2013. január 17., csütörtök

21. nap: Dolgok, amik más emberekben irritálnak

Szokták azt mondani, hogy minden emberben azt a hibát találod meg, ami benned is megvan. Hát, ez könnyen meglehet, rögtön elsőre egy olyan dolog jutott eszembe, ami nekem is nagy hiányosságom. De azért azt nem mondanám, hogy irritál, csak nem esik jól. Ez pedig a halogatás. Ha valaki megígér valamit, és csak halogatja, halogatja, vagy tudom, hogy van egy feladata, de nem hajlandó elvégezni, hanem csak tolja maga előtt. Ez nálam is így van. Sokszor csak a kellő motiváció hiányzik, és azért nem kezdek bele ebbe vagy abba, de van, amikor szimplán lusta vagyok hozzá. Viszont idegesítő dolog rengeteg van. Nagyon sok ember tud engem irritálni. Csak úgy tételesen fölsorolok egy pár ilyen dolgot, nem hiszem, hogy kell hozzá fűznöm bármilyen magyarázatot, de ami megkívánja, hogy jobban kifejtsem, azt le fogom írni bővebben is.
Teszetoszaság, túlzott lustálkodás/lustaság, idétlen szokások, úgy mint: ceruzarágás, toll/ceruza fülbe tuszkolása, hangos zenehallgatás (amikor te is hallod pontosan az egészet, csak épp a fülhallgató másik végén vagy), csettintgetés, ujjropogtatás, láblóbálás, tollkapcsolgatás, tévékapcsolgatás, meg még egy pár, ami nem jut eszembe, továbbá horkolás, kellemetlen illat, túlzott közelség (amikor nekem kell hátralépnem 2 lépést, hogy normális távolságban álljunk egymással szemben), ha az illető nem hagy élni (minden délutánra van valami programötlete, mindig készségesen rám köszön Facebookon, mindig küld sms-t, hogy hogy vagyok, mi van velem, és ennek további válfajai), ha valaki annyira önös, hogy ha beszélgetünk, mindig az ő bajairól/dolgairól van szó, felőlem egyáltalán nem érdeklődik, ha úgy beszél valaki minden dologról, mint ha az teljesen egyértelmű és mindenki számára világos lenne, mint ha nem is létezhetnének olyan emberek, akik nem értik, ha valaki úgy terpeszkedik széjjel még a közös használatú helyeken is, mint ha az övé lenne az egész világ, ha valaki nem teszi a helyére a dolgokat, amikor azoknak van pontos szabott helye, főleg közös használatú tárgyak esetében, ha valaki hangosan vihog/beszélget/énekel tömegközlekedési járatokon vagy az utcán, az alkoholos befolyásoltság, meg egyáltalán a nem normális emberi viselkedés.
Biztos rengeteg dolog van még, de most ezek jutottak eszembe. Végiggondoltam azt a pár embert, aki valamilyen formában engem idegesített vagy zavart, és körülbelül az itt felsoroltak ugrottak be. Annyira meg azért senkit sem szeretnék kielemezni, hogy itt ország-világ elé tárom minden hülye szokását meg agyi zizijét. Még ha nagyjából csak 5-en vannak is, akik ezt a blogot olvassák.

3 megjegyzés:

  1. Teszetoszaság, túlzott lustálkodás/lustaság,horkolás az stimmt rám... vegyek vissza most már?:D

    VálaszTörlés
  2. Teszetoszaság? Nem mondanám rólad, hogy teszetosza vagy... Viszont a másik kettőből néha egy kicsit tényleg sok.

    Egyébként eszembe jutott még valami. A jámborság. Jaj, de nem bírom, amikor valaki jáááááááááááámbor... Tudod, olyan "a légynek sem tudna ártani" típus... Vagy az is teszetoszaság?

    VálaszTörlés
  3. lehet ... vagy amikor túl kedves és figyelmes valaki ( mint a John Cleese szkeccsben :D)

    VálaszTörlés

Pötyögj valamit körültekintően. :)