Ez egy ilyen furcsaság

Veletek is szokott olyan lenni, hogy egyszer csak beugrik egy régi álmotokból egy jelenet, egy álomkép, valami részlet, s nem tudjátok eldönteni, hogy az tényleg egy régi álom volt-e, vagy a legutóbbi, vagy csak képzelődtök?

Mert velem gyakorta megesik. Csinálok valamit (most épp fogat mostam), mikor egyszer csak bevillan egy jelenet, amiről biztosan tudom, hogy egyik álmomban láttam. De aztán pár pillanattal később már nem vagyok benne biztos, hogy tényleg egy régi álmom része, vagy csak azt képzelem, esetleg csak előző nap láttam valahol.

Lépcsőházak, kerthelyiségek, falak, padlórészek, lakberendezési tárgyak, helyszínek tömkelege ugrik ilyenkor elő, s nem tudom őket hova tenni. Ez vajon miből eredhet?

Kicsit hasonlítani tudnám a deja vu érzésre, amit biztosan mindenki ismer, a "mintha ez már megtörtént volna velem", vagy "mintha láttam volna már valahol ezt a jelenetet" dolog. Az agy furcsa képzelgései, ahogy az eseményeket földolgozza. De ez valami más. Mert tudom, hogy nem valós jelenet, tudom, hogy álom volt, és mégis elbizonytalanodom, hogy mikor álmodtam, mikor láttam. Pár pillanatig tart az egész. Jelentősége sincs. Mégis megállok ilyenkor, s elgondolkodom, hogy mi van....

(Csöndes) Esték Krónikája

Vannak bizonyos esték, amikor az ember lánya nem igazán tud mit kezdeni magával. Ilyenkor veszi kezébe a tévéújságot (főleg, ha a gépét, ill. a szobáját nincs kedve kitakarítani), van-e valami érdekes. Ha az ember lánya egy hónapban egyszer megnézi, mi van a tévében, akkor biztos lehet benne, hogy talál valami érdekeset. Nos, ez egy ilyen este volt. Általában akkor tudom a legjobb filmeket megnézni, ha véletlen akadok rájuk. Ez kétféleképp lehetséges.

1.: A mostani eset. Este 8 óra, csöndes környék, itthon ülős hétfői nap, a nyár utolsó hetén. Internetes közegben nincs épp semmi új, semmi ismeretlen, semmi kikövetkeztethetetlen. Televíziós melléklet a kézbe, lapoz, olvas, néz, lát: perceken belül kezdődik valami film, nézzünk bele az elejébe, hátha jó lesz.

2.: Este 8 óra, csöndes környék, otthon ülős hétköznap, az év bármely szakában. Barátok, család máshol járnak, minden rutin lecsengett, távirányítót a kézbe, kapcsol, pislog, tekint, marad: épp most kezdődik valami film, nézzünk bele az elejébe, hátha jó lesz.

Oké, fennáll még egy különleges eset, a bizonyos videó tékás, de ezt manapság már egyre ritkábban lehet kijátszani. Az hasonlóképp zajlik, csak ott találomra kell kiválasztani egy filmet a polcról.

Nem egyszer jártam már úgy, hogy csak merő véletlenségből kezdtem el nézni egy filmet, még ha le is maradtam az első pár percről, s a végére egy tök jó kis komédia/dráma/akciófilm/akármi kerekedett ki belőle. Filmcímeket is említhetnék, de fölösleges. Talán a mai este filmjét nevén is nevezhetném, de végül is nem olyan nagy film, hogy mindenképp írnom kelljen róla. Kiszámítható történet, szokásos cselekmény: van egy főhős, akinek vannak álmai, így hazugságból hazugságba keveredik, majd jön a csúcspont, mikor fény derül a dologra, nő a feszültség, egyre nagyobb a baj, majd a csendes stagnálás, és végül a megoldás. A megoldást követi az elengedhetetlen hepiend. Tiszta Amerika. Viszont az ilyen csendes hétköznapi estékre tökéletes. Ezért is írok most. Mert mindig csak utólag derül ki, milyen jó, ha spontán történnek a dolgok.

