Sér...óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó, ejha!

Hosszú barnából rövid vörös... És nem aranyerem lett, hanem új fodrászom. Pontosabban talán most már az én fodrászom is. Nem kis lépésre szántam el magam (nem elhanyagolható külső ösztönzéssel Luis személyében), mégpedig arra, hogy megválok hajkoronám legszebb (és legnyúzottabb) tincseitől, továbbá ékes színétől is, melyet a természet adott. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer még az én hajam is lát idegen anyagot magán, mindig is úgy voltam vele, hogy a természetes szépség az igazi, és nem véletlenül kaptam a kobakomra ezt a gesztenyebarna színt. (És azokat a nőket se értettem soha, akik a vörös/fekete/szőke hajukat festetik barnára.) De ím: mégis megtörtént. Idestova 20 éve nem volt komolyabb frizuraváltásom, ha jól emlékszem, óvodából iskolába menet fosztottak meg utoljára hosszú hajamtól, a majdnem fenekemet érő hajam hirtelen a fülemet kezdte keresgélni. Eltelt 20 év, és a hajam csak nőtt, nőttön nőtt, hosszában nagyobb, szélességében kisebb lett (minden nőt utolér előbb vagy utóbb a hajhullás rémséges réme), időnként egy kicsit visszavágtunk belőle, 5-10 centit, máskor egészen sokat, hogy a nyakamat még azért fedje, de azért egy-két hajgumi mindig elfért a nadrágzsebben és neszesszerben, mert a nőies hossza mindig megmaradt, akármilyen is volt a fazonja. S most ütött az óra, ideje váltani, noha semmi eget rengető nem történt az életemben, nem szakítottam és nem lett új pasim, nem költöztem el, és nem költöztem össze, nem szereztem meg a jogsit és nem veszítettem el egyetlen fontos alkotóelememet sem, még csak új állást se kaptam (csak majdnem), egyszerűen csak régóta csilingelt már a fejemben a kis hang, hogy "változást akarok, változást akarok!", és most hallgattam rá. A nyakam puszta szemmel látható elölről is, oldalról is, hátulról is, a fülem nem csak kitapintható hanem helyzete mértani pontossággal meghatározható, a csatjaim pedig egy időre aludni mennek a fiókomba. A legközelebbi alkalommal mikor drogériába térek, sampont is cserélek, immár festett hajra, hajszínemnek csodás megőrzése érdekében. Rubintvörös lettem, még ha nem is olyan szembetűnő (hovatovább természetellenes) a változás, azért jól érzékelhető, hogy az eddig barna haj most vörösbe öltözött. Luisnak kifejezetten tetszik, szülei el voltak ragadtatva, körbeforgattattak, csodáltak, dicsértek, mintha legalábbis visszavarrták volna lelopott fülemet, a szüleim kissé meglepődtek, édesapám kiakadt, hogy nekem nem jó az, amit a természettől kaptam, bátyám szerint "még az a vörös szín hagyján, de ez a frizura... nem áll jól!", viszont bizton állíthatom: minden ismerősnek aki látta nagyon tetszett, hol engem dicsértek, hol a fodrászomat*, csak egy valaki volt, aki az én kedves páromat, hogy végre rábeszélt, és hogy nem most kellett volna. Szóval osztatlannak éppen nem osztatlan, de hatalmas sikert aratott, és most már kezdek vele megbékélni magam is. Képek is lesznek hamarosan. Addig inkább csak képzelje el mindenki! :)

Update: Szívem szerint kiírnám én is Facebookra, mert szívesen elújságolnám minden ismerősömnek, hogy hoztam egy jó döntést, de csakazértsem! Nem leszek olyan bárgyú libuska, mint ismerőseim közül egynéhány, és az átlag Facebook-felhasználók, hogy minden apró kis lépésemet megosszam a nagyérdeművel. Akit érdekel, úgyis rákérdez, hogy hogy vagyok, sőt, többekkel találkozom személyesen is. (Elég régen elhatároztam, hogy a jogosítványomról se fogok egy említést se tenni nyilvános fórumon, csak és kizárólag itt, a blogomban.)

*ki mint említettem, most már az én fodrászom is, eddig csak Luisé volt, ugyanis ő ajánlott be hozzá