Valami nem változik.

Időről időre eszembe jut egy-egy elfelejtett oldal, aminek pár éve tagja voltam, vagy gyakori látogatója, felhasználója, és teszek egy próbát, hogy megnézzem, mi a helyzet arrafelé. Nos, valami nem változik. Utoljára emlékeim szerint nagyjából 2 éve léptem fel a Chat.hu nevezetű régi csevegős oldalra, amire még az ősidőben (mikor két nullát és két kettest írtunk az évszámba) regisztráltam. Akkoriban még teljesen más volt a világ, az internet, az internetezők is, de a világ elromlott, az internet felgyorsult, az internetezők pedig pofátlanok lettek. Így bő 4 év aktív csetelés után, a felgyorsult, és otthonokba beköltözött internet idején kiszálltam a mókuskerékből és felhagytam a csevegéssel. De mivel szinte matuzsálem vagyok az oldalon, a regisztrációmat nem töröltem, eldöntöttem, hogy amíg az oldal üzemel (mert a sok barom életben tartja - amire mindjárt kitérek) addig tag maradok, még ha föl nem is járok. Így történt, hogy nagyjából fél évente bekukkantottam, élek-e még, vagy ha kaptam egy figyelmeztető e-mailt (egy azóta már szintén hanyagolt fiókszolgáltatótól), akkor gyorsan beugrottam és kiugrottam. De elég hamar eljöttek a dolgos hétköznapok, és erre nem volt időm, és nagyjából 2010-11-ig tudtam éltetni ezt a rendszert. De mint említettem, eszembe jut újra meg újra a boldogult múlt, és ma vettem a fáradságot és beléptem. Jelentem, még megvan a nevem, és jelentem, a helyzet nyugaton változatlan. Mert valami nem változik. Annyira tudom, miért álltam odébb annak idején. Nem bírtam 2 percnél tovább elviselni a pofátlan gyökereket, akik rám írogattak, és nem találtam senkit sem, akivel két értelmes mondatot tudtam volna váltani, a régi barátokat már ne is említsem. Szerintem ők is olyan megfontolásból nem törölték még a profiljukat mint én. Vagy csak szimplán nem emlékeznek a jelszavukra és a hozzá tartozó e-mailfiók megszűnt... Azt hiszem, megint várok két évet hogy belépjek. Addig meg figyelem a levelet... Vagyis figyelném, de az az e-mailcím is megszűnt már, mert egyszer 3 hónapnál tovább vártam az ellenőrzésével. Rengeteg régi levelem veszett oda, amiket sajnáltam. Elnyelte őket a nagy büdös virtuál-tó. Itt kell szóljak a Freemailről is, mint olyanról. Ő csinálta velem ezt a gazságot. Mi az, hogy ha 3 hónapig nem nyitom ki akkor törlik? És ha valaki fél évre Kenyába költözik, ahol éhes gyerekeket etet és nem számítógépeken bütyköl? Akkor annak voltak levelei - nincsenek levelei? Na, szóval amikor rám jön ez a "nézzük meg mi a helyzet a múlttal" életérzés, a nevezett fiókszolgáltatót is felkeresem, és ott is csalódnom kell, mert valami nem változik. És most, hogy így írok, eszembe jutott még legalább 5 közösségi oldal, amik nem is tudom, üzemelnek-e még. Egyikről másikról kapok időnként valami hírlevelet, de jobbára olvasatlanul mennek a kukába, onnan meg a süllyesztőbe. Reggelig tudnék itt ülni, és böngészni egyik oldalt a másik után, mert az évek során annyi regisztrációt felhalmoztam... De gondolom ezzel a ténnyel nem vagyok egyedül. Ki az, aki ne emlékezne az Iwiw-re, vagy MyVip-re, vagy a HotDog-ra? És ez csak három a tömérdekből... Velem általában úgy van, hogy egy időben teljesen rá vagyok állva egy adott honlapra, és csak azt nézegetem, ott építek közösséget, ott élek virtuális életet. Aztán rövidebb-hosszabb idő után keresek/találok másikat. Mondanám, hogy csak egy állandó van, mert valami nem változik, de ez nem igaz. A Facebook is elkezdődött valahol, és annak is vége lesz egykor. A Gmail-ban bízhatok. 2006 óta, az első Gmail-es fiókom óta élnek és virulnak a rendszereim, s az összes levelemet megtalálom, amit ezalatt a röpke 7 év alatt kaptam s küldtem. De nem tudom, hogy a következő 7 évben is ugyanilyen jó lesz hozzám, és én is hűséges hozzá. Vannak változtatások, amiket nehezen nyelek le. Amikor teljesen új arculatot adnak az adott dolognak. S egy ideig örültem neki, hogy fenntartja a lehetőségét, hogy ragaszkodjak a régihez, de aztán a régi megszűnt. És minden oldal így működik. Egy ideig lebegés a kettő között félúton, aztán csak az új marad. És az újat mindig nehéz megszokni. Mert valami nem változik. Meggyőződésem, hogy a legtöbb portált azért hagytam "ott", mert túl erős volt a váltás. Persze, tudom én, hogy haladni kell a korral, meg ha egy weboldal nem fejlődik, akkor nem is él, de én szeretem a megszokott, jól bevált, ismert dolgokat használni. Volt korszaka a Demotivalo.net-nek, volt korszaka a Mindenki.hu-nak, volt korszaka a Rockerek.hu-nak, a Rocker.hu-nak, a Malha.hu-nak, a HotDog.hu-nak, a Shakes & Fidget-nek, a Gyakorikerdesek.hu-nak, a Honfoglalo.hu-nak, Youtube-nak és a többi fel nem vállalható illetve már emlegetett közösségi fórumnak, kép/zene/szöveg megosztó lapnak.. Hosszabb-rövidebb korszakok, tartalmasabb és kevésbé tartalmas időtöltések, kialakult és megőrzött vagy elveszített barátságok, és tömérdek tömérdek emlék. Valami nem változik. Az emlékek visszatérnek, én időről időre visszatérek, újra felfedezek, körülnézek, aztán felfedező körútra megyek. S ez nem csak az oldalak látogatására igaz, hanem a tevékenységeimre is. Blogok írása és olvasása, vagy egy bizonyos játék játszása, vagy levelezés és kapcsolatépítés ezerrel, zeneszövegek felkutatása, videóklipek nézése, amiket egyszer intenzívebben másszor csak alapfokon teszek, mert valami nem változik. Most például igen erős késztetést érzek arra, hogy megkeressem a kedvenc zenekarjaimat az egyik zenei portálon, mert ott is nagyjából tavaly ilyenkor jártam utoljára, de azt hiszem, egy napot ez még várni tud. Nagyjából tavaly ilyenkor volt az is utoljára, hogy hajnali 3-kor még a blogom előtt ültem és írogattam. Mert a blogolás is végigkíséri az internetes életemet, csak a helye változik. De valami változatlan.

