Nő az izgalom.

Mennyire vártam a havat, és most mennyire nem tudok neki örülni... Vagyis a ténynek örülök, hogy havazott ma, és hogy végre szép fehér minden, és hogy végre nem eső van, de az időzítés nagyon nem volt jó. Hétfőn voltam ugyanis vezetni (másfél hónap szünet után újra), és annyira dicsért az oktatóm, hogy nem is látszik, mennyit hagytam ki, hogy szerinte megpróbálhatnánk egy vizsgát, mert az előző próbálkozások elhamarkodottak voltak, de szerinte már megértem rá, mert érzi, hogy sokkal magabiztosabb vagyok, és már nem görcsölök annyira, minden gördülékenyen ment, csak egy-két dolgon kell csiszolnunk, mint pl a váltóhasználaton, meg a sávváltások és egyéb manőverek kivitelezésén, de szerinte addig rengeteg időnk van még, és ez mind meglesz, szóval gyorsan meg is beszéltünk vizsgaidőpontot február 18.-ra, ma pedig már be is fizettem a díjat. Ez mind szép és jó, csak ma is voltam vezetni, és mivel ma reggel leesett a(z idei első) hó, egy kicsit begörcsöltem tőle, talán túlságosan is óvatos voltam, mert hát ugye sose vezettem még se esőben, se hóban, sőt, semmilyen szélsőséges időjárási viszonyok között, szóval nagyon nem voltam ura a helyzetnek, és nem tudtam, hogyan kezeljem a kocsit. Az meg ilyenkor egyáltalán nem nyugtató, hogy "ugyanúgy, mint máskor". Nos, remélem, a vizsga napján nem lesz hó, előtte-utána eshet akár egy méternyi is, de legalább február 18.-án dolgozzon minden az én malmomra... Különben azt mondta, hogy mivel most másik iskolán keresztül jelentkeztem vizsgára, máshonnan is indul a vizsgakör, és az ottani vizsgáztatók rugalmasabbak is, meg elnézőbbek is. Egyszóval az oktatóm nagyon bizakodó. És való igaz, most nem is szólt olyan sokszor és sok mindenért rám, mint előtte. Én is érzem magamban a fejlődést, csak az dühít rettenetesen, hogy már megint irigykedem, azokra, akiknek előbb sikerült mint nekem (és ráadásul később is kezdték, mint én.)

De szeretnék már végre túl lenni ezen az egészen. A legközelebbi alkalomra megkérem tesómat, hogy kísérjen el, és üljön be hátra, (legalább lássa, hogy nem vagyok béna) és kicsit gyakoroljam a vizsgaszituációt. Remélem, az oktatómnak sem lesz ellene kifogása, főleg, ha előre bejelentem, hogy hoztam vendéget. (Korábban volt róla szó, hogy ő megkéri egy vizsgabiztos barátját, hogy úgy privátban üljön be, kvázi mint ha vizsgáznék, csak ez az illető azóta elköltözött és most ráadásként még a lábát is eltörte... Szóval marad a család.)

Addig még megyek egy párszor, és mivel pontosan emlékszem minden útvonalra (mikor hol vannak táblák, zebrák, lámpák), könnyű lesz magára a forgalomra koncentrálni... Majd meglátjuk.

Az biztos, hogy a főiskola alatt egyetlen vizsgámon (még a zárótanításomon) sem izgultam ennyit, mint emiatt a rohadt jogosítvány miatt, de az is biztos, hogy egyetlen szigorlat-jegyemnek vagy UV-jegyemnek nem örültem annyira, mint amennyire fogok ennek a nyavalyás papírnak, ha végre meglesz.

És innentől borítékolható, hogy ha meglesz végre, akkor nem lehet majd kirobbantani a s*ggem alól a kocsit. Különben volt ilyen szomszédunk, aki még a sarki közértbe is kocsival  járt. Gyalog 2 perc... Mit gondoltok, autóval mennyi?

