Különböző helyzetek

A macska. Tegnap kora este megérkezett Galád. Hosszas vonatút és BKV-n való zötykölődés után, kitikkadva, elfáradva, elpilledve és lihegve toppantunk be a lakásba, de hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a vonaton volt nagyobb a hőség, az utcán, vagy itt fönn, a 7. emeleti panellakásban. Szegénykét úgy sajnáltam, nincs még ehhez hozzászokva. Ahogy a család többi tagjához sem. Elég sokáig ismerkedett az új környezettel, rohangált fel-alá, mint egy mérgezett egér, annak ellenére, hogy macska, de végül csak megbékélt a helyzettel. Gyorsan adtam neki tejecskét meg kaját, úgyhogy rögtön megtalálta a "helyét". Az első közös éjszakánk nem volt zökkenőmentes, mert odakinn vihar tombolt, benn a szobában pedig a macska dorombolt. Amikor épp nem dorombolt, akkor fetrengett jobbra-balra, a fejemhez, a lábamhoz, a földre, az ágy alá, vagy épp a tálkájához ment tápanyag utánpótlásért, de olyan is volt, hogy az alommal zörgött... Szóval 2 óránként fölébredtem rá. Remélem, a következő éjszaka már simábban fog telni. Egyébként csöndes macska, és nagyon értelmes, meg szobatiszta, csak még szokni kell a közös életet... :) Na meg neki is meg kell szoknia, hogy néha egyedül marad. Ha itthon vagyok, folyton miákol, hogy foglalkozzak vele, de hogy ma du. elmentem egy másfél órára, teljesen jól elvolt, aludt, mire hazaértem. Ma este is magára kell hagynom egy időre, de szerintem már könnyebben fogja venni.

A nyár. Elkezdődött a nyári szezon, nyaralások, üdülések, strandolások, és hosszas esték sora... Vagy találok jó társaságot a különböző programokra, vagy egymagam találom fel magam a temérdek szabadidőmben. Kislánykoromban nagyon szerettem ezeket a mozgalmas nyarakat, egyik tábor a másikat érte, sokszor csak annyi időt voltam itthon két nyaralás között, hogy kimossuk az adag ruhámat... Aztán jöttek a főiskolás évek, majd a munka és a mókuskerék, és egyre kevesebb szabadidővel rendelkeztem... Persze azt is mások osztották be helyettem. Most viszont, hogy pedagógusként dolgozom, és június közepén már véget ért a munka, megint egy olyan nyárban találom magam, mint amilyen volt kislánykorom minden nyara... És valahogy mégsem örülök neki. Mert nem tudom kihasználni a rengeteg időt, és amit mégis, ahhoz nincs sok kedvem. Pl jövőhéten Mamócámmal kellene lemennem bátyámék telkére, Tápió-akárhova, és ott boldogítanom, mert egyedül nem maradhat, és édesapámnak nincs kellő türelme hozzá. Mennyi mindent csinálhatnék még ehelyett... Pl mehetnék Luis-hoz is, vagy ő jöhetne hozzám. De nekem nagymamámat kell pátyolgatnom, mert én vagyok az egyetlen a családban, aki ráér, és elég türelme is van hozzá. Nagyon szeretem amúgy az én drága jó Mamámat, csak ilyenkor kicsit nehéz.

A szórakozás.  Most, hogy itt a nyár, elindultak a szabadtéri programok, zenei rendezvények, koncertek, egyebek, amikre lehet bátran jelentkezni, mint résztvevő. Így voltam az idei szezon első koncertjén most kedden az új Budapest Parkban, s mind a zenekar, mind a hely igen tetszetős volt. Bár a bandát már ismertem korábbról, s voltam is már egy pár fellépésükön, de ez most merőben új volt. Ők is megújultak, meg a hely is most "debütált" az én életemben, sőt, még a társaság is majdnem teljesen új volt. Innentől már nincs megállj, sorra jönnek elő a lehetőségek, amikbe kapcsolódni tudok. Ismerem már magam, tudom, hogy most jön a pörgés, ami kitart nyár végééig, aztán ősszel már jól fog esni kicsit megnyugodni, lehiggadni. Belevetem magam az életbe. :) Egyetlen különbség lesz az idei és a tavalyi nyaram között: az, hogy most már van valaki, aki az életemet szinten tartja. :) S ha már itt tartunk...

