"Ki ne találd már...!"

Nos, a balatoni helyzetjelentés óta egy sort se írtam. Hol idő, hol alkalom hiányában, vagy csak szimplán azért, mert nem volt meg hozzá a hangulatom. Pedig esemény volt szép számmal.

A csodás balatoni nyaralás során mindössze kétszer fürödtem a tóban... Pedig mindvégig kánikula volt. S hogy mi volt e balszerencse oka? Az, hogy mindkétszer elvágtam a lábam. Első alkalommal egy sziklával - erről már előző posztomban is tettem említést - másodszor pedig egy üveggel. Kifelé tartottunk éppen a matraccal, s a lábammal hajtottam magam. Éppen csak súrolta valami a térdemet, egy hangos sikoly hagyta el a számat, majd egy óriási könnycsepp a szememet. Ezennel megállapítható, hogy a tóból kipusztultak a kagylók. A vágott sebet ugyanis egyik esetben sem eme lények okozták. Ez a későbbi sérülés már súlyosabb volt, ugyanis azonnal vittek a sürgősségi ügyeletre Marcaliba, ahol két öltéssel összevarrták... Nem részletezem ennél jobban, annyit elég tudni, hogy megpecsételte a további üdülésemet, mivel onnantól kezdve orvosilag el voltam tiltva a víztől. Még a mosakodás alatt is arra kellett figyelnem, hogy ne érje víz a sebet, illetve a kötést. Esténként társasoztunk, beszélgettünk, elmentünk sétálni, szombaton este meg már megérkezett az én Luisom is, úgyhogy nekem sem kellett unatkoznom, míg a többiek bementek fürdeni. Mert az én hősies lovagom gumimatraccal segített be a Balatonba, és kitartott mellettem a hatalmas hullámok között is. Nem hagyta, hogy elraboljanak a kalózok, és azt sem hagyta, hogy a piranhák kiharapják a csónakom alját. :)

Az én drága jó mamócám is ott volt, meg a testvérének a lánya a férjével, meg az egész népes család, s Mamóca mindig azt szajkózta mindenre, ami hihetetlenül hangzott, vagy ha szimplán valamiért nem volt kedved/időd megcsinálni, amit kért, hogy "ki ne találd mán...."

Pénteken értünk vissza a jó illatos Budapestre, visszaszereztem a macskámat, és este 9-kor már a saját ágyamon ücsöröghettem nagy nyugalommal.

Hétfőn délben már az Ipoly mellett találtam magam, Kemencén, 16 kis gyerek és 4 másik felnőtt társaságában, gyermektáborban. Az egy dolog, hogy elmentem a gyerekekre vigyázni, de a fél hét az én felelősségem volt. "Igazi" perzsa táborban volt részünk, eredeti perzsa receptek alapján főztünk paprikás krumplit, krumplis tésztát, sajtos-tejfölös tésztát, kenyérlángost, palacsintát, palóc bablevest, rizses húst és virslit... :) De legalább minden gyerek élvezte, hogy ő perzsa tésztát eszik perzsa sajttal, perzsa tejföllel, és utána perzsa teát iszik. :) Megtanultunk perzsául köszönni is. Salem aleykom! Aleyko salam!

21.-én szombaton felavattuk az új ZP-t, de nem csak a hely volt új, hanem a koncert előadója is, ugyanis eddig még nem vettem részt soha Jamie Winchester koncerten. Nem is hittem, hogy ismerek tőle 1-2 számnál többet. A hely nem nyerte el annyira a tetszésemet, de a társaság legalább jó volt, unokahúgom és én is először voltunk ott. A muzsika sem volt rossz, bár kicsit elüt mindkettőnk stílusától. Legközelebb majd 30.-án hétfőn megyek Luis-szal Pál Utcai Fiúkra, az a banda megintcsak új lesz nekem

Most vasárnap megyünk Tatára, utcazene fesztiválra, de főként a Tankcsapda érdekel, a jegyet már megvettem, holnap le is megyek Luisékhoz, ott töltöm a szombatot is, vasárnap meg együtt indulunk neki. Izgatott vagyok már, jó ideje nem voltam metál-koncerten.

FEZENből is kapok egy napot idén, pont a születésnapomon, ott is a szívem egyik csücske lesz az esti fellépő, az EDDA. Túl sok a jóból, azt hiszem. De mint mindenki más, én is megérdemlem. :) S ezzel még nincs vége a mókák sorának, ugyanis rögtön másnap lesz unokatesóm leánybúcsúja, harmadnap pedig az én születésnapomat ünnepeljük. 6.-án hétfőn pedig megkezdődik az idei nyár utolsó családi nyaralása, Kovácspatakon. Jól ki van ez találva, kérem. :) Csak addig be ne üssön a crach. :D

Azt hiszem, igencsak jól telik ez a nyár. :)

Hurrá, nyaralunk!

