Valami nem változik.

Időről időre eszembe jut egy-egy elfelejtett oldal, aminek pár éve tagja voltam, vagy gyakori látogatója, felhasználója, és teszek egy próbát, hogy megnézzem, mi a helyzet arrafelé. Nos, valami nem változik. Utoljára emlékeim szerint nagyjából 2 éve léptem fel a Chat.hu nevezetű régi csevegős oldalra, amire még az ősidőben (mikor két nullát és két kettest írtunk az évszámba) regisztráltam. Akkoriban még teljesen más volt a világ, az internet, az internetezők is, de a világ elromlott, az internet felgyorsult, az internetezők pedig pofátlanok lettek. Így bő 4 év aktív csetelés után, a felgyorsult, és otthonokba beköltözött internet idején kiszálltam a mókuskerékből és felhagytam a csevegéssel. De mivel szinte matuzsálem vagyok az oldalon, a regisztrációmat nem töröltem, eldöntöttem, hogy amíg az oldal üzemel (mert a sok barom életben tartja - amire mindjárt kitérek) addig tag maradok, még ha föl nem is járok. Így történt, hogy nagyjából fél évente bekukkantottam, élek-e még, vagy ha kaptam egy figyelmeztető e-mailt (egy azóta már szintén hanyagolt fiókszolgáltatótól), akkor gyorsan beugrottam és kiugrottam. De elég hamar eljöttek a dolgos hétköznapok, és erre nem volt időm, és nagyjából 2010-11-ig tudtam éltetni ezt a rendszert. De mint említettem, eszembe jut újra meg újra a boldogult múlt, és ma vettem a fáradságot és beléptem. Jelentem, még megvan a nevem, és jelentem, a helyzet nyugaton változatlan. Mert valami nem változik. Annyira tudom, miért álltam odébb annak idején. Nem bírtam 2 percnél tovább elviselni a pofátlan gyökereket, akik rám írogattak, és nem találtam senkit sem, akivel két értelmes mondatot tudtam volna váltani, a régi barátokat már ne is említsem. Szerintem ők is olyan megfontolásból nem törölték még a profiljukat mint én. Vagy csak szimplán nem emlékeznek a jelszavukra és a hozzá tartozó e-mailfiók megszűnt... Azt hiszem, megint várok két évet hogy belépjek. Addig meg figyelem a levelet... Vagyis figyelném, de az az e-mailcím is megszűnt már, mert egyszer 3 hónapnál tovább vártam az ellenőrzésével. Rengeteg régi levelem veszett oda, amiket sajnáltam. Elnyelte őket a nagy büdös virtuál-tó. Itt kell szóljak a Freemailről is, mint olyanról. Ő csinálta velem ezt a gazságot. Mi az, hogy ha 3 hónapig nem nyitom ki akkor törlik? És ha valaki fél évre Kenyába költözik, ahol éhes gyerekeket etet és nem számítógépeken bütyköl? Akkor annak voltak levelei - nincsenek levelei? Na, szóval amikor rám jön ez a "nézzük meg mi a helyzet a múlttal" életérzés, a nevezett fiókszolgáltatót is felkeresem, és ott is csalódnom kell, mert valami nem változik. És most, hogy így írok, eszembe jutott még legalább 5 közösségi oldal, amik nem is tudom, üzemelnek-e még. Egyikről másikról kapok időnként valami hírlevelet, de jobbára olvasatlanul mennek a kukába, onnan meg a süllyesztőbe. Reggelig tudnék