Pedig én olyan vagyok, hogy nem szeretek egyedül filmet nézni. Az élményt mindig jó valaki mással megosztani. Ugyanígy vagyok a koncertekkel, vagy akármilyen kulturális eseménnyel. Egyedül az irodalom az, amit magányosan tudok élvezni, mert annál lehangolóbb nincs, mint mikor két ember egymás mellett ül vagy fekszik, és mindketten a saját könyvükbe bújnak. Az olyan öreges, nem? Az idős házaspárok szoktak így csinálni. Anyóka ül a fotelban, és olvas, apóka ül a hintaágyon, és olvas. Majd mikor már fárad a szemük, leteszik a könyveket, betotyognak a hálószobába, befekszenek az ágyba, ki-ki a maga oldalára, lekapcsolják az éjjeli lámpát, egyik jobbra, másik balra fordul, s két pillanat múlva már alszanak is. Na, ezért van az, hogy én inkább magamban szeretek olvasni. Ha társaságban olvasok, az némiképp feszélyez, egyrészt az iskolás éveimre emlékeztet, mikor kötelező jelleggel kellett hasonlót mívelnem, másrészt azt sugallja, hogy én csak azért ragadtam könyvet, hogy lefoglaljam magam olyan emberek között, akik nem foglalkoznak velem. Vagy épp mással ütik el az időt. Hogy ne unatkozzak, vagy ne érezzem magam koloncnak, megfogom a könyvem, félrevonulok és olvasok. Sokszor van ilyen érzésem, ha szűk körben könyvet veszek elő. Míg a másik játszik a számítógépen, vagy babrál az asztalánál, vagy eteti a kutyát, vagy elvégez egy rábízott feladatot, én addig - hogy ne zavarjak, és ő se érezze zavarban magát - olvasok. Oké, belemenekülök a könyvbe, de nem feltétlen azért, mert érdekel a történet folytatása, hanem mert így akarom magam megnyugtatni. Sokkal másabb, ha nincs velem egy lélek sem, és úgy kezdek művelődni.

Szóval csak az olvasás az, amit magányosan szeretek. De filmet nézni, zenét hallgatni (itt csak élő zenéről van szó), festményeket/szobrokat nézni, sétálni, fagyit/sütit enni, zenélni, énekelni, táncolni, előadást hallgatni, ruhát próbálni, vásárolni csakis társaságban szeretek, vagy társasággal viselem el.

S ezen a mai estén mégis egyedül álltam (ültem, aztán feküdtem) neki filmezni, s nem bántam meg. Néha ilyen is kell.

Utónyár-nyárutó

Annyi mondanivalóm, mesélni valóm lenne, és mindig olyan jól elképzelem, hogy hogyan fogom majd a blogomban közzé tenni azt a sok gondolatot, eseményt, ami körülvesz, s aztán mindig valahogy jön egy láthatatlan kéz, vagy szellő, ami megakadályoz benne, hogy klaviatúrát ragadjak. De ennek most véget vetek, és igenis betűkbe szedem már az életemet, ami volt az elmúlt hetekben.

Nagyjából az egész nyaram azzal telt, hogy lelkiekben és anyagiakban készültem unokatesóm puccos esküvőjére, amin evidens a részvét(el)em, de annyi kedvem sincs hozzá, mint a főiskolán egy-egy szigorlathoz. Pedig van csinos ruhám, ékszereim, meg minden kiegészítőm, ami szükségeltetik egy elegáns megjelenéshez. A ceremónia holnap délután esedékes, de már hetek óta erre készül mindenki a családban. Elképzelni sem tudom, mi lenne, ha történetesen az én esküvőmről lenne szó. Annyi azonban bizonyos, hogy ha én egyszer oda jutok, tuti nem lesz semmi különlegesen agyonszervezett szertartáselem a nászban, a lehető legegyszerűbb, legpuritánabb megoldást választom mindenből. Sőt. Inkább legyen meghökkentő, és egyedi az esküvőm, mint ekkora felhajtás... Komolyan mondom, amelyik héten nem nyaraltunk, a várost róttuk, hogy találjunk ezt is, azt is... Külső-belső ráncfelvarrás, hogy méltóképp méltók legyünk a család által elvárt szinthez és megjelenéshez. Ilyenkor csak azt sajnálom, hogy íratlan szabály meghívni mindenkit a saját esküvődre, akién te magad ott voltál. Holnap még fodrászhoz is megyek, ami már mondjuk elég időszerű volt, de azért mégse egy esküvő kedvéért akartam megválni a szép hosszú hajamtól. (Oké, engem személyesen ismerőknek megnyugtatásul közlöm: totál rövid nem lesz, csak kb lapockáig vágatom vissza.) No mindegy, elég a nyavalygásból, ahogy a székely mondaná: ezen is túl kell esni.

Meglepetésként készülünk egy énekkel is az ifjú párnak, a templomban, az áldás után kívánjuk őket köszönteni egy 4 versszakos esküvőre ideális dallal, unokahúgom kísér minket hegedűn, mi meg bátyámmal énekelünk. Arra is kell még ma gyakorolni... Nos, talán emiatt jobban izgulok, mint a ruhám szépsége és alkalomhoz illősége miatt.

