2013. január 3., csütörtök

5., 6., 7. nap, amúgy meg január 3.-a, ami az első.

5. nap: Koncertek, amiken voltál már
Nos, gondolom a kis klub-koncertek, meg garázs-zenekarok előadásai nem nagyon számítanak, és kihúzhatjuk azokat is, amiket ingyenesen/szabadtéren rendeztek, vagy utcazene jellegűek voltak... Szóval vegyük az egész estés nagykoncerteket, és a drága pénzen megváltott jegyekkel látogatott koncerteket.
Múltkoriban összeszámoltam a jegyeket (mert hogy gondosan megőriztem minden egyes belépőt), és 30 felé konvergált a számuk. Leírjam-e mindet? Időrendbe, helyszínek szerint?
Életem első nagyszabású koncertje, mely alatt szemben álltam a színpaddal, és direkt mentem el meghallgatni egy bandát, 2006-ban volt, azelőtt csak ingyenes és fesztiválszerű rendezvényeken vettem részt, vagy kisebb szórakozóhelyek kisebb bulijain, mivelhogy kiforrott zenei ízlésem sem volt még akkoriban. Azóta megszállott koncertlátogató lettem, ha mondhatjuk úgy... Korábban várva vártam a pillanatot, hogy egy-egy kedvencem a városba látogasson, és zenés estet adjon, ma már elmegyek olyan együttes/előadó rendezvényére is, akit annyira nem ismerek, vagy nem hallgatok gyakran. Mindezt azért, mert szeretem a jó zenéket. Na, sok a szöveg, lássuk a medvét:
2006.12.21. Budapest, Papp László Sportaréna, Ákos (Még közelebb)*
2007.11.20. Budapest, Petőfi Csarnok, Sonata Arctica, Epica
2008.03.05. Budapest, Petőfi Csarnok (helyett Ice Center, volt Astra Zeneca, most Koriközpont), Nightwish, Pain**
2009.04.04. Debrecen, Főnix Csarnok, Nightwish, Pain, Indica
2009.11.17. Budapest, Petőfi Csarnok, Sonata Arctica, Delain, Winterborn
2010.01.23. Budapest, Petőfi Csarnok, Stratovarius, Tracedawn, Winters Verge
2010.03.15. Budapest, Papp László Sportaréna, Republic
2010.04.14. Budapest, Zöld Pardon (még a régi helyen, 0. nap), Tankcsapda
2010.05.14. Budapest, Puskás Ferenc Stadion, Metallica (World Magnetic Tour '10), Volbeat, High on fire (ami olyan pocsék volt, hogy most is utána kellett keresnem, hogy mi a nevük, mert nem emlékeztem.)
2010.06.20. Budapest, Petőfi Csarnok, Megadeth
2010.08.14. Budapest, Sziget Fesztivál, Iron Maiden (Tankcsapda, meg pár noname zenekar előttük)
2010.10.02. Budapest, Diesel Klub, Epica (Desing Your Universe tour), Ketts, Revamp
2010.10.31. Budapest, Diesel Klub, Akela (20 éves születésnapi XV. farkasnappal egybekötött 3. utolsó búcsúkoncert),  D.N.S., Crossholder
2010.11.03. Budapest, Papp László Sportaréna, Soul&Gospel fesztivál, Hillsong
2010.11.28. Budapeset, Papp László Sportaréna, Helloween, Stratovarius, Wisdom
2010.12.19. Budapest, Papp László Sportaréna, EDDA művek (30 éve)
2011.02.12. Budapest, Dürer Kert, Leander (meg sokan mások)
2011.02.23. Budapest, Petőfi Csarnok, Apocalyptica
2011.04.01. Budapest, Club 202, Epica, Leecher
2011.04.08. Budapest, Papp László Sportaréna, Megadeth, Slayer (European Carnage Tour 2011)
2011. 04.24. Budapest, Zöld Pardon (Húsvét Vasárnap, szóval nem akármi), Republic
2011.06.11.-13. Nickelsdorf, Nova Rock Fesztivál, Iron Maiden, System of a Down, 3 doors down, Volbeat, Korn, Flogging Molly, In Flames, Linkin Park, Motörhead, The Darkness, Guano Apes, (és még sokan mások, a fele így is ütötte egymást)
2011.10.02. Budapest, Tristania, Van Canto, Xandria (Out of the dark festival tour 2011)
2011.11.19. Budapest, Club 202, Depresszió (Vízválasztó)
2011.11.28. Budapest, Club 202, HammerFall (European Outbreak 2011), Vicious Rumors
2012.01.21. Pomáz, Művelődési Ház, Kárpátia
2012.04.29. Budapest, Papp László Sportaréna, Nightwish (Imaginaerum world tour 2012-2013), Eklipse, Battle Beast
2012.05.13. Budapest, Club 202, Epica (Requiem for the indiferent tour), Xandria, Voices Destiny
2012.09.14. Budapest, Petőfi Csarnok, Kalapács József életmű koncert
2012.11.16. Budapest, Petőfi Csarnok, Depresszió, Alvin és a Mókusok, Road, Nikson
2012.11.25. Budapest, Club 202, Sonata Arctica (Stones grow her name world tour 2012) Battle Beast
2012.11.30. Bécs (Wien), Gasometer, Stone Sour / Papa Roach
2012.12.05. Budapest, Petőfi Csarnok, Dragonforce
2012.12.29. Budapest, Papp László Sportaréna, EDDA művek (Inog a világ) szuperkoncert