itt ülni, és böngészni egyik oldalt a másik után, mert az évek során annyi regisztrációt felhalmoztam... De gondolom ezzel a ténnyel nem vagyok egyedül. Ki az, aki ne emlékezne az Iwiw-re, vagy MyVip-re, vagy a HotDog-ra? És ez csak három a tömérdekből... Velem általában úgy van, hogy egy időben teljesen rá vagyok állva egy adott honlapra, és csak azt nézegetem, ott építek közösséget, ott élek virtuális életet. Aztán rövidebb-hosszabb idő után keresek/találok másikat. Mondanám, hogy csak egy állandó van, mert valami nem változik, de ez nem igaz. A Facebook is elkezdődött valahol, és annak is vége lesz egykor. A Gmail-ban bízhatok. 2006 óta, az első Gmail-es fiókom óta élnek és virulnak a rendszereim, s az összes levelemet megtalálom, amit ezalatt a röpke 7 év alatt kaptam s küldtem. De nem tudom, hogy a következő 7 évben is ugyanilyen jó lesz hozzám, és én is hűséges hozzá. Vannak változtatások, amiket nehezen nyelek le. Amikor teljesen új arculatot adnak az adott dolognak. S egy ideig örültem neki, hogy fenntartja a lehetőségét, hogy ragaszkodjak a régihez, de aztán a régi megszűnt. És minden oldal így működik. Egy ideig lebegés a kettő között félúton, aztán csak az új marad. És az újat mindig nehéz megszokni. Mert valami nem változik. Meggyőződésem, hogy a legtöbb portált azért hagytam "ott", mert túl erős volt a váltás. Persze, tudom én, hogy haladni kell a korral, meg ha egy weboldal nem fejlődik, akkor nem is él, de én szeretem a megszokott, jól bevált, ismert dolgokat használni. Volt korszaka a Demotivalo.net-nek, volt korszaka a Mindenki.hu-nak, volt korszaka a Rockerek.hu-nak, a Rocker.hu-nak, a Malha.hu-nak, a HotDog.hu-nak, a Shakes & Fidget-nek, a Gyakorikerdesek.hu-nak, a Honfoglalo.hu-nak, Youtube-nak és a többi fel nem vállalható illetve már emlegetett közösségi fórumnak, kép/zene/szöveg megosztó lapnak.. Hosszabb-rövidebb korszakok, tartalmasabb és kevésbé tartalmas időtöltések, kialakult és megőrzött vagy elveszített barátságok, és tömérdek tömérdek emlék. Valami nem változik. Az emlékek visszatérnek, én időről időre visszatérek, újra felfedezek, körülnézek, aztán felfedező körútra megyek. S ez nem csak az oldalak látogatására igaz, hanem a tevékenységeimre is. Blogok írása és olvasása, vagy egy bizonyos játék játszása, vagy levelezés és kapcsolatépítés ezerrel, zeneszövegek felkutatása, videóklipek nézése, amiket egyszer intenzívebben másszor csak alapfokon teszek, mert valami nem változik. Most például igen erős késztetést érzek arra, hogy megkeressem a kedvenc zenekarjaimat az egyik zenei portálon, mert ott is nagyjából tavaly ilyenkor jártam utoljára, de azt hiszem, egy napot ez még várni tud. Nagyjából tavaly ilyenkor volt az is utoljára, hogy hajnali 3-kor még a blogom előtt ültem és írogattam. Mert a blogolás is végigkíséri az internetes életemet, csak a helye változik. De valami változatlan.

