Nyár? Vár. Rám? Frászt.

A nap legjobb híre egyben a legrosszabb is: ráérek egész jövőhéten. Ez fantasztikus. A szó mindkét (irónikus és önálló) jelentésében. Jelentkeztem 2 napközis tábori hétre az iskolánál - illetve az önkormányzatnál, mert ők a felelősei, vagy szervezői - és még múlt hét elején részt vettem egy fejtágítón is, ahol mondjuk semmi olyan nem hangzott el, amivel gyakorlott táboroztatóként ne lennék tisztában, de sebaj, majd közölték, hogy mindig az aktuális hét előtti pénteken szólnak, hogy kell-e mennünk vagy sem. Mármint nekünk, táboroztatóknak, akik ezért egy kis honoráriumot is kapnánk... Ugyanis bizonyos számú gyereklétszámhoz vesznek igénybe bizonyos számú pedagógust vagy önkéntest, akiknek egy részét az önkormányzat jelöli ki és delegálja, a másik részét viszont a környező iskolákból "toborozzák". Ebből egyenesen következik, hogy minél több gyerek, annál több dolgozó, és minél kevesebb gyerek, annál kevesebb dolgozó szükségeltetik...

Persze természetesen nem kerestek telefonon, én telefonáltam rá a koordinátorra, hogy most mi a helyzet, mert én azt hittem, minden esetben hívnak, nem csak akkor, ha szükség van ránk. Halálos nyugalommal közölte, hogy kevesebb gyerek jelentkezett a második hétre mint az elsőre, és ez a tavalyi arányokhoz képest is alacsonyabb létszám, ezért nem csak hogy minket, de még a saját tantestületéből jelentkezett pedagógusokat sem tudják mind alkalmazni.

Én ebből nem csinálok problémát, mert lesz ötletem enélkül is a jövőhetem eltöltésére, de azt valahogy rühellem, ha az ilyeneknek nekem kell utánajárnom és nem veszik a fáradtságot, hogy maguktól is megkeressenek és tájékoztassanak a fejleményekről... Sikerült kiszednem a hölgyből, hogy alapjáraton vegyem úgy, hogy "nem kellek", és csak abban az esetben keresnek meg, ha mégis szükség van rám.

Erre visszakérdeztem, hogy ha kiderült, hogy több héten is ráérnék, nem csak azon a kettőn, amiket bejelöltem, mi a teendő, van-e mód arra, hogy másik hetekre is menjek dolgozni, azt reagálta, hogy hétfőn fél 10 körül hívjam vissza, és akkor meg tudja mondani, mely hetekre van esély "bekerülni", illetve rögzíteni tudja, mely heteken vagyok "elérhető". De ahogy elnézem ezt a szervezést, meg az egésznek a bonyolítását, nem esek kétségbe, hogy a nyáron nem lesz semmi szabadidőm, mert napközis táborból napközis táborba megyek... Örülök, ha a nyolc turnusból egyre tudok menni. Még jobban örülök, ha ez az egy turnus egy olyan héttel esik egybe, amikor rá is érek.

Kezdhetek egynapos programokat kieszelni a nyár hátralévő részére, hogy ne érezzem annyira fölöslegesnek a szabadságolásomat. Több napos kiruccanásokra, hetes utakra nem igazán telik mostanában, (bár szerencsésebb vagyok, mint más pedagógustársaim, ugyanis én nyáron is állományban vagyok) arra pedig gondolni sem merek, hogy fesztiválokra, vagy egyéb költséges pihenésekre fizessek be...

Szép lesz ez a nyár, érzem.

Nem a ruha teszi...

Azt mondta ma reggel a rádió, hogy május 31.-e van. Kinéztem az ablakon, és láttam, hogy nem. Szóval bekapcsoltam a tévét is, hátha ott megmondják, mi az igazság. De ott is azt állították, hogy mindjárt jön a nyár. nem volt szép ez a május, nem volt olyan, mint amilyennek a májust szeretem. Igazából úgy telt el, hogy észre sem vettem. Holnap meg már június 1-je, és éneklünk az 1000 fős kórussal, és előtte jó lenne kialudni magamat, és amúgy is jó lenne pihenni a hétvégén, mert már minden hétfőt úgy indítok, hogy hullafáradt vagyok. Legalább az utolsó hetem legyen energiával teli.

