21. nap: Dolgok, amik más emberekben irritálnak

Szokták azt mondani, hogy minden emberben azt a hibát találod meg, ami benned is megvan. Hát, ez könnyen meglehet, rögtön elsőre egy olyan dolog jutott eszembe, ami nekem is nagy hiányosságom. De azért azt nem mondanám, hogy irritál, csak nem esik jól. Ez pedig a halogatás. Ha valaki megígér valamit, és csak halogatja, halogatja, vagy tudom, hogy van egy feladata, de nem hajlandó elvégezni, hanem csak tolja maga előtt. Ez nálam is így van. Sokszor csak a kellő motiváció hiányzik, és azért nem kezdek bele ebbe vagy abba, de van, amikor szimplán lusta vagyok hozzá. Viszont idegesítő dolog rengeteg van. Nagyon sok ember tud engem irritálni. Csak úgy tételesen fölsorolok egy pár ilyen dolgot, nem hiszem, hogy kell hozzá fűznöm bármilyen magyarázatot, de ami megkívánja, hogy jobban kifejtsem, azt le fogom írni bővebben is.

Teszetoszaság, túlzott lustálkodás/lustaság, idétlen szokások, úgy mint: ceruzarágás, toll/ceruza fülbe tuszkolása, hangos zenehallgatás (amikor te is hallod pontosan az egészet, csak épp a fülhallgató másik végén vagy), csettintgetés, ujjropogtatás, láblóbálás, tollkapcsolgatás, tévékapcsolgatás, meg még egy pár, ami nem jut eszembe, továbbá horkolás, kellemetlen illat, túlzott közelség (amikor nekem kell hátralépnem 2 lépést, hogy normális távolságban álljunk egymással szemben), ha az illető nem hagy élni (minden délutánra van valami programötlete, mindig készségesen rám köszön Facebookon, mindig küld sms-t, hogy hogy vagyok, mi van velem, és ennek további válfajai), ha valaki annyira önös, hogy ha beszélgetünk, mindig az ő bajairól/dolgairól van szó, felőlem egyáltalán nem érdeklődik, ha úgy beszél valaki minden dologról, mint ha az teljesen egyértelmű és mindenki számára világos lenne, mint ha nem is létezhetnének olyan emberek, akik nem értik, ha valaki úgy terpeszkedik széjjel még a közös használatú helyeken is, mint ha az övé lenne az egész világ, ha valaki nem teszi a helyére a dolgokat, amikor azoknak van pontos szabott helye, főleg közös használatú tárgyak esetében, ha valaki hangosan vihog/beszélget/énekel tömegközlekedési járatokon vagy az utcán, az alkoholos befolyásoltság, meg egyáltalán a nem normális emberi viselkedés.

Biztos rengeteg dolog van még, de most ezek jutottak eszembe. Végiggondoltam azt a pár embert, aki valamilyen formában engem idegesített vagy zavart, és körülbelül az itt felsoroltak ugrottak be. Annyira meg azért senkit sem szeretnék kielemezni, hogy itt ország-világ elé tárom minden hülye szokását meg agyi zizijét. Még ha nagyjából csak 5-en vannak is, akik ezt a blogot olvassák.

14. nap: Dolgok, amiket szeretsz/utálsz

Van egy közösségi oldal (nem a Facebook, és nem az IWIW, teljesen más jellegű dolog), ahol adnak tippeket, hogyan töltsd ki az adatlapodat magadról. "Rólad. Szeret/nem szeret" Na, oda ezt írtam igazán találóan:
"Szeretem, ha nem kell szeret/nem szeret dolgokra osztanom önmagam.
Nem szeretem, ha a képembe hazudnak."

Na jó, nem akarom ennyivel elintézni a dolgot, de szívem szerint ezt tenném.

Nagyon sok dolog van, amiket szeretek, és nagyon sok olyan is, amiket utálok. Írjak róluk listát? Össze se tudnám szedni őket.

De azért leírok egy pár dolgot, csak úgy mindenféle rendszer nélkül.

Szeretek/szeretem:

