Bezárva egy kristálygömbbe.

Néha úgy érzem, mint ha egy kristálygömbben lennék. Látszólag minden csodás, szépen fénylik, csillog, de nincs belőle szabadulás. Folytonos körforgás, falakba ütközés, és lebegés...

Élem a hétköznapi emberek egyszerű életét, dolgozom, macskát nevelek, pihenek, beszélgetek, szerelmesen, de közben belül feszít valami kellemetlen érzés. Hogy be vagyok zárva. Egy kristálygömbbe. Amit ha kívülről néz bárki, csak azt látja, milyen szép csodás, kerek egész, csillogó, ragyogó, milyen nyugalom árad belőle. De nem érzik a benne lévő feszültséget, a takargatott hiányosságait. Hogy körbetapogatva milyen kemény és mindenhol csak falak vannak, hogy csak forog körbe-körbe, nincs lehetősége irányt változtatni, hogy a kristály akármennyire is ragyog, azért eléggé szúr, ha megsérül...

Hogy mi ennek a tébolynak az oka? Az, hogy úgy érzem, be vagyok gubózva.... Egy kívülről szép, belülről lekorlátozó világba. Lógnak a levegőben a "majd találkozunk" céduláim, hetek, hónapok, sőt, valakivel már évek óta. Minden hétköznap estét társaság nélkül töltök, és minden hétvégét Luissal. Néha belenyúlik a találkozásunk a hétköznapokba, de ha vele vagyok, neki szentelem az időm, és nem szervezek külön programot magamnak. Csak az a baj, hogy akkor is hiába szerveznék bármit, ha nem vagyunk egy városban. Mert azokban az időkben korlátozottak a többi ember lehetőségei is... Vagyis amikor ráérnék, és nem Luissal tölteném az időmet, mások nem érnek rá. Ki tudja, talán a többiek is úgy vannak, hogy csak hétvégére mernek maguknak programot szervezni... Azt meg mégsem tehetem meg, hogy odaállok Luis elé: "bocsi, ma nem találkozunk, mert tök régen söröztem a cimboráimmal, és inkább velük mennék el".

Egyrészt ebből rögtön azt érezné, hogy mellette unatkozom, (ami pedig nem igaz), vagy hogy elégedetlenkedek, vagy hogy nekem nem elég ő (mert ez sem igaz), másrészt nem is akarom őt ilyesmivel megbántani, megijeszteni, harmadrészt nem is akarok nélküle eltölteni egy hétvégét sem, ha már úgyis csak hétvégente tudunk igazán együtt lenni. Nekem hiányozna, ha nem lenne itt. De most azt érzem, hogy mások is hiányoznak. A régi barátaim hiányoznak. A személyes beszélgetések hiányoznak. A kimozdulás hiányzik. A megszokottól eltérő hiányzik.

Úgy érzem, hogy most szükségem van a társaságra. Szükségem van arra, hogy kimozduljak, hogy jöjjjek-menjek, hogy legyenek programjaim... Hogy ne itthon kelljen ülnöm minden nap munka után... Ki kell egy kicsit ereszteni a stresszt...  És ápolni kell a régi barátságokat... Azokat, amelyeknek a cédulái itt lógnak fölöttem... Nem akarok elveszíteni így senkit, ilyen rohanás miatt... Nem akarok egy reggel arra ébredni, hogy a "majd találkozunk" barátaimmal többé már nem találkozhatok... Nem akarok begubózni a kristálygömbömbe, ami kívülről csodás, de belülről szúr... Nem akarok olyan lenni, akivel nem lehet semmit sem szervezni, mert soha nem ér rá, és ha mégis szervez valamit, akkor azt lemondja...

Nem akarok egy "öregasszony" lenni a macskájával... Nem akarok itthon ülni és gubbasztani... Kicsit már besokalltam tőle.

Lehet, hogy azt kellene csinálnom, hogy kijelölök egy belátható távolságon belül lévő, de azért elég távoli időpontot és helyszínt: Ekkor és ekkor ebben és ebben a kávézóban leszek megtalálható, aki akar, találkozhat velem. S aztán jöhetne bárki, aki vágyik velem eltölteni egy kis időt, akinek van velem beszélgetni valója, akinek számít egy kicsit a jelenlétem... És azért a biztonság kedvéért bekészítenék egy könyvet magamnak, arra az esetre, ha mégsem jönne el senki.

