"Majd ha fagy!"

Csak azt nem tudom, mikor léptünk át a szekrényen. Nem emlékszem rá. Mit kerestem én egyáltalán ott? Mert kétség nem fér hozzá: ez itt az Örök Hó Birodalma... Az Örök Hó Fogsága. Jöhetne már Aslan, és megszabadíthatna minket a fagytól és a hótól. Kezd elegem lenni ebből az összeesküvés-elméletből. Hogy becsaptak minket, elhitették velünk, hogy közeleg a húsvét, március utolsó hetében járunk, és jön már a tavasz. Szerintem Narnia fogságába kerültünk, és nem engednek minket vissza a saját világunkba. De illúziókkal, csalásokkal és díszletekkel azt a képzetet keltik, hogy otthon vagyunk.

Haza akarok menni!

Tavaszt akarok!

Napsütést, madárcsicsergést, virágillatot, friss szellőt, zsenge fákat, katicabogarakat, szoknyát és kardigánt!

Jöjj, ó, jöjj el, Jézus Krisztusunk,

Vár a szívünk, jöjj el!

Néped készen állva víg örömmel, énekelve vár:

Szabadítónk, jöjj el!

Minden gondolat megszületik többször, több fejben.

Arany János: Kertben

Kertészkedem mélán, nyugodtan,

Gyümölcsfáim közt bíbelek;

Hozzám a tiszta kék magasból

Egyes daruszó tévelyeg;

Felém a kert gyepűin által

Egy gerlice búgása hat:

Magános gerle a szomszédban -

S ifjú nő, szemfödél alatt.

Kevés ember jő látogatni,

Az is csak elmegy hidegen:

Látszik, hogy a halott szegény volt,

Szegény s amellett idegen.

Rokonait, ha van rokonja,

Elnyelte széles e világ;

Nem nyit be hozzá enyhe részvét,

Legföljebb... a kiváncsiság.

Műhely körül a bánatos férj

Sohajtva jár, nyög nagyokat;

Ide fehérlenek deszkái,

Épen azok közt válogat.

Amaz talán bölcső leendett,

Menyegzős ágy eme darab:

Belőlük elhunyt hitvesének

Most, íme, koporsót farag.

Siránkozik a kisded árva,

Amott sir öntudatlanul;

Ha nő szegény, az életkönyvből

Nehéz első betűt tanul!

Ölében rázza egy cselédlyány,

Duzzogva fel s alá megyen:

„Sirj no, igazán sirj!” kiált rá,

S megveri, hogy oka legyen.

Kertészkedem mélán, nyugodtan,

A fák sebeit kötözöm;

Halotti ének csap fülembe...

Eh, nékem ahhoz mi közöm!

Nem volt rokon, jó ismerős sem;

Kit érdekel a más sebe?

Elég egy szívnek a magáé,

Elég, csak azt köthesse be.

Közönyös a világ... az élet

Egy összezsúfolt táncterem,

Sürög-forog, jő-megy a népség

Be és ki, szűnes-szüntelen.

És a jövőket, távozókat

Ki győzné mind köszönteni!

Nagy részvétel, ha némelyikünk

Az ismerőst... megismeri.

Közönyös a világ... az ember

Önző, falékony húsdarab,

Mikép a hernyó, telhetetlen,

Mindég előre mász s - harap.

S ha elsöpört egy ivadékot

Ama vén kertész, a halál,

Más kél megint, ha nem rosszabb, de

Nem is jobb a tavalyinál.

/1851/

S.I.K.K.-es indulás

Baszki, féltékeny vagyok olyan valakire, akihez közöm sincs... Vagy nem is tudom, ezt az érzést minek lehetne nevezni, de rohadtul idegesítő egy dolog. Tavaly ősszel kezdtem el vezetni tanulni, vagyis beiratkoztam egy iskolába, és elkezdtem a KRESZ-tanfolyamot. Már akkor repestem, hogy tavasszal ha minden jól megy, levizsgázhatok, és milyen jó lesz nekem nyáron friss jogsival... Az elméleti rész le is ment december elejéig, 7.-én megvolt a vizsga elsőre, és 1 hónap szünettel (és tőkegyűjtéssel) kezdtem a gyakorlati oktatást. Ha jól veszek minden akadályt, akkor áprilisban már magamat fuvarozhatom.

De mit tapasztalok? Mindenkire most jött rá a vezethetnék meg a jogosítvány szerezhetnék, és ezt nem átallják kiposztolni lépten-nyomon Facebook-ra is. Hadd tudja mindenki minden elhanyagolható részletét a folyamatnak. És engem piszokmód idegesít, mert az én "históriámra" senki sem kíváncsi. Az én jogsi-szerzésem felől senki nem érdeklődik. Én meg ezt jól tiszteletben tartva nem is dörgölöm mindenki orra alá, hogy "ma is voltam vezetni, hurrá" meg "azt mondta az oktatóm, hogy blablabla" meg "szerencsére mindenki épp bőrrel megúszta". De van, aki nem tartja tiszteletben, vagy csak annyira egoista, hogy azt hiszi, mindenki az ő kis sz*ros életére kíváncsi. Jaj, bocsánat, hozzáteszi, hogy senkit nem érdekel, de azért jól elmondja mindenkinek. Kinek képzeli magát? József Attila reinkarnációjának? "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" effektus? Egyáltalán is miért olyan nagy szenzáció, ha egy oktatóval az anyósülésen 30-as sebességgel, minimális forgalomban nem gázolsz el senkit?! De a legnagyobb kérdés nem is ez. Hanem az, hogy engem miért idegesít ez cseszettül. Miért irritál már maga a téma is, ha valaki a jogosítványszerzés rögös útjairól regél nekem? Egyedül csak azért, mert féltékeny vagyok rá, hogy én nem mesélhetek senkinek róla? Persze, a világon több milliárd ember szerez jogosítványt, olyanok is, akiknek semmi érzékük nincs hozzá... De egyik ember története sem olyan, mint az enyém. Valószínű, hogy a milliárdos nagyságrendű jogsis történetek közül 2 egyforma sincs, de az én sztorim akkor is különleges. Még ha ez nem is érdekel senkit, akkor is. És "megfulladok", hogy én erről senkinek nem mesélhetek, mert vagyok annyira toleráns... Szívem szerint én is kiírnám minden egyes vezetés után a Facebook falára, hogy aznap hogyan dicsért vagy tolt le az oktatóm, hogy milyen új dolgokat tanultam, vagy hogy mennyire sikerült alkalmaznom az elsajátított tudományt... Szívem szerint én is sztorizgatnék az ismerősöknek a nagy eseményről, hogy mennyire zabos vagyok, amikor elém vág be index nélkül egy audis, vagy amikor úgy megy át valaki a piroson, hogy én azt se tudom, a fékhez vagy a kuplunghoz kapjak előbb. De én nem sztorizgatok, én nem fárasztok senkit a vacak történeteimmel, én nem nyomom mindenki orra elé, hogy mennyire álságos ez az egész... És ezért vagyok kimondhatatlanul féltékeny arra a hülye libára, és remélem, hogy jó sokáig szenved még a folyamattal, mert annyira rosszmájú mégsem vagyok, hogy azt kívánjam, soha ne menjen át a forgalmi vizsgán. Meg azt se kívánom, hogy pukkadjon meg. De szívem szerint kívánnám. Francba.