Június utolsó (illetve július első) hétvégéjén, szombat reggel indultunk meg Balatonfenyves felé, ahol is áll a családi nyaraló. A szűk család, illetve idősebb tesóim gyerekei, plusz kereszttesónk, és az én drága jó Mamócám... Persze a fél család már itt várt minket lenn, mi pedig 2 kocsival indultunk neki. Ebből a második elég kacifántos úton, elkerülendő az autópályán baleset miatt kialakult dugót egy másik dugóba került bele, plusz még a szokásos ez-az elintézését követően délután 2-kor meg is érkezett. Addigra természetesen a család többi tagja már rég lenn várt bennünket. Gyors sátorverés, meg kipakolás, aztán uzsgyi a tó! S mire visszaértünk, már igencsak este lett. Én meg persze a szokáshoz híven rögtön az első lépéssel elvágtam a talpam. Igaz, ezúttal nem kagylóhéjjal, hanem egy hatalmas nagy kővel, ami nem tudom, mit keresett a Balaton iszapjában... Igen szép vágás, 3 mély seb, meg apróbb karcolások körötte, úgyhogy jól be is gyulladt, és megdagadt. Azóta bicebóca vagyok... Tegnap éjjelre már dunsztkötést is kaptam rá, reggelre egy kicsit javult a helyzet, de hát nem fog egy csettintésre begyógyulni... Úgyhogy már nem is fürödtem ma vele, hogy is szól a mondás? Ne kísértsd az ördögöt!

Ma tettem egy kisebb bevásárló túrát, mert vettem egy rövidnadrágot magamnak így rohangálni, meg még a nagy üzletben is vettünk egy pár alapvető felszerelést, úgy mint felmosórongy, műanyagkancsó, felmosófej, jégkrém, etc., de a napi program kb mindig ugyanaz: délelőtt készítjük az ebédet, ha elkészült ebédelünk, utána bekenjük magunkat naptejjel, s aztán irány a Balaton. Ha kifürödtük magunkat, megint csak leülünk étkezni, s aztán jöhetnek a napzáró cselekmények.

Nagy családi játékok, beszélgetések, vízipipa, mókuslesés, foci EB döntő nézés, esti séták, nagy ebédek és vacsorák, egyszóval jól telik ez a pár nap... Július közepéig fogunk itt maradni, addig még talán én is írok egy pár sort.

Ja, és nagyon nagyon nagyon meleg van, évek óta nem volt már ilyen mázlink a balatoni nyaralással. Idén végre édesanyám kiharcolta édesapám nővérénél, hogy ne augusztusban jöjjünk, hanem korábban, és sikerült az év legmelegebb 2 hetét kifognunk. Egyszóval hurrá, nyaralunk!

Különböző helyzetek

A macska. Tegnap kora este megérkezett Galád. Hosszas vonatút és BKV-n való zötykölődés után, kitikkadva, elfáradva, elpilledve és lihegve toppantunk be a lakásba, de hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a vonaton volt nagyobb a hőség, az utcán, vagy itt fönn, a 7. emeleti panellakásban. Szegénykét úgy sajnáltam, nincs még ehhez hozzászokva. Ahogy a család többi tagjához sem. Elég sokáig ismerkedett az új környezettel, rohangált fel-alá, mint egy mérgezett egér, annak ellenére, hogy macska, de végül csak megbékélt a helyzettel. Gyorsan adtam neki tejecskét meg kaját, úgyhogy rögtön megtalálta a "helyét". Az első közös éjszakánk nem volt zökkenőmentes, mert odakinn vihar tombolt, benn a szobában pedig a macska dorombolt. Amikor épp nem dorombolt, akkor fetrengett jobbra-balra, a fejemhez, a lábamhoz, a földre, az ágy alá, vagy épp a tálkájához ment tápanyag utánpótlásért, de olyan is volt, hogy az alommal zörgött... Szóval 2 óránként fölébredtem rá. Remélem, a következő éjszaka már simábban fog telni. Egyébként csöndes macska, és nagyon értelmes, meg szobatiszta, csak még szokni kell a közös életet... :) Na meg neki is meg kell szoknia, hogy néha egyedül marad. Ha itthon vagyok, folyton miákol, hogy foglalkozzak vele, de hogy ma du. elmentem egy másfél órára, teljesen jól elvolt, aludt, mire hazaértem. Ma este is magára kell hagynom egy időre, de szerintem már könnyebben fogja venni.

A nyár. Elkezdődött a nyári szezon, nyaralások, üdülések, strandolások, és hosszas esték sora... Vagy találok jó társaságot a különböző programokra, vagy egymagam találom fel magam a temérdek szabadidőmben. Kislánykoromban nagyon szerettem ezeket a mozgalmas nyarakat, egyik tábor a másikat érte, sokszor csak annyi időt voltam itthon két nyaralás között, hogy kimossuk az adag ruhámat... Aztán jöttek a főiskolás évek, majd a munka és a mókuskerék, és egyre kevesebb szabadidővel rendelkeztem... Persze azt is mások osztották be helyettem. Most viszont, hogy pedagógusként dolgozom, és június közepén már véget ért a munka, megint egy olyan nyárban találom magam, mint amilyen volt kislánykorom minden nyara... És valahogy mégsem örülök neki. Mert nem tudom kihasználni a rengeteg időt, és amit mégis, ahhoz nincs sok kedvem. Pl jövőhéten Mamócámmal kellene lemennem bátyámék telkére, Tápió-akárhova, és ott boldogítanom, mert egyedül nem maradhat, és édesapámnak nincs kellő türelme hozzá. Mennyi mindent csinálhatnék még ehelyett... Pl mehetnék Luis-hoz is, vagy ő jöhetne hozzám. De nekem nagymamámat kell pátyolgatnom, mert én vagyok az egyetlen a családban, aki ráér, és elég türelme is van hozzá. Nagyon szeretem amúgy az én drága jó Mamámat, csak ilyenkor kicsit nehéz.

