Sér...óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó, ejha!

Hosszú barnából rövid vörös... És nem aranyerem lett, hanem új fodrászom. Pontosabban talán most már az én fodrászom is. Nem kis lépésre szántam el magam (nem elhanyagolható külső ösztönzéssel Luis személyében), mégpedig arra, hogy megválok hajkoronám legszebb (és legnyúzottabb) tincseitől, továbbá ékes színétől is, melyet a természet adott. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még az én hajam is lát idegen anyagot magán, mindig is úgy voltam vele, hogy a természetes szépség az igazi, és nem véletlenül kaptam a kobakomra ezt a gesztenyebarna színt. (És azokat a nőket se értettem soha, akik a vörös/fekete/szőke hajukat festetik barnára.) De ím: mégis megtörtént. Idestova 20 éve nem volt komolyabb frizuraváltásom, ha jól emlékszem, óvodából iskolába menet fosztottak meg utoljára hosszú hajamtól, a majdnem fenekemet érő hajam hirtelen a fülemet kezdte keresgélni. Eltelt 20 év, és a hajam csak nőtt, nőttön nőtt, hosszában nagyobb, szélességében kisebb lett (minden nőt utolér előbb vagy utóbb a hajhullás rémséges réme), időnként egy kicsit visszavágtunk belőle, 5-10 centit, máskor egészen sokat, hogy a nyakamat még azért fedje, de azért egy-két hajgumi mindig elfért a nadrágzsebben és neszesszerben, mert a nőies hossza mindig megmaradt, akármilyen is volt a fazonja. S most ütött az óra, ideje váltani, noha semmi eget rengető nem történt az életemben, nem szakítottam és nem lett új pasim, nem költöztem el, és nem költöztem össze, nem szereztem meg a jogsit és nem veszítettem el egyetlen fontos alkotóelememet sem, még csak új állást se kaptam (csak majdnem), egyszerűen csak régóta csilingelt már a fejemben a kis hang, hogy "változást akarok, változást akarok!", és most hallgattam rá. A nyakam puszta szemmel látható elölről is, oldalról is, hátulról is, a fülem nem csak kitapintható hanem helyzete mértani pontossággal meghatározható, a csatjaim pedig egy időre aludni mennek a fiókomba. A legközelebbi alkalommal mikor drogériába térek, sampont is cserélek, immár festett hajra, hajszínemnek csodás megőrzése érdekében. Rubintvörös lettem, még ha nem is olyan szembetűnő (hovatovább természetellenes) a változás, azért jól érzékelhető, hogy az eddig barna haj most vörösbe öltözött. Luisnak kifejezetten tetszik, szülei el voltak ragadtatva, körbeforgattattak, csodáltak, dicsértek, mintha legalábbis visszavarrták volna lelopott fülemet, a szüleim kissé meglepődtek, édesapám kiakadt, hogy nekem nem jó az, amit a természettől kaptam, bátyám szerint "még az a vörös szín hagyján, de ez a frizura... nem áll jól!", viszont bizton állíthatom: minden ismerősnek aki látta nagyon tetszett, hol engem dicsértek, hol a fodrászomat*, csak egy valaki volt, aki az én kedves páromat, hogy végre rábeszélt, és hogy nem most kellett volna. Szóval osztatlannak éppen nem osztatlan, de hatalmas sikert aratott, és most már kezdek vele megbékélni magam is. Képek is lesznek hamarosan. Addig inkább csak képzelje el mindenki! :)

Update: Szívem szerint kiírnám én is Facebookra, mert szívesen elújságolnám minden ismerősömnek, hogy hoztam egy jó döntést, de csakazértsem! Nem leszek olyan bárgyú libuska, mint ismerőseim közül egynéhány, és az átlag Facebook-felhasználók, hogy minden apró kis lépésemet megosszam a nagyérdeművel. Akit érdekel, úgyis rákérdez, hogy hogy vagyok, sőt, többekkel találkozom személyesen is. (Elég régen elhatároztam, hogy a jogosítványomról se fogok egy említést se tenni nyilvános fórumon, csak és kizárólag itt, a blogomban.)

*ki mint említettem, most már az én fodrászom is, eddig csak Luisé volt, ugyanis ő ajánlott be hozzá

Valóságban is, nem csak virtualitásban

Új blog, új élmények. Mert mindennek oka van. Szóval úgy döntöttem, hogy most egy hosszabb bejegyzést szentelek annak, miért is vagyok itt, és mit akarok.

