Nem a ruha teszi...

Azt mondta ma reggel a rádió, hogy május 31.-e van. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy nem. Szóval bekapcsoltam a tévét is, hátha ott megmondják, mi az igazság. De ott is azt állították, hogy mindjárt jön a nyár. nem volt szép ez a május, nem volt olyan, mint amilyennek a májust szeretem. Igazából úgy telt el, hogy észre sem vettem. Holnap meg már június 1-je, és éneklünk az 1000 fős kórussal, és előtte jó lenne kialudni magamat, és amúgy is jó lenne pihenni a hétvégén, mert már minden hétfőt úgy indítok, hogy hullafáradt vagyok. Legalább az utolsó hetem legyen energiával teli.

Tegnap gardenparty volt az egyik munkatársamnál, ott volt a fél tantestület, sütike, pogácsa, étel-ital, grillezett hús és bográcsban főtt gulyásleves, amit csak a szem-száj megkíván, és pont abban a kettő, két és fél órában nem esett az eső, míg kinn ücsörögtünk a kertben. Ott volt az egyik leendő elsős tanítónő is, aki jövőre megy vissza tanítani a gyes után, bemutattak minket egymásnak, kérdezte, hogy melyik osztályt tanítom, mondtam, hogy az egyik elsős osztály napközise vagyok, aztán hozzátettem, hogy nem biztos, hogy jövőre találkozunk. Erre a házigazda (akit amúgy csecsemőkorom óta ismerek) megszólalt: nem tudni még semmit, ez még kiderül. Szóval ő még nem tett le arról, hogy jövőre is ott leszek, ami abból a szempontból izgalmas, hogy ő az igazgatótanácsban is benne van... Szóval valami belső dolgokat csak tudhat... Na de ez majd elválik.

Ma délután édesanyámmal elmentünk az egyik neves turkálóba (hogy stílszerű legyek, second hand üzletbe), keresni valami "alkalomhoz illő" ruhát holnapra. Mivel mint előzőleg kitértem rá, kikötötték, hogy alul fekete, felül piros/fehér/zöld színű ruhában legyünk. S végigfuttatva gondolatban a ruhatáramat rájöttem, hogy fekete cuccból válogatni is tudok, annyi van, van egy-két barna meg krémszínű felsőm, van egy pár "kockás ingem", meg pántos szaladgálós ruháim, de NINCS egyetlen zöld vagy piros felsőm sem, ami illenék egy nemes alkalomhoz. Még piros pólót úgy ahogy tudtam volna szerezni, mint hogy van is egy pántos felsőm, ami azért nem az a boltba leszaladós fajta, hiszen még dolgozni is elmegyek benne; de azt is kikötötték, hogy ne póló legyen, hanem valami elegánsabb darab, és legyen egyszínű. Szerintem a nagy magyar átlagnak nincs otthon elveszőben egyszínű piros vagy zöld női blúza. Nem túlzok, ha azt mondom, 50 ruhát felpróbáltam, mire találtam olyat, amit meg mertem venni. És én - ha ruhavásárlásról van szó - csak édesanyámmal vagyok hajlandó elmenni, és fölpróbálni egy egész kollekciót, mivel az ő ízlésében bízom meg maradéktalanul. Meg néha jobban is ismer engem, mint én magamat, és képes visszatetetni egy cuccot a polcra akkor is, ha pont minden vágás és öltés stimmel rajta s rajtam, HA tudja, hogy soha nem fogom fölvenni. "Ági, ezt ne vegyük meg, mert nem fogod hordani." És akkor nem vesszük meg, mert nem fogom viselni. (Ellenpéldám is van, megvásárolt holmiról, aminél fogadkoztam, hogy de igenis fogom hordani, majd szabadkoztam, hogy nem hordom, és a végén landolt egy ismerősnél vagy ruhavásáron mert sosem volt rajtam.) Több mint két órát vesztegeltünk a ruhaboltban, de végül meglett az eredménye, mert 2 zöld pántos felsőt, és 4 piros blúz szerűséget is vettünk, (na meg grátiszba 2 fürdőruhát is, ha már a kezembe akadt), amiket már be is tettünk gyorsmosásba, és ott lógnak a radiátoron. Legalább máskor is fogom tudni őket hordani, úgyis már keveselltem a nyári ruhámat. Télen valahogy mindig könnyebben felöltözök, hiszen kötött pulcsim annyi van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni.