A szórakozás.  Most, hogy itt a nyár, elindultak a szabadtéri programok, zenei rendezvények, koncertek, egyebek, amikre lehet bátran jelentkezni, mint résztvevő. Így voltam az idei szezon első koncertjén most kedden az új Budapest Parkban, s mind a zenekar, mind a hely igen tetszetős volt. Bár a bandát már ismertem korábbról, s voltam is már egy pár fellépésükön, de ez most merőben új volt. Ők is megújultak, meg a hely is most "debütált" az én életemben, sőt, még a társaság is majdnem teljesen új volt. Innentől már nincs megállj, sorra jönnek elő a lehetőségek, amikbe kapcsolódni tudok. Ismerem már magam, tudom, hogy most jön a pörgés, ami kitart nyár végééig, aztán ősszel már jól fog esni kicsit megnyugodni, lehiggadni. Belevetem magam az életbe. :) Egyetlen különbség lesz az idei és a tavalyi nyaram között: az, hogy most már van valaki, aki az életemet szinten tartja. :) S ha már itt tartunk...

Az élet. Azt hiszem, ha valami lehetne könnyű is, biztosan nehéz lesz. Van az a mondás az ürömről és az örömről. Most az én örömömbe egy kis üröm csöppent, úgy is mondhatnám, hogy a szép pohár tejembe belecsöppent egy kis kakaó. Elnehezül a szárnyam, mert magasan tudnék röpülni, és valami mégis visszahúz. A 100 km hirtelen 1000 lesz, a könnyű szívem hirtelen nehéz lesz. Tudtam már az elején, hogy nem lesz minden egyszerű, és jönnek majd nehéz napok, de nem ezt vártam nehézségnek. Azt hittem, majd hétköznapi problémák fognak előjönni, amikre meg kell keresni a megoldást. Hát az, amibe most beleütköztem, minden, csak nem hétköznapi. Remélem, lesz elég erőm hozzá, hogy végig csináljam.

Aktuális hangulat.

Alapjáraton nem ilyen zenéket szoktam hallgatni, de ez most úgy egészében tükrözi a lelkiállapotomat. Elkezdődött a nyár, végre érzem, hogy folyik az ereimben a vér, és tudom, mennyi minden vár még rám az elkövetkező hetekben. Csütörtökön hozom haza Galádot, ezért a holnapi napomat azzal fogom tölteni, hogy előkészítem számára a helyet, meg felkészülök jövetelére azzal, hogy kitakarítom alaposan a szobámat. A nagy bevásárló tortúrán már túl vagyok, vettem neki hordozót, meg tálkát, meg almot, szóval most már csak a többi cicát kell eltakarítani az útból, hogy ő békésen elférjen. Nyugi, nyugi, azok a cicák csak porból vannak, és sötét, zugos helyeken szeretnek lapulni. De én kikergetem őket egy porszívóval, meg egy vizes ronggyal. S azt hiszem, a többiről majd inkább holnap nyilatkozom.

Eztán ez másképp lesz!

Nem fogom elmesélni az egész tegnapi napomat, de csak pár gondolatban kitérek rá, mi is volt belőle a tanulság.