Az élet. Azt hiszem, ha valami lehetne könnyű is, biztosan nehéz lesz. Van az a mondás az ürömről és az örömről. Most az én örömömbe egy kis üröm csöppent, úgy is mondhatnám, hogy a szép pohár tejembe belecsöppent egy kis kakaó. Elnehezül a szárnyam, mert magasan tudnék röpülni, és valami mégis visszahúz. A 100 km hirtelen 1000 lesz, a könnyű szívem hirtelen nehéz lesz. Tudtam már az elején, hogy nem lesz minden egyszerű, és jönnek majd nehéz napok, de nem ezt vártam nehézségnek. Azt hittem, majd hétköznapi problémák fognak előjönni, amikre meg kell keresni a megoldást. Hát az, amibe most beleütköztem, minden, csak nem hétköznapi. Remélem, lesz elég erőm hozzá, hogy végig csináljam.

Aktuális hangulat.

Alapjáraton nem ilyen zenéket szoktam hallgatni, de ez most úgy egészében tükrözi a lelkiállapotomat. Elkezdődött a nyár, végre érzem, hogy folyik az ereimben a vér, és tudom, mennyi minden vár még rám az elkövetkező hetekben. Csütörtökön hozom haza Galádot, ezért a holnapi napomat azzal fogom tölteni, hogy előkészítem számára a helyet, meg felkészülök jövetelére azzal, hogy kitakarítom alaposan a szobámat. A nagy bevásárló tortúrán már túl vagyok, vettem neki hordozót, meg tálkát, meg almot, szóval most már csak a többi cicát kell eltakarítani az útból, hogy ő békésen elférjen. Nyugi, nyugi, azok a cicák csak porból vannak, és sötét, zugos helyeken szeretnek lapulni. De én kikergetem őket egy porszívóval, meg egy vizes ronggyal. S azt hiszem, a többiről majd inkább holnap nyilatkozom.

Eztán ez másképp lesz!

Nem fogom elmesélni az egész tegnapi napomat, de csak pár gondolatban kitérek rá, mi is volt belőle a tanulság.