De ha holnap is ilyen borús idő lesz, mint ma, akkor nem leszek olyan boldog attól, hogy énekelhetek. Szereznem kell egy fehér mappát is még holnap, hogy tudjam miből nézni a kottákat... És nem ártana időben lefeküdni aludni. Csak az a fránya televízió megint, hogy a múlt héten kifogtam egy jó kis sorozatot, vagyis részt egy sorozatból, ami pechemre folytatásos, és ma éjjel vetítik a második felét...

Happens.

Vasárnap du. végre átvettem az önkéntes igazolványomat az állatmenhelynél, és úgy alakult, hogy egy kölyökkutyát (aki már most akkora, mint más kifejlett egyedek) rögtön el is vihettem sétálni. Még jó, hogy Luis is ott volt, így nem egyedül kellett megküzdenem a Bosco névre hallgató kis nagytestű keverék kannal, aki úgy rángatta a pórázt, mint valami áramütés. :D Azt hittem, hogy majd én választhatom ki, hogy melyik kutyát viszem el, de csak fogtak egyet és kihozták. Egy ott dolgozó nő. (Vajon mi lehet a munkaköre, és mennyit kereshet azzal, hogy egy állatmenhely alapítványnál dolgozik?) Azt nem tudom, milyen gyakran fogok tudni menni, mert a jogsim még mindig lóg a levegőben, így délelőttönként inkább arra kellene az időmet fordítani, de azzal, hogy a héten véget érnek a hittanórák, fölszabadul egy kis időm. Ez azt is jelenti, hogy lassan vége a tanévnek, lassan vége a kötelességnek is. Jajj, egyrészt várom már az "évvégét" másrészt be is vagyok tojva tőle. Örülök majd, hogy nem kell dolgozni menni, viszont sajnálni fogom, hogy nem lesz munkám. Mert nagyon úgy áll a szénám, hogy nem lesz munkám... Az ideiglenes pedagógus igazolványomat is csak 2 hónapra állították ki, szóval augusztusban még csak az igazolványomnak se veszem hasznát... Utoljára 2009-ben rettegtem ennyire a nyártól. Ez az egyik ok, ami miatt szívesebben élnék egy 30 évvel ezelőtt. Egyszer majd, ha sok kedvem és időm lesz, összeszedem a többi okot is.
Amúgy hiányozni fognak a kis nyavalyások. Akármennyire is szétszórt és szedett-vetett a társaság, mégis a szívemhez nőttek egy kicsit, és mindőjüket más és más miatt szeretem. De hát ilyen ez a pedagóguslét: osztályok jönnek, osztályok mennek... 

Június 1-jén ismét összeáll az 1000 fős kórus, az Arénában, de ezúttal más szervezésben: Ez az a nap! - én is fogok énekelni, bár az utolsó (fő)próbát tekintve lehet csak tátogni... Egyrészt a zenekartól semmit nem hallok a többi szólamból, a saját szólamomat is csak úgy nagyjából tudom kisilabizálni, másrészt a dalokban sem vagyok olyan biztos, hogy egyedül jól énekeljem... Szóval emberpróbáló feladat lesz. Megszabták az öltözéket: alul fekete, fölül egyszínű minta nélküli piros, fehér vagy zöld ing/blúz. Na most. Szerintem az emberek túlnyomó többségének nincs egyszínű zöld vagy piros blúza. Vagy csak én vagyok alul-felszerelt? (...) De kikötötték, hogy ne póló legyen, hanem valami csinosabb/elegánsabb darab. Nyilván, ha a lányoktól szoknyát várnak el... Nem tudom, miért bízzák a véletlenre, hogy megfelelően eloszoljanak a színárnyalatok... És ha az 1000 fős kórusból 800-nak csak fehér felsője lesz? Vannak még bennem kétségek eziránt, és a jegyek sem biztos, hogy a legjobb helyre szólnak, de nem baj, a cél úgysem ez, hanem az egész napos hálaadás és dicsőítés. Aztán nem lesz vége a mókának egyhamar, mert másnap hittanévzáró lesz a templomban, ami szintén igényel egy kis szervezést. Több tízezer forintot fizetünk fellépési díjként az előadónak, de a résztvevőktől nem kérünk még 20 Forintot sem. Utána meg már csak 1 hét a suliból. El sem hiszem, hogy így elrepült ez az év. Sokkal "gyorsabban" telt, mint a tavalyi Üllőn. Belegondolni is iszonyat, hogy szinte az összes pénzem egy olyan dologba öltem, aminek talán soha nem fogom a hasznát venni. Kicsit de ja vue érzésem van ezzel kapcsolatban... Na mindegy, kesergés off, kikapcsolás on. Befejeztem mára.

