Utónyár-nyárutó

Annyi mondanivalóm, mesélni valóm lenne, és mindig olyan jól elképzelem, hogy hogyan fogom majd a blogomban közzé tenni azt a sok gondolatot, eseményt, ami körülvesz, s aztán mindig valahogy jön egy láthatatlan kéz, vagy szellő, ami megakadályoz benne, hogy klaviatúrát ragadjak. De ennek most véget vetek, és igenis betűkbe szedem már az életemet, ami volt az elmúlt hetekben.

Nagyjából az egész nyaram azzal telt, hogy lelkiekben és anyagiakban készültem unokatesóm puccos esküvőjére, amin evidens a részvét(el)em, de annyi kedvem sincs hozzá, mint a főiskolán egy-egy szigorlathoz. Pedig van csinos ruhám, ékszereim, meg minden kiegészítőm, ami szükségeltetik egy elegáns megjelenéshez. A ceremónia holnap délután esedékes, de már hetek óta erre készül mindenki a családban. Elképzelni sem tudom, mi lenne, ha történetesen az én esküvőmről lenne szó. Annyi azonban bizonyos, hogy ha én egyszer oda jutok, tuti nem lesz semmi különlegesen agyonszervezett szertartáselem a nászban, a lehető legegyszerűbb, legpuritánabb megoldást választom mindenből. Sőt. Inkább legyen meghökkentő, és egyedi az esküvőm, mint ekkora felhajtás... Komolyan mondom, amelyik héten nem nyaraltunk, a várost róttuk, hogy találjunk ezt is, azt is... Külső-belső ráncfelvarrás, hogy méltóképp méltók legyünk a család által elvárt szinthez és megjelenéshez. Ilyenkor csak azt sajnálom, hogy íratlan szabály meghívni mindenkit a saját esküvődre, akién te magad ott voltál. Holnap még fodrászhoz is megyek, ami már mondjuk elég időszerű volt, de azért mégse egy esküvő kedvéért akartam megválni a szép hosszú hajamtól. (Oké, engem személyesen ismerőknek megnyugtatásul közlöm: totál rövid nem lesz, csak kb lapockáig vágatom vissza.) No mindegy, elég a nyavalygásból, ahogy a székely mondaná: ezen is túl kell esni.

Meglepetésként készülünk egy énekkel is az ifjú párnak, a templomban, az áldás után kívánjuk őket köszönteni egy 4 versszakos esküvőre ideális dallal, unokahúgom kísér minket hegedűn, mi meg bátyámmal énekelünk. Arra is kell még ma gyakorolni... Nos, talán emiatt jobban izgulok, mint a ruhám szépsége és alkalomhoz illősége miatt.

Tegnapelőtt lementem Üllőre, vittem le egy pár holmit, meg ott aludtam éjjel, és mondhatom, egész nyáron nem volt olyan nyugtató és pihentető éjszakám, mint tegnapelőtt. :) Nem gyötört az allergia, nem sütött a pofázmányomba kora reggel a nap, és ami a legjobb: nem kellett tartanom a spontán gyulladástól, mivel vagy 10 fokkal hidegebb volt az ottani szobámban, mint itt a 7. emeleti panellakásban. Galád amint észrevett, rögtön körbeugrált, körbedorombolt, és belemászott az ölembe egy kis simogatásért, kapott egy nyakörvet is, amit rögtön elfogadott, én meg kicsit megdorgáltam, hogy milyen koszos... :) Mert mint ha elfelejtett volna tisztálkodni a drága, olyan szürke volt a szép fehér szőre.

Jövőhéten meg már mindenestül visszacuccolok, legalábbis úgy tervezem. Elég sok elintéznivalóm akad ott is. Szortíroznom kellene a könyveket, papírokat, egyéb eszközöket, takarítanom kellene, meg ahogy elnéztem, egy pár pókhálóval is meg kell küzdenem. Ha visszaköltöztem rendesen, már a pesti lakomat is rendbe tudom szedni, el fogok férni ugyanis.

Szépen lassan eltelt ez a nyár, elég eseménydús volt, és talán mondhatom, hogy minden nehézség ellenére életem egyik legszebb nyarát tudhatom magam mögött.

Ma este még megyek a fél családdal koncertre, kicsit megint Depressziósok leszünk, aztán a szórakozási szakasz talán lezárul erre a nyárra.

A szerelem továbbra is tart, már mögöttünk van egy tavasz, egy nyár, jön most majd az ősz, meglátjuk, milyen leveleket fog sodorni a szél. :)

Ez itt már a nyár?

Ha van kedvenc hónapom az évben (a május), akkor van kedvenc napom is. Ez pedig a mai nap. Június 1-je van. Most kezdődik a nyár. Bár az időjárás még nem éppen ezt mutatja, mert esős idő van, és fúj a szél, de legalább a tudat itt van, hogy jön a nyár visszavonhatatlanul. Amúgy is szeretem az 1-jéket, mert 1-jén mindig valami új történik/kezdődik. Az évben legalább 5 emlékezetes 1-je van, ha nem 6. Ott van egyből január, április, május, június, szeptember, és november. Mindegyik hónap kezdete jelent valamit. Nekem meg az egyik különösen sokat jelent. De ha választanom kell kedvencet az év napjai közül, akkor június elsejét mondanám, mert az mindig nagy nyugalommal tölt el.