Au revoir!

Tudom, hogy nincs szükségem rá, és hogy neki sincs rám, hogy soha sem fog keresni... de akkor mégis miért fáj törölni a nevét és az elérhetőségeit? Réges-régen megszakadt már köztünk minden baráti kapcsolat, talán az utcán sem jönne már át az én oldalamra, ha a túloldalról meglát... A baráti viszony már lassan 5 éve eltűnt, és nekem mégis fáj túllépni. Mégis őrizgetem a Facebook profilját, és reagálok a kiírásaira, mint ha gyermekien remélném, hogy egyszer újra barátok leszünk. Közben tudom, hogy ez nem lesz így már többé soha, és hogy értelmetlenül dobálom bele a köveket egy lyukas zsákba...

Annyi emberi kapcsolat veszik el a süllyesztőben, úgy éljük le egymás mellett az életünket, hogy észre sem  vesszük... És ha nem is fogjuk fel, ez mind-mind veszteség... Fáj elveszíteni valakivel a kapcsolatot, aki egykor szerves részét képezte az életednek... S nem tudod, mikor hol szakadt meg ez a folyamat. Valahol a ködben elveszett, s te önmagadat okolod, önmagadat teszed felelőssé miatta. Pedig egy barátság mindig két emberen múlik.

Hányszor lehet felébreszteni, felrázni egy régi barátságot? Hányszor lehet valakit visszafogadni a "kebeledbe"? Hányszor lehet a régi sérelmeket elfeledve újra barátságot kötni? Hányszor lehet visszaszerezni a régi bensőséges légkört? Vajon lehet-e egy elromlott barátság újra igaz és szép? Vajon lehet-e egy újraépített barátság gyümölcsöző és értékes?

És mennyi időt lehet és érdemes várni? Mikor jelentheted ki azt, hogy többé nem érdemes küzdeni? Egyáltalán érdemes feladni a küzdelmet? Mikor kell egy régi barátot elengedni, és mikor kell utánafutni?

Van olyan idő, ami után már nem érdemes felkeresni valakit, akit régen láttál? Van olyan pont, ahonnan már nincs lehetőség visszamenni? Hol ez a pont?

Annyi kétely van bennem... Egyik felem azt mondja, hogy lépjek túl, vannak más barátaim, a másik felem pedig azt mondja, hogy sohasem késő. Az igazi barátság sosem múlik el. Az 10 év szünet után is képes ugyanonnan folytatódni, ahol félbeszakadt.

Ha arra gondolok, hogy én mennyire örülök egy régi barátságnak, egy újra előkerült embernek, aki több év után képes nekem írni vagy felhívni, hogy mi van velem, akkor én is megtehetem ezt a lépést azok felé, akik az idők alatt elvesztek, vagy akiket elvesztettem. De ott motoszkál bennem a kérdés: nekik ez jó lenne, nekik ezzel örömet szereznék, ők örülnének nekem, szükségük van rám?

Honnan meríthetnék bátorságot, és honnan kéne elkezdenem a barátságokat újra felépíteni? Mi lenne az első lépés? Mivel és főleg kivel kezdeném?

Érdemes ezeken rágódnom?

Ezek olyanok, mint a kihűlt szerelmek... Van idő, van egy pont, amikor már le kell zárni, mert nincs előrelépés, nincs fejlődés, nincs értelme. Egy szerelmet sem lehet erőltetni. Ha nem működik, akkor nem működik. A szerelemből lehet idővel barátság, de akkor a barátságból haveriság, a haveriságból pedig ismeretség, abból pedig utca túloldaláról intés? Egy párkapcsolatért sem küzd az ember a végtelenségig. Egy korszak ha lezárul, az ember megpróbál és aztán megtanul tovább lépni.

A barátságból is tovább lehet lépni?

Nagyon nehéz beismerni, hogy "ennek a barátságnak már vége". Hogy "már nem vagy több, mint egy régi ismerős." Hogy már nincsenek közös emlékek, közös élmények, közös fényképek, nincs beszélgetés és nincs közös program, csak beszéd van, vagy még inkább szóváltás, dialógus, azután elcsendesedés és visszavonulás.

Hány és hány régi fényképet, belépőt, emléket őrizgetek ebből a régi-régi barátságból, melyről hittem, hogy vénasszonykoromig tartani fog... S most ezeket a fényképeket mind elképzelt tűzbe dobom... Mert ez a barátság nem csak elfáradt, hanem bele is pusztult a fáradtságba... Ezt most fájó szívvel beismerem, és megteszem az utolsó lépést a sok első lépés után...