!topansételüzs godlob gem dekeN

Vizsga-láz

Na most. Az van, hogy jövőhét szerdán 10-re megyek elsősegély vizsgára a jogosítványhoz, kicsit azért jobban tartok tőle, mint a KRESZ-vizsgától. Viszont tudtam kölcsönkérni könyvet, és még van egy hetem készülni rá. Ellenben a forgalmi vizsgám nem tudom mikor lesz, azt hiszem van még egy pár hetem addig... Nem baj, legalább nekem lesz lehetőségem elsőre átmenni. Ugyanis lehet, hogy kárörvendő vagyok, de mikor megláttam, hogy a múltkori posztban emlegetett hölgy ismerősöm a héten vizsgázni fog, szívből kívántam, hogy ne sikerüljön neki elsőre. Sokkal később kezdte a tanfolyamot, mint én, úgy lenne az igazságos, ha neki is annyi ideig tartana, mint nekem. Persze-persze, lehet hogy neki volt lehetősége minden nap, vagy legalább minden második nap vezetni menni, és lehet, hogy nem minden vezetése reggel fél 10 előtt kezdődött, de akkor is létezhetetlen, hogy egy-másfél hónap alatt lezavarja az egészet... Mikor én itt nyűglődöm vele már hónapok óta... Ha az elméleti részt is beleveszem, ősz óta. Ő meg 2 és fél hónap gyakorlat után állt oda vizsgázni. Előtte a KRESZt gondolom 1 hónap alatt lezavarta... Ó igen, az első bejegyzése decemberben volt olvasható a témával kapcsolatban... Mi ez? Gyorstalpaló sofőrkurzus?! Én inkább úgy akarom megszerezni a jogosítványt, hogy biztos tudás van mögötte. És ha ez hosszú és fáradalmas hónapjaimba kerül is, ám legyen. Gondolhat bárki önzőnek, sárga májúnak, meg túl büszkének is, hogy ez engem ennyire zavar, de jogom van hozzá. Én blogom, én életem, én jogosítványom, én döntésem. Egyszer majd, évek múlva kiheverem. Akkor már nem fogom idegesíteni magam rajta, hogy mindenkinek hamarabb van jogosítványa, mint nekem. (Azt hiszem, ez már kóros nálam, valamelyik éjjel még erről is álmodtam... Az összes tanítványom - általános iskola 1. osztály - sorra ment vizsgázni vezetésből, és lobogtatták előttem a papírt, hogy "Tanító néni, ide süss, vezetek!" 6-7 éves gyerekek előbb szereznek jogosítványt, mint egy 26-27 éves nő...) BOTRÁNY. Az meg még nagyobb botrány, ha valaki úgy öregíti magát, hogy még 24 sincs, de már azt mondja "majd' 25 évesen".*

* a fent említett lény egyik megjegyzésében.

üzenem a világnak

ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani.
a szavadat meg álld, ha a világ összeomlik is.

Árkon-bokron ágról szakadt...

Szerintem  nekem sosem lesz jogsim... Ma este voltam az iskolában, beszélni az oktatómmal, hogy hogyan tovább, mert levezettem a kötelező 30 órát, és megbeszéltük, hogy még nem vagyok vizsga-kész, szóval vennem kellene még egy pár plusz órát, mielőtt bejelent vizsgára. Persze, erre számítottam én is. De arra nem, hogy a plusz óra az óránként 500 Ft-tal több, mint a normál oktatás... És hogy az oktatóm szerint nem elég 2-3 plusz órát vennem, hanem inkább 12-13 órára lenne szükségem... Gyakorlatilag a teljes havi fizetésemet ott hagyhatom, mire valamire jutok... Abból meg már kezd elegem lenni, hogy a jogsi mellett nem telik semmire. De ha már ennyi pénzt és energiát belefeccöltem, muszáj végigcsinálnom.

Holnap reggel 9-re mehetek az Arany János utcába bejelentkezni egészségügy-vizsgára, ami nem kevesebb mint 6500 Ft... örülhetek, ha sikerül elsőre, és elég hamar kapok időpontot.

