"Húzd meg jobban, menjen a munka!"

Hosszú idő óta ez az első szombatom, amikor semmi dolgom, semmi programom, semmi tennivalóm nincs, és ezt a semmittevést még csak valaki mással sem tudom megosztani. Reggel aludhattam volna ameddig csak akartam, de már reggel felvertek a munkások, valami nagyon sürgős dolguk lehet... Nem tudom, ki a műszakvezető, vagy a munka irányítója, de megkérdőjelezném a hozzáértését... a minap is egy merő szennyvízcsatornát csináltak az utcából. A hatalmas gödör, amit kiástak és telepakolták vascölöpökkel valami oknál fogva megtelt vízzel (azzal a szép barnaszínű meghatározhatatlan összetételűvel) és ezt elkezdték kimerni markológépekkel, majd egy teherautó homokkal megrakott platójára önteni. Tudom én, hogy a homok jó nedvszívó hatású anyag, mert nem véletlen használják árvizeknél sem, de kicsit elszámolták magukat, mert a víz, amivel megöntözték túlcsordult, és hömpölygő folyamként áradt az utcán szét... Na most még annál is nagyobb felfordulás van, mert épp hárman állnak combközépig az iszapos vízben, és lapátolják kifelé a földet a mélyedésből... egy pedig a távolból figyeli őket. A többi munkás valószínűleg szabadnapot kért, mert a tucatnyiból csak ezt a négyet látom. Milyen csodás, hogy az ablakom előtt zajlik az egész. Jobb szombati programot el se tudok képzelni, mint premier plánban látni egy felújítás minden mozzanatát. Kínomban már én is zajt csaptam, ugyanis az egész lakásban felporszívóztam, különös tekintettel a saját szobámra. Ha így folytatom, az egész lakást A-tól Cettig kitakarítom. Úgyis megtehetem, mert mint említettem, tök egyedül vagyok itthon. És ez az elkövetkező héten még így is marad. Szüleim üdülnek, bátyá meg vagy dolgozik, vagy a haverjaival lóg. Én meg ahelyett hogy pihennék és lógatnám a lábam valahol a vízparton, itt ülök a szobámban, és próbálom magamat mindenféle hasznos dologgal elfoglalni, hogy az idő is jobban és gyorsabban teljen. Lehet, hogy kicsit később elmegyek biciklizni is, túl szép az idő ahhoz, hogy itthon punnyadjak. Holnap találkozom Zs-vel, jó barátnőmmel, és este jön Luis is. Már csak egyet kell aludni. :)

Nyár? Vár. Rám? Frászt.

A nap legjobb híre egyben a legrosszabb is: ráérek egész jövőhéten. Ez fantasztikus. A szó mindkét (irónikus és önálló) jelentésében. Jelentkeztem 2 napközis tábori hétre az iskolánál - illetve az önkormányzatnál, mert ők a felelősei, vagy szervezői - és még múlt hét elején részt vettem egy fejtágítón is, ahol mondjuk semmi olyan nem hangzott el, amivel gyakorlott táboroztatóként ne lennék tisztában, de sebaj, majd közölték, hogy mindig az aktuális hét előtti pénteken szólnak, hogy kell-e mennünk vagy sem. Mármint nekünk, táboroztatóknak, akik ezért egy kis honoráriumot is kapnánk... Ugyanis bizonyos számú gyereklétszámhoz vesznek igénybe bizonyos számú pedagógust vagy önkéntest, akiknek egy részét az önkormányzat jelöli ki és delegálja, a másik részét viszont a környező iskolákból "toborozzák". Ebből egyenesen következik, hogy minél több gyerek, annál több dolgozó, és minél kevesebb gyerek, annál kevesebb dolgozó szükségeltetik...

Persze természetesen nem kerestek telefonon, én telefonáltam rá a koordinátorra, hogy most mi a helyzet, mert én azt hittem, minden esetben hívnak, nem csak akkor, ha szükség van ránk. Halálos nyugalommal közölte, hogy kevesebb gyerek jelentkezett a második hétre mint az elsőre, és ez a tavalyi arányokhoz képest is alacsonyabb létszám, ezért nem csak hogy minket, de még a saját tantestületéből jelentkezett pedagógusokat sem tudják mind alkalmazni.

Én ebből nem csinálok problémát, mert lesz ötletem enélkül is a jövőhetem eltöltésére, de azt valahogy rühellem, ha az ilyeneknek nekem kell utánajárnom és nem veszik a fáradtságot, hogy maguktól is megkeressenek és tájékoztassanak a fejleményekről... Sikerült kiszednem a hölgyből, hogy alapjáraton vegyem úgy, hogy "nem kellek", és csak abban az esetben keresnek meg, ha mégis szükség van rám.