No, de ha az izgalmakból ennyi nem lenne elég, röpke pályafutásom alatt először leszek beosztva helyettesítésre pénteken. Ráadásul egymás után rögtön 2 órában is. A dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy testnevelésórát kell tartanom (amit sajnos tudok szakszerűen is - legalábbis papíron), az egyiket 1.-s osztálynak, a másikat 4.-esnek. Nem tartozik a kedvenc tárgyaim közé, és hiába tudom elméletben, a gyakorlatban nem tudok összeállítani egy szakszerű órát, ráadásul a fegyelmet sem tudom tartani... Szóval lesz ami lesz. Még az a jó, hogy nem a saját osztályomba kell menni, és nem múlik rajta semmi. (Viszont állítólag még így is jobb leszek, mint az egyik újonnan felvett testnevelőtanár, akit nem csak a diákok utálnak, hanem a tanártársak is...)

Aztán jövőhéten pénteken farsang, utána szombaton újabb hajvágás és festés (ha minden jól megy), majd vasárnap édesanyám születésnapja, aztán kilátásban van még egy jó kis koncert is, meg egy iskolai bál, lesz itt minden kérem, mint a búcsúba'...

Szóval izgalmas időszak elébe nézek... Holnapig meg legalább végre ki tudom aludni magam.

"Ha holnap jössz, lesz..."

"A gépterem holnap nyit." - olvashattuk még anno a kollégium udvaráról nyíló ajtón valamikor 2006 környékén. Mindegy volt, hogy melyik napon mentünk oda, a kiírás mindig ott volt. És mindig csak félig volt igaz. Aztán egyszer tényleg eljött az a "holnap". Na, valami ilyesmit mondtak az idei télről is az időjárás jelentésben. Pontosabban valahogy így hangzott: "Az idei télre igaz a mondás, hogy a jövőhéten érkezik." Kár, hogy ezt a mondatot már többször hallottam, és nem csak erre a hétre vonatkozóan. Lassan már nem is tudom, mit várok. Lesz még tél egyáltalán? Az a baj, hogy szinte betegesen ragaszkodom ahhoz, hogy minden évszakban megfelelő időjárás legyen. Vagyis tavasszal fújjon a szél, nyáron süssön a nap, ősszel essen az eső, és télen... havazzon. De ebből az időjárási jelenségből ezidáig nem sokat tapasztaltam... Nem is emlékszem, volt-e hasonló "telünk" mióta élek. Ettől a semmilyen időtől pedig olyan semmilyen hangulatom lesz, hogy magamra sem ismerek. És az is baj, hogy erre mindenki érzékeny, nem csak én. A gyerekeket ugyanúgy megviseli, mint például a macskámat. Néha olyan dolgokat művel, amik egyetlen földi élőlényre sem jellemzőek, nem hogy a macskámra. Példának okáért tudom én azt, hogy a macskák sokat alszanak, akár 18 órát is a 24-ből, de hogy mind a 24-et, az már túlzás... Pedig pár napja ezt csinálta, komolyan mondom, csak enni kelt fel. És nem beteg. Legalábbis nem tűnik annak. Csak néha olyan bágyadt... Pedig emlékszem, tavaly mikor levittem a hóba, hogy megismerkedhessen vele, nagyon cuki volt. Egyszerre volt kíváncsi és félénk. Reszketett, de közben meg mindenáron tudni akarta, mi az. Lehet, hogy többé már nem látunk havat? Eltelt már szinte egész január, és én esernyővel indultam ma délelőtt dolgozni. Ez nagyon lehangoló... Nem lehetne, hogy névnapomra kapjak egy kis havat? Vagy inkább sok havat? Na, légyszi, légyszi....

"Majd ha fagy!"

Csak azt nem tudom, mikor léptünk át a szekrényen. Nem emlékszem rá. Mit kerestem én egyáltalán ott? Mert kétség nem fér hozzá: ez itt az Örök Hó Birodalma... Az Örök Hó Fogsága. Jöhetne már Aslan, és megszabadíthatna minket a fagytól és a hótól. Kezd elegem lenni ebből az összeesküvés-elméletből. Hogy becsaptak minket, elhitették velünk, hogy közeleg a húsvét, március utolsó hetében járunk, és jön már a tavasz. Szerintem Narnia fogságába kerültünk, és nem engednek minket vissza a saját világunkba. De illúziókkal, csalásokkal és díszletekkel azt a képzetet keltik, hogy otthon vagyunk.

