Szociális világháló....

Csak azt nem tudom, mi lesz akkor, ha munkahelyet kell váltanom. Mert hogy most hétfőn volt a tantestületi kirándulás (amiről akartam is bővebben írni, de kiment a fejemből... Nem baj, majd legközelebb arról írok), és az ebédnél az étteremben ülve az egyik kolléganőm kérdőre vont, hogy miért nem jelöltem már be Facebook-on, pedig több mint egy éve ott dolgozom. Nos, én magamtól senkit nem jelölök be. Mindenki tudja rólam, hogy csak olyan emberek az ismerőseim a nevezett oldalon, akikkel a valós életben is tartom a kapcsolatot, illetve van pár becses kivétel, akiket pusztán tiszteletből igazoltam vissza (mint pl gimnáziumi tanáraim, szüleim barátai, és hasonlók), de magamtól senkit nem jelölök be. Ehhez tartom magam azóta, mióta a Facebook-on tag vagyok. Így tehát nagyjából akkor megállapodtunk benne, hogy nem leszünk ismerősök, mikor oda kerültem, mert én nem jelölök be senkit, ő pedig nem jelöl be engem. Hogy ő miért nem? Mert ő az idősebb, és szerinte nekem kellene "nyitnom". De ez csak most hétfőn derült ki. Na, hát jó. Akkor megírtam neki üzenetben, hogy erre való tekintettel kivételt teszek vele (a nagyjából 150 ismerősöm közül nagyjából az 5.-kel), és bejelölöm, de ezt ne verje nagydobra, mert senki mással nem fogok kivételt tenni. Nos, úgy látszik, a Facebook megoldotta az ő közreműködése nélkül, ugyanis hétfő óta - mióta interneten is ismerősök vagyunk E-vel - már 3 másik is megtalált és bejelölt. Illetve csak kettő, a harmadikat nem ismerem, vagyis kép és név alapján nem tudom beazonosítani, de az bizonyos, hogy azon a napon jelölt be, amikor egy másikat visszaigazoltam. És közös ismerősnek csak őt hozta ki. Ez mind szép és jó, mert akit valóban ismerek személyesen és szoktam vele beszélgetni, azt visszaigazolom (meg nyilván egy munkatársat, akivel nap-mint nap találkozom az épületben nem fogok elutasítani), csak mi lesz akkor, ha majd úgy alakul, hogy többé nem fogok itt dolgozni, és ennél fogva (az akkor már volt) munkatársaim 90 %-ával nem fogom tartani a kapcsolatot? Mint ahogy az első munkahelyemről "szerzett" ismerőseim 90 %-ával sem tartom már a kapcsolatot... Mondjuk ők nem követik nyomon az életemet, és nem esett nekik rosszul, tán fel sem tűnt, hogy némelyiküket töröltem az ismerőseim közül, és nem egy fenyegetést követően, ami dívik az oldalon, hogy "aki ilyet oszt meg, azt törlöm", meg hasonló, hanem szó nélkül cselekedtem. De a mostani munkatársaimmal mondjuk jövőre, vagy azután (mikor már több mint dupla annyi ideje dolgozom itt, mint az említett régi helyen) nem biztos hogy lesz szívem ezt tenni, főleg, hogy velük jóval többször és többet beszélek, mint anno a régiekkel...

Egyelőre pedig sorra jönnek a jelölések, és a kezdeti 2 főről már 10-re nőtt a Facebook-munkatársak száma. Én meg már nem győzök "válogatni" a fontosabb ismerőseim között... Mert én szerintem az n+1. módon használom az oldalt... Mindenkitől eltérően.