Nagyon szeretem ezt a munkát, amit itt végzek, erről már írtam korábban is. Tényleg, élvezem, nem túl megerőltető, és talán nem is fizet olyan jól, de legalább gyümölcsöző. Viszont. Én egy olyan ember vagyok, aki szereti elvégezni a rábízott feladatot, maradéktalanul. Nem szeretek semmit sem az utolsó utáni pillanatra hagyni, főleg, ha munkáról van szó. Jobb minél előbb túlesni rajta. Ha tőlem kérnek valamit, amit teljesítenem kell, amint megkapom a kellő instrukciókat, én nekiállok. Amikor még a telefonos munkát csináltam, akkor is ez volt. Kaptam egy közel 200 nevet tartalmazó listát, akiket egyesével fel kellett hívnom, és tájékoztatnom őket , hogy ennyi és ennyi elmaradásuk van, legyenek szívesek minél előbb rendezni. 2 nap alatt végeztem a listával. Itt, ahol most vagyok, ha előre megmondták volna, hogy mire kell számítani, milyen elvárások vannak, amiket teljesíteni kell, talán az egész évem másképp alakul. De amióta itt vagyok, mindig minden csak az utolsó, vagy inkább utolsó utáni pillanatban derül ki és készül el. Kezdjük rögtön a jelenléti ívvel. Elvileg minden munkanapom kezdetén és végeztével alá kellett volna írnom azt a papírt, ezt pótlólagosan csináltuk meg decemberben, és most májusban... Nem ám ideadták volna már szeptemberben, hogy eleve úgy kezdjek el dolgozni... És persze januárban nem kaptunk új ívet, hogy folytatni lehessen a decemberben elkezdettet... Várni kellett egészen májusig, hogy újra legyenek papírok. Frankó, ugye? Aztán itt vannak a különböző műsorok, amikre készülni kellett volna, úgy is, hogy meghívókat gyártunk időben, meg úgy is, hogy kiosztjuk a gyerekeknek a szerepeket, szintén időben. Nem 1 héttel a szereplés előtt! S ha már itt tartunk, a naplókat is mikor kaptuk meg? Áprilisban. Nesze, töltsd ki szeptemberig visszamenőleg. Köszi. Én mentem föl a könyvesboltba Pestre, hogy beszerezzem a hiányzó példányokat, mert elkezdtük a munkát ősszel, de nem volt minden csoportnak füzete. Oké, felmentem. Most tegnap ismét fel kellett mennem, mert most meg kiderült, hogy bizonyítvány sincs elég, amiket az év végén (vagyis most vasárnap, az évzáró alkalmon) ki kell(ene) osztani a gyermekeknek... Ja, és vegyek jutalomkönyveket is, itt a keret rá, ezt mind el lehet költeni. Na, kérdem én, miért nem lehetett már áprilisban gondoskodni róla, amikor fölszalajtottak a naplókért? Nem lett volna egyszerűbb egy csapással elintézni akkor? S ugyanez a kérdésem a nyomtatópatronokkal kapcsolatban is. Már télen, vagy nem is tudom, mikor, de még jól az év közepén felmentünk lakótársammal együtt tintapatronokért, M asszony nyomtatójához is, meg az övéhez is kellett pótlás. Persze akkor sem volt teljes a készlet, és vissza kellett menni érte a következő héten, de hát nem megyünk másik üzletbe, mert ott kapunk kedvezményt... Nos, amikor rendelnie kellett külön nekünk egy típusú patront, akkor miért nem rendeltünk egyből dupla adagot? Nem gondolták, hogy év végéig kifogyhat még egyszer a tinta? Miért nem lehet előre gondoskodni ezekről a dolgokról?

Ezért utaztam be a fél várost tegnap, és jártam le a lábam, és rohangáltam, mint egy veszett egér... Ráadásul pont sikerült azzal a vonattal felmennem, ami Vecsés és Ferihegy között elgázolt valakit, s emiatt az egész utazóközönséget leszállították a vonatról, s várhattam egy BKV-buszra, ami bevisz Kőbánya-Kispestig. Az amúgy fél órás utat megtoldottam még vagy 1 órával, és fél 2-re értem oda a könyvesboltba (az előre tervezett fél 1 helyett). Ezek után már csak hab volt a tortán, hogy közölte a hölgy, hogy bizonyítvány nincs,készleten sincs, és az adatbázis szerint a másik könyvesboltban sincs, mert ők is ugyanonnan szerzik. Oké, irány a város másik fele, a nyomtatóba való patronokért. Ott természetesen csak lakótársam nyomtatójába kaptam tintát, a másikba jó reménység szerint a jövőhéten lesz. Na de az engem már nem érdekel, nem érint, mert én nem leszek itt, elutazom. Röpke látogatás Mamócámnál - ha már úgyis a közelben lakik, s utána caplattam vissza a vonathoz, reménykedve abban, hogy azóta már helyreállt a rend. Ó, én kis naiv. Pár perccel 4 előtt értem oda, s még mindig akkora felfordulás volt... Volt olyan vonat, ami 70 percet! késett, ehhez képest hálás lehetek, hogy az enyém csak kicsivel több mint fél órát... Sikeresen hazaértem 5 után, hullafáradtan, s csak a felét elintézve annak, amivel megbíztak. Kérdem én, mi ebből a tanulság? Többé semmit nem hagyunk az utolsó pillanatra!