30+. nap, csak úgy.

Az elején jó mókának tűnt ez a 30 napos sitty-sutty, de a végére már eléggé meguntam és most örülök, hogy végre vége.

Szerencsére pont végeztem vele hétvégére, így sikerült újrarakni a gépem, és nem volt baj, hogy egész hétvégén egy sort sem írtam. Igaz, csak félmunkát sikerült végeznünk, mert a két meghajtó közül csak az egyik újult meg teljesen. A másikon még ugyanúgy ott vannak a cuccaim, amiket rendszerezni kéne, és a fölösleget eltüntetni, a másik felét pedig kiírni DVD-re. De majd annak is eljön az ideje. Elég fárasztó meló volt, pedig a nagy részét nem is én csináltam, hanem Luis. Nekem csak a válogatás jutott, de phh, ezt sem akarom még egyszer végigcsinálni. (Hányszor megfogadtam, hogy nem fogom úgy telepakolni a gépet... Csak az a baj, hogy ezek a feleslegessé vált holmik meg sok szemét a gépen mind azelőttről maradtak meg...)

Elég keveset aludtam a hétvégén is, meg azóta is, és még a héten ilyen keveset fogok, mert ma tudtam meg, hogy jövőhét hétfőn ismét jönnek hozzám órát látogatni. Addig el kéne készítenem valami tervet. Pechemre megint a testnevelésórámra kíváncsiak... Mi másért választanák újfent a hétfőt? Nem hiszem el, hogy csak hétfőn érnek rá. És még valami kézművest is bele kell vinnem, meg az udvarra is ki kell vinnem őket... Hát, szép, mondhatom... Miért nem tudnak jönni csütörtökön? Csodás Csütörtök a kedvenc napom... Ehelyett nekik a Hisztérikus Hétfő kell... Jól fel kell kötnöm a gatyámat... (Bár már nem igazán tudom őket elkápráztatni, maximum azt láthatják, hogy mennyit fejlődtem az utóbbi 2-3 hónapban... HA egyáltalán fejlődtem.)

Közben reggelente - ha az oktatóm is ráér - járok vezetni, eddig már 2 órán voltam, és elég sok mindent gyakoroltunk, de azért a türelmes tanítgatása és folyamatos segítsége nélkül még mindig nem tudnám mondjuk egyedül beindítani a kocsit. Gondolok itt arra, hogy már milliószor tapodtam a hülye pedálokat, de még mindig nem tudom fejből, melyiket mikor kell nyomni... Még jó, hogy az oktatóm türelmes, és nem átallja tucatszor is elmagyarázni, amit nem értek, vagy amit nem bírok megjegyezni. Ha minden terv szerint haladna, akkor már áprilisra készen lennék, de mivel eddig csak 2 órán voltam, és már január első hetében jeleztem, hogy járnék a gyakorlati órákra, nem hiszem, hogy áprilisig le fog menni mind a 20 kötelező óra. És még ott vannak a pluszórák, amik nélkül biztosan nem fogom megúszni.

De azért nem lenne rossz, ha már el tudnék menni dolgozni autóval is. Legalább még ebben a tanévben.

Szegény macskám a radiátoron van, nagyjából ebben a pozícióban, és szegény már alig fér:

Szereti a meleget

De néha már neki is sok.

Esténként nagyon szeleburdi, és neveletlen. Igen, az én saram. Nem tudom, hogyan kell macskát nevelni. Hogyan kell macskát ránevelni arra, hogy használja a kaparófáját, és lenevelni arról, hogy az ágyat kaparja... Elég értelmes állat, tudja, hogy nem szabad, mégis mindig csinálja. De még nem jöttem rá, hogy miért. Féltékenységből, hogy nem vele foglalkozom? Vagy unatkozik? Nem hiszem, mert minden nap játszok vele, és mindig megsimogatom, ha hazaérek, ha felkelek, mielőtt elindulok itthonról, mielőtt lefekszem aludni... Etetem, takarítom az alomtálját... Szóval nem érezheti, hogy el van hanyagolva... De akkor miért idegesít szándékosan? Kitessékelem, aztán bekéredzkedik, aztán kaparja a kanapém, aztán kizavarom, aztán kezdődik elölről... Miért csinálja, nem tudom... Sok talány, amire sose fogok választ kapni, mert Galád az egyetlen, első és utolsó macskám.