Tegnap gardenparty volt az egyik munkatársamnál, ott volt a fél tantestület, sütike, pogácsa, étel-ital, grillezett hús és bográcsban főtt gulyásleves, amit csak a szem-száj megkíván, és pont abban a kettő, két és fél órában nem esett az eső, míg kinn ücsörögtünk a kertben. Ott volt az egyik leendő elsős tanítónő is, aki jövőre megy vissza tanítani a gyes után, bemutattak minket egymásnak, kérdezte, hogy melyik osztályt tanítom, mondtam, hogy az egyik elsős osztály napközise vagyok, aztán hozzátettem, hogy nem biztos, hogy jövőre találkozunk. Erre a házigazda (akit amúgy csecsemőkorom óta ismerek) megszólalt: nem tudni még semmit, ez még kiderül. Szóval ő még nem tett le arról, hogy jövőre is ott leszek, ami abból a szempontból izgalmas, hogy ő az igazgatótanácsban is benne van... Szóval valami belső dolgokat csak tudhat... Na de ez majd elválik.

Ma délután édesanyámmal elmentünk az egyik neves turkálóba (hogy stílszerű legyek, second hand üzletbe), keresni valami "alkalomhoz illő" ruhát holnapra. Mivel mint előzőleg kitértem rá, kikötötték, hogy alul fekete, felül piros/fehér/zöld színű ruhában legyünk. S végigfuttatva gondolatban a ruhatáramat rájöttem, hogy fekete cuccból válogatni is tudok, annyi van, van egy-két barna meg krémszínű felsőm, van egy pár "kockás ingem", meg pántos szaladgálós ruháim, de NINCS egyetlen zöld vagy piros felsőm sem, ami illenék egy nemes alkalomhoz. Még piros pólót úgy ahogy tudtam volna szerezni, mint hogy van is egy pántos felsőm, ami azért nem az a boltba leszaladós fajta, hiszen még dolgozni is elmegyek benne; de azt is kikötötték, hogy ne póló legyen, hanem valami elegánsabb darab, és legyen egyszínű. Szerintem a nagy magyar átlagnak nincs otthon elveszőben egyszínű piros vagy zöld női blúza. Nem túlzok, ha azt mondom, 50 ruhát felpróbáltam, mire találtam olyat, amit meg mertem venni. És én - ha ruhavásárlásról van szó - csak édesanyámmal vagyok hajlandó elmenni, és fölpróbálni egy egész kollekciót, mivel az ő ízlésében bízom meg maradéktalanul. Meg néha jobban is ismer engem, mint én magamat, és képes visszatetetni egy cuccot a polcra akkor is, ha pont minden vágás és öltés stimmel rajta s rajtam, HA tudja, hogy soha nem fogom fölvenni. "Ági, ezt ne vegyük meg, mert nem fogod hordani." És akkor nem vesszük meg, mert nem fogom viselni. (Ellenpéldám is van, megvásárolt holmiról, aminél fogadkoztam, hogy de igenis fogom hordani, majd szabadkoztam, hogy nem hordom, és a végén landolt egy ismerősnél vagy ruhavásáron mert sosem volt rajtam.) Több mint két órát vesztegeltünk a ruhaboltban, de végül meglett az eredménye, mert 2 zöld pántos felsőt, és 4 piros blúz szerűséget is vettünk, (na meg grátiszba 2 fürdőruhát is, ha már a kezembe akadt), amiket már be is tettünk gyorsmosásba, és ott lógnak a radiátoron. Legalább máskor is fogom tudni őket hordani, úgyis már keveselltem a nyári ruhámat. Télen valahogy mindig könnyebben felöltözök, hiszen kötött pulcsim annyi van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni.

De ha holnap is ilyen borús idő lesz, mint ma, akkor nem leszek olyan boldog attól, hogy énekelhetek. Szereznem kell egy fehér mappát is még holnap, hogy tudjam miből nézni a kottákat... És nem ártana időben lefeküdni aludni. Csak az a fránya televízió megint, hogy a múlt héten kifogtam egy jó kis sorozatot, vagyis részt egy sorozatból, ami pechemre folytatásos, és ma éjjel vetítik a második felét...

Happens.

Vasárnap du. végre átvettem az önkéntes igazolványomat az állatmenhelynél, és úgy alakult, hogy egy kölyökkutyát (aki már most akkora, mint más kifejlett egyedek) rögtön el is vihettem sétálni. Még jó, hogy Luis is ott volt, így nem egyedül kellett megküzdenem a Bosco névre hallgató kis nagytestű keverék kannal, aki úgy rángatta a pórázt, mint valami áramütés. :D Azt hittem, hogy majd én választhatom ki, hogy melyik kutyát viszem el, de csak fogtak egyet és kihozták. Egy ott dolgozó nő. (Vajon mi lehet a munkaköre, és mennyit kereshet azzal, hogy egy állatmenhely alapítványnál dolgozik?) Azt nem tudom, milyen gyakran fogok tudni menni, mert a jogsim még mindig lóg a levegőben, így délelőttönként inkább arra kellene az időmet fordítani, de azzal, hogy a héten véget érnek a hittanórák, fölszabadul egy kis időm. Ez azt is jelenti, hogy lassan vége a tanévnek, lassan vége a kötelességnek is. Jajj, egyrészt várom már az "évvégét" másrészt be is vagyok tojva tőle. Örülök majd, hogy nem kell dolgozni menni, viszont sajnálni fogom, hogy nem lesz munkám. Mert nagyon úgy áll a szénám, hogy nem lesz munkám... Az ideiglenes pedagógus igazolványomat is csak 2 hónapra állították ki, szóval augusztusban még csak az igazolványomnak se veszem hasznát... Utoljára 2009-ben rettegtem ennyire a nyártól. Ez az egyik ok, ami miatt szívesebben élnék egy 30 évvel ezelőtt. Egyszer majd, ha sok kedvem és időm lesz, összeszedem a többi okot is.
Amúgy hiányozni fognak a kis nyavalyások. Akármennyire is szétszórt és szedett-vetett a társaság, mégis a szívemhez nőttek egy kicsit, és mindőjüket más és más miatt szeretem. De hát ilyen ez a pedagóguslét: osztályok jönnek, osztályok mennek... 