Haza akarok menni!

Tavaszt akarok!

Napsütést, madárcsicsergést, virágillatot, friss szellőt, zsenge fákat, katicabogarakat, szoknyát és kardigánt!

Jöjj, ó, jöjj el, Jézus Krisztusunk,

Vár a szívünk, jöjj el!

Néped készen állva víg örömmel, énekelve vár:

Szabadítónk, jöjj el!

Eszembe jutott egy Bojtorján-dal, idézem a szövegét:

Fekete volt a karácsony
Fagyos és nem túl szép
Nem is lesz hó már az idén
Fekete volt a karácsony
Nem enged még a tél
Talán az új év elején.

Nem pontosan vág ide, de ezt a nótát dúdolgatom már napok óta, és most aktuálissá válik. Esik pár centiméter hó, az idős emberek keseregnek rajta, meg ijedeznek, a fiatalok pedig örvendeznek, de azért van annak valami kecsessége, ha Szenteste friss hó borítja a tájat... És akkor bejelentik, hogy az ünnep első (de voltaképpen második) napján akár 10-et is mutathat a hőmérő higanyszála, csak a 0-tól fölfelé... Hogy lesz így gyönyörű fehér karácsonyunk? Már most tiszta latyak minden, pedig reggel óta kora délutánig folyamatosan havazott. Lehet, hogy csak egy divatmágus találta ki, hogy az a szép, ha karácsonykor minden tiszta fehér a hótól? És lehet, hogy valójában 1000-ből 1 esetben valósul ez meg? Vagy csak kicsiny hazánkra nem jellemző? Mert én őszintén megmondva nem is emlékszem olyan karácsonyra, hogy például az ajándékbontás közepette odakint szállingózott volna a hó. Persze-persze, szokott hó lenni decemberben, de karácsonykor már nem friss. Sőt, az utóbbi években inkább azt tapasztalom, hogy a nagy havazások februárban vannak. Februárban, amikor már a tavasz első jelei is mutatkoznak.

Szóval így megyünk neki az ünnepnek ebben a szép decemberben. A szikrányi kis hó már vízzé vált, ha már a bor nem válik vízzé...

De ez nem szegte kedvem: lelkesen készülődtem és készülődök még most is az esti családi ünneplésre: díszítem a szobám, csomagolom az ajándékokat, hajszolom a még utolsó darabokat, sütöm a süteményt, és ráérős időmben játszok a cicámmal, elvégre legyen neki is karácsony. :)

Idén nagyon lelkes vagyok, visszatért a régi karácsonyi hangulat, amikor kislánykoromban úgy vártam az ünnepet, meg hogy mikor szólal meg a kis csengettyű, hogy szabad bemennünk a szobába, ajándékok után kutatva. Senkinek nem adok túl drága ajándékot, de mindegyikben ott van az érték, mindenkire szeretettel gondoltam. A mi családunkban úgyis csak a szándék a fontos, az meg jól megvan mindenkiben.

Életemben először készülhetek úgy a Szeretet ünnepére, hogy valaki mással is együtt tölthetem, akit tiszta szívemből teljesen szeretek. 24.-én hagyományosan szentesti áhítat a templomházban délután, aztán családi vacsora és ajándékbontás, 25.-én Luissal kiegészülve a család elmegy unokatestvéreimhez, hogy ott méltón ünnepeljen sok édességgel, italozással, játékkal és beszélgetéssel, majd 26.-án idén először én is elutazok karácsonykor, megyünk Luisékhoz, hogy ott is tiszteletüket tegyük. Békés ünnepnek nézünk elébe.

Lógnak a díszek, készülnek a sültek, bújnak az ajándékok, ölelnek a szerettek, legyen mindenkinek boldog és áldott karácsonya!