Erre visszakérdeztem, hogy ha kiderült, hogy több héten is ráérnék, nem csak azon a kettőn, amiket bejelöltem, mi a teendő, van-e mód arra, hogy másik hetekre is menjek dolgozni, azt reagálta, hogy hétfőn fél 10 körül hívjam vissza, és akkor meg tudja mondani, mely hetekre van esély "bekerülni", illetve rögzíteni tudja, mely heteken vagyok "elérhető". De ahogy elnézem ezt a szervezést, meg az egésznek a bonyolítását, nem esek kétségbe, hogy a nyáron nem lesz semmi szabadidőm, mert napközis táborból napközis táborba megyek... Örülök, ha a nyolc turnusból egyre tudok menni. Még jobban örülök, ha ez az egy turnus egy olyan héttel esik egybe, amikor rá is érek.

Kezdhetek egynapos programokat kieszelni a nyár hátralévő részére, hogy ne érezzem annyira fölöslegesnek a szabadságolásomat. Több napos kiruccanásokra, hetes utakra nem igazán telik mostanában, (bár szerencsésebb vagyok, mint más pedagógustársaim, ugyanis én nyáron is állományban vagyok) arra pedig gondolni sem merek, hogy fesztiválokra, vagy egyéb költséges pihenésekre fizessek be...

Szép lesz ez a nyár, érzem.

Semmi érdemleges

Sok mindenről tudnék írni, mert azért vannak dolgok, csak valahogy kedvem nincs hozzá mostanában... Majdnem 2 hete, hogy vége lett a tanévnek, pont 1 hete volt az évzáró, és tegnap kellett utoljára bemenni dolgozni. De voltaképpen már 2 hete nem csinálok semmit, csak bejárok az iskolába, hogy ott legyek. Sőt, ha egészen komolyan veszem, akkor már 1 hónapja nincs "dolgom", mert a gyerekeknek nagyjából májusban adtak utoljára házi feladatot a délelőttösök. Viszont én - mint napközis - kötelezve vagyok arra, hogy tanuljak a csoporttal, és korrepetálást is biztosítsak nekik. (Erről jut eszembe, egyik srác anyukájának írtam üzenetet még tavasszal, hogy szeretnék gyakorolni a gyermekével délutánonként, jelöljön ki erre alkalmas napokat, és jól válasz nélkül hagyott, szerintem meg sem mutatta otthon... Nem baj, majd fog szívni 5. osztályban...) Illetve azt az egy órát, amit a leckeírásra szánunk, nekem a teremben kell eltöltenem, és "mindig van mit gyakorolni". Az utolsó pár hét már kész kínszenvedés, nyűg volt. A gyerekeknek főleg. Nem tudtunk velük mit kezdeni, zavart a hőség, zavart a tétlenség, de legfőképp a fáradtság. Nagyon-nagyon elfáradtak már a végére - még ha én feleannyira sem, mint tavaly az előző munkahelyemen... Igaz, hogy én az utolsó napra már mindennel készen voltam (naplóm rendben, osztályterem kiürítve, személyes cuccaim rendbe rakva, és minden szemét kidobálva), csak arra vártam, hogy mindent hivatalosan is lezárhassak, és ne csak én mondhassam, hogy több tennivalóm már nincs. Szóval az elmúlt másfél hét nekem keserű semmittevéssel telt, mert 2 nap kivételével (amikor értekezlet volt benn, és leadtam a naplómat) minden nap csak azért mentem be, hogy benn legyek. Az utolsó napon, vagyis tegnap végre leadtam a termet, leltároztuk a berendezéseket, és az utolsó papírfecnit is kidobtam az asztalomról. Mindez tartott nagyjából 20 percig, és jöhettem is haza. De ennek már vége, és most eljött a rég várt pihenés. Fogalmam sincs, mihez kezdjek a hirtelen nyakamba szakadt sok szabadidővel, tegnap este elmentem biciklizni, majdnem 10 óra volt, hogy hazaértem, ma már a szobámban is kitakarítottam, holnap még besegítek egy napközis táborba, (ami egyébként ezen a héten zajlik/zajlott, és ha éppen nem az iskolában ültem, akkor ott ténykedtem) de hogy azután mi lesz, nem tudom. Hová legyek az örömtől?

élnimindenvágyam

és rohanj

és táncolj

és ugrálj

és üvölts
vagy csinálj bármit

csak lássam rajtad, hogy

ÉLSZ!