárul erre a nyárra.

A szerelem továbbra is tart, már mögöttünk van egy tavasz, egy nyár, jön most majd az ősz, meglátjuk, milyen leveleket fog sodorni a szél. :)