Életképtelen élés.

Én igazán nem vagyok féltékeny, és igazán nem vagyok kétségbe esve, és igazán nem érzem úgy, hogy le lennék bármiről is késve vagy maradva, de akkor is nyomaszt egy gondolat... Lépten-nyomon azt látom, hogy az ismerőseim eljegyzik egymást, házasságot kötnek, babát várnak és szülnek, házat vesznek, építkeznek, költöznek, autót vesznek, és egy csomó olyan dolgot tesznek, aminek az ideje egy ember életében előbb vagy utóbb eljön... És az idősebbek azt gondolják, hogy ennek az ideje 30 éves kor előtt van... És ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy én mit és hol rontottam el, hogy 27 évesen még itt tartok. Nincs sem saját lakásom, sem saját autóm, sem saját családom, sem egzisztenciám, sem olyan munkahelyem, amivel büszkélkedhetnék... Egyelőre úgy állok, hogy erre egyetlen pénzintézet sem adna sem hitelt, sem kölcsönt... Még fedezetem sincs. Hogy lehet így neki kezdeni egy életnek? És akkor a szüleim arról beszélgetnek egymás közt, meg más korombéliek szüleivel, hogy mi nem válunk le róluk, hogy még mindig otthon lakunk... Kérdem én, hogy tudnék leválni, és különköltözni? Miből? Hova? Szeptemberben kezdek új munkahelyen, ha onnan nem kell eljönnöm 2 éven belül, talán elkezdhetek gyűjteni és félretenni ilyen célokra. Egyelőre viszont maradnak a kis személyes dolgaim lecserélésére szánt apróbb összegek, amikről az előző bejegyzésemben írtam. De visszatérve az eredeti gondolathoz, fogalmam sincs, mit csináltam rosszul, hogy nekem soha semmi nem úgy sikerül, mint a kortársaimnak... És a végén már tényleg kezdem magam rosszul érezni, hogy egyelőre nem is tudok ilyeneket tervezgetni, még gondolkodni róla is fölösleges. És nem az elhatározás hiányzik. Közben pedig egyre nő az olyan ismerőseim száma, akik már családosak és nem tudnak kimozdulni otthonról, és fogy az olyan ismerőseim száma, akikkel bárhova bármikor elmehetek, ha jól akarom magam érezni. Lassan már nem lesz kit elhívni egy koncertre sem, egy kiállításra, egy csésze teára vagy sétára sem... Vagy csináljam én is azt, mint a még megállapodni nem akaró 30-as férfiak? Akik diszkóban töltenek minden estét, és náluk 10-15 évvel fiatalabb lányoknak csapják a szelet, mert azáltal ők is fiatalabbnak érzik magukat? Én is keressem a 15-20 évesek társaságát, hogy még ne érezzem olyan kínosan magam? Elhiszem, hogy egy idő után felváltja a szórakozást a pelenkázás, meg a koncertezést az otthoni zenehallgatás főzőcskézés közben, de az én életemben még nem jött el ez az idő. Én még élvezni akarom az életemet, ha mást már nem is tehetek... Ha nem tudok önállósodni, akkor inkább hadd élvezzem ki azt ami most van, addig amíg tart. És közben csak gyenge irigykedéssel nézek az ismerőseimre, akik ezeket a lépcsőfokokat már meglépték...

Most pedig, mivel holnap véget ér a nyaralásom, és utazok haza, még egy utolsót csobbanok a Balatonban, és kiélvezem a nyár minden egyes percét, a napsütés minden egyes sugarát...