Június 1-jén ismét összeáll az 1000 fős kórus, az Arénában, de ezúttal más szervezésben: Ez az a nap! - én is fogok énekelni, bár az utolsó (fő)próbát tekintve lehet csak tátogni... Egyrészt a zenekartól semmit nem hallok a többi szólamból, a saját szólamomat is csak úgy nagyjából tudom kisilabizálni, másrészt a dalokban sem vagyok olyan biztos, hogy egyedül jól énekeljem... Szóval emberpróbáló feladat lesz. Megszabták az öltözéket: alul fekete, fölül egyszínű minta nélküli piros, fehér vagy zöld ing/blúz. Na most. Szerintem az emberek túlnyomó többségének nincs egyszínű zöld vagy piros blúza. Vagy csak én vagyok alul-felszerelt? (...) De kikötötték, hogy ne póló legyen, hanem valami csinosabb/elegánsabb darab. Nyilván, ha a lányoktól szoknyát várnak el... Nem tudom, miért bízzák a véletlenre, hogy megfelelően eloszoljanak a színárnyalatok... És ha az 1000 fős kórusból 800-nak csak fehér felsője lesz? Vannak még bennem kétségek eziránt, és a jegyek sem biztos, hogy a legjobb helyre szólnak, de nem baj, a cél úgysem ez, hanem az egész napos hálaadás és dicsőítés. Aztán nem lesz vége a mókának egyhamar, mert másnap hittanévzáró lesz a templomban, ami szintén igényel egy kis szervezést. Több tízezer forintot fizetünk fellépési díjként az előadónak, de a résztvevőktől nem kérünk még 20 Forintot sem. Utána meg már csak 1 hét a suliból. El sem hiszem, hogy így elrepült ez az év. Sokkal "gyorsabban" telt, mint a tavalyi Üllőn. Belegondolni is iszonyat, hogy szinte az összes pénzem egy olyan dologba öltem, aminek talán soha nem fogom a hasznát venni. Kicsit de ja vue érzésem van ezzel kapcsolatban... Na mindegy, kesergés off, kikapcsolás on. Befejeztem mára.

!topansételüzs godlob gem dekeN

13. nap: Terveid a következő nyárra

Ejha... Január közepén beszéljek arról, mit tervezek nyárra. Hát, nincs túl sok tervem. Elmenni egy pár helyre nyaralni, a családommal is, meg Luissal is, és sokat vezetni, mert reménység szerint addigra már meglesz a jogosítványom. Na jó, kicsit bővebben:

- Sok szépet látni

- Sokat gyakorolni vezetni

- Sokat fagyizni a Kelenföldi pályaudvar melletti cukrászdában

- Sokat fürödni a Balatonban és egyéb természetes vizeken

- Elutazni valahova külföldre

- Megtanulni új ételeket főzni

- Sokat pihenni

- Sokat napozni

De ezeknek a fele már tavasszal is megvalósulhat. Voltaképpen nem szokásom ilyen előre tervezni. Egyáltalán is mi a garancia arra, hogy megélem a nyarat? És lehet, hogy addigra már munkám sem lesz, ebből kifolyólag pénzem sem. Badarság január közepén a nyárról gondolkodni. Terveim a következő hétre vannak. Esetleg következő hónapra...

Kérem tisztelettel, milyen nap van ma?

Az normális, hogy én már most, több mint másfél hónappal az ünnep előtt azon töröm a fejem, hogy kinek adjak karácsonyra ajándékot, és mit? Sose szoktam ilyen korán gondolkodni ezeken. Mindig is idegesített a bevásárlóközpontokban és kirakatokban az elhamarkodott készülődés. Amikor még tél sincs, advent sincs, egy fikarcnyi hó sem esett (mert a hó Pesten esni szokott, csak vidéken hullik...), de a reklámújságok és kirakatok csillognak-villognak a szebbnél szebb és jobbnál jobb és drágábbnál drágább és mesterkéltebbnél mesterkéltebb karácsonyi díszektől és meglepetés-ötletektől...