Ma este kaptam "ajándékba" egy pár perc vezetést az oktatómtól, vagyis elmentünk pár körre gyakorolni a parkolási manővereket... De ezt se lehet sokáig folytatni ingyér.... Mikor tavaly ősszel belekezdtem, jószerivel azt gondoltam, azt reméltem, hogy már tavasszal benne leszek jócskán, és kora nyáron már volán mögé is ülhetek. Legalább egyszer szeretném kipróbálni, milyen kocsival menni dolgozni... De azt hiszem, ezt már csak a következő munkahelyemen fogom megtudni, feltéve, ha őszig találok valami új helyet... Mert hogy az sem biztos, hogy ide ősszel visszamehetek, de inkább nagyobb kérdés, hogy visszamennék-e ha felajánlanák... Szó mi szó szerintem ősznél előbb nem lesz meg a papírom... Eleve gond az, hogy több napos kihagyásokkal megyek újra, és mire megint beülök a volán mögé, már kezdhetem elölről... Sebváltó, irányjelző, körülnéz, kézifék... Ilyen siralmasan szerintem még ember fia nem jutott jogosítványhoz. Majdnem hogy azt mondta az oktatóm, hogy most járunk a felénél. (Mikor már papíron az egészen túl vagyok.) De nem mondta volna a 15. óra után, hogy húzzak bele, meg próbáljuk meg sűríteni az alkalmakat, mert sz*rul áll a szénám... Megvárta, míg letelik a kötelező 30. (Jó, hogy azt nem várja meg, hogy én is betöltsem a 30-at.) Valakinek 30 óra vezetés után a kisujjában van ez az egész, én meg inkább úgy érzem magam, mint ha én lennék beszorulva valakinek a kisujjába. Na, szóval nem könnyű mesterség ez a sofőrség... Én meg egy időre lemondhatok a koncertekről, fesztiválokról és szabadtéri fizetős programokról, mert minden felhasználható anyagi forrásom szükséges a küldetés teljesítéséhez...

De egyelőre úgy tűnik: Mission Impossible.

Szociális Anti.

Én rájöttem, hogy rettentőmód utálom az embereket. Egyszerűen ember-iszonyom van. Na jó, ez nem teljesen igaz így, mert 

a; mindig vannak kivételek

b; nem mindig fog el ilyen undor, inkább csak periódusokban tör rám

c; csak akkor utálom őket, ha találkozom velük.

Néha így megyek a városban, az utcán, akár csak valahonnan hazafelé tartok, akár csak elintéznivaló után futkosok, akár csak találkozom valakivel, és olyan görcsösen lépkedek az emberek között, mint ha fertőző betegek lennének, akikhez halálosan veszélyes hozzáérni. Minél kevesebb testi kontaktus nélkül megúszol egy találkozást vagy egy városi sétát, annál sikeresebb és egészségesebb vagy.

Némely ember pusztán a kinézetével kivívja ezt a gesztust... Van olyan, aki kinézet+testszag kombinációval száll csatába. Más embernek már "produkálnia" is kell valamit hozzá. Tehát kinéz valahogy, normális az illata, de úgy viselkedik, mint egy [...]*

* tetszés szerint behelyettesíthető a kívánt kifejezés

Ma is pl utaztam a villamoson, és ült átellenben velem egy huszonéves srác két vele nagyjából egyidős csajjal, és mind a hárman olyan visítva röhögcséltek és beszélgettek egész út alatt, hogy a fülem is belefájdult. Azzal a tipikus éles vihogással, egymást szórakoztatták, az utazóközönséget pedig bosszantották. Mielőtt leszálltam odamormogtam nekik, hogy "További kellemes hahotázást!" Utána igyekeztem átmenni az úton, és nem tudom, ilyenkor a sofőrök mit gondolnak, de totál máshogy vannak bekötve mint én, mert totojáznak, egy tojás megfő annyi idő alatt, míg elhaladnak előttem... Lehet, hogy direkt csinálják, és direkt lassítanak, hogy még véletlenül se mehessek át gyorsabban a túloldalra? Ha meg megkísérelnék lelépni a járdáról az úttestre, tutira nem lenne elég időm átslisszolni a túloldalra...

Aztán ott vannak a kutyások. A kutyákat nagyon szeretem, jelentkeztem is önkéntesnek (amiről majd talán írok pár szót később), de a kutyásokat rühellem. A kutyások az utcán olyanok, mint a taxisok a forgalomban. Bunkók, csak a saját érdekeiket nézik, mindenki máson keresztülnéznek, és csak egymással kedvesek. Jobb távol tartani magunkat tőlük. (A taxisokat se szeretem.)