Na, íme. Ezek csak azok a koncertek, amelyeknek a belépője itt pihen a kis csíptetőmben a polcomon. Ki tudja, hány olyan koncert van még, melynek a jegyét valami véletlen folytán nem őriztem meg? S vajon ki tudja, mi lesz a következő koncert, amire sikerül eljutnom? (Ha már a listámról minden nevet kipipáltam, akit látni szerettem volna?)
* - zárójelbe tettem a koncert apropóját, vagyis ha éppen meg volt jelölve, hogy mely album bemutatója, vagy éppen miért került megrendezésre a show.
** - első helyen az est főszereplőjét említettem, és utána még fölsoroltam azokat a neveket, amelyek a belépőn szerepeltek, illetve a főattrakció előtt színpadra álltak. Feltéve, ha fel volt tüntetve, vagy emlékeztem rájuk.



6. nap: Írd le egy napodat!
Mondjuk épp a mai napomat? Egy átlagos csütörtököm úgy néz ki, hogy reggel 9-kor felkelek, még szöszmötölök ezzel-azzal, mielőtt kilépnék a szobámból (internet, könyv, pakolászás, ablak becsukása, ágy megigazítása, öltözék kiválasztása, stb.), és valamikor 10 felé kitámolygok a szobámból, hogy reggelit készítsek magamnak, illetve szendvicset, vagy valami elemózsiát, amit elviszek magammal a munkahelyemre. Teát főzök, ha nincs főzve, és utána fölöltözök, bepakolok a táskámba, s ha még van időm, elütöm valamivel, pl gitározás, vagy olvasgatás, vagy kommunikáció a családtagjaimmal, illetve a macskámmal. 11:00 felé már erőst elkezdek készülődni, hogy 11:25-kor ki tudjak lépni a lakás ajtaján. 11:36-kor fölszállok a buszra, és 11:40-kor leszállok róla. Csodás, mentem vele 3 megállót. Besétálok az iskolába, munkakezdésig még van negyed órám. Eszmecsere a kolléganőkkel, tiszteletkörök a portással, s délben kezdődik a munka. Azt hiszem, a gyerekek napirendjét nem írom le részletesen, ebédeltetés, csendes pihenő, udvari játék, tanulási idő, uzsonna, és ügyelet követik egymást, ilyen sorrendben. Bár, csütörtökönként a fél csoportom elmegy kézműveskedni, szóval marad 12-14 könnyebben kezelhető gyerek. 16:00-kor leadom a kulcsot, és elindulok hazafelé. Ha kell valamit vásárolnom, vagy elintéznem, akkor bemegyek a városba, vagy hamarabb szállok le a buszról 1-gyel, de különben fél 5-re hazaérek. A délutánjaim meg kb mind ugyanúgy néznek ki, kivéve persze, ha éppen elmegyek valakihez beszélgetni, vagy találkozom egy barátommal, barátnőmmel, vagy ha itt van Luis. Kajálok, megsimogatom Galádot, játszunk egy kicsit, aztán vagy a családtagjaimmal játszok, vagy egymagammal a laptopom segítségével. Ha tudok, nézek valami filmet, és este már kicsit készülődök arra, hogy másnap mit is fogok kezdeni azzal a rendetlen bagázzsal. Időben igyekszem lefeküdni aludni, hogy pénteken is reggel 9-kor fel tudjak kelni. Az ágyból már nem igen szoktam se tévézni, se zenét hallgatni, szóval ha vízszintesbe kerülök, csak benyomom a Bartókot, vagy valami más komolyzenét, és arra alszom el. Percek alatt.