Ébredés után lustálkodni az ágyban, egész nap pizsamában flangálni, a macskámat, a macskámat dögönyözni, a macskámmal játszani, a macskámnak enni/inni adni, a macskámat simogatni, idióta sorozatokból 1-1 részt megnézni, az állatokat, a könyvillatot, az ezüst ékszereket, a narancssárga színt, a kocsimat, a szép tollakat, a különleges gyümölcsteákat, a csokit, a füstölőket, a puha plüssállatokat, a bakancsomat, a parfümömet, a hajamat, a bőrkesztyűmet, a testápolókat, a csomagolásból kibontani a dolgokat, amikor még újak, pötyögtetni a pukkanós papírt, a laptopomat, biciklizni a tavaszi napsütésben, napozni és közben regényt olvasni, az életszerű regényeket, Agatha Christie-t, Szabó Magdát és Gárdonyi Gézát, azt, hogy Hetfield velem egy napon ünnepli a születésnapját, meg Gárdonyi Géza is, a táncházakat, a népzenét, a heavy metált és a rockot, koncertekre járni, a virágokat (kapni is), a kecskéket, fényképezni, verset írni, a fehérneműs fiókomban rendet rakni, hónapok után felvenni egy olyan ruhát, amire már nem is emlékeztem, a szilvát, az elsőre kényelmes cipőt, ami nem töri a lábam, a magnómat, mosolyogni, majd' megfulladni a nevetéstől, mások tetoválásait nézni, a raszta hajat, finom édes vörös bort, vagy Soproni sört inni, ha olyan helyre megyek, a kardvirágot, a friss eső illatát, és nézni az ablak mögül, ahogy odakinn esik az eső, vagy havazik, hógolyózni, vízben lubickolni, evezni, együtt aludni a párommal, gitározni, dúdolászni, bámulni az eget és a felhőket, rámosolyogni a csecsemőkre, átadni a helyemet az idős néniknek (akik nem futnak a busz után, hanem tényleg látszik rajtuk, hogy meg vannak fáradva), hajat fésülni, a 90-es évek zenéjét, kiszárítani a rózsákat, amiket kaptam, és tudni róluk, hogy kitől mire, kirakatokat nézni, és az üzletben megérinteni mindent, ami nem is kell, a túrófagyit, a gyümölcslevest, aludni, azt az érzést, hogy egyedül én tudok egy kérdésre válaszolni pl egy vetélkedőben, hamarabb kimondani a megoldást, mint a kvízjáték résztvevője, a napszemüvegemet, együtt enni valakivel, az asztaltársaságot, a zoknikat, először felvenni egy új zoknit, a polár takarómat, a friss festék/hígító/benzin/lakk illatát, az Élet vagy valami hasonló c. filmet, Brian élete c. filmet, felismerni a magyar hangokat, beszélgetni, érdekes előadásokat hallgatni, fura dolgokról álmodni, blogokat olvasni, meg úgy általában olvasni, felismerni a helyesírási hibákat, a frissen mosott ruha illatát, a teaházakat, sétálni kézenfogva a párommal, elsöpörni a kósza hajtincset a homlokából, leszöszölni a kabátot, a 100%-os gyümölcslevet, a Toblerone-t, tollat kattintgatni, képeslapot kapni, valakit meghallgatni, akinek szüksége van rá, és ezernyi más dolgot, amit most már túlzás lenne itt fölsorolni.

Nem szeretek/ nem szeretem:

A helyesírási hibákat, a hazugságot, ha megpróbálnak hülyének nézni, a fülsüketítő zenét, a monotonitást, a gombát, a kellemetlen szagokat, a fájdalmat, a csalódást, a betegségeket, az idióta divatot, és divatmajmolást, a rap-et, a tömött buszokat és villamosokat, az indokolatlan tömeget, az idióta filmeket, az erőltetett poénokat,  az értelmetlen várakozást, a külső körülmények miatt történő késést, az "édes"-t, mint kedveskedő kifejezést, a gagyogást csecsemőkkel való kommunikáció gyanánt, a felszólító sms-eket, a kiosztó hangnemet, a trehányságot, azt, ha valaki nem tud alkalmazkodni a másikhoz, a más munkájába való belekontárkodást, az ízeltlábúakat, főleg a pókokat, a sötétséget, a magányosság érzését, az üres hűtőt, a pillanatot, amikor épp az orrom előtt zár be egy üzlet, azt, ha egy jól bevált terméket már nem lehet kapni, azt, ha valaki lemondja az előre megbeszélt programot, a belsőségeket, a rámenős ágenseket, a szórólapokat, a büdös embereket, azt, ha nincs hely a vonaton/buszon, azt, hogy januárban sosem tudom leírni azt a nyomorult dátumot, azt, ha tudom, hogy jót álmodtam, és mégsem emlékszem rá, azt, ha valaki nem tartja be az ígéretét, azt, ha valaki nem emlékszik semmire, amit mondok neki, és nem Alzheimer-kóros, azt, amikor nem tudok elaludni a Bartók rádió műsorára, mert idióta pattogós jazz megy rajta, egyedül aludni, a horkolást, a pogót, a dohányfüstöt, és a dohányszagot, ha nincsen szappan/törülköző/papír/tükör/zárható ajtó/kézszárító/víz a mosdóban, ha elszakad a szatyor füle és kiborul belőle minden, a minőséghibás árukat, ha elromlik a lift, a marcipánt, a mazsolát, ha az utcán szakad le a ruhám gombja, ha elfogy a papír zsebkendőm, azt, hogy minden ünnep elmúlik, azt, hogy itt Magyarországon nincsenek megbecsülve a pedagógusok, azt, amikor "valaki mindig mindent jobban tud", az okoskodást, az értetlenkedést, azt, ha nem hallgatnak végig és folyton belevágnak a szavamba, ha valamit 10X kell elismételnem ahhoz, hogy megértsék, a negyedóránként reklámokat egy film közben, ha nem értek valamit a filmből, és senki sem tudja elmondani, mi volt az, vagy mi hangzott el, a sztereotípiákat és azt, ha valaki nem bír kimászni belőlük még akkor sem, ha bizonyított, hogy nem igazak, a pókhálókat, ha elmegy a netem és nem is jön vissza, és ezernyi más dolgot, amit most már túlzás lenne itt fölsorolni.

