Majdnem kimondani jobb

Nem kell mindent kimondani, mert vannak dolgok, amik kimondatlanul sokkal többet érnek. Igazabb vagy és őszintébb, ha nem akarod az unalomig ismételni azt a szót vagy kifejezést vagy mondatot. Ha tudod, hogy a szavaknak mi a valódi jelentése, nem veszíted el a hiteledet, és te sem csalódsz.

Csodálatos nap volt ez a mai. Hajnali keléssel, és (úgy tűnik) hajnali fekvéssel, de a kettő közötti idő olyan tartalommal, amilyenről még csak álmodni se mertem. És még most is bizsereg a tenyerem. :)

Reggel fél 9-kor már Székesfehérváron voltam, s egy hosszú ölelésben pihentem ki az utazás fáradalmait. Így indult közösen a napunk, ami már reggel 6-kor elkezdődött, amikor is én ébresztettem őt álmából egy telefonhívással. Luis ma is üde volt és jó kedélyű, érintése és hangja kellemes, a lelke pedig mindig magával ragad. Mivel a reggelim ma kimaradt, így teszkógazdaságos péksüteménnyel pótoltuk, amiből még ebédidőre is maradt. Egy jóleső tea után utat vettünk Pákozd felé, hogy ez a látvány tárulhasson szemünk elé:

Látkép: Velencei-tó

A kutyus neve: Kutya

 A falu végén, nagyjából az utolsó háznál egy aranylelkű kutya szegődött mellénk, s jó kalauzhoz méltóan egészen a célunkig vezetett:

A vidéken pedig rajtunk kívül egy lélek se járt. Legalábbis egy darabig. Később két ifjonc kirándult el mellettünk, s a kutyáról rögtön azt hitték, hozzánk tartozik, meg is ijedtek, mikor a kis jószág követni kezdte őket. Visszajött az egyikük, és meg akart bizonyosodni róla, hogy a kutya tudja, hova megy. Mi pedig csak engedtük, hadd vigyék. A szeretetünket úgyis magával vitte.

A Nap szépen sütött, és a szél sem volt olyan hűvös, szóval hamar megváltunk a vastag kabátunktól, s a bensőnket bensőképp melegítettük föl. Egész délután ott voltunk a sziklák között, hol erre, hol arra tekintve, de leginkább csak egymást nézve, mert vannak dolgok, amiket egyszerűen nem kell, vagy nem is lehet kimondani.

Majdnem kimondani jobb, mert abban az ember önmaga van benne. Mert azt csak két ember, a belső nyelven érti. Vannak dolgok, amikről nem szabad, amikről nem kell, amikről nem illik, s amikről nem érdemes beszélni. Ez az utolsó kategóriába tartozik. Tudom én is, tudja ő is, de jobb nem kimondani. :) Mert unalmassá válna. Azt pedig nem akarja egyikünk sem. Jól megvagyunk mi így egymással. A Nap süt, a szellő fúj, a fű hajlik, mi meg élünk. :) S ha ki kell mondani, úgyis kimondjuk. :) Mert vannak dolgok, amiket ki kell mondani. Csak meg kell válogatni, hogy mikor.

Révedő tekintet

A késő délutáni órákban tértünk vissza Fehérvárra, némi élelem magunkhoz vétele után fürödtünk még egy kicsit a Napfényben, majd egymás tekintetében, s buszra szálltunk. Luis haza, én haza. Egyszerre. Csak két külön buszon. Sajnos. De a távolság is azért kell, hogy az ember értékelni tudja a közelséget. :) A szél is azért kell, hogy az ember értékelni tudja a szélcsendet. S a sötétség is azért kell, hogy értékelni tudja a fényt.

Vannak dolgok, amik csak úgy megtörténnek az emberrel. Akár akarja, akár nem. Akár készül rá, akár nem. Akár vágyik rá, akár nem. Ezek a dolgok általában a két végletben vannak. Vagy a "nagyon jó", vagy a "nagyon rossz" jelzővel lehet őket illetni. Én azt hiszem, ami most velünk történik, az nagyon jó. Azt hiszem, ezt nevezik boldogságnak.

