Apró pötyörök mostanságról.

Az elmúlt hét az előző két hónaphoz képest egy hónapos álomutazással ért fel. Minden délután azzal az érzéssel a szívemben jöttem haza, hogy "innen akarok nyugdíjba menni". Annyira felüdítő volt az új helyem. Az új osztály csendes, értelmes, jól nevelt, és a nemek eloszlása is sokkal jobb, mert 15 lány mellé jut csak 10 fiú, és problémás is csak 2 van közöttük. A hangomat még csak meg sem kell erőltetnem, suttogásból is értenek, tudják, mikor kell csöndben lenni, mikor van komoly munka, és mikor szórakozás. A szabályokat nem csak betartják, de be is tartatják, és még a problémáikat is tudják egymás között, halkan rendezni. Szóval nagyon hálás lehetek értük. Remélem, a második hét is ilyen gördülékenyen fog menni. Igaz, ma esik az eső, szóval udvarozás nem nagyon lesz, de a tanteremben is rengeteg játékot tudunk játszani, és még filmet nézni is lehet! Annyira jól érzem magam közöttük, hogy a régi osztályomba szinte már vissza sem vágyom. Nyugodtak az éjszakáim, higgadtak a nappalaim, a reggeleim pedig csodásak. Újra jó érzés felkelni reggel és munkába indulni! Nem hittem volna, hogy ezt még megérem.

S azt hiszem, a most hétvégi lazítás sem ennek a hétnek, hanem az ezt megelőző két hónapnak volt a következménye és levezetése. Zs-ékat látogattuk meg Luissal, és jó sokat beszélgettünk meg mókáztunk szombat este-éjjel. Itókánk is volt, szóval nem kellett a csapvízben bíznunk, de nem ez volt a lényeg. Hiába voltam fenn nagyjából hajnali 2-ig, és keltem másnap fél 7-kor, hogy hazainduljunk, kipihentebb lettem tőle, mint egész őszi szünetben a 8-10 órás alvásoktól. Vasárnap Luiséknak családi ebéd volt a program, ezért haza kellett mennie, de én hasznosan töltöttem a délutánt: elmentem a szüleimmel a SYMA csarnokba a ruhavásárra, és ha konkrétan azt, amit kerestem nem is kaptam, nem jöttem haza üres kézzel. Édesapám kapott egy téli kabátot, egy nadrágot meg egy sapkát, én pedig vettem egy téli bakancsot meg pár fehérneműt. Édesanyámnak is biztosan találtunk volna valamit, de ő nem akart semmit magának venni. De legalább nem volt bennem olyan érzés, hogy fölöslegesen mentem el. (Bár az ott töltött idő felénél volt egy olyan érzésem, hogy én már célozgattam rá, hogy nem az van itt, mint amire számítottam és menjünk haza, de édesanyám valahogy marasztalni próbált. És végül neki lett igaza!)

Szóval most már lélekben és testben is teljesen fel vagyok készülve a hűvös időre, a télre, és alig várom már,  hogy az új osztályommal találkozhassak! (Még csak november eleje van, de már most lázban égek, hogy milyen jó lesz velük karácsonyozni! :D Remélem, a vezetőség is így gondolja majd.)

Kérem tisztelettel, milyen nap van ma?

Az normális, hogy én már most, több mint másfél hónappal az ünnep előtt azon töröm a fejem, hogy kinek adjak karácsonyra ajándékot, és mit? Sose szoktam ilyen korán gondolkodni ezeken. Mindig is idegesített a bevásárlóközpontokban és kirakatokban az elhamarkodott készülődés. Amikor még tél sincs, advent sincs, egy fikarcnyi hó sem esett (mert a hó Pesten esni szokott, csak vidéken hullik...), de a reklámújságok és kirakatok csillognak-villognak a szebbnél szebb és jobbnál jobb és drágábbnál drágább és mesterkéltebbnél mesterkéltebb karácsonyi díszektől és meglepetés-ötletektől...

Szóval ez az én szememet mindig bántotta, és mindig cinikusan jegyeztem meg, hogy minden nagyon szép, csak a nyuszit hiányolom. S ezek után itt látom magam, november első hétvégéjén, még igazán hideg sincsen, s azon tanakodom, hogy hogyan is fog telni a karácsony... Hát, ezt teszi velünk a média, meg a divat... Persze, soha nem lehet elég előre készülni, és soha nem tudhatod, hogy amit kitaláltál, az tényleg jól fog-e elsülni, de azért sose kellett majd' 2 hónappal előre elterveznem semmit... Mondjuk tervekről még nincs szó, csak egy-két ötletem van, amik totál átalakulhatnak még addig, de akkor is... Nem akarok november elején december végéről gondolkodni! Máskor, az ezt megelőző években még szinte karácsony előestéjén sem voltam ráhangolódva kellőképp az ünnepre, és az advent sem jelentette igazán azt, amiről szólnia kellene. Ültem a sorsom romjain, és bántott, hogy "nyakunkon az ünnep, nekem meg nyakamon a hurok", mert semmi hangulatom nem volt... Úgy telt el az év egyik legszebb ünnepe, hogy észre se vettem.

Félek, hogy idén is ez lesz, főleg ha már november elején az egészet eltervezem, és hamarabb megeszem a gyümölcsöt, mint elkezdene érni... Nem akarok november elején december végéről gondolkodni!

Szeretném megtartani, és elraktározni azt a pár ötletet, amim van, hogy a kellő pillanatban vehessem elő őket.

S addig szeretnék ráhangolódni az őszre, mert még ez sem sikerült igazán...

Eltelt 2 teljes hónap az őszből, és az eleje tiszta nyár volt, alig 2 hete hordom az őszi ruháimat. Azokat a ruhákat, amiket akkor hord az ember, mikor nyári ruhában már fázik, téliben pedig melege van. De nem soká el is tehetem őket, mert elő kell vennem a nagykabátot és csizmát... Az emlékeimben valahogy mindig szebben élnek az átmeneti évszakok. Mindig úgy emlékszem rájuk, hogy gyermekkoromban mennyivel másabbak, mennyivel szebbek voltak. Gyermekkoromban mindig úgy vártam a következő évszakot... 3 hónap egy évszakból bőven elég volt. 3 hónap nyár után már jól esett az ősz. 3 hónap ősz után már jól esett a tél... S most? Örülök, ha a tavaszból és őszből 3 nap van... Nyár után egyből a tél jön, tél után pedig egyből a nyár... :( Talán ezért van az, hogy én már most a karácsonyon gondolkodok. Mert kinézek az ablakon, és telet látok.

Jön is a tél, hiszen ma volt nyitva utoljára a Vidámpark. Egy gyerekkori álmom teljesült ma, erről is fogok hamarosan írni. Talán holnap. Ma pedig bebújok a takarómba, beteszek valami kellemes zenét, és csöndesen álomba szenderedek, mert az idő, noha nem ritmikusan változik, azért nem áll meg, s a szürke hétköznapok jönnek rendületlenül. Remélem, nem fogok rénszarvasokkal álmodni.