Szóval ez az én szememet mindig bántotta, és mindig cinikusan jegyeztem meg, hogy minden nagyon szép, csak a nyuszit hiányolom. S ezek után itt látom magam, november első hétvégéjén, még igazán hideg sincsen, s azon tanakodom, hogy hogyan is fog telni a karácsony... Hát, ezt teszi velünk a média, meg a divat... Persze, soha nem lehet elég előre készülni, és soha nem tudhatod, hogy amit kitaláltál, az tényleg jól fog-e elsülni, de azért sose kellett majd' 2 hónappal előre elterveznem semmit... Mondjuk tervekről még nincs szó, csak egy-két ötletem van, amik totál átalakulhatnak még addig, de akkor is... Nem akarok november elején december végéről gondolkodni! Máskor, az ezt megelőző években még szinte karácsony előestéjén sem voltam ráhangolódva kellőképp az ünnepre, és az advent sem jelentette igazán azt, amiről szólnia kellene. Ültem a sorsom romjain, és bántott, hogy "nyakunkon az ünnep, nekem meg nyakamon a hurok", mert semmi hangulatom nem volt... Úgy telt el az év egyik legszebb ünnepe, hogy észre se vettem.

Félek, hogy idén is ez lesz, főleg ha már november elején az egészet eltervezem, és hamarabb megeszem a gyümölcsöt, mint elkezdene érni... Nem akarok november elején december végéről gondolkodni!

Szeretném megtartani, és elraktározni azt a pár ötletet, amim van, hogy a kellő pillanatban vehessem elő őket.

S addig szeretnék ráhangolódni az őszre, mert még ez sem sikerült igazán...

Eltelt 2 teljes hónap az őszből, és az eleje tiszta nyár volt, alig 2 hete hordom az őszi ruháimat. Azokat a ruhákat, amiket akkor hord az ember, mikor nyári ruhában már fázik, téliben pedig melege van. De nem soká el is tehetem őket, mert elő kell vennem a nagykabátot és csizmát... Az emlékeimben valahogy mindig szebben élnek az átmeneti évszakok. Mindig úgy emlékszem rájuk, hogy gyermekkoromban mennyivel másabbak, mennyivel szebbek voltak. Gyermekkoromban mindig úgy vártam a következő évszakot... 3 hónap egy évszakból bőven elég volt. 3 hónap nyár után már jól esett az ősz. 3 hónap ősz után már jól esett a tél... S most? Örülök, ha a tavaszból és őszből 3 nap van... Nyár után egyből a tél jön, tél után pedig egyből a nyár... :( Talán ezért van az, hogy én már most a karácsonyon gondolkodok. Mert kinézek az ablakon, és telet látok.

Jön is a tél, hiszen ma volt nyitva utoljára a Vidámpark. Egy gyerekkori álmom teljesült ma, erről is fogok hamarosan írni. Talán holnap. Ma pedig bebújok a takarómba, beteszek valami kellemes zenét, és csöndesen álomba szenderedek, mert az idő, noha nem ritmikusan változik, azért nem áll meg, s a szürke hétköznapok jönnek rendületlenül. Remélem, nem fogok rénszarvasokkal álmodni.

Utónyár-nyárutó

Annyi mondanivalóm, mesélni valóm lenne, és mindig olyan jól elképzelem, hogy hogyan fogom majd a blogomban közzé tenni azt a sok gondolatot, eseményt, ami körülvesz, s aztán mindig valahogy jön egy láthatatlan kéz, vagy szellő, ami megakadályoz benne, hogy klaviatúrát ragadjak. De ennek most véget vetek, és igenis betűkbe szedem már az életemet, ami volt az elmúlt hetekben.