Nagyon szeretem ezt a munkát, amit itt végzek, erről már írtam korábban is. Tényleg, élvezem, nem túl megerőltető, és talán nem is fizet olyan jól, de legalább gyümölcsöző. Viszont. Én egy olyan ember vagyok, aki szereti elvégezni a rábízott feladatot, maradéktalanul. Nem szeretek semmit sem az utolsó utáni pillanatra hagyni, főleg, ha munkáról van szó. Jobb minél előbb túlesni rajta. Ha tőlem kérnek valamit, amit teljesítenem kell, amint megkapom a kellő instrukciókat, én nekiállok. Amikor még a telefonos munkát csináltam, akkor is ez volt. Kaptam egy közel 200 nevet tartalmazó listát, akiket egyesével fel kellett hívnom, és tájékoztatnom őket , hogy ennyi és ennyi elmaradásuk van, legyenek szívesek minél előbb rendezni. 2 nap alatt végeztem a listával. Itt, ahol most vagyok, ha előre megmondták volna, hogy mire kell számítani, milyen elvárások vannak, amiket teljesíteni kell, talán az egész évem másképp alakul. De amióta itt vagyok, mindig minden csak az utolsó, vagy inkább utolsó utáni pillanatban derül ki és készül el. Kezdjük rögtön a jelenléti ívvel. Elvileg minden munkanapom kezdetén és végeztével alá kellett volna írnom azt a papírt, ezt pótlólagosan csináltuk meg decemberben, és most májusban... Nem ám ideadták volna már szeptemberben, hogy eleve úgy kezdjek el dolgozni... És persze januárban nem kaptunk új ívet, hogy folytatni lehessen a decemberben elkezdettet... Várni kellett egészen májusig, hogy újra legyenek papírok. Frankó, ugye? Aztán itt vannak a különböző műsorok, amikre készülni kellett volna, úgy is, hogy meghívókat gyártunk időben, meg úgy is, hogy kiosztjuk a gyerekeknek a szerepeket, szintén időben. Nem 1 héttel a szereplés előtt! S ha már itt tartunk, a naplókat is mikor kaptuk meg? Áprilisban. Nesze, töltsd ki szeptemberig visszamenőleg. Köszi. Én mentem föl a könyvesboltba Pestre, hogy beszerezzem a hiányzó példányokat, mert elkezdtük a munkát ősszel, de nem volt minden csoportnak füzete. Oké, felmentem. Most tegnap ismét fel kellett mennem, mert most meg kiderült, hogy bizonyítvány sincs elég, amiket az év végén (vagyis most vasárnap, az évzáró alkalmon) ki kell(ene) osztani a gyermekeknek... Ja, és vegyek jutalomkönyveket is, itt a keret rá, ezt mind el lehet költeni. Na, kérdem én, miért nem lehetett már áprilisban gondoskodni róla, amikor fölszalajtottak a naplókért? Nem lett volna egyszerűbb egy csapással elintézni akkor? S ugyanez a kérdésem a nyomtatópatronokkal kapcsolatban is. Már télen, vagy nem is tudom, mikor, de még jól az év közepén felmentünk lakótársammal együtt tintapatronokért, M asszony nyomtatójához is, meg az övéhez is kellett pótlás. Persze akkor sem volt teljes a készlet, és vissza kellett menni érte a következő héten, de hát nem megyünk másik üzletbe, mert ott kapunk kedvezményt... Nos, amikor rendelnie kellett külön nekünk egy típusú patront, akkor miért nem rendeltünk egyből dupla adagot? Nem gondolták, hogy év végéig kifogyhat még egyszer a tinta? Miért nem lehet előre gondoskodni ezekről a dolgokról?

Ezért utaztam be a fél várost tegnap, és jártam le a lábam, és rohangáltam, mint egy veszett egér... Ráadásul pont sikerült azzal a vonattal felmennem, ami Vecsés és Ferihegy között elgázolt valakit, s emiatt az egész utazóközönséget leszállították a vonatról, s várhattam egy BKV-buszra, ami bevisz Kőbánya-Kispestig. Az amúgy fél órás utat megtoldottam még vagy 1 órával, és fél 2-re értem oda a könyvesboltba (az előre tervezett fél 1 helyett). Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy közölte a hölgy, hogy bizonyítvány nincs,készleten sincs, és az adatbázis szerint a másik könyvesboltban sincs, mert ők is ugyanonnan szerzik. Oké, irány a város másik fele, a nyomtatóba való patronokért. Ott természetesen csak lakótársam nyomtatójába kaptam tintát, a másikba jó reménység szerint a jövőhéten lesz. Na de az engem már nem érdekel, nem érint, mert én nem leszek itt, elutazom. Röpke látogatás Mamócámnál - ha már úgyis a közelben lakik, s utána caplattam vissza a vonathoz, reménykedve abban, hogy azóta már helyreállt a rend. Ó, én kis naiv. Pár perccel 4 előtt értem oda, s még mindig akkora felfordulás volt... Volt olyan vonat, ami 70 percet! késett, ehhez képest hálás lehetek, hogy az enyém csak kicsivel több mint fél órát... Sikeresen hazaértem 5 után, hullafáradtan, s csak a felét elintézve annak, amivel megbíztak. Kérdem én, mi ebből a tanulság? Többé semmit nem hagyunk az utolsó pillanatra!

Szeptemberben azzal kezdem az évet, hogy beszerzek minden naplót, és bizonyos számú bizonyítványt is (persze év közben derül ki, hogy végtére is hány gyermeknek kell adni, de nem árt, ha van pár példány a raktáron), és már november elején elkezdem szervezni a decemberben aktuális Betlehemes Játékot, amivel járjuk a városkát. Időben megkérdezem a gyerekeket, hogy ki szeretne szerepelni, és a szerepeket is megkapja mindenki legkésőbb november végéig. 3 hét legyen elég mindenkinek betanulni! Ha a karácsonyi mizéria lezárult, és a szerepeit is minden gyermek elmondta, akkor elkezdem szervezni a farsangot. Természetesen a meghívókat kiosztom már legalább 3 héttel az alkalom előtt, s minden héten 2X figyelmeztetem a társaságot a közelgő eseményre. Farsang után 2-3 hónappal jön a Húsvét, természetesen arra is a megfelelő időben kell elkezdeni készülni. Nem az utolsó éjszakán választani pár agyonhasznált, elcsépelt verset, amit jobb híján majd csak a jobb tanulók felolvasnak az ünnepségen, hanem a gyermekekkel közösen kiválasztani pár szöveget, ami elhangozhat. S természetesen nem az utolsó hét előtt szólok nekik, hogy az évzáróra is lehet vállalni szereplést, versszavalást, éneklést, felolvasást, miegyebet.