Szeptemberben azzal kezdem az évet, hogy beszerzek minden naplót, és bizonyos számú bizonyítványt is (persze év közben derül ki, hogy végtére is hány gyermeknek kell adni, de nem árt, ha van pár példány a raktáron), és már november elején elkezdem szervezni a decemberben aktuális Betlehemes Játékot, amivel járjuk a városkát. Időben megkérdezem a gyerekeket, hogy ki szeretne szerepelni, és a szerepeket is megkapja mindenki legkésőbb november végéig. 3 hét legyen elég mindenkinek betanulni! Ha a karácsonyi mizéria lezárult, és a szerepeit is minden gyermek elmondta, akkor elkezdem szervezni a farsangot. Természetesen a meghívókat kiosztom már legalább 3 héttel az alkalom előtt, s minden héten 2X figyelmeztetem a társaságot a közelgő eseményre. Farsang után 2-3 hónappal jön a Húsvét, természetesen arra is a megfelelő időben kell elkezdeni készülni. Nem az utolsó éjszakán választani pár agyonhasznált, elcsépelt verset, amit jobb híján majd csak a jobb tanulók felolvasnak az ünnepségen, hanem a gyermekekkel közösen kiválasztani pár szöveget, ami elhangozhat. S természetesen nem az utolsó hét előtt szólok nekik, hogy az évzáróra is lehet vállalni szereplést, versszavalást, éneklést, felolvasást, miegyebet.

De ne feledkezzünk meg a naplókról és a jelenléti ívről se! Egyetlen munkanapot se fogok megkezdeni anélkül, hogy a megfelelő rubrikákat kitölteném.

Persze, lakótársam mondja, hogy ő ezt minden évben eltervezni, de egyik évben sincs így... De én nem hiszek neki. Eztán ez másképp lesz! Ha nem adnak lehetőséget arra, hogy mindenre jó előre felkészüljek, akkor felmondok. Bármennyire is szeretem ezt a munkát. Most már egy évet dolgoztam itt, látom, tapasztaltam, mi hogy megy, mi a rend, jövőre a kezembe veszem az irányítást. Nem fogok éjszakákat nem aludni az elmaradások miatt, és hajnalokig körmöm szakadtáig írni és kitölteni papírokat, és forgolódni, és a stressz miatt légzési nehézségekkel küszködni. Nem fogok többé idegeskedni amiatt, hogy valami nem készül el határidőre.

Ha már ősszel beszerzek legalább 10-12 bizonyítványt (mivel az csak az elsősöknek kell), még mindig van lehetőségem arra, hogy év közben kipótoljam egy pár darabbal, ha szükséges.

A legfontosabb mindenben az időzítés. Kell készíteni időtervet. Jó előre látni a naptárat, hogy mikor mivel kell készülni. Mert nem az a baj, hogy az embernek "semmire nincs ideje", hanem az, hogy azt a rengeteg időt, ami a rendelkezésére áll, nem jól osztja be. Ebben az évben a két véglet között ingadoztam. Volt a kapkodós-rohanós időszak, amikor sietve kellett valamit megcsinálni, mert szorított a határidő, és volt a "kellemes semmittevés", amikor csak lébecoltam, mert nem volt semmi dolgom... Vagyis bocsánat, rossz megfogalmazás: nem tudtam, hogy bármi dolgom lenne.

Tudom, hogy nem kapok nagyobb terhet annál, amit el tudok hordozni. Szóval minden csak az időbeosztáson múlik. Ha én jó előre tudom, hogy mikor mivel kell elkészülni, akkor úgy intézem a többi dolgomat is.

Eztán ez másképp lesz!