Örvény, vagy tölcsér?

A rossz dolgok bevonzzák a rossz dolgokat. Van ez a mondás. De akkor az ellentettje is biztos igaz: A jó dolgok bevonzzák a jó dolgokat. Igaznak kell lennie. Mert én most ezt tapasztalom. Ha rámosolyogsz a világra, akkor a  világ is visszamosolyog rád. Aki nevet, azzal együtt nevet a világ, de aki sír, az egyedül sír. Ugye? Szóval én most úgy érzem, hogy az egész világ nevet velem együtt. Csupa jó dolgok történnek velem. S most először van az életemben, hogy nem félek a jó dolgoktól, és nem görcsölök azon, hogy "mi lesz, ha felébredek". Ez egy éber álom, amiből nem kell felébrednem. Ami csak történik velem. Mint ha úsznék egy olyan folyóban, ami így is úgy is a legjobb helyre visz el engem. Előtte se voltam elkeseredve, meg begubózva, éldegéltem, szelíd-szolidan, és nem búslakodtam, de az utóbbi időszak az olyan volt, mint ha én magam lennék Alice Csodaországban. És ez nem olyan egyszerű, mint a szerelem (bár a szerelem sosem egyszerű), vagy a karrier (az sem), vagy a család, vagy a családok, vagy az önmegvalósítás. Nem. Ez sokkal több, sokkal gazdagabb ezeknél a dolgoknál. És mégis minden benne van. A hivatásomnak élek, barátok által szeretve vagyok, béke van a családomban, van mellettem valaki, és még ezen felül is történnek velem jó dolgok. Pl megszülettek Lujzi kismacskái (épp 15.-e vasárnapról 16.-a hétfőre virradó éjjel), és máris megvan a kedvencem. Igaz, nem vörös, mint szerettem volna (bár a kertben henyélő vörös kandúr, aki lebzselt Lujzika mellett igazán szép macska volt), de mégis elbűvölő. És galád módon elcsábítja a szívem. :) (Tehát a neve is már megvan: Galád) Lujzi többi kölyke is nagyon bájos, kis foltos szürke-fehér-fekete cicák, szerintem hamar gazdára fognak találni.

Felbukkant C, aki talán a legmeghatározóbb személy volt az életemben, és aki mindig szép emlékem marad. Ragaszkodom hozzá és a barátságához, és ő az a valaki, akivel mindig ott tudom folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk, vagy félbemaradt. Utoljára 2010 őszén láttam őt, azóta sajnos csak ilyen-olyan módon tudtunk kommunikálni, mert a problémák azért vannak, hogy az ember megküzdjön velük. Időnként eltűnt pár napra/hétre, vagy hosszabb időszakra is, de most újra beszélhetünk, és talán több mint másfél év elteltével ismét találkozhatok vele.

Könnyebben tudok kezelni problémákat, konfliktusokat. Pl a munkámban is. Ha egy lurkó nagyon szemtelen, könnyebben megtalálom a megoldást, és nehezebben húzom fel magam a viselkedésén. Vagyis sokkal nyugodtabb tudok maradni. Türelmet tanulok, és kitartást. Idegeskedni nem szoktam a gyerekek miatt, de néha azért nálam is elszakad a cérna, vagy betelik a pohár. Ilyenkor könnyebb volna leordítani a haját szegénynek, de higgadt tudok maradni. Ha az ember élete rendben folyik, és elégedett mindenével, vagyis "nem talál senkit, akinek a helyébe lenne, és bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudja, hogy élni lehet is, nem csak muszáj", akkor a problémákat is sokkal könnyedebben veszi. Könnyebben túllendül minden apró nehézségen is.

A rossz dolgok örvényként gomolyodnak a fejed fölött, és vonzanak le a mélybe, nem hagynak levegőhöz jutni... Akkor mondja az ember, hogy "összecsaptak a fejem fölött a hullámok", és ez nagyon megterhelő. A rossz dolgok bevonzzák a rossz dolgokat... De a jó dolgok úgy ömlenek, mint a tölcsérből a víz. Először csak egy jó dolog, aztán még egy, aztán még egy... A  tölcsér megtelik, és csurog lefelé a tartalma. Vagyis a jót jó követ, és azt is jó követi...