De ne feledkezzünk meg a naplókról és a jelenléti ívről se! Egyetlen munkanapot se fogok megkezdeni anélkül, hogy a megfelelő rubrikákat kitölteném.

Persze, lakótársam mondja, hogy ő ezt minden évben eltervezni, de egyik évben sincs így... De én nem hiszek neki. Eztán ez másképp lesz! Ha nem adnak lehetőséget arra, hogy mindenre jó előre felkészüljek, akkor felmondok. Bármennyire is szeretem ezt a munkát. Most már egy évet dolgoztam itt, látom, tapasztaltam, mi hogy megy, mi a rend, jövőre a kezembe veszem az irányítást. Nem fogok éjszakákat nem aludni az elmaradások miatt, és hajnalokig körmöm szakadtáig írni és kitölteni papírokat, és forgolódni, és a stressz miatt légzési nehézségekkel küszködni. Nem fogok többé idegeskedni amiatt, hogy valami nem készül el határidőre.

Ha már ősszel beszerzek legalább 10-12 bizonyítványt (mivel az csak az elsősöknek kell), még mindig van lehetőségem arra, hogy év közben kipótoljam egy pár darabbal, ha szükséges.

A legfontosabb mindenben az időzítés. Kell készíteni időtervet. Jó előre látni a naptárat, hogy mikor mivel kell készülni. Mert nem az a baj, hogy az embernek "semmire nincs ideje", hanem az, hogy azt a rengeteg időt, ami a rendelkezésére áll, nem jól osztja be. Ebben az évben a két véglet között ingadoztam. Volt a kapkodós-rohanós időszak, amikor sietve kellett valamit megcsinálni, mert szorított a határidő, és volt a "kellemes semmittevés", amikor csak lébecoltam, mert nem volt semmi dolgom... Vagyis bocsánat, rossz megfogalmazás: nem tudtam, hogy bármi dolgom lenne.

Tudom, hogy nem kapok nagyobb terhet annál, amit el tudok hordozni. Szóval minden csak az időbeosztáson múlik. Ha én jó előre tudom, hogy mikor mivel kell elkészülni, akkor úgy intézem a többi dolgomat is.

Eztán ez másképp lesz!

4. Testrészeink

Elgondolkodtam azon, hogy honnan erednek bizonyos kifejezéseink. Pl "vállal egy ügyet", vagy "kezeskedik érte", "kilábal a problémából", "jól kezeli a helyzetet", vagy épp "leseggel a meglepetéstől", és így tovább. Olyan gazdag a mi anyanyelvünk! Néha fel sem tűnik a beszédünk során, milyen sokféle kifejezést használunk. Engem kiskoromtól fogva érdekelt a szóetimológia, szavak eredete... Sokszor nem is elégedtem meg azzal, hogy "német eredetű szó, a [...] igéből származik", hanem az eredeti kifejezés eredetét is meg akartam tudni. Ez az énem valahol még mindig aktívan él bennem. Sokszor gondolkodom el egy-egy szó eredetén, hangzásán, alakulásán, eleve is foglalkoztat a nyelv, a nyelv szerkezete, felépítése, szabályrendszere. De eléggé "lokálpatrióta" vagyok, mert szinte csak a magyar nyelv érdekel ilyen szinten.

Az ember általában a mindennapi életből vesz szavakat, valamit sokkal könnyebben körülír, ha társítani tudja egy hétköznapi dologhoz. Példának okáért vegyük a fentebb említett "vállal egy ügyet" kifejezést! Ha szó szerint vesszük, talán úgy értelmezhetnénk, hogy a vállára veszi. Akkor menjünk egy kicsit vissza az időben! Mit is vettek a vállukra az emberek? A liszteszsákot? vagy a fegyvert? vagy a csákányt? vagy a subát? Akármelyiket is, biztos, hogy nehéz volt cipelni, és nagy kitartás kellett hozzá. Vállalni kellett. S mi a helyzet a kezeskedik, vagy a kezel kifejezésekkel? Ezt talán még könnyebb megérteni, mint a vállalást. Ha valamit megfogok, akkor kezelem, a kezemben tartom. Ha valamihez jól tudok hozzáállni, akkor is kezelem. Jó-jó. De nézzük csak tovább... Hova tudnád tenni pl a "leseggel" mondást? Úgy meglepődik, hogy rögtön leül? De akkor is miért pont "leseggel"? Persze, persze, a fenekel az mást jelent... Sok kifejezés alapja egyik-másik testrészünk, s olyan könnyen túlszaladunk ezeken a szavakon... Pl ha azt mondom, hogy "körmölte órákig", vagy "torka szakadtából üvölt", vagy "a könyökén jön ki", vagy "füle botját se mozdítja",  "harcol foggal körömmel", "kirázza a kisujjából", "a háta közepére se kívánja", s még hosszasan lehetne sorolni őket. Mindnek van valami eredete, valami, amihez köthető, amikor először használták... Ez is érdekelt sokáig, vajon ki használta először ezt vagy azt a kifejezést a történelemben? Na, szóval ezeken gondolkodtam el, és még hosszasan fejtegethetném (na vajon ennek az igének van köze a "fej"-hez, mint testrészhez?) őket, de nem teszem. Hiszen ennek a bejegyzésnek se füle se farka. (Ugye? Megint...) Talán majd később még visszatérek egy frissítésben eme bejegyzéshez. Most így, azt hiszem, ennyi.