4. Testrészeink

Elgondolkodtam azon, hogy honnan erednek bizonyos kifejezéseink. Pl "vállal egy ügyet", vagy "kezeskedik érte", "kilábal a problémából", "jól kezeli a helyzetet", vagy épp "leseggel a meglepetéstől", és így tovább. Olyan gazdag a mi anyanyelvünk! Néha fel sem tűnik a beszédünk során, milyen sokféle kifejezést használunk. Engem kiskoromtól fogva érdekelt a szóetimológia, szavak eredete... Sokszor nem is elégedtem meg azzal, hogy "német eredetű szó, a [...] igéből származik", hanem az eredeti kifejezés eredetét is meg akartam tudni. Ez az énem valahol még mindig aktívan él bennem. Sokszor gondolkodom el egy-egy szó eredetén, hangzásán, alakulásán, eleve is foglalkoztat a nyelv, a nyelv szerkezete, felépítése, szabályrendszere. De eléggé "lokálpatrióta" vagyok, mert szinte csak a magyar nyelv érdekel ilyen szinten.

Az ember általában a mindennapi életből vesz szavakat, valamit sokkal könnyebben körülír, ha társítani tudja egy hétköznapi dologhoz. Példának okáért vegyük a fentebb említett "vállal egy ügyet" kifejezést! Ha szó szerint vesszük, talán úgy értelmezhetnénk, hogy a vállára veszi. Akkor menjünk egy kicsit vissza az időben! Mit is vettek a vállukra az emberek? A liszteszsákot? vagy a fegyvert? vagy a csákányt? vagy a subát? Akármelyiket is, biztos, hogy nehéz volt cipelni, és nagy kitartás kellett hozzá. Vállalni kellett. S mi a helyzet a kezeskedik, vagy a kezel kifejezésekkel? Ezt talán még könnyebb megérteni, mint a vállalást. Ha valamit megfogok, akkor kezelem, a kezemben tartom. Ha valamihez jól tudok hozzáállni, akkor is kezelem. Jó-jó. De nézzük csak tovább... Hova tudnád tenni pl a "leseggel" mondást? Úgy meglepődik, hogy rögtön leül? De akkor is miért pont "leseggel"? Persze, persze, a fenekel az mást jelent... Sok kifejezés alapja egyik-másik testrészünk, s olyan könnyen túlszaladunk ezeken a szavakon... Pl ha azt mondom, hogy "körmölte órákig", vagy "torka szakadtából üvölt", vagy "a könyökén jön ki", vagy "füle botját se mozdítja",  "harcol foggal körömmel", "kirázza a kisujjából", "a háta közepére se kívánja", s még hosszasan lehetne sorolni őket. Mindnek van valami eredete, valami, amihez köthető, amikor először használták... Ez is érdekelt sokáig, vajon ki használta először ezt vagy azt a kifejezést a történelemben? Na, szóval ezeken gondolkodtam el, és még hosszasan fejtegethetném (na vajon ennek az igének van köze a "fej"-hez, mint testrészhez?) őket, de nem teszem. Hiszen ennek a bejegyzésnek se füle se farka. (Ugye? Megint...) Talán majd később még visszatérek egy frissítésben eme bejegyzéshez. Most így, azt hiszem, ennyi.

Zárásképp még egy zenét beteszek YouTube segítségével, csöppnyi kapcsolódási pont van közte és a bejegyzés témája között. :)

Ez itt már a nyár?

Ha van kedvenc hónapom az évben (a május), akkor van kedvenc napom is. Ez pedig a mai nap. Június 1-je van. Most kezdődik a nyár. Bár az időjárás még nem éppen ezt mutatja, mert esős idő van, és fúj a szél, de legalább a tudat itt van, hogy jön a nyár visszavonhatatlanul. Amúgy is szeretem az 1-jéket, mert 1-jén mindig valami új történik/kezdődik. Az évben legalább 5 emlékezetes 1-je van, ha nem 6. Ott van egyből január, április, május, június, szeptember, és november. Mindegyik hónap kezdete jelent valamit. Nekem meg az egyik különösen sokat jelent. De ha választanom kell kedvencet az év napjai közül, akkor június elsejét mondanám, mert az mindig nagy nyugalommal tölt el.