"...de a barátait igen...?"

Van az a mondás, miszerint az ember nem válogathatja meg a családtagjait, de a barátait igen. No, akkor lássuk, nekem milyen barátaim vannak.

Van az a remek közösségi oldal, a Facebook. Ott ugye az ember megválogathatja, hogy kik lesznek az ismerősei, és kik nem. (Milyen jó, hogy ennek kölcsönösen kell működnie, különben nem lesz senki sem az ismerősöd, hehe.) Persze-persze, az ember alapjáraton azzal barátkozik, akivel szeretne, és senki sem szabályozza, hogy milyenek legyenek a barátai. De ha már valakit megismert, és barátjának fogadott, azt nem fogja elhajítani magától csak azért, mert néha ostobaságokat művel.

Példának okáért engem rettentő módon idegesít, amikor a bizonyos oldal üzenőfala tele van mindenféle hülye nyavalyás rühes kutyák képeivel, hogy oszd meg és lesz gazdája. A francokat lesz gazdája. Ez talán még rosszabb, mint a "lájkold az oldalamat" felkérések, vagy a játékmeghívók. És nekem van egy kevés olyan ismerősöm, talán nevezhetem barátnak is, akiknek a megosztásai 80 %-ban ezekből tevődnek ki. Köztük kiemelkedik az egyik, aki kétféle témában tud bármit is a nagyvilág elé tárni. 1.: szeresd az állatokat, 2.: szeretem a páromat. Lehet, hogy ez egy begyöpösödött gondolkodás nálam, de nem hiszem, hogy egyetlen kutya vagy macska sorsa is jobbra fordulna attól, hogy valaki feltette a netre a kedves kis képét, és vinnyogott alatta egy sort, hogy szegénykének nincs gazdája. Nagyon is állatbarát vagyok, de ebben a módszerben valahogy nem hiszek. Továbbá igen idegesítő jelenség ez, mert a sok cuki-muki állat képe között elveszik az igazán fontos információ, vagy ha valaki önmagáról közöl olyan tényt, ami többeket érdekelne. Egyszóval nem látom értelmét. De természetesen a kedves barátomat nem fogom törölni az ismerőseim közül, és nem fogom piszkálni sem emiatt őt, csak csendben magamban fortyogok, mert könnyebb tőle. Sok idegesítő dolog van ezen a site-on, ez közülük csak az egyik. De ezernyi okot fel tudnék sorolni, amik miatt igencsak kiszelektálnám a barátaimat, és megcsappanna (az amúgy sem túl eget verő mennyiségű) ismerőseim száma.

Ilyenek az "uncsizom, valaki üzi?" típusú kérelmek, vagy a 128. hasonló pozitúrában készített sokat sejtető fotók közzététele, melyeken mindig látszódnia kell a háttérben a vetetlen ágynak és szétdobált hajkeféknek, "tiltás-törlés-felejtés" hármast vonna maga után az is, ha valaki teleírná a falat "írd meg komiban és megmondom, hogy..." szintű zagyvaságokkal... Milyen hálás lehetek, hogy nekem ilyen ismerőseim nincsenek. Ellenben van legalább 5, akik minden héten 3 kutyát akarnak rám sózni, mert szegény gazdátlan.

Az ilyen állatoknak azért nincs gazdája, és azért nem is lesz, mert ilyen módszerekkel próbálnak nekik szerezni.

A poszt elején kitértem rá, hogy lássuk, nekem milyen barátaim vannak. Most bemutatok pár idegesítő típust (akik elférnek a normálisak között...)

Ismerőseim között szép számmal akadnak olyanok, akik gyors egymásutánban 5 vagy annál több Youtube-videót is linkelnek, némelyik mellé még egy sértő vagy lelkifurdalást keltő  kommentet is csatolva. Mindenáron meg akarnak engem (és a többi ismerősüket) győzni afelől, hogy az ő zenei ízlésük a legkifinomultabb és legcsodálatosabb széles e világon. Ez sem kevésbé idegesítő, mint a gazdakereső kisiparosok tevékenységei.

Vannak olyanok is, akik minden héten megváltoztatják a profilképüket. Előnyükre szóljon, hogy legalább felismerhetők rajtuk. Ennek egy válfaja az a csoport, amely tagjai sorozatosan bővítik a fényképalbumaikat (és közben sóvárogva várják az elismerő hozzászólásokat), teletűzdelve ezzel a falat. Nem mondom, én is szoktam magamról feltenni képeket az albumomba (mondjuk havi-kéthavi rendszerességgel), de nem egymásután 10 képet, és nem is publikálom őket. Aki az albumomba téved, az látja. De nem vagyok kíváncsi a rohamra, amit az idézett elő, hogy épp az üzenőfalra kikerült valami újdonság, ami a csoda erejével hat.

A kedvenceim mind közül mégis azok, akik írnak valami fél gondolatot, háromnegyed mondatot a falra, az elhagyhatatlan háromponttal ellátva, s aztán mikor az ember rákérdez, hogy mégis mi van, akkor csak ennyit böknek oda szelíden: "ááh, nem akarok most róla beszélni.", vagy "majd privátban elmondom", vagy "semmi, nem érdekes." Ha ködösítésre van szükség, mert nem akarja kitárni a valóságot, akkor egyáltalán miért kezd bele? Ezt nevezik exhibicionizmusnak?

De ezeket az embereket mégsem szelektálhatom ki csak azért, mert néha idegesítő amit művelnek. Nálam a barátság nem erről szól. Hibáival együtt szeretem a másikat.

Szóval innen nézve csalóka a mondás, hogy a barátait megválogathatja az ember. Ha igazán a barátai, akkor nem válogat közöttük. Hanem elviseli őket, a hülyeségeikkel együtt.