Nagyjából az egész nyaram azzal telt, hogy lelkiekben és anyagiakban készültem unokatesóm puccos esküvőjére, amin evidens a részvét(el)em, de annyi kedvem sincs hozzá, mint a főiskolán egy-egy szigorlathoz. Pedig van csinos ruhám, ékszereim, meg minden kiegészítőm, ami szükségeltetik egy elegáns megjelenéshez. A ceremónia holnap délután esedékes, de már hetek óta erre készül mindenki a családban. Elképzelni sem tudom, mi lenne, ha történetesen az én esküvőmről lenne szó. Annyi azonban bizonyos, hogy ha én egyszer oda jutok, tuti nem lesz semmi különlegesen agyonszervezett szertartáselem a nászban, a lehető legegyszerűbb, legpuritánabb megoldást választom mindenből. Sőt. Inkább legyen meghökkentő, és egyedi az esküvőm, mint ekkora felhajtás... Komolyan mondom, amelyik héten nem nyaraltunk, a várost róttuk, hogy találjunk ezt is, azt is... Külső-belső ráncfelvarrás, hogy méltóképp méltók legyünk a család által elvárt szinthez és megjelenéshez. Ilyenkor csak azt sajnálom, hogy íratlan szabály meghívni mindenkit a saját esküvődre, akién te magad ott voltál. Holnap még fodrászhoz is megyek, ami már mondjuk elég időszerű volt, de azért mégse egy esküvő kedvéért akartam megválni a szép hosszú hajamtól. (Oké, engem személyesen ismerőknek megnyugtatásul közlöm: totál rövid nem lesz, csak kb lapockáig vágatom vissza.) No mindegy, elég a nyavalygásból, ahogy a székely mondaná: ezen is túl kell esni.

Meglepetésként készülünk egy énekkel is az ifjú párnak, a templomban, az áldás után kívánjuk őket köszönteni egy 4 versszakos esküvőre ideális dallal, unokahúgom kísér minket hegedűn, mi meg bátyámmal énekelünk. Arra is kell még ma gyakorolni... Nos, talán emiatt jobban izgulok, mint a ruhám szépsége és alkalomhoz illősége miatt.

Tegnapelőtt lementem Üllőre, vittem le egy pár holmit, meg ott aludtam éjjel, és mondhatom, egész nyáron nem volt olyan nyugtató és pihentető éjszakám, mint tegnapelőtt. :) Nem gyötört az allergia, nem sütött a pofázmányomba kora reggel a nap, és ami a legjobb: nem kellett tartanom a spontán gyulladástól, mivel vagy 10 fokkal hidegebb volt az ottani szobámban, mint itt a 7. emeleti panellakásban. Galád amint észrevett, rögtön körbeugrált, körbedorombolt, és belemászott az ölembe egy kis simogatásért, kapott egy nyakörvet is, amit rögtön elfogadott, én meg kicsit megdorgáltam, hogy milyen koszos... :) Mert mint ha elfelejtett volna tisztálkodni a drága, olyan szürke volt a szép fehér szőre.

Jövőhéten meg már mindenestül visszacuccolok, legalábbis úgy tervezem. Elég sok elintéznivalóm akad ott is. Szortíroznom kellene a könyveket, papírokat, egyéb eszközöket, takarítanom kellene, meg ahogy elnéztem, egy pár pókhálóval is meg kell küzdenem. Ha visszaköltöztem rendesen, már a pesti lakomat is rendbe tudom szedni, el fogok férni ugyanis.

Szépen lassan eltelt ez a nyár, elég eseménydús volt, és talán mondhatom, hogy minden nehézség ellenére életem egyik legszebb nyarát tudhatom magam mögött.

Ma este még megyek a fél családdal koncertre, kicsit megint Depressziósok leszünk, aztán a szórakozási szakasz talán lezárul erre a nyárra.

A szerelem továbbra is tart, már mögöttünk van egy tavasz, egy nyár, jön most majd az ősz, meglátjuk, milyen leveleket fog sodorni a szél. :)

"Ki ne találd már...!"

Nos, a balatoni helyzetjelentés óta egy sort se írtam. Hol idő, hol alkalom hiányában, vagy csak szimplán azért, mert nem volt meg hozzá a hangulatom. Pedig esemény volt szép számmal.

A csodás balatoni nyaralás során mindössze kétszer fürödtem a tóban... Pedig mindvégig kánikula volt. S hogy mi volt e balszerencse oka? Az, hogy mindkétszer elvágtam a lábam. Első alkalommal egy sziklával - erről már előző posztomban is tettem említést - másodszor pedig egy üveggel. Kifelé tartottunk éppen a matraccal, s a lábammal hajtottam magam. Éppen csak súrolta valami a térdemet, egy hangos sikoly hagyta el a számat, majd egy óriási könnycsepp a szememet. Ezennel megállapítható, hogy a tóból kipusztultak a kagylók. A vágott sebet ugyanis egyik esetben sem eme lények okozták. Ez a későbbi sérülés már súlyosabb volt, ugyanis azonnal vittek a sürgősségi ügyeletre Marcaliba, ahol két öltéssel összevarrták... Nem részletezem ennél jobban, annyit elég tudni, hogy megpecsételte a további üdülésemet, mivel onnantól kezdve orvosilag el voltam tiltva a víztől. Még a mosakodás alatt is arra kellett figyelnem, hogy ne érje víz a sebet, illetve a kötést. Esténként társasoztunk, beszélgettünk, elmentünk sétálni, szombaton este meg már megérkezett az én Luisom is, úgyhogy nekem sem kellett unatkoznom, míg a többiek bementek fürdeni. Mert az én hősies lovagom gumimatraccal segített be a Balatonba, és kitartott mellettem a hatalmas hullámok között is. Nem hagyta, hogy elraboljanak a kalózok, és azt sem hagyta, hogy a piranhák kiharapják a csónakom alját. :)

Az én drága jó mamócám is ott volt, meg a testvérének a lánya a férjével, meg az egész népes család, s Mamóca mindig azt szajkózta mindenre, ami hihetetlenül hangzott, vagy ha szimplán valamiért nem volt kedved/időd megcsinálni, amit kért, hogy "ki ne találd mán...."