Juuuu-veeeeen-tuuuus (és nem a foci)

Mostanában szívesen hallgatok Juventus rádiót, mert általában olyan zenéket adnak, amiket én is szeretek, és nincs olyan sok ismétlés. Mióta megszűnt a Sláger Rádió és a Danubius, majd a Sláger Rádió frekvenciáját átvevő Neo FM is az enyészeté lett, úgymond rádió nélkül maradtam. A Class FM-et nem tudtam megszeretni, a Music FM sem nekem való, a Petőfin pedig túl alternatív (és nem az én irányvonalamnak megfelelő) zenék vannak, így hát sokáig nem hallgattam rádiót. Amennyiben mégis, csak a Bartók jöhetett szóba, mert legalább a komolyzenét szeretem (és abból nincs olyan sok válfaj, amiket nem hallgatok szívesen.) De egy pár hete felfedeztem a Juventust, mert buszon utaztam, és a lejátszóm lemerült, a telefonon viszont csak rádió jön be, és keresnem kellett valamit. Éppen jó zene ment (amit nem ismertem, de megtetszett, és azóta meg is szereztem), utána még egy jó dal, és még egy jó dal... És többször elhangzott a rádió neve (ami nem volt előttem ismeretlen, de mégse vettem róla soha tudomást), és valahogy "rászoktam". A szlogenjük valahogy így szól: Budapest kedvencei. Na, az enyém biztosan. :) Még a beszélgetős műsorai is tetszenek, bár ilyenekkel csak esténként találkoztam. Annyira nem követem nyomon a programot, de ha módom van rá, odakapcsolok/tekerek. Egyetlen problémám van csak vele, mégpedig az, hogy felszín alatti közlekedésben és helységekben nem lehet fogni. Vagyis csak akkor tudok rádiót hallgatni, ha buszon/vonaton utazok, vagy ha itthon vagyok. Na, most álljon itt az a dal, amit végül is a Juventus ismertetett és szerettetett meg velem:

Rezzen vagy nem rezzen?

Nem lennék jó pénztáros, főleg drogériában nem. Nem hiszem, hogy rezzenéstelen arccal, fapofával tudnám kiszolgálni a vásárlókat, ha meghökkentő vagy éppen megmosolyogtató terméket vásárolnak. Hazafelé jövet ugyanis a körúton be szoktam menni az egyik nagy lánc üzletébe, ha éppen szükségem van valamire, és mikor várok, hogy sorra kerüljek a pénztárnál, sokszor látom, hogy az előttem vásárló emberek mit fizetnek ki. Lehet, hogy valentin-nap jön, vagy valami ilyesmi, de a héten több alkalommal is voltam tanúja annak, hogy egy férfi, vagy egy párocska éppen óvszert vásárolnak... Sőt, volt egy delikvens, aki 3 csomagot is vett (és a három csomag három különböző volt... Lehet, hogy három különböző nőhöz vette?) Én pedig a pénztárost figyeltem, hogy milyen kifejezéstelen arccal tudta mindegyiket beütni, de van olyan eladó is, aki mindig ugyanazzal a kedves mosollyal mosolyog. Na, nekem ez tuti nem menne. Nem tudom, milyen arckifejezésem lenne pl az óvszert vásároló férfiak láttán, de biztos vagyok benne, hogy nem tudnám leplezni az érzéseimet, gondolataimat.

Na, ma hazafelé jövet ezen gondolkodtam. És akármennyire is nehéz néha a munkám, meg borítanak ki a gyerekek (majd erről is fogok írni valamikor), még mindig sokkal jobb és felüdítőbb, mint bármilyen más munka, mert itt nem kell takargatnom az érzelmeimet. Na jó, igazából néha kell, de csak egy átlátszó lepellel. :)