Különböző helyzetek

A macska. Tegnap kora este megérkezett Galád. Hosszas vonatút és BKV-n való zötykölődés után, kitikkadva, elfáradva, elpilledve és lihegve toppantunk be a lakásba, de hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy a vonaton volt nagyobb a hőség, az utcán, vagy itt fönn, a 7. emeleti panellakásban. Szegénykét úgy sajnáltam, nincs még ehhez hozzászokva. Ahogy a család többi tagjához sem. Elég sokáig ismerkedett az új környezettel, rohangált fel-alá, mint egy mérgezett egér, annak ellenére, hogy macska, de végül csak megbékélt a helyzettel. Gyorsan adtam neki tejecskét meg kaját, úgyhogy rögtön megtalálta a "helyét". Az első közös éjszakánk nem volt zökkenőmentes, mert odakinn vihar tombolt, benn a szobában pedig a macska dorombolt. Amikor épp nem dorombolt, akkor fetrengett jobbra-balra, a fejemhez, a lábamhoz, a földre, az ágy alá, vagy épp a tálkájához ment tápanyag utánpótlásért, de olyan is volt, hogy az alommal zörgött... Szóval 2 óránként fölébredtem rá. Remélem, a következő éjszaka már simábban fog telni. Egyébként csöndes macska, és nagyon értelmes, meg szobatiszta, csak még szokni kell a közös életet... :) Na meg neki is meg kell szoknia, hogy néha egyedül marad. Ha itthon vagyok, folyton miákol, hogy foglalkozzak vele, de hogy ma du. elmentem egy másfél órára, teljesen jól elvolt, aludt, mire hazaértem. Ma este is magára kell hagynom egy időre, de szerintem már könnyebben fogja venni.

A nyár. Elkezdődött a nyári szezon, nyaralások, üdülések, strandolások, és hosszas esték sora... Vagy találok jó társaságot a különböző programokra, vagy egymagam találom fel magam a temérdek szabadidőmben. Kislánykoromban nagyon szerettem ezeket a mozgalmas nyarakat, egyik tábor a másikat érte, sokszor csak annyi időt voltam itthon két nyaralás között, hogy kimossuk az adag ruhámat... Aztán jöttek a főiskolás évek, majd a munka és a mókuskerék, és egyre kevesebb szabadidővel rendelkeztem... Persze azt is mások osztották be helyettem. Most viszont, hogy pedagógusként dolgozom, és június közepén már véget ért a munka, megint egy olyan nyárban találom magam, mint amilyen volt kislánykorom minden nyara... És valahogy mégsem örülök neki. Mert nem tudom kihasználni a rengeteg időt, és amit mégis, ahhoz nincs sok kedvem. Pl jövőhéten Mamócámmal kellene lemennem bátyámék telkére, Tápió-akárhova, és ott boldogítanom, mert egyedül nem maradhat, és édesapámnak nincs kellő türelme hozzá. Mennyi mindent csinálhatnék még ehelyett... Pl mehetnék Luis-hoz is, vagy ő jöhetne hozzám. De nekem nagymamámat kell pátyolgatnom, mert én vagyok az egyetlen a családban, aki ráér, és elég türelme is van hozzá. Nagyon szeretem amúgy az én drága jó Mamámat, csak ilyenkor kicsit nehéz.

A szórakozás.  Most, hogy itt a nyár, elindultak a szabadtéri programok, zenei rendezvények, koncertek, egyebek, amikre lehet bátran jelentkezni, mint résztvevő. Így voltam az idei szezon első koncertjén most kedden az új Budapest Parkban, s mind a zenekar, mind a hely igen tetszetős volt. Bár a bandát már ismertem korábbról, s voltam is már egy pár fellépésükön, de ez most merőben új volt. Ők is megújultak, meg a hely is most "debütált" az én életemben, sőt, még a társaság is majdnem teljesen új volt. Innentől már nincs megállj, sorra jönnek elő a lehetőségek, amikbe kapcsolódni tudok. Ismerem már magam, tudom, hogy most jön a pörgés, ami kitart nyár végééig, aztán ősszel már jól fog esni kicsit megnyugodni, lehiggadni. Belevetem magam az életbe. :) Egyetlen különbség lesz az idei és a tavalyi nyaram között: az, hogy most már van valaki, aki az életemet szinten tartja. :) S ha már itt tartunk...

Az élet. Azt hiszem, ha valami lehetne könnyű is, biztosan nehéz lesz. Van az a mondás az ürömről és az örömről. Most az én örömömbe egy kis üröm csöppent, úgy is mondhatnám, hogy a szép pohár tejembe belecsöppent egy kis kakaó. Elnehezül a szárnyam, mert magasan tudnék röpülni, és valami mégis visszahúz. A 100 km hirtelen 1000 lesz, a könnyű szívem hirtelen nehéz lesz. Tudtam már az elején, hogy nem lesz minden egyszerű, és jönnek majd nehéz napok, de nem ezt vártam nehézségnek. Azt hittem, majd hétköznapi problémák fognak előjönni, amikre meg kell keresni a megoldást. Hát az, amibe most beleütköztem, minden, csak nem hétköznapi. Remélem, lesz elég erőm hozzá, hogy végig csináljam.

