11. nap: Rossz szokásaid

Ó, ó, ó. Néha azt érzem, hogy nekem csak rossz szokásaim vannak... De azért jó lenne pontosítani, mit értünk szokás alatt. Viselkedésformát, vagy cselekménysorozatot? Valami olyat, ami minden napomban ugyanúgy van? Vagy valamit, amivel reagálok bizonyos dolgokra? No, legalább nem a tulajdonságaimra vonatkozik ez a kérdés, mert arról nem beszélnék ilyen szívesen...

Nagyon rossz szokásom a reggeli lustálkodás, egyszerűen nem bírok kikelni az ágyból, amint csörög a "vekker", ami amúgy a telefonom. Még ha korán is kell kelnem, direkt 10 perccel korábbra állítom az órát, hogy tudjak még egy kicsit fetrengeni ébredés után kelés előtt.

Rossz szokásom, hogy hangosan fújom az orrom. Nem tehetek róla, így tanultam, így sikeres a művelet.

Minden ételt képes  vagyok utánsózni. Na jó, azért a grízes tésztát, meg a gyümölcslevest nyilván nem, de a sült burgonyát, a marhapörköltet, a gulyáslevest, a rizses húst, a krumplis tésztát, meg úgy gyakorlatilag minden olyan ételt, ami a kategóriába beletartozik.

Duzzogok, ha valami nem az elképzeléseim szerint alakul, és haragszom az egész világra.

Igyekszem mindig úgy intézni az étkezéseimet, hogy legyen asztaltársaságom, de ezzel együtt sokszor megfeledkezem a mosogatásról.

Nyitott ablaknál alszom, szükségem van éjjel egy pohár vízre az ágyam mellett, pazarlom a vizet meg a sajtkrémet, csak csukott ajtónál tudok tévét nézni, nem kapcsolom ki éjjelre a mobilomat, és mindig van a lábamon zokni.

S minél jobban töröm a fejem, annál inkább csak tulajdonságok jutnak eszembe, és nem szokások. Pedig én aztán a szokások rabja vagyok, és van egy csomó hóbortom... Lehet, hogy inkább a családomat kellene erről megkérdeznie annak, akit ez érdekel.

Örvény, vagy tölcsér?

A rossz dolgok bevonzzák a rossz dolgokat. Van ez a mondás. De akkor az ellentettje is biztos igaz: A jó dolgok bevonzzák a jó dolgokat. Igaznak kell lennie. Mert én most ezt tapasztalom. Ha rámosolyogsz a világra, akkor a  világ is visszamosolyog rád. Aki nevet, azzal együtt nevet a világ, de aki sír, az egyedül sír. Ugye? Szóval én most úgy érzem, hogy az egész világ nevet velem együtt. Csupa jó dolgok történnek velem. S most először van az életemben, hogy nem félek a jó dolgoktól, és nem görcsölök azon, hogy "mi lesz, ha felébredek". Ez egy éber álom, amiből nem kell felébrednem. Ami csak történik velem. Mint ha úsznék egy olyan folyóban, ami így is úgy is a legjobb helyre visz el engem. Előtte se voltam elkeseredve, meg begubózva, éldegéltem, szelíd-szolidan, és nem búslakodtam, de az utóbbi időszak az olyan volt, mint ha én magam lennék Alice Csodaországban. És ez nem olyan egyszerű, mint a szerelem (bár a szerelem sosem egyszerű), vagy a karrier (az sem), vagy a család, vagy a családok, vagy az önmegvalósítás. Nem. Ez sokkal több, sokkal gazdagabb ezeknél a dolgoknál. És mégis minden benne van. A hivatásomnak élek, barátok által szeretve vagyok, béke van a családomban, van mellettem valaki, és még ezen felül is történnek velem jó dolgok. Pl megszülettek Lujzi kismacskái (épp 15.-e vasárnapról 16.-a hétfőre virradó éjjel), és máris megvan a kedvencem. Igaz, nem vörös, mint szerettem volna (bár a kertben henyélő vörös kandúr, aki lebzselt Lujzika mellett igazán szép macska volt), de mégis elbűvölő. És galád módon elcsábítja a szívem. :) (Tehát a neve is már megvan: Galád) Lujzi többi kölyke is nagyon bájos, kis foltos szürke-fehér-fekete cicák, szerintem hamar gazdára fognak találni.

Felbukkant C, aki talán a legmeghatározóbb személy volt az életemben, és aki mindig szép emlékem marad. Ragaszkodom hozzá és a barátságához, és ő az a valaki, akivel mindig ott tudom folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk, vagy félbemaradt. Utoljára 2010 őszén láttam őt, azóta sajnos csak ilyen-olyan módon tudtunk kommunikálni, mert a problémák azért vannak, hogy az ember megküzdjön velük. Időnként eltűnt pár napra/hétre, vagy hosszabb időszakra is, de most újra beszélhetünk, és talán több mint másfél év elteltével ismét találkozhatok vele.

Könnyebben tudok kezelni problémákat, konfliktusokat. Pl a munkámban is. Ha egy lurkó nagyon szemtelen, könnyebben megtalálom a megoldást, és nehezebben húzom fel magam a viselkedésén. Vagyis sokkal nyugodtabb tudok maradni. Türelmet tanulok, és kitartást. Idegeskedni nem szoktam a gyerekek miatt, de néha azért nálam is elszakad a cérna, vagy betelik a pohár. Ilyenkor könnyebb volna leordítani a haját szegénynek, de higgadt tudok maradni. Ha az ember élete rendben folyik, és elégedett mindenével, vagyis "nem talál senkit, akinek a helyébe lenne, és bármibe kerül, vagy akármi fáj, tudja, hogy élni lehet is, nem csak muszáj", akkor a problémákat is sokkal könnyedebben veszi. Könnyebben túllendül minden apró nehézségen is.

A rossz dolgok örvényként gomolyodnak a fejed fölött, és vonzanak le a mélybe, nem hagynak levegőhöz jutni... Akkor mondja az ember, hogy "összecsaptak a fejem fölött a hullámok", és ez nagyon megterhelő. A rossz dolgok bevonzzák a rossz dolgokat... De a jó dolgok úgy ömlenek, mint a tölcsérből a víz. Először csak egy jó dolog, aztán még egy, aztán még egy... A  tölcsér megtelik, és csurog lefelé a tartalma. Vagyis a jót jó követ, és azt is jó követi...

Az én életem most tölcsérből kapja az élményeket. A boldogságtól pedig ordítani tudnék. :)