Zárásképp még egy zenét beteszek YouTube segítségével, csöppnyi kapcsolódási pont van közte és a bejegyzés témája között. :)

Ez itt már a nyár?

Ha van kedvenc hónapom az évben (a május), akkor van kedvenc napom is. Ez pedig a mai nap. Június 1-je van. Most kezdődik a nyár. Bár az időjárás még nem éppen ezt mutatja, mert esős idő van, és fúj a szél, de legalább a tudat itt van, hogy jön a nyár visszavonhatatlanul. Amúgy is szeretem az 1-jéket, mert 1-jén mindig valami új történik/kezdődik. Az évben legalább 5 emlékezetes 1-je van, ha nem 6. Ott van egyből január, április, május, június, szeptember, és november. Mindegyik hónap kezdete jelent valamit. Nekem meg az egyik különösen sokat jelent. De ha választanom kell kedvencet az év napjai közül, akkor június elsejét mondanám, mert az mindig nagy nyugalommal tölt el.

Sok tervem van erre a nyárra, de persze mikor ne lennék tele tervekkel? Jó részüket már évek óta "tervezem". Apránként közelebb jutok a céljaimhoz. Írtam már korábban arról, hogy a jó dolgok bevonzzák a jó dolgokat, hát ezen az elven alapulva a lépések is lépéseket vonzanak. Ugyanis minden kis lépéssel közelebb kerülök egy megoldáshoz, vagy elképzeléshez. Ha megvalósul az egyik, az sejteti, hogy a másik is meg fog valósulni.

A következő héten megint lesz egy kis papírmunkám, mindegyik naplót le kell zárni, aztán bizonyítványokat írni, meg egyéb ilyen záró akkordok, ugyanis 10.-én vasárnap lesz nálunk a hittan-évzáró. Ez azt jelenti, hogy már csak a jövőhéten kell órákat tartanom, s utána szabad vagyok. Az óvodákat már májusban letudtam, oda már júniusban egyáltalán nem kell menni, így sok időm felszabadul reggelente. Bár az utóbbi 2 nap tapasztalata alapján nem valószínű, hogy délig fogok durmolni, ugyanis tegnap is meg ma is fölébredtem már 9 előtt, hiába aludhattam volna addig, amíg jól esik. Na de miért is? Mert most hétvégén van/lesz a Reménység Fesztivál az Arénában, tele koncertekkel, meg mindenféle jó programokkal, s ennek keretein belül énekelek egy 1000 tagú kórusban, többek között Händel Messiásának Hallelujah tételét is. Azért szépen szól egy ezerfős kórus hangján. Ide most belinkeltem egy nagyon igényes előadást, tessék elképzelni, hogyan hangozhat mindez 100 ajakról! Csodálatos! :)

Tegnap volt a főpróba, 14:00 és 15:00 között volt gyülekező, aztán beéneklés, és nagyjából 4 órától este 6-ig próbáltunk. Majd egy órás szünet, átöltözésre, étkezésre, amire kell, s este 7-kor kezdődött az alkalom, amin egy részét a daraboknak el is énekeltük. Voltaképpen a szervezőknek volt prédikáció, meg előkészítő Istentisztelet. S ez fog folytatódni ma este, (de már 4-re oda kell mennem, és 7-kor kezdünk), meg szombaton és vasárnap is, bár szombaton a kórus nem énekel. Vasárnap szintén berendeltek délután 2-re, a program maga 5-kor kezdődik. Nem tartom magam egy kimagasló tehetségnek éneklésben, de azért ennyi ember között az én hangom is elfér. Hamis nem vagyok, tudok erőteljesen is énekelni, de valahogy mégse tudnék (és nem is akarnék) énekesi karriert befutni.

Így, hogy szombaton a kórusnak nincs szerepe, van egy teljesen üres napom, amivel nem tudok mit kezdeni. Hosszú idő óta ez az első szombatom, amit azzal és úgy töltök ki, ahogy tetszik, s mégse tudom, mit kezdjek magammal... Ilyenkor szoktam általában takarítani, de azt már a múltkor elintéztem, mikor itthon voltam... Azért biztos akad majd valami tennivaló. Még az is lehet, hogy nekiindulok a városban, és beszerzek ezt-azt Galádnak, a kiscicámnak. Ugyanis nem sokára megismeri új otthonát. Mondjuk nem tudom még, hogy hogy lesz, mert lassan eljön a leválasztás ideje, de ha nyáron elkezdek utazgatni, egy pár hónapos kiscicával nem biztos, hogy utazgatnom kellene... Ezen is törhetem a kobakomat. Galád vajon mikor költözik?