Pénteken értünk vissza a jó illatos Budapestre, visszaszereztem a macskámat, és este 9-kor már a saját ágyamon ücsöröghettem nagy nyugalommal.

Hétfőn délben már az Ipoly mellett találtam magam, Kemencén, 16 kis gyerek és 4 másik felnőtt társaságában, gyermektáborban. Az egy dolog, hogy elmentem a gyerekekre vigyázni, de a fél hét az én felelősségem volt. "Igazi" perzsa táborban volt részünk, eredeti perzsa receptek alapján főztünk paprikás krumplit, krumplis tésztát, sajtos-tejfölös tésztát, kenyérlángost, palacsintát, palóc bablevest, rizses húst és virslit... :) De legalább minden gyerek élvezte, hogy ő perzsa tésztát eszik perzsa sajttal, perzsa tejföllel, és utána perzsa teát iszik. :) Megtanultunk perzsául köszönni is. Salem aleykom! Aleyko salam!

21.-én szombaton felavattuk az új ZP-t, de nem csak a hely volt új, hanem a koncert előadója is, ugyanis eddig még nem vettem részt soha Jamie Winchester koncerten. Nem is hittem, hogy ismerek tőle 1-2 számnál többet. A hely nem nyerte el annyira a tetszésemet, de a társaság legalább jó volt, unokahúgom és én is először voltunk ott. A muzsika sem volt rossz, bár kicsit elüt mindkettőnk stílusától. Legközelebb majd 30.-án hétfőn megyek Luis-szal Pál Utcai Fiúkra, az a banda megintcsak új lesz nekem

Most vasárnap megyünk Tatára, utcazene fesztiválra, de főként a Tankcsapda érdekel, a jegyet már megvettem, holnap le is megyek Luisékhoz, ott töltöm a szombatot is, vasárnap meg együtt indulunk neki. Izgatott vagyok már, jó ideje nem voltam metál-koncerten.

FEZENből is kapok egy napot idén, pont a születésnapomon, ott is a szívem egyik csücske lesz az esti fellépő, az EDDA. Túl sok a jóból, azt hiszem. De mint mindenki más, én is megérdemlem. :) S ezzel még nincs vége a mókák sorának, ugyanis rögtön másnap lesz unokatesóm leánybúcsúja, harmadnap pedig az én születésnapomat ünnepeljük. 6.-án hétfőn pedig megkezdődik az idei nyár utolsó családi nyaralása, Kovácspatakon. Jól ki van ez találva, kérem. :) Csak addig be ne üssön a crach. :D

Azt hiszem, igencsak jól telik ez a nyár. :)

Különböző helyzetek

A macska. Tegnap kora este megérkezett Galád. Hosszas vonatút és BKV-n való zötykölődés után, kitikkadva, elfáradva, elpilledve és lihegve toppantunk be a lakásba, de hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a vonaton volt nagyobb a hőség, az utcán, vagy itt fönn, a 7. emeleti panellakásban. Szegénykét úgy sajnáltam, nincs még ehhez hozzászokva. Ahogy a család többi tagjához sem. Elég sokáig ismerkedett az új környezettel, rohangált fel-alá, mint egy mérgezett egér, annak ellenére, hogy macska, de végül csak megbékélt a helyzettel. Gyorsan adtam neki tejecskét meg kaját, úgyhogy rögtön megtalálta a "helyét". Az első közös éjszakánk nem volt zökkenőmentes, mert odakinn vihar tombolt, benn a szobában pedig a macska dorombolt. Amikor épp nem dorombolt, akkor fetrengett jobbra-balra, a fejemhez, a lábamhoz, a földre, az ágy alá, vagy épp a tálkájához ment tápanyag utánpótlásért, de olyan is volt, hogy az alommal zörgött... Szóval 2 óránként fölébredtem rá. Remélem, a következő éjszaka már simábban fog telni. Egyébként csöndes macska, és nagyon értelmes, meg szobatiszta, csak még szokni kell a közös életet... :) Na meg neki is meg kell szoknia, hogy néha egyedül marad. Ha itthon vagyok, folyton miákol, hogy foglalkozzak vele, de hogy ma du. elmentem egy másfél órára, teljesen jól elvolt, aludt, mire hazaértem. Ma este is magára kell hagynom egy időre, de szerintem már könnyebben fogja venni.