Na, ennyi éppen elég mára, meg szerintem a hétre is, osszátok be. Megpróbálok hétvégén jelentkezni újra.

30. nap: Három fénykép rólad

Hm. Szerencsémre nincs kikötve, hogy milyen fényképeknek kell lenniük. Szóval ez nekem nagyon nagy könnyebbség, mert olyan szinten hozom egyszerűre a témát, hogy az szemet gyönyörködtető. (*Sátáni vigyor...*)

anno 1992

anno 2002

anno 2012

29. nap: Dolgok, amiben szeretnél jobb lenni

A munkám, a családom szeretete, meg pár készség, úgy mint zenélés, rajzolás, és egyéb alkotó művészet. Kicsit fájlalom is, hogy tanítónő létemre nem tudok szépen rajzolni, csak olyan két vonás és három pont jellegű ábrákat, amikbe aztán mindenki azt képzel bele, amit csak akar. A probléma csak az, hogy ezek nem olyan rajzok, amikbe mindenkinek azt kellene beleképzelnie, amit csak akar.

Jó lenne megtanulni gitározni rendesen, nem csak azt a 6 akkordot, amit másodperces szünetekkel tudok lefogni. Így a munkámban is jobb lehetnék, mert bevihetném a gyerkőcök közé, és akkor énekelni is lehetne a szabadidőnkben, nem csak mindig mesét olvasni és rajzot készíteni róla. Minerva (mj.: a gitárom) is biztosan nagyon értékelné, hogy nem csak hetente egyszer veszem elő, mikor Luis itt van, és tudok újat tanulni.

Szeretnék jobb lenni az emberek megértésében, az önkifejezésben, a családom szeretetében, az élet elviselésében, a terveim megvalósításában, és a macskám nevelésében. 

Rengeteg dolog van, amiben még lenne hova fejlődnöm, de abban is jobbnak kellene lennem, hogy ezeket mind leírjam...

28. nap: Álmaid állása

Nos, ha tényleg az álmaim állását kéne leírnom, akkor egyetlen szót írnék: pedagógus. De ha ez ilyen egyszerű volna...

Most leírok két gondolatmenetet ezzel kapcsolatban.

1.: Álmaim állása olyan, hogy minimális erőfeszítéssel maximális nyereségre teszek szert, nem kell alkalmazkodnom senkihez, és nem kell attól félnem, hogy egyik nap arra megyek be, hogy nincs munkám. Szóval biztos munkahely, megfelelő kereset, és nem túl megerőltető munkavégzés jellemezné. Egy olyan állás lenne, ahol nem kellene attól félnem, hogy nem felelek meg az elvárásoknak, és nem támasztanának elém olyan követelményeket, amiknek ember nem tud eleget tenni. Nem bontanák fel a szerződést mindenféle csip-csup ügyekre hivatkozva, és nem fúrnának a kollégáim. Jó viszonyt ápolnék a főnökkel, aki nem akarná minden helyzetben érzékeltetni velem, hogy ő a vezető, én a beosztott. Élvezettel mennék be dolgozni minden nap, és megkapnám a szabadságom akkor, amikor kérem. Kivehetnék szabadnapot az év bármely szakában, és elég lenne egy telefonhívással meghosszabbítanom. Nem kellene attól tartanom, hogy a távollétemben bocsátanának el. Egyáltalán nem kellene attól tartanom, hogy a távollétemben bármilyen engem érintő és a munkámat/munkavégzésemet befolyásoló döntés születik. Megbecsülnék a munkámat, és olyan feladatokkal bíznának meg, amiket jókedvvel és jó tudással tudnék elvégezni. (Az itt felsoroltak nem, vagy nem mind ellenpéldák előző tapasztalatok illetve munkahelyek után.)