Buzgó búza

A gyerekeknek valamelyik nap az volt a házi feladatuk környezetismeretből, hogy reklámszöveget kellett írniuk a búzáról, vagyis próbálják meg eladni a búzát egy ütős szlogennel, és hozzá rajzot is készítsenek. Feltételezem, az órán elhangzott egy példamondat, mint például a kutyák is szeretik a búzát; mert mikor már a tizedik gyerek hozta ki a hasonlóan fantáziadús szöveget, gyanússá vált a dolog.. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy csak ennyi kreativitás legyen bennük. A kaput az tette be, amikor Rebeka, az egyik lány, aki viszonylag jó tanuló, kihozta a füzetét, benne egy rajzzal: a hatalmasra nőtt kölyökkutya mellett a táljában ott vannak a búzaszemek. "Vegyen búzát, csak most, csak nálunk!" felirattal. Utána megjelent Norbika is, akinél csak ennyi volt a szöveg: "Éhes? adjon búzát, várjon tíz percet, és üres." (Megpróbáltam szó szerint idézni. Hogy mi üres, azt nem tudom, de az agya biztosan...) Itt már nem bírtam magammal, és hangosan nevettem. Mi ez, valami szőrtelenítő krém? 10 percig kell várni, és máris látszik a hatás? Még ötletet is adtam szegénykémnek valami hasonlóval: "Hullik a szőre a kutyájának? Kenje be búzából készült péppel, és várjon 10 percet, a hatás nem marad el!" Nem nagyon értette meg, sőt, már az egész szituációt nem értette, miért vagyok képtelen bármi mást csinálni a vihogáson kívül. Ezután megfogalmazódott bennem a saját reklámszövegem, aztán csak ontottam magamból a jobbnál jobb ötleteket. És legalább 10 percig röhögtem a saját poénomon... Szerencsétlen gyerekek már nem tudták elképzelni, mi baja van Ági néninek... Szerintem ők csak azon vidultak, hogy én vidulok, de a "poént" nem értették.

"Túl kicsi a kutyája? Adjon neki búzát, attól majd megnő! Az én chihuahuám is 2 méteresre nőtt, mióta eredeti Buzgó Búzát eszik! Buzgó Búza, a kutyák barátja!" 

És ehhez még egy jó kis emblémát is rajzoltam. Nagyon eredeti lett, és százszor több kreativitás volt benne, mint a gyerekek megoldásaiban. Pedig meggyőződésem, hogy ők többet néznek tévét, ennél fogva több reklámot is látnak, mint én. Na sebaj. Nem csak a kutyáknak, hanem nekik is búzát kellene fogyasztaniuk. Én meg lehet, hogy pályát tévesztettem, és amellett, hogy kutyaidomár lennék, inkább egy reklámirodában kellene dolgoznom, ahol minden hétfőn reggel 8-kor míting lenne, és ezeken a meetingeken frappáns szövegeket kellene gyártanom a legújabb reklámozandó termékek eladásához. Lehet, jobban élvezném, mint a húsz mihaszna gyerek társaságát?

Három az egyben hétvége

Hol is kezdjem? Pénteken a suliban farsang volt, a gyerekek izgatottan kérdezgették, hogy én is be fogok-e öltözni, és ha igen, minek. Erre meg csak azt feleltem: Önmagam leszek. És valóban önmagam voltam, végre az lehettem, aki a lelkem mélyén vagyok, egy igazi, elementáris, őrült, vad rocker. :) Szerencsére nem kellett extrém holmikat kölcsön kérnem, vagy kikölcsönöznöm, csak bele kellett bújnom a bakancsomba, az Iron Maidenes pólómba, fel kellett vennem a szögecses karkötőmet, kihúztam a szemem, és jó kis taréjt csináltam a hajamból. :) Mindehhez még társult egy felfújható műanyaggitár, amit még Nova Rockon szerváltam 2011-ben. A hatás nem maradhatott el. A munkatársi gárdából felemás reakciót váltottam ki, mert voltak, akik el voltak ragadtatva, mások pedig el voltak hűlve a látványtól. Nyilván azokkal vagyok baráti viszonyban, akiknek tetszett a vadiúj ódon külsőm. (Az egyik vén szipirtyó, akit kb. ki nem állhatok rögtön fennakadt azon, hogy mikor ide kerültem, még teljesen másmilyen voltam. Én meg felvilágosítottam, hogy nem, akkor is ilyen voltam, csak én konszolidált vagyok, és tudom, hogyan kell gyerekek közé menni.)