Az én életem most tölcsérből kapja az élményeket. A boldogságtól pedig ordítani tudnék. :)

Majdnem kimondani jobb

Nem kell mindent kimondani, mert vannak dolgok, amik kimondatlanul sokkal többet érnek. Igazabb vagy és őszintébb, ha nem akarod az unalomig ismételni azt a szót vagy kifejezést vagy mondatot. Ha tudod, hogy a szavaknak mi a valódi jelentése, nem veszíted el a hiteledet, és te sem csalódsz.

Csodálatos nap volt ez a mai. Hajnali keléssel, és (úgy tűnik) hajnali fekvéssel, de a kettő közötti idő olyan tartalommal, amilyenről még csak álmodni se mertem. És még most is bizsereg a tenyerem. :)

Reggel fél 9-kor már Székesfehérváron voltam, s egy hosszú ölelésben pihentem ki az utazás fáradalmait. Így indult közösen a napunk, ami már reggel 6-kor elkezdődött, amikor is én ébresztettem őt álmából egy telefonhívással. Luis ma is üde volt és jó kedélyű, érintése és hangja kellemes, a lelke pedig mindig magával ragad. Mivel a reggelim ma kimaradt, így teszkógazdaságos péksüteménnyel pótoltuk, amiből még ebédidőre is maradt. Egy jóleső tea után utat vettünk Pákozd felé, hogy ez a látvány tárulhasson szemünk elé:

Látkép: Velencei-tó

A kutyus neve: Kutya

 A falu végén, nagyjából az utolsó háznál egy aranylelkű kutya szegődött mellénk, s jó kalauzhoz méltóan egészen a célunkig vezetett:

A vidéken pedig rajtunk kívül egy lélek se járt. Legalábbis egy darabig. Később két ifjonc kirándult el mellettünk, s a kutyáról rögtön azt hitték, hozzánk tartozik, meg is ijedtek, mikor a kis jószág követni kezdte őket. Visszajött az egyikük, és meg akart bizonyosodni róla, hogy a kutya tudja, hova megy. Mi pedig csak engedtük, hadd vigyék. A szeretetünket úgyis magával vitte.

A Nap szépen sütött, és a szél sem volt olyan hűvös, szóval hamar megváltunk a vastag kabátunktól, s a bensőnket bensőképp melegítettük föl. Egész délután ott voltunk a sziklák között, hol erre, hol arra tekintve, de leginkább csak egymást nézve, mert vannak dolgok, amiket egyszerűen nem kell, vagy nem is lehet kimondani.

Majdnem kimondani jobb, mert abban az ember önmaga van benne. Mert azt csak két ember, a belső nyelven érti. Vannak dolgok, amikről nem szabad, amikről nem kell, amikről nem illik, s amikről nem érdemes beszélni. Ez az utolsó kategóriába tartozik. Tudom én is, tudja ő is, de jobb nem kimondani. :) Mert unalmassá válna. Azt pedig nem akarja egyikünk sem. Jól megvagyunk mi így egymással. A Nap süt, a szellő fúj, a fű hajlik, mi meg élünk. :) S ha ki kell mondani, úgyis kimondjuk. :) Mert vannak dolgok, amiket ki kell mondani. Csak meg kell válogatni, hogy mikor.

Révedő tekintet

A késő délutáni órákban tértünk vissza Fehérvárra, némi élelem magunkhoz vétele után fürödtünk még egy kicsit a Napfényben, majd egymás tekintetében, s buszra szálltunk. Luis haza, én haza. Egyszerre. Csak két külön buszon. Sajnos. De a távolság is azért kell, hogy az ember értékelni tudja a közelséget. :) A szél is azért kell, hogy az ember értékelni tudja a szélcsendet. S a sötétség is azért kell, hogy értékelni tudja a fényt.

Vannak dolgok, amik csak úgy megtörténnek az emberrel. Akár akarja, akár nem. Akár készül rá, akár nem. Akár vágyik rá, akár nem. Ezek a dolgok általában a két végletben vannak. Vagy a "nagyon jó", vagy a "nagyon rossz" jelzővel lehet őket illetni. Én azt hiszem, ami most velünk történik, az nagyon jó. Azt hiszem, ezt nevezik boldogságnak.

Majdnem jobb kimondani, de csak majdnem. Mert jobb majdnem kimondani. Majdnem kimondani pedig a legjobb.

Az élet egy csoda, minden nap tartogat valami meglepetést a számunkra. Nem mindenki tud mit kezdeni a meglepetésekkel. Azt is meg kell tanulni kezelni.

Nekem a meglepetés ma pár mozdulat volt. És én csak éneklem, hogy:

"Jó, jó, jó veled, jó veled"