Majdnem jobb kimondani, de csak majdnem. Mert jobb majdnem kimondani. Majdnem kimondani pedig a legjobb.

Az élet egy csoda, minden nap tartogat valami meglepetést a számunkra. Nem mindenki tud mit kezdeni a meglepetésekkel. Azt is meg kell tanulni kezelni.

Nekem a meglepetés ma pár mozdulat volt. És én csak éneklem, hogy:

"Jó, jó, jó veled, jó veled"

Valóságban is, nem csak virtualitásban

Új blog, új élmények. Mert mindennek oka van. Szóval úgy döntöttem, hogy most egy hosszabb bejegyzést szentelek annak, miért is vagyok itt, és mit akarok.

Ez a tavasz nem csak a természetnek hozott megújulást, hanem nekem is. Bezárkózva, távol minden közelségtől, a saját világomban éltem, egy üvegkastélyban, s onnan tekintettem ki, onnan szemléltem a nagyvilágot. Nem merészeltem elhagyni a portámat, csak az ajtók s ablakok mögül követtem figyelemmel a történéseket. De aztán jött valami szellő, jött valami napsugár, jött valami virágillat, s először csak az ablakomat tártam ki, majd az ajtómat is. Aztán szép lassan elindultam. Átjárt ez az újdonság, és most úgy érzem, hogy a madarak nekem csicseregnek, a szellő értem fújdogál, a Nap énrám ragyog, a virág miattam nyílik. Minden a lehető legjobban történik ebben a lehető legjobb világban. Pangloss mester is mindig ezt mondta Candide-nak.

Nekem újra meg kellett tanulnom közeledni a világ felé, újra meg kellett tanulnom bízni. A tavasz nem csak a természetet újította meg, hanem engem is. Mint ha lebegnék, 1 méterrel a föld fölött járnék, s innen látnék szerte. Mint ha úsznék a levegőben, s minden tárgy körülöttem valami kozmikus súlytalansági állapotban keringene. Egyszóval boldog vagyok. S ezt a boldogságot nem is akárminek köszönhetem. Nyilván az ember akkor tud boldog lenni, elégedett, örömteli, szárnyaló, ha van valaki, aki élteti benne ezeket a dolgokat. Engem is éltet most valaki. Valaki, hosszú idő óta az első, akit merek magamhoz közel engedni. Akinek merek megnyílni, mert finoman bontogat. Jó vele megosztani a részemet. Furcsa dolog ez, mert nem is most pottyant az életembe, de csak most vettek új irányt a dolgok. A blogom is új köntöst, új formát, új szobát kapott, de nem csak virtuálisan változik az életem, hanem valóságosan is. Szóval egy új kezdetnek meg kell adni a módját.

Nem mondom, hogy ezentúl csak vidám leszek, és soha nem fogok már elkeseredni, vagy elszomorodni, azt sem mondom, hogy többé már nem leszek ideges, vagy türelmetlen, mert az élet változik, de én én maradok. Viszont azt tudom, hogy mennyi mindent tanulok s tanulhatok ebben az új korszakban. Tanulok türelmet, kitartást, bizalmat, odaadást, empátiát, és gyermeki lelkesedést. Tanulok várni, adni, és elfogadni. Tanulok magamról, s tanulok róla. :) Lesznek biztosan szomorú napjaim is, leszek biztosan egyedül is, lesznek biztosan nehézségeim. De itt van bennem a tudat, hogy most minden megváltozhat, hogy most bízhatok újra, rábízhatok valamit, megbízhatok benne, és ez a bizalom erőt fog adni.

Most minden zizeg, minden zsibog, minden pezseg, minden pörög. :)

Azt hiszem, a kedvenc évszakom a tavasz. S remélem, ez a tavasz sokáig fog még tartani. :) Minden nap kinyílhat egy újabb kis virág. :)