Vasárnap megtartottuk édesanyám születésnapját, vagyis az egész inkább meglepetés volt a számára, igaz ugyan, hogy már szombaton este (mikor már az biztonságban volt az erkélyen) észrevette a tortát, vagy legalábbis a dobozt, és így fordult el az ajtótól: "Jaj-jajj... Ja-jajj... Nem szabad kimennem az erkélyre?" Mire én: Miért akarsz kimenni? Le akarsz ugrani? "Én csak ezt akartam kivinni" - mutatott egy tálra. Majd én kiviszem. - Azzal kivettem a kezéből a tálat és kivittem én. Ő pedig még az orra alatt eldünnyögött egy ilyesmit: "Nem hallgattok rám..." - mert persze mikor már régen meg volt szervezve az egész születésnap és torta, akkor mondta, hogy eszünkbe ne jusson tortát venni, mert rengeteg sütemény van itthon. De nekem mégis eszembe jutott. Szóval a tortáról sejtett valamit, de minden más totális meglepetés volt. Kapott egy antiallergén, alaktartó hengerpárnát, ami jó derékra, fej alá, alváshoz, tévézéshez, olvasáshoz, gyakorlatilag mindent lehet vele csinálni (olyan, mint a tampon a viccben. :D), és annyira örült neki, hogy a "szememre vetette", hogy miért nem találtam ki ezt a párnát már hamarabb. Mire én: nem én találtam ki a párnát, hanem a párna talált ki engem. Ugyanis az ajándékai (bonbon, színházjegyek) már régen megvoltak, mikor csak kis apróságot akartam mellé keresni. Aztán még egy alvószemüveget is kapott, úgyhogy most már minden álma békés lehet, és álmodhat arról a fecskéről, aki a hőn szeretett otthoni tájra vágyik... Az ajándékok beszerzésében E. is segített, aki az egész hétvégét nálunk töltötte, bár a tervezett programjainknak a negyedét sem tudtuk véghez vinni, azért nagyon jól éreztük magunkat. Voltaképpen az egész hétvégénk anyukám születésnapjáról szólt, közben pedig rengeteget beszélgettünk. Majd tavasszal, ha jobb idő lesz, megismételjük, és mindent pótolunk, amire most nem jutott idő.

Ha születésnap, akkor anyukámé!

Édesanyámnak hétfőn lesz a születésnapja, és bár nem kerek évszám, mégis készülök rá több mindennel. Először is kerestem neki egy jó kis színházelőadást az interneten, és vettem rá 2 jegyet. (Erről kicsit bővebben kicsit később.) Azután megkértem egy kedves ismerősömet (aki egyébként cukrász), hogy készítsen egy tortát, ezt holnap este fogom tudni elhozni tőle. Vasárnap fogjuk ünnepelni anyukámat, és ő erről mit sem sejt. Vettem neki a kedvenc bonbonjából is egy csomaggal, holnap pedig még a nyakamba veszem a várost E-vel, és keresek valami kedveset is mellé. Szóval több mindennel készülök, és jobban izgat, mint nyáron az én születésnapom. (Ami nem is volt túlünnepelve, ami ünnep volt is, azt apukám jól elrontotta, de mindegy..)

A tortája csokitorta lesz, szép díszítéssel, maximálisan megbízok a készítőjében, szóval már csak a meglepetésnek kell jól elsülnie.