Továbbá rettenetesen irritálnak a Bámészkodók. Akik ülnek veled szemben a buszon/metrón/villamoson, jönnek veled szemben az utcán/mozgólépcsőn/áruházi sorok között, beállnak melléd a megállóban/ruhaválogatásnál/piacon és csak néznek. Te meg nem tudod eldönteni, hogy a nézésüknek oka a megkérdőjelezhetetlen szépséged/furcsaságod/idétlenséged/különlegességed vagy csak az ő csököttségük.
Ilyenkor jó, ha van nálad egy zsebtükör, egy napszemüveg vagy csak egy utazótárs, akitől véleményt kérhetsz. Én nem szeretem, ha megbámulnak, sőt, egyenesen rühellem. Nem lennék jó modell. Van egy úgy nevezett L-effektusom (szerény utalás egy ismerősömre, aki szerintem hasonlóképp működik, mint én, de a neve maradjon titok), kifejezetten utálom, ha engem néznek akár egy szórakozóhelyen, akár egy tömegközlekedési eszközön, akár egy sorban... Inkább ne vegyenek észre, inkább ne is lássanak meg, inkább ne is vegyenek tudomást rólam. Akkor nincs probléma, és nem kell azon idegeskednem, hogy a ruhámat hordom-e rosszul, vagy az arcomon van valami meghatározhatatlan eredetű folt. Pedig általában tudom, hogy nincs rajtam semmi furcsa, és nem azért bámulnak, de mégis idegesít. Nagyon ritkán - jó pillanatomban - vissza tudok vágni pl egy jól irányzott grimasszal, vagy bámulással, vagy odamondással ("nincs itt semmi látnivaló, kérem, haladjanak tovább"). De a legtöbbször csak állom a bámuló tekinteteket, és számolom vissza a perceket, másodperceket, meddig kell még kibírnom.

Utálom a megmondókat, azokat az embereket, akik mindig mindent jobban tudnak, és ezt nem átallják veled is tudatni. Akiknek mindig mindenről van véleményük, mindig mindenről jobb sztorit tudnak mint te, mindig mindenhez jobban értenek mint te, mindig mindenben okosabbak mint te, mindig  mindenben készségesek segíteni neked. Ültök egy társaságban, mindenki mesél egy sztorit a gyerekkoráról, és ha ezekhez az emberekhez jut a szó, olyat mondanak, amit még egy sci-fi író se vállalna be...

Nem szeretem az ígérgetőket, akik mindig csak ígérik, hogy valamit megtesznek/megmondanak/megcsinálnak/elintéznek, és sose tartják be a szavukat. Akikre nem lehet rábízni semmit, mert nagyobb bennük a lelkesedés mint a kitartás...

És mind közül talán azokat gyűlölöm a legjobban, akik beállnak elém. A sorba, a koncerten, a buszon, a megállóban, a pultnál, a jegyirodában, az ajtóban, a bárhol. Róluk (meg úgy az összes többi típusról) ez a jó kis Nefogazz nóta jut eszembe:

Utóhang

Elhatároztam, hogy legközelebb ha összefutok Darth Vaderrel a lépcsőházban (ahol nem ciki megismernie és köszönnie), megkérdezem, milyen bulikra szokott eljárni, és hogy esetleg a Cure-t szereti-e. A válaszától függően majd eldöntöm a továbbiakat... 30.-án ugyanis sok érdekes külsejű és szokásrenddel bíró egyedet láttunk a Cure Tribute-zenekar koncertjén, mialatt ültünk és vártunk a kezdésre Luis és én. A legkülönfélébb figurák, amik mellett az én szomszédom külseje és jelleme egészen eltörpül... Nem tudom, ő milyen helyekre járhat, de lehet, hogy sokkal kifinomultabbakra, mint amiket mi ismerünk... Elég gyakran szoktam látni, biztos nem telik el túl sok idő az elgondolás és a megvalósítás között... Kicsit valahol már várom is, kíváncsi vagyok, lesz-e elég merszem hozzá, hogy megszólítsam. Minden az aktuális lelkiállapotomtól függ. Na meg az övétől. Van, amikor köszönni sem hajlandó, máskor meg széles mosollyal az arcán üdvözöl, mint valami régi jó barátot. Jön a nyár, jönnek a fesztiválok, meg egyéb szabadtéri programok, megugrik a lehetőségek száma, hogy valahol a városban véletlenszerűen is összefussak vele. Bár, nyílt terepen nem szokott "felismerni".

A többiről majd később nyilatkozom. 

Egyébként üdvözlégy május!