A nyár. Elkezdődött a nyári szezon, nyaralások, üdülések, strandolások, és hosszas esték sora... Vagy találok jó társaságot a különböző programokra, vagy egymagam találom fel magam a temérdek szabadidőmben. Kislánykoromban nagyon szerettem ezeket a mozgalmas nyarakat, egyik tábor a másikat érte, sokszor csak annyi időt voltam itthon két nyaralás között, hogy kimossuk az adag ruhámat... Aztán jöttek a főiskolás évek, majd a munka és a mókuskerék, és egyre kevesebb szabadidővel rendelkeztem... Persze azt is mások osztották be helyettem. Most viszont, hogy pedagógusként dolgozom, és június közepén már véget ért a munka, megint egy olyan nyárban találom magam, mint amilyen volt kislánykorom minden nyara... És valahogy mégsem örülök neki. Mert nem tudom kihasználni a rengeteg időt, és amit mégis, ahhoz nincs sok kedvem. Pl jövőhéten Mamócámmal kellene lemennem bátyámék telkére, Tápió-akárhova, és ott boldogítanom, mert egyedül nem maradhat, és édesapámnak nincs kellő türelme hozzá. Mennyi mindent csinálhatnék még ehelyett... Pl mehetnék Luis-hoz is, vagy ő jöhetne hozzám. De nekem nagymamámat kell pátyolgatnom, mert én vagyok az egyetlen a családban, aki ráér, és elég türelme is van hozzá. Nagyon szeretem amúgy az én drága jó Mamámat, csak ilyenkor kicsit nehéz.

A szórakozás.  Most, hogy itt a nyár, elindultak a szabadtéri programok, zenei rendezvények, koncertek, egyebek, amikre lehet bátran jelentkezni, mint résztvevő. Így voltam az idei szezon első koncertjén most kedden az új Budapest Parkban, s mind a zenekar, mind a hely igen tetszetős volt. Bár a bandát már ismertem korábbról, s voltam is már egy pár fellépésükön, de ez most merőben új volt. Ők is megújultak, meg a hely is most "debütált" az én életemben, sőt, még a társaság is majdnem teljesen új volt. Innentől már nincs megállj, sorra jönnek elő a lehetőségek, amikbe kapcsolódni tudok. Ismerem már magam, tudom, hogy most jön a pörgés, ami kitart nyár végééig, aztán ősszel már jól fog esni kicsit megnyugodni, lehiggadni. Belevetem magam az életbe. :) Egyetlen különbség lesz az idei és a tavalyi nyaram között: az, hogy most már van valaki, aki az életemet szinten tartja. :) S ha már itt tartunk...

Az élet. Azt hiszem, ha valami lehetne könnyű is, biztosan nehéz lesz. Van az a mondás az ürömről és az örömről. Most az én örömömbe egy kis üröm csöppent, úgy is mondhatnám, hogy a szép pohár tejembe belecsöppent egy kis kakaó. Elnehezül a szárnyam, mert magasan tudnék röpülni, és valami mégis visszahúz. A 100 km hirtelen 1000 lesz, a könnyű szívem hirtelen nehéz lesz. Tudtam már az elején, hogy nem lesz minden egyszerű, és jönnek majd nehéz napok, de nem ezt vártam nehézségnek. Azt hittem, majd hétköznapi problémák fognak előjönni, amikre meg kell keresni a megoldást. Hát az, amibe most beleütköztem, minden, csak nem hétköznapi. Remélem, lesz elég erőm hozzá, hogy végig csináljam.

Aktuális hangulat.

Alapjáraton nem ilyen zenéket szoktam hallgatni, de ez most úgy egészében tükrözi a lelkiállapotomat. Elkezdődött a nyár, végre érzem, hogy folyik az ereimben a vér, és tudom, mennyi minden vár még rám az elkövetkező hetekben. Csütörtökön hozom haza Galádot, ezért a holnapi napomat azzal fogom tölteni, hogy előkészítem számára a helyet, meg felkészülök jövetelére azzal, hogy kitakarítom alaposan a szobámat. A nagy bevásárló tortúrán már túl vagyok, vettem neki hordozót, meg tálkát, meg almot, szóval most már csak a többi cicát kell eltakarítani az útból, hogy ő békésen elférjen. Nyugi, nyugi, azok a cicák csak porból vannak, és sötét, zugos helyeken szeretnek lapulni. De én kikergetem őket egy porszívóval, meg egy vizes ronggyal. S azt hiszem, a többiről majd inkább holnap nyilatkozom.

Ez itt már a nyár?