S hogy milyen előadást fog megnézni? Felmentem az összes budapesti színház honlapjára, hogy körülnézzek, az előttünk álló hónapban mit és mikor fognak játszani, hátha találok olyat, amit szeret az anyukám. Annak idején, mikor fiatal volt, bérlete volt az Operába, vagy én nem is tudom, hova, lehet, hogy több színházba is, és édesapámmal rengeteg előadást megnéztek. Nem is tudom, mi a kedvence egyébként. Több érdekes műsort is találtam, de akármelyikre próbáltam jegyet venni, mindegyiknél csak 1-1 üres hely volt, vagy ha volt is több, tuti nem egymásmellé szóló jegyek. Márpedig ki akar egyedül színházba menni? Főleg ki akarna úgy elmenni, hogy akivel megy, az nem is mellette ül, hanem három sorral mögötte, tőle balra? Például. Szóval mikor már nagyjából a tizedik darabnál láttam, hogy semmi normális jegy nem kapható (és egyik darab sem a napokban kerül színpadra, volt olyan, amit március közepén! fognak játszani), kezdtem ideges lenni. De a végén mégis sikerült! Február 18-ára, este 7 órára az Erkel Színházba, földszintre, viszonylag jó helyre, majdnem középre vettem 2 jegyet egymás mellé, a..... Nabuccora! 3 felvonás, olasz nyelv, magyar felirat. Kesselyák Gergely rendezte, szóval csak jót várok az előadástól (meg persze a művész úrtól is). Olyannyira jót várok, hogy már nincs is szívem mind a két jegyet odaadni anyukámnak, hanem csak az egyiket, hogy engem vigyen el, mert nekem is úgy megjött a kedvem a színházasdihoz. Remélem, örömet fogok vele okozni. De szerintem apukámmal megy majd. Úgyhogy most erősen elgondolkodtam rajta, hogy magamnak is veszek egyet, még ha több sorral mögöttük, tőlük balra is lesz az az üres hely, ahova még tudok...

Haj-baj-jaj.

Bejött nekem ez a rövid vörös hajú élet. 2013 november elején váltam meg hosszú barna fürtjeimtől, (melyeket bizonyos időközönként karban tartottam, és olykor félhosszúra nyírattam...) de azóta nagyjából havonta, másfél havonta járok vissza "frizuraigazításra". Bár az utóbbi fél évben már nem igazítás volt, hanem inkább módosítás, mert a hátul felzselézősből lett oldalra elsimítós tüsi... Megpróbálom pár képpel illusztrálni is a fokozatokat:

Hát így megy ez nálam... Míg régen az volt a bajom, hogy "sokára nő vissza", ma minden héten elmondom legalább háromszor, hogy "igen, de már hosszú", vagy "sajnos túl gyorsan megnő". Valahogy jobban élvezném, ha nem csak 1 hétig tartana a varázslat, és még a frizuraigazítás előtti napon is kezelhető lenne a hajam.

Nem "normális" január

Mindig azon kesergek, hogy milyen eseménytelenül telik (múlik) el az év első pár hete/hónapja... Hát, ez a hagyomány úgy látszik most megtörni látszik.

Csak januárban, az első 4 hét alatt az alábbi dolgok történtek:

- örökre itt hagyott Galád, a macskám

- eltemettük az egyik rokonomat, Rózsi nénit

- átalakult a helyettesítési rend, ezért nem tudok járni gitározni (illetve ez még megbeszélés tárgyát képezi...)

- pikkel rám az igazgatóhelyettes, minden lehetséges alkalommal úgy hoz döntéseket, hogy az eredmény rám nézve a legrosszabb legyen

- bátyám betöltötte a 30-at (és ez mélységesen megviselte)

- voltam egy koncerten (ami azért nagy esemény, mert nagyjából 2 éve nem voltam hasonló kaliberű rendezvényen)

- beteg voltam (és úgy jártam dolgozni)

- tönkrement a téli bélelt bakancsom, amire olyan büszke voltam, vennem kellett másikat

- elkezdtünk begyakorolni egy táncot február 20-ra, amit az iskola egyik rendezvényén adunk elő 14-en a tanári karból

Szerintem ennyi bőven elég 4 hétre... És már február van, ami ismét tartogat 4 hétnyi meglepetést...