7. nap: Ha megnyernéd az ötös lottót, mire költenéd a pénzt?
Nem nyerném meg. Ugyanis nem vonz a szerencsejáték. És mivel szerencsejátékon nyert pénz nem biztos, hogy annyira tisztességes vagyon, így azt is meggondolnám, hogy mire fordítsam. Azt hiszem, elsősorban a családom helyzetét rendezném, majd az egyháznak adnék belőle tetemes összeget. Nekem igazából a töredéke is elég lenne, mert csak egy új laptopot vennék rajta, meg elutaznék valahova Luissal. De nem vágytam soha arra, hogy sok pénzem legyen. Nem, nem akarok sem bővelkedni, sem szűkölködni. Én inkább annak örülnék, ha mindig lenne elegendő pénzem arra, amire kell.


És különben majd' 2 hét után ma volt az első munkanapom, ami eléggé lestrapált, szóval ideje ma is korán ágyba bújnom... Lehetőségeimhez mérten korán. Galád ma úgyis tök furcsán viselkedett, komolyan azt hittem, el kell vinnem dokihoz. Nézett rám és nyávogott, aztán ha fölálltam, elszaladt előlem, utána odaszaladt hozzám, és elkezdett makogni, hozta a kis játékgolyóját, hogy dobjam el, aztán nem hozta vissza (pedig vissza szokta), a kaját a kezemből nem ette meg, de a földről fölnyaldosta, most meg úgy alszik itt mellettem, mint akit fejbe kólintottak. Egy péklapáttal. Kétszer. Hátulról.

2 megjegyzés:

  1. Látom, kezdesz blokkosítani.

    (5)
    A 2007-es Sonata koncerten még én is voltam a nővéremmel. Ahogy te is írtad, "kiforrott zenei ízlésem sem volt még akkoriban", bár akkor már elindult nálam az extrémebb irányokba hajlás (Slayer, Mayhem, Dimmu Borgir stb.), a Maident meg a 2008-as Szigeten kaptuk el.

    Nem szoktam jegyeket megőrizni, a kivétel az októberi Mayhem volt, mert azt aláírattam a főnökkel (Necrobutcher), szegény Csihar Attilát meg egy korábbi bandájával nyaggattuk páran. :D

    (6)
    Ez így tök kellemes. :)

    (-)
    Galád amúgy mennyi idős? Rég volt a mi macsekunk fiatal (6 éves most), de úgy emlékszem, hogy "tini" korban ő is meg volt őrülve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első mondatot nem igazán tudom, hogyan értékeljem... Nem praktikussági okokból blokkosítottam, hanem mert szilveszter óta nem volt időm írni, amikor meg lett volna, az internet sz*rakodott velem, és nem tudtam megnyitni még az e-mail fiókomat sem, nem hogy a blogomat.
      De feltett szándékom minden nap az aznapi adagot megírni.

      5.: Nem szoktam aláíratni semmit, de még a több mint 30 nagyszabású koncert során egyszer sem sikerült relikviát szereznem. Még egy toszott pengetőt sem, akárhogy is sikerült elöl, vagy jó helyen állnom. Szóvak már csak ezért is járok koncertekre. :P
      6.: Hát, elég kellemes, mert például a csütörtök a kedvenc napom. De egy szerda, vagy egy hétfő... Na attól agyhúgykövet tudok kapni...
      7.: 2012.04.16.-án született. Szóval most lesz 9 hónapos. És ma is zizi volt.

      Törlés

Pötyögj valamit körültekintően. :)