Ha van kedvenc hónapom az évben (a május), akkor van kedvenc napom is. Ez pedig a mai nap. Június 1-je van. Most kezdődik a nyár. Bár az időjárás még nem éppen ezt mutatja, mert esős idő van, és fúj a szél, de legalább a tudat itt van, hogy jön a nyár visszavonhatatlanul. Amúgy is szeretem az 1-jéket, mert 1-jén mindig valami új történik/kezdődik. Az évben legalább 5 emlékezetes 1-je van, ha nem 6. Ott van egyből január, április, május, június, szeptember, és november. Mindegyik hónap kezdete jelent valamit. Nekem meg az egyik különösen sokat jelent. De ha választanom kell kedvencet az év napjai közül, akkor június elsejét mondanám, mert az mindig nagy nyugalommal tölt el.

Sok tervem van erre a nyárra, de persze mikor ne lennék tele tervekkel? Jó részüket már évek óta "tervezem". Apránként közelebb jutok a céljaimhoz. Írtam már korábban arról, hogy a jó dolgok bevonzzák a jó dolgokat, hát ezen az elven alapulva a lépések is lépéseket vonzanak. Ugyanis minden kis lépéssel közelebb kerülök egy megoldáshoz, vagy elképzeléshez. Ha megvalósul az egyik, az sejteti, hogy a másik is meg fog valósulni.

A következő héten megint lesz egy kis papírmunkám, mindegyik naplót le kell zárni, aztán bizonyítványokat írni, meg egyéb ilyen záró akkordok, ugyanis 10.-én vasárnap lesz nálunk a hittan-évzáró. Ez azt jelenti, hogy már csak a jövőhéten kell órákat tartanom, s utána szabad vagyok. Az óvodákat már májusban letudtam, oda már júniusban egyáltalán nem kell menni, így sok időm felszabadul reggelente. Bár az utóbbi 2 nap tapasztalata alapján nem valószínű, hogy délig fogok durmolni, ugyanis tegnap is meg ma is fölébredtem már 9 előtt, hiába aludhattam volna addig, amíg jól esik. Na de miért is? Mert most hétvégén van/lesz a Reménység Fesztivál az Arénában, tele koncertekkel, meg mindenféle jó programokkal, s ennek keretein belül énekelek egy 1000 tagú kórusban, többek között Händel Messiásának Hallelujah tételét is. Azért szépen szól egy ezerfős kórus hangján. Ide most belinkeltem egy nagyon igényes előadást, tessék elképzelni, hogyan hangozhat mindez 100 ajakról! Csodálatos! :)

Tegnap volt a főpróba, 14:00 és 15:00 között volt gyülekező, aztán beéneklés, és nagyjából 4 órától este 6-ig próbáltunk. Majd egy órás szünet, átöltözésre, étkezésre, amire kell, s este 7-kor kezdődött az alkalom, amin egy részét a daraboknak el is énekeltük. Voltaképpen a szervezőknek volt prédikáció, meg előkészítő Istentisztelet. S ez fog folytatódni ma este, (de már 4-re oda kell mennem, és 7-kor kezdünk), meg szombaton és vasárnap is, bár szombaton a kórus nem énekel. Vasárnap szintén berendeltek délután 2-re, a program maga 5-kor kezdődik. Nem tartom magam egy kimagasló tehetségnek éneklésben, de azért ennyi ember között az én hangom is elfér. Hamis nem vagyok, tudok erőteljesen is énekelni, de valahogy mégse tudnék (és nem is akarnék) énekesi karriert befutni.

Így, hogy szombaton a kórusnak nincs szerepe, van egy teljesen üres napom, amivel nem tudok mit kezdeni. Hosszú idő óta ez az első szombatom, amit azzal és úgy töltök ki, ahogy tetszik, s mégse tudom, mit kezdjek magammal... Ilyenkor szoktam általában takarítani, de azt már a múltkor elintéztem, mikor itthon voltam... Azért biztos akad majd valami tennivaló. Még az is lehet, hogy nekiindulok a városban, és beszerzek ezt-azt Galádnak, a kiscicámnak. Ugyanis nem sokára megismeri új otthonát. Mondjuk nem tudom még, hogy hogy lesz, mert lassan eljön a leválasztás ideje, de ha nyáron elkezdek utazgatni, egy pár hónapos kiscicával nem biztos, hogy utazgatnom kellene... Ezen is törhetem a kobakomat. Galád vajon mikor költözik?

Nos, nem mondanám, hogy nyárias meleg van, de mégis itt a nyár, sok tervem közül a legelső az, hogy most fogom magam, és nekiállok készülődni, mert mindjárt indulnom kell, én meg itt ülök egy szakadt pólóban, meg egy kinyúlt nadrágban... Vagy fordítva: kinyúlt pólóban, szakadt nadrágban... Az a lényeg, hogy nem utcai viseletben. A többiről meg majd még később elmélkedem.