2.: Álmaim állása olyan, hogy megegyezik a hobbimmal, vagyis nem tekintek munkanapnak egyetlen napot sem, mikor valami olyannal foglalkozok, amivel pénzt keresek. Ilyen volt a tavalyi munkahelyem, csak a fizetésem volt kicsit kevés. De végső soron álmaim állása is gyerekmunka lenne, vagyis mindenképp gyerekekkel dolgoznék. Pl egy iskolában (amilyenben most vagyok) egy osztály vezetőjeként (majdnem amilyennek most vagyok) egy jó tanári gárdában (hasonlóban, mint amilyenben most vagyok). De nem lenne bennem görcsös feszültség, hogy minden szabálynak megfeleljek, és minden előírást betartsak, mert minden lépésemet figyelik. Szeretnék egy határozatlan idejű szerződést egy normális intézményben, normális gyerekekkel, normális körülmények között. 

De "jelen állás szerint" inkább távolodom ettől a céltól, mintsem közelítek hozzá...

27. nap: Ha lenne 3 kívánságod, mit kívánnál?

Luis, csoki, és alvás. Vagy ne aprózzam el ennyire?

Igazából sosem gondoltam ezt a kérdést igazán komolyan, mert ÚGYSINCS 3 kívánságom, és Dévényi Tibi bácsi sem túl nyerő nálam. Arra meg már válaszoltam, hogy mire költeném a lottó 5-öst, szóval eleve nem fogok olyanokat mondani, amik pénzen megvehetők. Bár el tudnék költeni én milliókat erre-arra... És volt egy olyan kérdés is, hogy 5 dolog a kívánságlistámról, szóval ez a kérdés nonszensz.

Na de legyen meg a te akaratod, és tudod mit? Érzéketlen módon csak magamra használom föl mind a három képzeletbeli kívánságomat. Nesze neked:

1.: Szeretnék repülni, mint a madarak, szóval nem repülőgépen, hanem magamtól, a város fölött. Mondjuk egy napig.

2.: Szeretném hallani az emberek gondolatait. De hogy ne legyen túl megterhelő, azt is csak 1 napig.

3.: Szeretnék egy olyan masinát, ami egyszerre számítógép, telefon, televízió, rádió, hangoskönyv, könyvolvasó, magnó, egyszóval minden médiás elektronikus szerkezet, ami (és itt jön a csavar, haha, figyelj!) sosem romlik el!

Elégedett vagy? Hurrá.

26. nap: Kedvenc koktélod

Hurrá, megint egy rövid téma.

Nem igazán ismerem a koktélokat, amiket kóstoltam már, azoknak sem tudom a nevét. Tudom, hogy ittam már például Piña Colada-t, ami kókuszos, meg egyszer kóstoltam valami meggyes vodkás narancskarikás cukormázas koktélt is, ami ízlett, továbbá ittam már Mojitot is, ami mentás, de igazán nem emlékszem többre, olyanra meg főleg nem, ami a kedvencem lenne. Lehet, hogy aki ezt a listát összeállította, apuci pici lánya, és egy rózsaszín plüss üléshuzatos Chevrolet van a popója alatt, és minden hétvégéjét a város legexkluzívabb partijain tölti egy-egy kellemes koktélt kortyolgatva, közben a cuki strasszkövekkel kirakott telefonján kontaktol a "barinőivel", de nekem nincs annyi elkölteni való pénzem, hogy ismerjem ezeket a különleges névre hallgató italokat, pláne olyan szinten, hogy még kedvencet is válasszak közülük. Kedvence úgy lehet valakinek valami, ha sokat kipróbált, és az az egy mindig tetszett... Hát, én szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor ittam koktélt életemben. Viszont a kedvenc italom, ha már ilyen keverékekről van szó, az a gin tonic. Azt hiszem.

25. nap: Mik voltak a kedvenc tantárgyaid az iskolában?

Általában nálam tanárfüggő volt, hogy mi volt a kedvenc tárgyam, mert egy jófej tanár a legutálatosabb tantárgyat is meg tudta szerettetni velem, de egy undok pedagógus még a kedvencemtől is elvehette a kedvem.

Általános iskolában az olvasást és írást szerettem a legjobban, talán azért, mert már eleve tudtam folyékonyan írni-olvasni, mikor bekerültem az iskolába. Szerettem továbbá az ének-zenét, ezt is hasonló okokból.