Sok tervem van erre a nyárra, de persze mikor ne lennék tele tervekkel? Jó részüket már évek óta "tervezem". Apránként közelebb jutok a céljaimhoz. Írtam már korábban arról, hogy a jó dolgok bevonzzák a jó dolgokat, hát ezen az elven alapulva a lépések is lépéseket vonzanak. Ugyanis minden kis lépéssel közelebb kerülök egy megoldáshoz, vagy elképzeléshez. Ha megvalósul az egyik, az sejteti, hogy a másik is meg fog valósulni.

A következő héten megint lesz egy kis papírmunkám, mindegyik naplót le kell zárni, aztán bizonyítványokat írni, meg egyéb ilyen záró akkordok, ugyanis 10.-én vasárnap lesz nálunk a hittan-évzáró. Ez azt jelenti, hogy már csak a jövőhéten kell órákat tartanom, s utána szabad vagyok. Az óvodákat már májusban letudtam, oda már júniusban egyáltalán nem kell menni, így sok időm felszabadul reggelente. Bár az utóbbi 2 nap tapasztalata alapján nem valószínű, hogy délig fogok durmolni, ugyanis tegnap is meg ma is fölébredtem már 9 előtt, hiába aludhattam volna addig, amíg jól esik. Na de miért is? Mert most hétvégén van/lesz a Reménység Fesztivál az Arénában, tele koncertekkel, meg mindenféle jó programokkal, s ennek keretein belül énekelek egy 1000 tagú kórusban, többek között Händel Messiásának Hallelujah tételét is. Azért szépen szól egy ezerfős kórus hangján. Ide most belinkeltem egy nagyon igényes előadást, tessék elképzelni, hogyan hangozhat mindez 100 ajakról! Csodálatos! :)

Tegnap volt a főpróba, 14:00 és 15:00 között volt gyülekező, aztán beéneklés, és nagyjából 4 órától este 6-ig próbáltunk. Majd egy órás szünet, átöltözésre, étkezésre, amire kell, s este 7-kor kezdődött az alkalom, amin egy részét a daraboknak el is énekeltük. Voltaképpen a szervezőknek volt prédikáció, meg előkészítő Istentisztelet. S ez fog folytatódni ma este, (de már 4-re oda kell mennem, és 7-kor kezdünk), meg szombaton és vasárnap is, bár szombaton a kórus nem énekel. Vasárnap szintén berendeltek délután 2-re, a program maga 5-kor kezdődik. Nem tartom magam egy kimagasló tehetségnek éneklésben, de azért ennyi ember között az én hangom is elfér. Hamis nem vagyok, tudok erőteljesen is énekelni, de valahogy mégse tudnék (és nem is akarnék) énekesi karriert befutni.

Így, hogy szombaton a kórusnak nincs szerepe, van egy teljesen üres napom, amivel nem tudok mit kezdeni. Hosszú idő óta ez az első szombatom, amit azzal és úgy töltök ki, ahogy tetszik, s mégse tudom, mit kezdjek magammal... Ilyenkor szoktam általában takarítani, de azt már a múltkor elintéztem, mikor itthon voltam... Azért biztos akad majd valami tennivaló. Még az is lehet, hogy nekiindulok a városban, és beszerzek ezt-azt Galádnak, a kiscicámnak. Ugyanis nem sokára megismeri új otthonát. Mondjuk nem tudom még, hogy hogy lesz, mert lassan eljön a leválasztás ideje, de ha nyáron elkezdek utazgatni, egy pár hónapos kiscicával nem biztos, hogy utazgatnom kellene... Ezen is törhetem a kobakomat. Galád vajon mikor költözik?

Nos, nem mondanám, hogy nyárias meleg van, de mégis itt a nyár, sok tervem közül a legelső az, hogy most fogom magam, és nekiállok készülődni, mert mindjárt indulnom kell, én meg itt ülök egy szakadt pólóban, meg egy kinyúlt nadrágban... Vagy fordítva: kinyúlt pólóban, szakadt nadrágban... Az a lényeg, hogy nem utcai viseletben. A többiről meg majd még később elmélkedem.