Újabb "lopott" kérdőív

1. Mikor nevettél utoljára úgy igazán, teljes szívből?
Éppen tegnap este, a kölyök macskákon, ahogy igyekeztek használatba venni lábaikat. (3 és fél hetesek)

2. Mikor sírtál utoljára?
Múlt héten. Sok volt a feszültség.

3. Min tudsz igazán felháborodni?
Azon, ha a szüleimet bántják a hátuk mögött. Vagyis őket szidják pl az én jelenlétemben.

4. Minek tudsz leginkább örülni?
Annak, ha a dolgok a maguk rendje szerint haladnak. A csodáknak. A létezésnek.

5. Mi az, ami a legjobban elkeserít?
A mai divat, és amit a fiatalok  művelnek magukkal és a környezetükkel.

6. Mi a kedvenc színed?
Narancssárga (feketével párosítva, vagy önmagában)

7. Mi a kedvenc ételed?
Karfiolleves, gyümölcsleves, rakott zöldbab, mákos guba, tiramisu, somlói galuska.

8. Mi a kedvenc italod?
Természetes ásványvíz, és a gyümölcsteák.

9. Ki a kedvenc zeneszerződ/zenészed/együttesed?
Minden műfajból és stílusból tudnék mondani neveket. De akkor legyen mondjuk Ákos, na őtőle még rossz zenét nem hallottam.

10. Ki a kedvenc íród/költőd?
Szabó Magda, Gárdonyi Géza, Dsida Jenő. 

11. Ki a kedvenc festőd?
Egyszer láttam egy gyönyörű festményt, amit majdnem 1 órán keresztül néztem. Franz von Lenbach: Titus diadalkapuja Rómában. Szóval kikiálthatom kedvencnek egy kép alapján Lenbachot?

12. Melyik a kedvenc filmed?
Élet, vagy valami hasonló (mondjuk).

13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tudsz lenni?
Amiért bocsánatot kérnek, vagy amiről az elkövetők maguk sem tudják, hogy hiba.

14. Mi az a hiba, amit nem tudsz megbocsátani?
A hibák megbocsáthatók.

15. Kivel nem szeretnél találkozni a szaunában?
 Józsival a közértből. Na jó, csak vicceltem, igazából fogalmam sincs.

16.  Kivel békülnél ki a legszívesebben?
 Rekivel.

17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodálsz?
Sok csodálatraméltó történelmi személy van. Az ősmagyaroktól elkezdve a misszionáriusokon át egészen Petőfi Sándorig... Nem ragadok ki egyetlen nevet sem a többi közül.

18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvetsz?
Megvetni? Nincs jogom történelmi személyeket megvetni. Talán csak értetlenül állok a tetteik felett. Pl akik meg akarták égetni Keplert vagy Galileit... 

19. Kit vagy kiket tartasz hősnek a mindennapi életben?
Az édesanyákat. Az édesapákat. S azokat a gyerekeket, akik szülők nélkül nevelik fel egymást.

20. Melyek szerinted egy férfi legfontosabb tulajdonságai?
Határozottság, magabiztosság (de nem erőszakosság és elbizakodottság), megbízhatóság, erő, tisztelettudás, és kellő gyengédség (de nem gyengeség)

21. Melyek szerinted egy nő legfontosabb tulajdonságai?
Empátia, báj, türelem.

22.. Mit tartasz a legfontosabb erényednek?
Talán azt, hogy mindig betartom az ígéreteimet.

23. Mit tartasz a legnagyobb hiányosságodnak?
A halogatásaim, hogy mindig nehezen kezdek bele a feladataimba.

24. Mi az, amitől a legjobban félsz?
A valóságban a pókoktól és a sötét utcáktól egyedül. Lelki síkon attól, hogy magamra maradok, bezárva egy láthatatlan kalitkába, távol mindenkitől, akit valaha szerettem, vagy aki valaha szeretett.

25.  Hol élnél a legszívesebben?
Andorrán. :D (Na jó, igazából több kis országot, városkát megnéznék, eltöltenék ott egy kis időt, aztán hazaköltöznék.)

26. Hogyan képzeled el a földi boldogságot?
Boldog család, karrier, rendezett rokoni viszonyok, békés szomszédok, és egy pár kecske társaságában. Egyébként most is boldog vagyok. Bár nincsenek kecskéim, és vannak rendezetlen rokoni viszonyaim is. :(

27. Történt-e a te életeben igazi csoda?
Az, hogy megszülettem, szerintem már csoda. Az egész élet egy csoda. Egy pillanat is lehet csoda.

28. Miben vagy kiben hiszel?
Istenben, aki teremtett és gondot visel rám is.

29. Milyen feliratot látnál szívesen a sírköveden?
Ő már hazaért. De szeretném, ha feltüntetnék a születési dátumomat és a halálom napját is.

30. Ha visszamehetnél a múltba egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választanád?
Franciaország az 1800-as években. Vagy a születésem napjára.

31. Ha előremehetnél a jövőbe egy napra, évre, évszázadra, melyiket választanád?
Nem mennék előre. Nem akarom előre látni egyetlen napomat sem.

32. Mit kívánnál magadnak egy jó tündértől?
Magamnak semmit. A családomnak és a népemnek megigazulást.

33. Kinek a sorsára cserélnéd el az életed?
A sorsom azért az enyém, mert nekem kell viselnem. Van egy mondás, miszerint ha az emberek összegyűjtenék a problémáikat egy kupacba, s azután mindenki tetszőlegesen vehetne ki magának valamit a kupacból, mindenki a sajátját venné vissza. Szóval nem cserélnék senkivel.
Egyébként is boldog vagyok. :)

és a mocskos bürokrácia...

Pár hete közölték velem a remek hírt: május elején ellenőrzést kapunk, ami azt jelenti, hogy le kell adni az összes naplót, amit minden egyes csoportról vezetni kellett volna... Teljes jelenléti ívvel, és tematikával... Dátumokra lebontva, egzakt módon kitöltve egészen szeptembertől. Ez az esetemben összesen 11+3, vagyis 14 naplót jelent. A hangsúly azon van, hogy "kellett volna". Mert hogy ezt egyikünk se vette igazán komolyan. De nincs mese, a fejesek jönnek, és lesz haddelhadd, ha nem készülünk el velük. Szóval ez így megpecsételte az utóbbi időszakot, de még az elkövetkező másfél hétre is rányomja a bélyegét. 11 napló helyett 14-et kell kitöltenem, mert január óta még M asszonyt is én helyettesítem, így az ő naplóit is ki kell egészítenem. Ez foglalja le minden szabadidőmet, amit nem foglal le más. Persze a többi lefoglalt szabadidőm is eltelik, egy baj van csak vele: túl gyorsan és kicsit sem megragadhatóan.

Csütörtökön délután vettem a nagy pakkot (meg a naplók jelentős hányadát), és nekivágtam az útnak, hogy a szabadidőmet Luis-val (és persze a naplókkal) töltsem el. Pénteken ugyanis nem volt tanítás, mivel a tantestület kirándulni ment. 5 és fél nap teljes szabadság. (Amit csak a naplók árnyékoltak be.) A vonatra már eleve megvolt a jegyem, csak a jegypénztáros egy süket banya, szóval a vonaton derült ki, hogy 2 órával korábbi járatra szólt volna... A kalauz csöppet sem volt kedves és segítőkész, és még az sem volt enyhítő körülmény, hogy beismertem bűnösségemet... Hiába szóltam neki időben, előre, hogy szeretnék majd tőle egy pótjegyet váltani, mert félrehallotta a pénztárban a nő, blablabla... Lehet, hogy az egész jegyvásárlási históriát meg kellett volna osztanom vele? Akkor belátóbb lett volna, és megenyhült volna? Mindenesetre jó bosszúsan szálltam le a vonatról, és a ruhám is majdnem spontán égésbe kezdett rajtam. De elég volt egy mosoly, meg egy ölelés, és máris jobb kedvem lett. Hamar eltelt az első nap, meg a második is...Közös főzés, filmezés, egymás álmainak álmodása, lusta henyélkedés, és persze a naplók...

Szombaton délelőtt belefeledkeztem teljesen a dátumok bogarászásába, szeptemberig visszamenőleg azért elég megterhelő összesíteni, hogy mely napokon volt óra, mely napokon nem, és amiről nincs jelzés, az csak hanyagság miatt maradt el, vagy tényleg nem tartottam aznap egy csoportnak sem alkalmat... Persze a határidőnaplómnak is csak a fele volt nálam, természetesen a hiányzó dátumokat a másik feléből kellett volna kiszemezgetnem. Úgyhogy hiányosan, de annál nagyobb lelkesedéssel elkezdtem kitöltögetni őket. Délután már nem kellett vele foglalkoznom, mert elindultunk Bajára, hogy zenéljünk, vagyis inkább ő zenéljen, én meg hallgassam. :) Hónapok óta nem voltam sehol így kikapcsolódni, sem koncerten, sem egyéb összejövetelen, szóval igen jól esett most ez, és jól is éreztem magam. A társaság nagyon szimpatikus volt, és elég befogadó is. Persze, nem nehéz befogadónak lenni olyan esetben, ha az emberünk kedvelt figura. Valahogy mindig is ezt gondoltam, éreztem: sokkal könnyebb betagolódni egy társaságba akkor, ha a kapocs-fél maga is a társaság egy kedvelt tagja. Persze, mondhatnók, hogy eleve nem barátkoznak egymással olyan emberek, akik nem tartják egymást jófejnek, vagy nem kedvelik egymást, de ez valami más. Nem mindegy, hogy ki viszi az új embert, és milyen apropóból. Nem csak az új ember személyiségén vagy viselkedésén múlik, hogy hogyan fogadják be. De engem elfogadtak, legalábbis úgy éreztem. (Persze ki tudja, mi a valóság. Csitt.) A koncert tetszett, és habár a zenék 96%-át nem ismertem, azért mégis élveztem. Egészen királyi koncert volt, már ami a közönséget illeti. :)

Vasárnap délután robogtam vissza Pest felé, mert ha még nem volt elég a zenei élményből a hétvégére, a Nightwisht is meg kellett hallgatnom az Arénában. Szóval aznapra még a mocskos bürokráciát is magam mögött hagytam, már csak azért is, mert a teljes napom egy rohanás volt, és semmi időm nem volt foglalkozni velük. 6-kor kapunyitás, 7-kor kezdés, 9-kor a főbanda, és háromnegyed 11-ig töretlen muzsika. Töretlen? Elég sokszor megtörték a hangulatot az instrumentális számokkal, és a közönséget sem énekeltették agyon. Anette megint hozta a kislányos formáját, és az idétlen mozgáskultúráját, és persze a 2 nagy slágerükön kívül egyik kedvenc dalomat se játszották... (Vagyis volt a Nemo, meg az I wish I had an angel, de nem volt a Bless the Child, meg a Wishmaster.) Zs elég kacifántos úton talált oda hozzánk... Meg volt beszélve, hogy majd keressük egymást, ha beért a busza, és közel jár, de én hiába írtam neki sms-t, ő arra nem reagált. Persze, hiszen nem arra a számra küldte el. Aztán mikor 1 óra elteltével már felhívtam, hogy ugyan merre jár, miért nem ért még mindig oda, akkor derült ki, hogy már egy ideje vár ott ránk az általa biztosnak tartott helyen... Lényeg a lényeg, bátyusék lovagiasak voltak, és felvettek a nyakukba, hogy körül tudjak nézni a tömegben, s egy vad integetési roham után végre kiszúrtuk egymást a távolból, s Zs utat tört magának hozzánk. Végső soron nem volt egy rossz koncert, sőt, voltaképpen egészen élveztem is, a nyakam meg még azóta is fáj, de azért kicsit jobb műsorra számítottam. Bár, nem is a műsorral volt baj, mert az előzenekarok is színvonalasak voltak, meg a színpadkép is. Inkább a set-list-tel volt bajom. Túl kevés régi klasszikust nyomtak, és túl sok instrumentális rész volt...

A koncert után még bevágtunk egy gyrost a körúton, és éjjel 1 volt, hogy hazaértünk. Persze akkor aztán beszélgetés hajnalig, amíg volt bennünk szusz, és már reggel fél 8-kor útra készek voltunk. Zs Népliget felé tartott, én meg Kelenföldre. Zs haza, meg én is haza. :)

Fél 9-kor találkoztunk Luis-val a pályaudvaron, s úgy indultunk el. Először reggeliztünk a Nyugatinál, aztán fölmentünk Zugligetbe. IGEN! :) Elvitt (pontosabban eljött velem) libegőzni, pedig nem ápol szoros barátságot a magasságokkal. Return jeggyel ültünk föl, föllibegtünk, aztán fölsétáltunk a kilátóba, aztán visszasétáltunk a libegőhöz, és lelibegtünk... Lib-lib... :) Csodálatos volt. :) Képet is tennék be, de már így is elég hosszúra sikerül ez a poszt... Mert még mindig nincs vége.

Kora délután érkeztünk meg második otthonomba (amiről már tettem említést korábban), s nem várt ránk más, csak a 2 hetes kiscicák. :) Lakótársam nem volt itthon akkor még, késődélután érkezett meg.

S míg Luis pihegett és pihent, addig én visszaültem a naplóim közé, és igyekeztem fölvenni az elejtett fonalat... Még mindig voltak hiányzó dátumaim, de legalább a kezemben volt már a másik naptáram is, ami segítségemre volt. S végül még örömhírt is kaptam: megvan a végső dátum, május 11.-ig kell elkészülnünk.

Ez egyfelől könnyebbség, másfelől nem örvendetes, mert ha tudom, hogy van még időm, nem iparkodok annyira, mint ha már végső kétségbeesésemben lennék, hogy nem fogok időben elkészülni. Példának okáért ma (szerdán, este 23:41-kor) is úgy állok, hogy hozzá sem nyúltam... Pedig lett volna rá időm, ha nagyon akartam volna. Holnapra már nem lesz mentségem.

Este rövid séta után - mely alatt megismerkedtünk városunk újabb fagylaltkülönlegességeivel - hazaérve nekiálltunk krumplit pucolni és mosni és reszelni, és gyúrni, és liszttel összekeverni, és fokhagymával megspékelni, hogy ízletes tócsnit készíthessünk belőle. Sült is egészen fél 10-ig, amikor is nekiálltunk végre falatozni. De megérte, mert finom lett. (Állítólag. És még mindannyian élünk.) Persze utána még belefért egy film is az esténkbe, meg egymás inspirálása... :)

Hamar jött el a kedd, az idő röpül, ha olyannal töltöd, akit szeretsz. Csodálatos reggelre ébredtünk, megettük a maradék tócsnit, majd sétáltunk egyet a napfényben, és meglátogattuk a helyi büfét, ami az ünnep ellenére is nyitva volt, s ahol standard ételeket lehet kapni, úgy mint hamburger, hot-dog, melegszendvics, gyros... Ez utóbbit választottuk, majd a fagyizáshoz is kedvet kaptunk. Nyilván nagy volt a kedv, hiszen a kedvencemet leltem meg: Túró. Egyből két gombócot is kértem. :) S milyen hamar este lett... Éjjel-nappali boltban bevásárolni, mert kell a muníció... :) Aztán reménykedni benne, hogy a szerda reggel nem is jön el olyan hamar.

De a szerda reggel elég hamar eljött, és még az a visszanyert fél óra is gyorsan eltelt, és 11:45-kor a vonat elrobogott... :/ Én pedig visszazökkentem a hétköznapokba, és a naplók közé... Mert az a mocskos bürokrácia... Amivel persze egész nap nem foglalkoztam. De holnapra már nem lesz mentségem.

Ezek a napok pedig mindig olyan gyorsan telnek el, visszafordíthatatlanul.

Ez egy gyönyörű hónap volt. :)

Valóságban is, nem csak virtualitásban

Új blog, új élmények. Mert mindennek oka van. Szóval úgy döntöttem, hogy most egy hosszabb bejegyzést szentelek annak, miért is vagyok itt, és mit akarok.

Ez a tavasz nem csak a természetnek hozott megújulást, hanem nekem is. Bezárkózva, távol minden közelségtől, a saját világomban éltem, egy üvegkastélyban, s onnan tekintettem ki, onnan szemléltem a nagyvilágot. Nem merészeltem elhagyni a portámat, csak az ajtók s ablakok mögül követtem figyelemmel a történéseket. De aztán jött valami szellő, jött valami napsugár, jött valami virágillat, s először csak az ablakomat tártam ki, majd az ajtómat is. Aztán szép lassan elindultam. Átjárt ez az újdonság, és most úgy érzem, hogy a madarak nekem csicseregnek, a szellő értem fújdogál, a Nap énrám ragyog, a virág miattam nyílik. Minden a lehető legjobban történik ebben a lehető legjobb világban. Pangloss mester is mindig ezt mondta Candide-nak.

Nekem újra meg kellett tanulnom közeledni a világ felé, újra meg kellett tanulnom bízni. A tavasz nem csak a természetet újította meg, hanem engem is. Mint ha lebegnék, 1 méterrel a föld fölött járnék, s innen látnék szerte. Mint ha úsznék a levegőben, s minden tárgy körülöttem valami kozmikus súlytalansági állapotban keringene. Egyszóval boldog vagyok. S ezt a boldogságot nem is akárminek köszönhetem. Nyilván az ember akkor tud boldog lenni, elégedett, örömteli, szárnyaló, ha van valaki, aki élteti benne ezeket a dolgokat. Engem is éltet most valaki. Valaki, hosszú idő óta az első, akit merek magamhoz közel engedni. Akinek merek megnyílni, mert finoman bontogat. Jó vele megosztani a részemet. Furcsa dolog ez, mert nem is most pottyant az életembe, de csak most vettek új irányt a dolgok. A blogom is új köntöst, új formát, új szobát kapott, de nem csak virtuálisan változik az életem, hanem valóságosan is. Szóval egy új kezdetnek meg kell adni a módját.

Nem mondom, hogy ezentúl csak vidám leszek, és soha nem fogok már elkeseredni, vagy elszomorodni, azt sem mondom, hogy többé már nem leszek ideges, vagy türelmetlen, mert az élet változik, de én én maradok. Viszont azt tudom, hogy mennyi mindent tanulok s tanulhatok ebben az új korszakban. Tanulok türelmet, kitartást, bizalmat, odaadást, empátiát, és gyermeki lelkesedést. Tanulok várni, adni, és elfogadni. Tanulok magamról, s tanulok róla. :) Lesznek biztosan szomorú napjaim is, leszek biztosan egyedül is, lesznek biztosan nehézségeim. De itt van bennem a tudat, hogy most minden megváltozhat, hogy most bízhatok újra, rábízhatok valamit, megbízhatok benne, és ez a bizalom erőt fog adni.

Most minden zizeg, minden zsibog, minden pezseg, minden pörög. :)

Azt hiszem, a kedvenc évszakom a tavasz. S remélem, ez a tavasz sokáig fog még tartani. :) Minden nap kinyílhat egy újabb kis virág. :)

A gólyák is költöznek...

Igaz, ők félévente, és mindig csak 2 hely között, de mégis azért teszik ezt, hogy az új helyen jól érezzék magukat. Alkalmazkodni kell az életkörülményekhez. S míg a világ egyik felén hűvös idők járnak, a másik felén kellemes nyári meleg van. Ők pedig a kellemes nyári meleget szeretik. No, én most úgy viseltetem, mint a gólya. Költözök: előző blogomból továbbállni kényszerülök, mert nem érzem már ott jól magam. Remélem, hogy ez az új hely kényelmes lesz, és segít megtalálnom a megfelelő életritmust.

Sok helyen blogoltam már, huzamosabb ideig (közel 3 évig) voltam a legutolsón, de már ott is terhes maradnom. Persze, a szívem egy darabja mindig ott lesz, abban a blogban; hiszen lelkemet tettem bele, önmagamat adtam, de az idők változnak, és kell tudni követni a változásokat.

Remélem, hogy most Pelepitia újraéledhet, s az új kezdet új dolgokat hoz az életébe. :)

X+n-edik blogomat ezennel megnyitom.