Nos, nem mondanám, hogy nyárias meleg van, de mégis itt a nyár, sok tervem közül a legelső az, hogy most fogom magam, és nekiállok készülődni, mert mindjárt indulnom kell, én meg itt ülök egy szakadt pólóban, meg egy kinyúlt nadrágban... Vagy fordítva: kinyúlt pólóban, szakadt nadrágban... Az a lényeg, hogy nem utcai viseletben. A többiről meg majd még később elmélkedem.

Apró jó dolgok :)

Nem fogok hosszas élménybeszámolóba kezdeni, csak pár példamondatban (mint egy jó nyelvtankönyvben) közlöm, mi mindenen vagyok túl. :)
'

A vonaton sok ember utazik egyik városból a másikba, olykor annyian vannak, mint az albán menekültek.

Jó dolog elmenni úgy üdülni valahova, hogy először vagy ott, mégis úgy bánnak veled, mint ha visszatérő kedves vendég lennél.

Hogyan tudták felhordani azt a rengeteg követ és sziklát a várépítők a hegyre?

A kis bogarak szeretik a pipacsokat, valószínűleg a virág élénk színe miatt is.

Ha süt is a nap, még lehet hűvös az idő, ezért nem árt, ha van nálad egy pulcsi, na meg zokni a lábadon.

Néha egész falukon át kell utaznod ahhoz, hogy ehess jóízűen egy fagyit.

A bivalyok nagyon veszélyes állatok, főleg, ha igazinak látszó szarvakkal fenyegetőznek!

A gorillákkal nem illik viccelődni!

Jobb a kocsiban ülve szemlélni az esőt, mint ázni-fázni az utcákon.

Mindenki született sziklamászó?

Nem a születésnapi tortán látható gyertyák száma határozza meg egy ember korát.

Milyen hideg a Balaton vize, ha sokáig nem süt a nap!

Néha kell egy kis lazítás, néha kell, hogy idétlenül bambulj bele a kamerába.

Nem biztos, hogy olyan finom egy étel, ha kacifántos a fantázianeve.

Aki szerencsétlen a kártyában, az szerencsés a szerelemben, tartja a mondás.

Homoki gőte márpedig igenis létezik!

Ne felejtsd el magaddal vinni a cóki-mókidat tusoláshoz!

Túrázáshoz elengedhetetlen tartozék egy svájci bicska, egy kenőkés, szalvéta, és egy pár nejlonzacskó.

Bárcsak visszamehetnék még oda egy pár napra!

Ha az ember a szíve választottjával lehet, nem számít sem tér, sem idő.

Boldogan indulj el, s boldogan érkezz meg. A kettő közötti időt pedig töltsd meg értelemmel.

Nekem te vagy az Unikum!

Blog-dolgok

Nos, a blogírás művészetéhez a kommentálás lehetősége is szorosan kapcsolódik. Így szeretnék bátorítani tehát mindenkit, aki erre jár, hogy hagyjon nyugodtan nyomot maga után!

Ma fedeztem fel ugyanis, hogy van egy új feliratkozott olvasóm, s nem tudom, hogyan s miként jutott el a blogomig, azt sem tudom, hogyan tudott feliratkozni. De a statisztikák szerint mint ha mások is lennének, akik olvasták egyik-másik posztomat, jelét mégse látom sehol sem. Szóval kedves rejtőzködő olvasók, ne legyetek olyanok, mint a buszon ücsörgő középkorú emberek, akik a mellettük ülő újságját bújják titokban, sandán oldalra pillantgatva! :)

Betettem egy új modult: fel lehet iratkozni rendszeres olvasónak az olvasó-klub alatt, tessék bátran használni! (Így már előttem sem maradna rejtve, hogy hogyan tudott valaki feliratkozni, illetve fény derülhetne arra is, hogy tényleg vannak-e rendszeresen visszatérő olvasóim.)

Gondolkodtam rajta, hogy beteszek még ezt-azt, áttanulmányozom, mivel lehet megörvendeztetni az olvasóközönséget, de egyelőre csak a "keresőmezőt" találtam meg, az is alkalmazható, ha valakinek oka van rá. No de az is lehet, hogy én hallucináltam csupán, s nincsenek olvasóim, amiket tapasztalok, az csak fantomjáték. Így tehát hangsúlyozom a kommenthagyás lehetőségét újra. Ne féljetek tőle, nem tilos, és még csak nem is szégyenteljes dolog!

3. Hasonlóság

Korábban közölt terveim szerint most a soron következő témát fejteném ki. Ez pedig a hasonlóság.

Ha az ember ezt a kifejezést meghallja, sok mindenre gondolhat. Nekem pl általában a Similis simili gaudet mondás jut eszembe először: Hasonló a hasonlónak örül. De most mégsem erről a mondásról szeretnék írni. Más aspektusból közelítem meg a kérdést. A fő irányvonal most az lesz, hogy milyen negatív érzéseket vált ki belőlem, ha valaki görcsösen akar hasonlítani hozzám, vagy velem egyetérteni valamiben.