Tegnapelőtt lementem Üllőre, vittem le egy pár holmit, meg ott aludtam éjjel, és mondhatom, egész nyáron nem volt olyan nyugtató és pihentető éjszakám, mint tegnapelőtt. :) Nem gyötört az allergia, nem sütött a pofázmányomba kora reggel a nap, és ami a legjobb: nem kellett tartanom a spontán gyulladástól, mivel vagy 10 fokkal hidegebb volt az ottani szobámban, mint itt a 7. emeleti panellakásban. Galád amint észrevett, rögtön körbeugrált, körbedorombolt, és belemászott az ölembe egy kis simogatásért, kapott egy nyakörvet is, amit rögtön elfogadott, én meg kicsit megdorgáltam, hogy milyen koszos... :) Mert mint ha elfelejtett volna tisztálkodni a drága, olyan szürke volt a szép fehér szőre.

Jövőhéten meg már mindenestül visszacuccolok, legalábbis úgy tervezem. Elég sok elintéznivalóm akad ott is. Szortíroznom kellene a könyveket, papírokat, egyéb eszközöket, takarítanom kellene, meg ahogy elnéztem, egy pár pókhálóval is meg kell küzdenem. Ha visszaköltöztem rendesen, már a pesti lakomat is rendbe tudom szedni, el fogok férni ugyanis.

Szépen lassan eltelt ez a nyár, elég eseménydús volt, és talán mondhatom, hogy minden nehézség ellenére életem egyik legszebb nyarát tudhatom magam mögött.

Ma este még megyek a fél családdal koncertre, kicsit megint Depressziósok leszünk, aztán a szórakozási szakasz talán lezárul erre a nyárra.

A szerelem továbbra is tart, már mögöttünk van egy tavasz, egy nyár, jön most majd az ősz, meglátjuk, milyen leveleket fog sodorni a szél. :)

Ne feszengj, inkább FEZENgj! :D

Csodás napra virradtunk ma. Augusztus 3.-a van, kezdődik az új év. :)

Életem egyik legjobb köszöntése lehet, ugyanis egy rakás koncertet kapok ajándékba. Csak maradjon végig ilyen szép az idő! :)

Tegnap 1 éves körútja után megérkezett a legújabb társam, akit még nem neveztem el, de azt hiszem, Minerva lesz, a sok legény mellé kell már egy hölgy is, elvégre is szép hangja van, és támogatja a művészetet... Vagy legyen inkább Apolló, mint a zene istene? :) Egy gyönyörű akusztikus gitárról van ugyanis szó, amin meg fogok tanulni játszani. Tavaly ilyenkor kellett volna betoppannia az ajtón, de szegény lemaradt a buszról, vagy a repülőről, vagy ki tudja miről, s így egy teljes évet kellett várnom rá. De most már itt van, megérkezett, és ezennel elválaszthatatlan társak lettünk.

Elég sok kétely van bennem az "új évemet" illetően, mert már közelebb vagyok a 30-hoz, mint a 20-hoz, és ez aggaszt. Megszűnik a MÁVos kedvezményem, annak ellenére, hogy még mindig fiatalabbnak néznek a koromnál. Még hetekkel ezelőtt elhatároztuk Luis-szal, hogy kimegyünk FEZENre egy napra, csak még a napot nem sikerült meghatározni, az csak a napokban dőlt el, hogy 3.-a péntek lesz a nyerő. Erről tettem is említést a blogomban. Másnap meg sietnem kell haza, mert délután 3-kor jelenésem van unokatesóm leánybúcsúján, ahova az egyik fő kelléket én viszem. No de addig még itt van előttem ez a csodálatos nap, Kb még 1 órám van indulásig, azalatt össze kell gondolnom, mit viszek magammal, kell készítenem legalább egy szendvicset a vonatra, mivel be nem engednek semmiféle kaját, (mondjuk ez is milyen hülyeség már, hogy még egy palack vizet se vihetsz be magaddal... Bezzeg tavaly Nova Rockra egész karton söröket, meg ásványvizeket, meg kilós kenyereket lehetett bevinni, a kutya nem szólt érte, pedig minden biztonsági őr látta/láthatta.) Szóval ha nem akarsz elájulni az éhségtől, vagy előtte zabálsz be, vagy a helyszínen vásárolsz méregdrága szendvicseket az abszolút felszerelt büfében. Több koncert is van, ami érdekel, javarészt magyar együttesek, úgy mint Alvin és a Mókusok, Akela, Magashegyi Underground, és természetesen a top 5-ös EDDA. :) Várom már nagyon, fel vagyok készülve, és kijár nekem ennyi az elmaradt tatai buli után. (Ahova odamentünk már délután 5-re, és este fél 10-ig vártunk, hogy legyen valami, mire bemondták, hogy az összes koncert elmarad... köszi. Persze a jegyünk árát nem adták vissza, és a zenekarokkal se lehetett face-to-face találkozni, csak a szervezőkkel üzentek.)

Szóval én nem feszengek, indulok a FEZENre! :)

Ja, és hogy ki ne maradjon, ez már-már kötelező minden évben: