Délután, az utolsó órám után csörög a telefon. Ismeretlen szám. Nem szeretem. Miért nem írja ki a számát? Kitől félti a nevét? Nem akarom felvenni. De csak csörög, csak csörög... Nagy kelletlenül felveszem. Egy kedves hölgy szól bele. Személy szerint engem keres. Rendeltem egy könyvet. (Végre, az áhított könyv, 1 hete rendeltem meg kb., akkor az automatikus válasz annyi volt, hogy ha pár munkanapon belül nem jelentkeznek, vegyem fel a kapcsolatot xy-nal a megadott telefonszámon.) Már kezdtem mosolyogni. Alig vártam az információkat, hogy hol és legfőképpen mikor tudom átvenni. Addig talán megkapom az elmaradt fizetésem is, amiről mindjárt regélek. A hölgy elkezdi részletezni, hogy igazából budapesti címre nem szoktak kipostázni semmit, mert jobb' szeretik, ha bemennek a kért könyvekért személyesen, illetve a postaköltség 350 Ft lenne, szóval mégis jobb lenne bemenni érte... de - és itt jön a nagy de! - neki van egy jobb ötlete, látja a megrendelő lapon, hogy közel lakunk egymáshoz, csupán pár utcányira, és ha gondolom, ő nagyon szívesen elhozza magával a könyvet, és értemehetek délután-estefelé, ahogy nekem kényelmes. Délután 5 óra megfelelne? Inkább egy későbbi időpont, hogy biztosan otthon legyen. 7? S megállapodtunk abban, hogy ma este 7 órára átmegyek a könyvért, elkerülve ezzel a postaköltséget, meg megtakarítva egy kis időt. S semmi plusz díjat nem számolt föl, csak a könyv árát, melyet becses tanárom ajánlott, az újonnan indított szakköröm tematikájához. Így most már majdnem teljes a könyvtáram tőle, és ismét megbizonyosdtam afelől, élnek még rendes emberek a világban. Különben kiderült, hogy ez a nő segített a tanáromnak több könyvét is megírni, illetve járt hozzá kurzusra is, több szál is összeköti őket, mai napig gyakran találkoznak, ő is nagyon felnéz DéTére. Szóval nem véletlenül segített ő nekem, és áldozta a saját idejét is rám. Sőt, lelkemre kötötte, hogy máskor is, ha kell egy könyv, keressem őt azon a telefonszámon, és megoldhatjuk így az árucserét, nem kell érte keresztülutaznom a fél városon. Egyelőre nincs szükségem semmi másra, de nem árt észben tartanom ezt a dolgot, mert máskor is nagyon megkönnyítené az életemet.
De ha megjön végre a fizetésem, körülnézek azon az oldalon, ahol erre a könyvre is ráakadtam, és talán találok valamit, amire mégis szükségem volna. Mondjuk egyelőre a pénzemre volna szükségem... Augusztus 20.-ig élt a szerződésem az előző munkahelyemen, 21.-től alkalmaznak az újon. 5.-e a fizetésnap. Addig nem is aggódtam. A többiek, igaz, megkapták a fizetésüket már ha jól emlékszem 3.-án, de én még vártam. Nyugodt voltam, mert még a fele papírom nem volt nálam, tudtam, hogy azokat még vissza kell szereznem, és le kell adnom, és el kell hogy készüljön a szerződés, és minden ilyesmi. Na de elég hamar kiderült, hogy az előző munkahelyem utolsó havi bérét már meg kellett volna kapnom, ha még az új munkahelyem első haviját nem is, papírügyek miatt. (Vagyis az augusztus második felére vonatkozó keresetemet majd a szeptemberivel együtt fogom megkapni, pótlólagosan.) Szóval utána kellett járnom, hogy hol maradt el a pénzem. Felhívtam a volt munkahelyemet, ott megadtak egy telefonszámot, onnan átkapcsoltak egy ügyintézőhőz, ő diskurált egy másikkal, és a végén kisült, hogy nálam maradt egy papír, amit ők küldtek el az anyagommal együtt tévesen, s ez a papír feltétlenül szükséges lenne ahhoz, hogy utalhassák a béremet. Azt a csekély negyvenikszezer forintot. Szóval ezt a hivatalos papírt én vigyem el az okmányirodába, és adjam le a felsorolt ablakok valamelyikén, hogy megkaphassam az illetményemet. Mások hibáját én javítsam ki, és én hajtsam végre valaki más feladatát. Így most szó szerint futok a pénzem után. De már csak napok kérdése, és megkapom... Utána pedig már nem is kell olyan sokat várnom a következőre... De mégiscsak dühítő, hogy lassan egy hónapos késéssel utalják, merthogy a hóközi utalásokat hó közepén kellene megtenniük... Az meg külön nonszensz, hogy a központi hivatalból az anyagomat először elküldik a régi munkahelyemre, oda nekem kell értemennem, bevinnem az újra, hogy aztán az új visszaküldhesse ugyanoda... Ez a mocskos magyar bürokrácia. De ennek örömére legalább vettem ma két új pulcsit, vagyis egy kapucnis cipzáros felsőt, és egy gombos kardigánt. Hogy milyen pénzből? A féltve őrzött tartalékomból, tudván, hogy hamarosan visszapótolhatom, de félve, hogy a kinézett darabokat addig megveszi más.
