"Majd ha fagy!"

Csak azt nem tudom, mikor léptünk át a szekrényen. Nem emlékszem rá. Mit kerestem én egyáltalán ott? Mert kétség nem fér hozzá: ez itt az Örök Hó Birodalma... Az Örök Hó Fogsága. Jöhetne már Aslan, és megszabadíthatna minket a fagytól és a hótól. Kezd elegem lenni ebből az összeesküvés-elméletből. Hogy becsaptak minket, elhitették velünk, hogy közeleg a húsvét, március utolsó hetében járunk, és jön már a tavasz. Szerintem Narnia fogságába kerültünk, és nem engednek minket vissza a saját világunkba. De illúziókkal, csalásokkal és díszletekkel azt a képzetet keltik, hogy otthon vagyunk.

Haza akarok menni!

Tavaszt akarok!

Napsütést, madárcsicsergést, virágillatot, friss szellőt, zsenge fákat, katicabogarakat, szoknyát és kardigánt!

Jöjj, ó, jöjj el, Jézus Krisztusunk,

Vár a szívünk, jöjj el!

Néped készen állva víg örömmel, énekelve vár:

Szabadítónk, jöjj el!

Kérem tisztelettel, milyen nap van ma?

Az normális, hogy én már most, több mint másfél hónappal az ünnep előtt azon töröm a fejem, hogy kinek adjak karácsonyra ajándékot, és mit? Sose szoktam ilyen korán gondolkodni ezeken. Mindig is idegesített a bevásárlóközpontokban és kirakatokban az elhamarkodott készülődés. Amikor még tél sincs, advent sincs, egy fikarcnyi hó sem esett (mert a hó Pesten esni szokott, csak vidéken hullik...), de a reklámújságok és kirakatok csillognak-villognak a szebbnél szebb és jobbnál jobb és drágábbnál drágább és mesterkéltebbnél mesterkéltebb karácsonyi díszektől és meglepetés-ötletektől...

Szóval ez az én szememet mindig bántotta, és mindig cinikusan jegyeztem meg, hogy minden nagyon szép, csak a nyuszit hiányolom. S ezek után itt látom magam, november első hétvégéjén, még igazán hideg sincsen, s azon tanakodom, hogy hogyan is fog telni a karácsony... Hát, ezt teszi velünk a média, meg a divat... Persze, soha nem lehet elég előre készülni, és soha nem tudhatod, hogy amit kitaláltál, az tényleg jól fog-e elsülni, de azért sose kellett majd' 2 hónappal előre elterveznem semmit... Mondjuk tervekről még nincs szó, csak egy-két ötletem van, amik totál átalakulhatnak még addig, de akkor is... Nem akarok november elején december végéről gondolkodni! Máskor, az ezt megelőző években még szinte karácsony előestéjén sem voltam ráhangolódva kellőképp az ünnepre, és az advent sem jelentette igazán azt, amiről szólnia kellene. Ültem a sorsom romjain, és bántott, hogy "nyakunkon az ünnep, nekem meg nyakamon a hurok", mert semmi hangulatom nem volt... Úgy telt el az év egyik legszebb ünnepe, hogy észre se vettem.

Félek, hogy idén is ez lesz, főleg ha már november elején az egészet eltervezem, és hamarabb megeszem a gyümölcsöt, mint elkezdene érni... Nem akarok november elején december végéről gondolkodni!

Szeretném megtartani, és elraktározni azt a pár ötletet, amim van, hogy a kellő pillanatban vehessem elő őket.

S addig szeretnék ráhangolódni az őszre, mert még ez sem sikerült igazán...

Eltelt 2 teljes hónap az őszből, és az eleje tiszta nyár volt, alig 2 hete hordom az őszi ruháimat. Azokat a ruhákat, amiket akkor hord az ember, mikor nyári ruhában már fázik, téliben pedig melege van. De nem soká el is tehetem őket, mert elő kell vennem a nagykabátot és csizmát... Az emlékeimben valahogy mindig szebben élnek az átmeneti évszakok. Mindig úgy emlékszem rájuk, hogy gyermekkoromban mennyivel másabbak, mennyivel szebbek voltak. Gyermekkoromban mindig úgy vártam a következő évszakot... 3 hónap egy évszakból bőven elég volt. 3 hónap nyár után már jól esett az ősz. 3 hónap ősz után már jól esett a tél... S most? Örülök, ha a tavaszból és őszből 3 nap van... Nyár után egyből a tél jön, tél után pedig egyből a nyár... :( Talán ezért van az, hogy én már most a karácsonyon gondolkodok. Mert kinézek az ablakon, és telet látok.

