2014. június 27., péntek

Nyár? Vár. Rám? Frászt.

A nap legjobb híre egyben a legrosszabb is: ráérek egész jövőhéten. Ez fantasztikus. A szó mindkét (irónikus és önálló) jelentésében. Jelentkeztem 2 napközis tábori hétre az iskolánál - illetve az önkormányzatnál, mert ők a felelősei, vagy szervezői - és még múlt hét elején részt vettem egy fejtágítón is, ahol mondjuk semmi olyan nem hangzott el, amivel gyakorlott táboroztatóként ne lennék tisztában, de sebaj, majd közölték, hogy mindig az aktuális hét előtti pénteken szólnak, hogy kell-e mennünk vagy sem. Mármint nekünk, táboroztatóknak, akik ezért egy kis honoráriumot is kapnánk... Ugyanis bizonyos számú gyereklétszámhoz vesznek igénybe bizonyos számú pedagógust vagy önkéntest, akiknek egy részét az önkormányzat jelöli ki és delegálja, a másik részét viszont a környező iskolákból "toborozzák". Ebből egyenesen következik, hogy minél több gyerek, annál több dolgozó, és minél kevesebb gyerek, annál kevesebb dolgozó szükségeltetik...

Persze természetesen nem kerestek telefonon, én telefonáltam rá a koordinátorra, hogy most mi a helyzet, mert én azt hittem, minden esetben hívnak, nem csak akkor, ha szükség van ránk. Halálos nyugalommal közölte, hogy kevesebb gyerek jelentkezett a második hétre mint az elsőre, és ez a tavalyi arányokhoz képest is alacsonyabb létszám, ezért nem csak hogy minket, de még a saját tantestületéből jelentkezett pedagógusokat sem tudják mind alkalmazni.

Én ebből nem csinálok problémát, mert lesz ötletem enélkül is a jövőhetem eltöltésére, de azt valahogy rühellem, ha az ilyeneknek nekem kell utánajárnom és nem veszik a fáradtságot, hogy maguktól is megkeressenek és tájékoztassanak a fejleményekről... Sikerült kiszednem a hölgyből, hogy alapjáraton vegyem úgy, hogy "nem kellek", és csak abban az esetben keresnek meg, ha mégis szükség van rám.
Erre visszakérdeztem, hogy ha kiderült, hogy több héten is ráérnék, nem csak azon a kettőn, amiket bejelöltem, mi a teendő, van-e mód arra, hogy másik hetekre is menjek dolgozni, azt reagálta, hogy hétfőn fél 10 körül hívjam vissza, és akkor meg tudja mondani, mely hetekre van esély "bekerülni", illetve rögzíteni tudja, mely heteken vagyok "elérhető". De ahogy elnézem ezt a szervezést, meg az egésznek a bonyolítását, nem esek kétségbe, hogy a nyáron nem lesz semmi szabadidőm, mert napközis táborból napközis táborba megyek... Örülök, ha a nyolc turnusból egyre tudok menni. Még jobban örülök, ha ez az egy turnus egy olyan héttel esik egybe, amikor rá is érek.

Kezdhetek egynapos programokat kieszelni a nyár hátralévő részére, hogy ne érezzem annyira fölöslegesnek a szabadságolásomat. Több napos kiruccanásokra, hetes utakra nem igazán telik mostanában, (bár szerencsésebb vagyok, mint más pedagógustársaim, ugyanis én nyáron is állományban vagyok) arra pedig gondolni sem merek, hogy fesztiválokra, vagy egyéb költséges pihenésekre fizessek be...

Szép lesz ez a nyár, érzem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pötyögj valamit körültekintően. :)