Ez a tavasz nem csak a természetnek hozott megújulást, hanem nekem is. Bezárkózva, távol minden közelségtől, a saját világomban éltem, egy üvegkastélyban, s onnan tekintettem ki, onnan szemléltem a nagyvilágot. Nem merészeltem elhagyni a portámat, csak az ajtók s ablakok mögül követtem figyelemmel a történéseket. De aztán jött valami szellő, jött valami napsugár, jött valami virágillat, s először csak az ablakomat tártam ki, majd az ajtómat is. Aztán szép lassan elindultam. Átjárt ez az újdonság, és most úgy érzem, hogy a madarak nekem csicseregnek, a szellő értem fújdogál, a Nap énrám ragyog, a virág miattam nyílik. Minden a lehető legjobban történik ebben a lehető legjobb világban. Pangloss mester is mindig ezt mondta Candide-nak.

Nekem újra meg kellett tanulnom közeledni a világ felé, újra meg kellett tanulnom bízni. A tavasz nem csak a természetet újította meg, hanem engem is. Mint ha lebegnék, 1 méterrel a föld fölött járnék, s innen látnék szerte. Mint ha úsznék a levegőben, s minden tárgy körülöttem valami kozmikus súlytalansági állapotban keringene. Egyszóval boldog vagyok. S ezt a boldogságot nem is akárminek köszönhetem. Nyilván az ember akkor tud boldog lenni, elégedett, örömteli, szárnyaló, ha van valaki, aki élteti benne ezeket a dolgokat. Engem is éltet most valaki. Valaki, hosszú idő óta az első, akit merek magamhoz közel engedni. Akinek merek megnyílni, mert finoman bontogat. Jó vele megosztani a részemet. Furcsa dolog ez, mert nem is most pottyant az életembe, de csak most vettek új irányt a dolgok. A blogom is új köntöst, új formát, új szobát kapott, de nem csak virtuálisan változik az életem, hanem valóságosan is. Szóval egy új kezdetnek meg kell adni a módját.

Nem mondom, hogy ezentúl csak vidám leszek, és soha nem fogok már elkeseredni, vagy elszomorodni, azt sem mondom, hogy többé már nem leszek ideges, vagy türelmetlen, mert az élet változik, de én én maradok. Viszont azt tudom, hogy mennyi mindent tanulok s tanulhatok ebben az új korszakban. Tanulok türelmet, kitartást, bizalmat, odaadást, empátiát, és gyermeki lelkesedést. Tanulok várni, adni, és elfogadni. Tanulok magamról, s tanulok róla. :) Lesznek biztosan szomorú napjaim is, leszek biztosan egyedül is, lesznek biztosan nehézségeim. De itt van bennem a tudat, hogy most minden megváltozhat, hogy most bízhatok újra, rábízhatok valamit, megbízhatok benne, és ez a bizalom erőt fog adni.

Most minden zizeg, minden zsibog, minden pezseg, minden pörög. :)

Azt hiszem, a kedvenc évszakom a tavasz. S remélem, ez a tavasz sokáig fog még tartani. :) Minden nap kinyílhat egy újabb kis virág. :)

A gólyák is költöznek...

Igaz, ők félévente, és mindig csak 2 hely között, de mégis azért teszik ezt, hogy az új helyen jól érezzék magukat. Alkalmazkodni kell az életkörülményekhez. S míg a világ egyik felén hűvös idők járnak, a másik felén kellemes nyári meleg van. Ők pedig a kellemes nyári meleget szeretik. No, én most úgy viseltetem, mint a gólya. Költözök: előző blogomból továbbállni kényszerülök, mert nem érzem már ott jól magam. Remélem, hogy ez az új hely kényelmes lesz, és segít megtalálnom a megfelelő életritmust.

Sok helyen blogoltam már, huzamosabb ideig (közel 3 évig) voltam a legutolsón, de már ott is terhes maradnom. Persze, a szívem egy darabja mindig ott lesz, abban a blogban; hiszen lelkemet tettem bele, önmagamat adtam, de az idők változnak, és kell tudni követni a változásokat.

Remélem, hogy most Pelepitia újraéledhet, s az új kezdet új dolgokat hoz az életébe. :)

X+n-edik blogomat ezennel megnyitom.