Jön is a tél, hiszen ma volt nyitva utoljára a Vidámpark. Egy gyerekkori álmom teljesült ma, erről is fogok hamarosan írni. Talán holnap. Ma pedig bebújok a takarómba, beteszek valami kellemes zenét, és csöndesen álomba szenderedek, mert az idő, noha nem ritmikusan változik, azért nem áll meg, s a szürke hétköznapok jönnek rendületlenül. Remélem, nem fogok rénszarvasokkal álmodni.

Valóságban is, nem csak virtualitásban

Új blog, új élmények. Mert mindennek oka van. Szóval úgy döntöttem, hogy most egy hosszabb bejegyzést szentelek annak, miért is vagyok itt, és mit akarok.

Ez a tavasz nem csak a természetnek hozott megújulást, hanem nekem is. Bezárkózva, távol minden közelségtől, a saját világomban éltem, egy üvegkastélyban, s onnan tekintettem ki, onnan szemléltem a nagyvilágot. Nem merészeltem elhagyni a portámat, csak az ajtók s ablakok mögül követtem figyelemmel a történéseket. De aztán jött valami szellő, jött valami napsugár, jött valami virágillat, s először csak az ablakomat tártam ki, majd az ajtómat is. Aztán szép lassan elindultam. Átjárt ez az újdonság, és most úgy érzem, hogy a madarak nekem csicseregnek, a szellő értem fújdogál, a Nap énrám ragyog, a virág miattam nyílik. Minden a lehető legjobban történik ebben a lehető legjobb világban. Pangloss mester is mindig ezt mondta Candide-nak.

Nekem újra meg kellett tanulnom közeledni a világ felé, újra meg kellett tanulnom bízni. A tavasz nem csak a természetet újította meg, hanem engem is. Mint ha lebegnék, 1 méterrel a föld fölött járnék, s innen látnék szerte. Mint ha úsznék a levegőben, s minden tárgy körülöttem valami kozmikus súlytalansági állapotban keringene. Egyszóval boldog vagyok. S ezt a boldogságot nem is akárminek köszönhetem. Nyilván az ember akkor tud boldog lenni, elégedett, örömteli, szárnyaló, ha van valaki, aki élteti benne ezeket a dolgokat. Engem is éltet most valaki. Valaki, hosszú idő óta az első, akit merek magamhoz közel engedni. Akinek merek megnyílni, mert finoman bontogat. Jó vele megosztani a részemet. Furcsa dolog ez, mert nem is most pottyant az életembe, de csak most vettek új irányt a dolgok. A blogom is új köntöst, új formát, új szobát kapott, de nem csak virtuálisan változik az életem, hanem valóságosan is. Szóval egy új kezdetnek meg kell adni a módját.

Nem mondom, hogy ezentúl csak vidám leszek, és soha nem fogok már elkeseredni, vagy elszomorodni, azt sem mondom, hogy többé már nem leszek ideges, vagy türelmetlen, mert az élet változik, de én én maradok. Viszont azt tudom, hogy mennyi mindent tanulok s tanulhatok ebben az új korszakban. Tanulok türelmet, kitartást, bizalmat, odaadást, empátiát, és gyermeki lelkesedést. Tanulok várni, adni, és elfogadni. Tanulok magamról, s tanulok róla. :) Lesznek biztosan szomorú napjaim is, leszek biztosan egyedül is, lesznek biztosan nehézségeim. De itt van bennem a tudat, hogy most minden megváltozhat, hogy most bízhatok újra, rábízhatok valamit, megbízhatok benne, és ez a bizalom erőt fog adni.

Most minden zizeg, minden zsibog, minden pezseg, minden pörög. :)

Azt hiszem, a kedvenc évszakom a tavasz. S remélem, ez a tavasz sokáig fog még tartani. :) Minden nap kinyílhat egy újabb kis virág. :)