Felsőbb tagozatban már a biológia volt a kedvencem, egészen addig, míg be nem kerültem a gimnáziumba, ahol első évben nem is tanultunk biológiát, ami a fél osztályt lesújtotta, és 8.-ban az iskola szinte egyetlen biológia tanárnője tanította, mondhatni olyan pocsékul, hogy többé már nem volt a kedvencem.

Nagyjából évente változott a helyzet, éppen attól függően, hogy ki mit tanított.

Szerettem az angolt, amíg Barbie tanította, de rühelltem, mikor átvette a csoportot miklósákos.

Szerettem az irodalmat és a nyelvtant, egészen addig, míg rá nem jöttem, hogy MÁ pikkel rám.

Szerettem a földrajzot, mikor Incinéni tanította, de gyűlöltem, mikor csernátoni, vagy incibácsi.

Az ének-zene és a hittan szeretete mindvégig megmaradt, és a fizikát sosem tudtam megkedvelni. A kémiáról már ne is beszéljünk.

A matematika sem volt a kedvencem, de legalább egyik évben volt jófej tanárnőnk, Szováti.

A rajz, művészettörténet, egyéb kreativitást igénylő készségtárgyak mindig közömbösek voltak a szememben, a nyelvekhez meg egyszerűen nem volt érzékem.

Szerettem a számítástechnikát meg a történelmet, még akkor is, ha nem voltam soha túl ügyes belőlük.

Főiskoláról már nehezebb összeszedni ilyen emlékeket. Túl sok mindent tanultunk, és túl sok tantárgy összpontosult egy-egy tanár kezében. Énekelni ott is mindig szerettem, na meg beszélgetni. Ének tantárgypedagógián meg legalább volt erre lehetőség. Ugyanaz a tanárnő tartotta az attitűdformáló pedagógiai képzést is, szóval ott ki lehetett bontakozni.

Szerettem a drámapedagógiát és az Irodalmi Színpadot, Isten éltesse ezúton is DéTét, szerettem az etikát, filozófiát, katechetikát, művelődéstörténetet, néprajzot, irodalomtörténetet, anyanyelvi tantárgypedagógiát, pedagógiát, pszichológiát, Pista bácsi összes tárgyát, meg a nyelvtant Kingánál. Nekem nem volt teher a főiskola, a vizsgaidőszakokat szenvedtem meg inkább, na meg a vizuális nevelést. Az a nő egy elborult elvont lélek volt, olyan ízlésficammal, hogy olyat nem ismertem se előtte se utána.

Rövid összegzésként annyit mondhatok: mindig is humán beállítottságú voltam, s már egészen kiskorom óta a zene és az irodalom volt a legközelebb hozzám.

22, 23, 24.

22. nap: Kedvenc időtöltéseid

Azt hiszem, ide a legjobb lesz egy listát írni. Alvás, alvás és alvás, meg két alvás között olvasás, internetezés, rejtvényfejtés, gitározás (bár még csak gitározgatásgatás), idióta sorozatokból 1-1 rész megnézése, macskacirógatás, sétálás, beszélgetés, eszegetés (mondjuk úgy, hogy nassolás, még ha nem is tart órákon át és napi rendszerességgel), zenehallgatás, sütés, levélírás, blogírás, novellaírás, bambulás, társasjátékozás (főleg a családdal)  és ha gyerekekkel vagyok, akkor meseolvasás, és játszás. Azt hiszem, rengeteg dolgot föl tudnék még sorolni, de már pár bejegyzéssel korábban egy kilométeres hosszúságú listát írtam arról, hogy miket szeretek, és abban sok ilyen is volt.

