Veletek is szokott olyan lenni, hogy egyszer csak beugrik egy régi álmotokból egy jelenet, egy álomkép, valami részlet, s nem tudjátok eldönteni, hogy az tényleg egy régi álom volt-e, vagy a legutóbbi, vagy csak képzelődtök?
Mert velem gyakorta megesik. Csinálok valamit (most épp fogat mostam), mikor egyszer csak bevillan egy jelenet, amiről biztosan tudom, hogy egyik álmomban láttam. De aztán pár pillanattal később már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg egy régi álmom része, vagy csak azt képzelem, esetleg csak előző nap láttam valahol.
Lépcsőházak, kerthelyiségek, falak, padlórészek, lakberendezési tárgyak, helyszínek tömkelege ugrik ilyenkor elő, s nem tudom őket hova tenni. Ez vajon miből eredhet?
Kicsit hasonlítani tudnám a deja vu érzésre, amit biztosan mindenki ismer, a "mintha ez már megtörtént volna velem", vagy "mintha láttam volna már valahol ezt a jelenetet" dolog. Az agy furcsa képzelgései, ahogy az eseményeket földolgozza. De ez valami más. Mert tudom, hogy nem valós jelenet, tudom, hogy álom volt, és mégis elbizonytalanodom, hogy mikor álmodtam, mikor láttam. Pár pillanatig tart az egész. Jelentősége sincs. Mégis megállok ilyenkor, s elgondolkodom, hogy mi van....
Nálam a továbbfejlődött deja vu létezik. Egy-egy helyzetben pontosan emlékszem, hogy mi történik (zavaros a téridő hehe), bár azt is tudom, hogy ez még nem történt meg (max egy párhuzamos univerzumban, ha van olyasmi), és általában más lehetőséget választok, hogy ne legyen olyan uncsi. :) Nem kell túl komoly dolgokra gondolni, mindennapi apróságok csupán.
VálaszTörlésOlyan nálam is szokott lenni, hogy a sztori folytatását is ismerem, annak ellenére, hogy tudom, nem történt még meg, viszont én direkt azt válaszolom, ami az agyamban van, mert érdekel, hogy a másik is ugyanúgy reagál-e rá. Pl ha egy párbeszédről van szó. Mert ugye nem minden deja vu tartalmaz beszélgetést.
TörlésEgyébként nem tudom, mi köze van ehhez, de én néha szoktam előre is megálmodni dolgokat. Azok sem világméretű ügyek, csak néhány apróság, és ritkán fordul elő.
Én is mindig átélem a dejavu-t, de direkt élvezem az érzést. Ahogy történik az esemény, úgy hatalmasodik el rajtam, és pár másodpercig tart. Ilyenkor csak elmosolyodom, konstatálom a dolgot, de nem szólok senkinek, hogy ez már megtörtént, mert azzal megakasztom a folyamatot és másfelé terelem az eseményeket. Legutóbb a munkahelyemen volt ilyen, ahogy hallgattam a beszélgetést a kollégáktól, közben néztem a monitort és ment a zene, és minden egyszerre klappolt. Van, hogy csak részletek klappolnak, pl a beszélgetés része, de környezet már nem. Vagy pont az klappol, amit látok, de az már nem, hogy közben milyen háttérzajok vannak :) Freud is próbálta ezt már magyarázni, de legtöbben azt mondják, hogy ezek véletlen agyi impulzusok, és semmi funkciójuk sincs, ellentétben az álmokkal, amiknek néha van funkciójuk, néha csak úgy vannak és kész :) De azt se tudják megmagyarázni, hogy ilyenkor mi játszódik le az agyban, milyen impulzusok indítják be és milyen kisülések alakítják, és miért pont abba az irányba, amit álmodsz. Szerintem akik nem álmodnak, vagy csak ritkán, azok sokkal "zavarosabbak", azaz könnyebben lesznek depressziósak, vagy nehezen dolgoznak fel egy lelki problémát. Az álmok az egészséges működés részei, és szerintem a dejavu is ilyen. Akkor lenne baj, ha nem éreznéd néha :) Azt jelzi, hogy minden jól működik a fejedben!
VálaszTörlés