Képzeljük el az alábbi szituációt: Egy társaság egy filmről beszélget. Nem egy új film, sokak szerint igen meghatározó alkotás a filmgyártás történetében, de a vélemények róla megoszlanak. A csoport egyik fele azt tartja róla, hogy díjnyertes film, több kategóriában is korszakalkotó, igen eltalálták a szereplőket is és a történetet is. De a csoport másik felében van egy (vagy több) valaki, aki(k) szerint ez a film még csak nem is jó. Bugyuta, erőltetett, és semmivel sem jobb, mint pl egy másik hasonló kaliberű alkotás. Ugye normális esetben egy ilyen helyzetben kialakul egy kis vita, vagy inkább csak egy beszélgetés az adott filmről.A két táborra szakadt társaság mély eszmecserébe kezd, az egyik tábor a saját véleményét próbálja alátámasztani, míg a másik próbál ellenérveket felsorakoztatni. De esetünkben a csoport első feléből valaki, aki korábban még kedvelte a szóban forgó művet, hirtelen átáll a másik oldalra, s "rájön", hogy voltaképpen nem is annyira nagy szám. S sorra igazat ad az ellenérveknek, s fokozatosan beismeri, hogy túlértékelte a filmet. Persze próbál még kitartani a véleménye mellett, de egyre kevésbé tud meggyőzően érvelni. S mi áll a háttérben? Vagy imponálni akar a másik tábornak, személynek, vagy megfutamodik, hogy az ő véleménye eltér a többiekétől, s megijed, hogy így kirekesztik majd a társaságból. Én pedig azt mondom, hogy a vélemény attól jó, hogy mindenkinek van sajátja. Vannak tények, amiken nem változtatunk, amiket elfogadunk, s vannak vélemények, amik alakulnak. De akkor jó, ha mindenkinek van egy saját kialakult véleménye egy adott dologról. (Mint pl könyv, zene, film, festmény, művészeti ág, etc.) S hogy hogy kerül mindez a "hasonlóság" témaköréhez? Nagyon egyszerűen: tanúja voltam én is ilyennek. Volt egy kialakult véleményem egy műalkotásról, s mikor az illető megtudta, hogy én nem úgy gondolom, mint ő, rögtön megváltoztatta a véleményét, s kezdett velem egyetérteni. Ezt pedig én nagyon utálom. Érezni lehet az ilyenben a görcsösséget, a mindenáron megfelelni akarást. Ettől lesz az egész mesterkélt, és taszító. Szeretem, ha hozzám hasonló emberekkel találkozom, ha valamiről nem kell vitáznom, mert egyetért velem a másik, de nem szeretem, ha ez az egyetértés csak akkor "derül ki", amikor a másik fél rájön, hogy én máshogy gondolkodom, mint ő. Nem szeretem, ha valaki csak nekem akar imponálni, s csak azért mond valamiről valamit, mert azt hiszi, hogy nekem majd úgy szimpatikusabb lesz. Az ilyen embereket nem tartom egyenesnek, s őszintének. De az is lehet, hogy csak gyávaság a részükről. Félnek, hogy majd kevésbé fogom őket elfogadni, ha kiderül, hogy valamiben különbözik a véleményünk... Félnek, hogy majd nem fogom megérteni az ő álláspontjukat... Félnek, hogy majd veszítenek az értékükből a szememben csak azért, mert valamiben eltérnek tőlem... Ki tudja. De ha ez az ára annak, hogy hozzám hasonló emberek legyenek a környezetemben, akkor inkább maradok egymagam, maradok különc. Akkor rám nem igaz a mondás, hogy hasonló a hasonlónak örül. Az ilyen esetben inkább ellenszenves lesz a másik a szememben, és már a vele való kommunikációtól is megrettenek. Mert nem akarom, hogy "utánozzon". Szokták mondani, hogy az utánzás a legőszintébb dicséret. Csak hogy szerintem ilyenkor nem lehet őszinteségről beszélni. Hiszen nem az a dolog tetszik neki, amit "leutánoz", hanem én, akinek tetszeni akar, s így már a vélemény nem lesz a sajátja, hanem egy felvett vélemény lesz, amivel csak hasonulni akar valakihez, akire valójában nem hasonlít. Lehet ezt őszinteségnek nevezni?! Lehet őszinte egy olyan ember, aki nem a saját véleményét mondja ki?!

Könnyen megutáltathatja magát az ember így akárkivel.

Persze nem azt mondom, hogy annak örülnék, ha valakivel mindenben a szöges ellentétei lennénk egymásnak, és semmiben sem vélekedne hasonlóan, mint én; hiszen tényleg jó dolog együtt örülni valakivel, vagy együtt gyönyörködni valamiben, sőt, még együtt undorodni is jó dolog. De ezek a dolgok akkor jók, ha erőlködés mentesek, spontánok. Ha rácsodálkozhatsz, hogy "nahát, ez neked is tetszik?", vagy "nahát, nem gondoltam volna, hogy más is létezik rajtam kívül, aki ezt utálja".

Így hasonlítson rám akárki!