23. nap: Blogok, amiket szívesen olvasol

Nos, elég sok blogot olvasok, többé-kevésbé rendszeresen. Az olyan blogokat szeretem, amikbe viszonylag rendszeresen írnak, de nem olyan bugyuta témákról, hogy "reggelire ettem két zsömlét, de az egyik nem esett jól", hanem inkább lelki dolgokról, vagy elmélkedésekről, vagy emlékekről, vagy valami jó témáról. Igazából nagyon kevés olyan blog van, amit azért olvasok, mert az írója rendszeresen beavatja az olvasókat a mindennapjaiba, vagy az apró-cseprő ügyeibe. Linkeket nem kaptok, csak neveket. :) Ab, Hemy, Ági, Zsu, Szussz, Luis, Lili, Virág

24. Egy fotó, ami mindig megnevettet

Höhö, ilyen fotó nincs. Vannak fényképek, amiken nagyon jót kacagtam, mikor először megláttam, vagy mikor másodszor, vagy mikor valakinek megmutattam. De egy idő után már minden viccet megszokik az ember, és minden poént megjegyez, és nem lesz olyan hatással rá, mint először volt. Szóval ilyen fotó nincs. Viszont szeretem azokat a képeket, amikre mindig új és új poént találnak ki, például ez itt:

http://funny-fun-fun.com/wp-content/uploads/media/gloomy-cat.jpg

De ha fotóról beszélünk, akkor ez a fénykép szerintem igazán mulatságosra sikerült:

21. nap: Dolgok, amik más emberekben irritálnak

Szokták azt mondani, hogy minden emberben azt a hibát találod meg, ami benned is megvan. Hát, ez könnyen meglehet, rögtön elsőre egy olyan dolog jutott eszembe, ami nekem is nagy hiányosságom. De azért azt nem mondanám, hogy irritál, csak nem esik jól. Ez pedig a halogatás. Ha valaki megígér valamit, és csak halogatja, halogatja, vagy tudom, hogy van egy feladata, de nem hajlandó elvégezni, hanem csak tolja maga előtt. Ez nálam is így van. Sokszor csak a kellő motiváció hiányzik, és azért nem kezdek bele ebbe vagy abba, de van, amikor szimplán lusta vagyok hozzá. Viszont idegesítő dolog rengeteg van. Nagyon sok ember tud engem irritálni. Csak úgy tételesen fölsorolok egy pár ilyen dolgot, nem hiszem, hogy kell hozzá fűznöm bármilyen magyarázatot, de ami megkívánja, hogy jobban kifejtsem, azt le fogom írni bővebben is.

Teszetoszaság, túlzott lustálkodás/lustaság, idétlen szokások, úgy mint: ceruzarágás, toll/ceruza fülbe tuszkolása, hangos zenehallgatás (amikor te is hallod pontosan az egészet, csak épp a fülhallgató másik végén vagy), csettintgetés, ujjropogtatás, láblóbálás, tollkapcsolgatás, tévékapcsolgatás, meg még egy pár, ami nem jut eszembe, továbbá horkolás, kellemetlen illat, túlzott közelség (amikor nekem kell hátralépnem 2 lépést, hogy normális távolságban álljunk egymással szemben), ha az illető nem hagy élni (minden délutánra van valami programötlete, mindig készségesen rám köszön Facebookon, mindig küld sms-t, hogy hogy vagyok, mi van velem, és ennek további válfajai), ha valaki annyira önös, hogy ha beszélgetünk, mindig az ő bajairól/dolgairól van szó, felőlem egyáltalán nem érdeklődik, ha úgy beszél valaki minden dologról, mint ha az teljesen egyértelmű és mindenki számára világos lenne, mint ha nem is létezhetnének olyan emberek, akik nem értik, ha valaki úgy terpeszkedik széjjel még a közös használatú helyeken is, mint ha az övé lenne az egész világ, ha valaki nem teszi a helyére a dolgokat, amikor azoknak van pontos szabott helye, főleg közös használatú tárgyak esetében, ha valaki hangosan vihog/beszélget/énekel tömegközlekedési járatokon vagy az utcán, az alkoholos befolyásoltság, meg egyáltalán a nem normális emberi viselkedés.

Biztos rengeteg dolog van még, de most ezek jutottak eszembe. Végiggondoltam azt a pár embert, aki valamilyen formában engem idegesített vagy zavart, és körülbelül az itt felsoroltak ugrottak be. Annyira meg azért senkit sem szeretnék kielemezni, hogy itt ország-világ elé tárom minden hülye szokását meg agyi zizijét. Még ha nagyjából csak 5-en vannak is, akik ezt a blogot olvassák.