Sok tervem van erre a nyárra, de persze mikor ne lennék tele tervekkel? Jó részüket már évek óta "tervezem". Apránként közelebb jutok a céljaimhoz. Írtam már korábban arról, hogy a jó dolgok bevonzzák a jó dolgokat, hát ezen az elven alapulva a lépések is lépéseket vonzanak. Ugyanis minden kis lépéssel közelebb kerülök egy megoldáshoz, vagy elképzeléshez. Ha megvalósul az egyik, az sejteti, hogy a másik is meg fog valósulni.

A következő héten megint lesz egy kis papírmunkám, mindegyik naplót le kell zárni, aztán bizonyítványokat írni, meg egyéb ilyen záró akkordok, ugyanis 10.-én vasárnap lesz nálunk a hittan-évzáró. Ez azt jelenti, hogy már csak a jövőhéten kell órákat tartanom, s utána szabad vagyok. Az óvodákat már májusban letudtam, oda már júniusban egyáltalán nem kell menni, így sok időm felszabadul reggelente. Bár az utóbbi 2 nap tapasztalata alapján nem valószínű, hogy délig fogok durmolni, ugyanis tegnap is meg ma is fölébredtem már 9 előtt, hiába aludhattam volna addig, amíg jól esik. Na de miért is? Mert most hétvégén van/lesz a Reménység Fesztivál az Arénában, tele koncertekkel, meg mindenféle jó programokkal, s ennek keretein belül énekelek egy 1000 tagú kórusban, többek között Händel Messiásának Hallelujah tételét is. Azért szépen szól egy ezerfős kórus hangján. Ide most belinkeltem egy nagyon igényes előadást, tessék elképzelni, hogyan hangozhat mindez 100 ajakról! Csodálatos! :)

Tegnap volt a főpróba, 14:00 és 15:00 között volt gyülekező, aztán beéneklés, és nagyjából 4 órától este 6-ig próbáltunk. Majd egy órás szünet, átöltözésre, étkezésre, amire kell, s este 7-kor kezdődött az alkalom, amin egy részét a daraboknak el is énekeltük. Voltaképpen a szervezőknek volt prédikáció, meg előkészítő Istentisztelet. S ez fog folytatódni ma este, (de már 4-re oda kell mennem, és 7-kor kezdünk), meg szombaton és vasárnap is, bár szombaton a kórus nem énekel. Vasárnap szintén berendeltek délután 2-re, a program maga 5-kor kezdődik. Nem tartom magam egy kimagasló tehetségnek éneklésben, de azért ennyi ember között az én hangom is elfér. Hamis nem vagyok, tudok erőteljesen is énekelni, de valahogy mégse tudnék (és nem is akarnék) énekesi karriert befutni.

Így, hogy szombaton a kórusnak nincs szerepe, van egy teljesen üres napom, amivel nem tudok mit kezdeni. Hosszú idő óta ez az első szombatom, amit azzal és úgy töltök ki, ahogy tetszik, s mégse tudom, mit kezdjek magammal... Ilyenkor szoktam általában takarítani, de azt már a múltkor elintéztem, mikor itthon voltam... Azért biztos akad majd valami tennivaló. Még az is lehet, hogy nekiindulok a városban, és beszerzek ezt-azt Galádnak, a kiscicámnak. Ugyanis nem sokára megismeri új otthonát. Mondjuk nem tudom még, hogy hogy lesz, mert lassan eljön a leválasztás ideje, de ha nyáron elkezdek utazgatni, egy pár hónapos kiscicával nem biztos, hogy utazgatnom kellene... Ezen is törhetem a kobakomat. Galád vajon mikor költözik?

Nos, nem mondanám, hogy nyárias meleg van, de mégis itt a nyár, sok tervem közül a legelső az, hogy most fogom magam, és nekiállok készülődni, mert mindjárt indulnom kell, én meg itt ülök egy szakadt pólóban, meg egy kinyúlt nadrágban... Vagy fordítva: kinyúlt pólóban, szakadt nadrágban... Az a lényeg, hogy nem utcai viseletben. A többiről meg majd még később elmélkedem.

A gólyák is költöznek...

Igaz, ők félévente, és mindig csak 2 hely között, de mégis azért teszik ezt, hogy az új helyen jól érezzék magukat. Alkalmazkodni kell az életkörülményekhez. S míg a világ egyik felén hűvös idők járnak, a másik felén kellemes nyári meleg van. Ők pedig a kellemes nyári meleget szeretik. No, én most úgy viseltetem, mint a gólya. Költözök: előző blogomból továbbállni kényszerülök, mert nem érzem már ott jól magam. Remélem, hogy ez az új hely kényelmes lesz, és segít megtalálnom a megfelelő életritmust.

Sok helyen blogoltam már, huzamosabb ideig (közel 3 évig) voltam a legutolsón, de már ott is terhes maradnom. Persze, a szívem egy darabja mindig ott lesz, abban a blogban; hiszen lelkemet tettem bele, önmagamat adtam, de az idők változnak, és kell tudni követni a változásokat.

Remélem, hogy most Pelepitia újraéledhet, s az új kezdet új dolgokat hoz az életébe. :)

X+n-edik blogomat ezennel megnyitom.