Én igazán nem vagyok féltékeny, és igazán nem vagyok kétségbe esve, és igazán nem érzem úgy, hogy le lennék bármiről is késve vagy maradva, de akkor is nyomaszt egy gondolat... Lépten-nyomon azt látom, hogy az ismerőseim eljegyzik egymást, házasságot kötnek, babát várnak és szülnek, házat vesznek, építkeznek, költöznek, autót vesznek, és egy csomó olyan dolgot tesznek, aminek az ideje egy ember életében előbb vagy utóbb eljön... És az idősebbek azt gondolják, hogy ennek az ideje 30 éves kor előtt van... És ilyenkor mindig megfordul a fejemben, hogy én mit és hol rontottam el, hogy 27 évesen még itt tartok. Nincs sem saját lakásom, sem saját autóm, sem saját családom, sem egzisztenciám, sem olyan munkahelyem, amivel büszkélkedhetnék... Egyelőre úgy állok, hogy erre egyetlen pénzintézet sem adna sem hitelt, sem kölcsönt... Még fedezetem sincs. Hogy lehet így neki kezdeni egy életnek? És akkor a szüleim arról beszélgetnek egymás közt, meg más korombéliek szüleivel, hogy mi nem válunk le róluk, hogy még mindig otthon lakunk... Kérdem én, hogy tudnék leválni, és különköltözni? Miből? Hova? Szeptemberben kezdek új munkahelyen, ha onnan nem kell eljönnöm 2 éven belül, talán elkezdhetek gyűjteni és félretenni ilyen célokra. Egyelőre viszont maradnak a kis személyes dolgaim lecserélésére szánt apróbb összegek, amikről az előző bejegyzésemben írtam. De visszatérve az eredeti gondolathoz, fogalmam sincs, mit csináltam rosszul, hogy nekem soha semmi nem úgy sikerül, mint a kortársaimnak... És a végén már tényleg kezdem magam rosszul érezni, hogy egyelőre nem is tudok ilyeneket tervezgetni, még gondolkodni róla is fölösleges. És nem az elhatározás hiányzik. Közben pedig egyre nő az olyan ismerőseim száma, akik már családosak és nem tudnak kimozdulni otthonról, és fogy az olyan ismerőseim száma, akikkel bárhova bármikor elmehetek, ha jól akarom magam érezni. Lassan már nem lesz kit elhívni egy koncertre sem, egy kiállításra, egy csésze teára vagy sétára sem... Vagy csináljam én is azt, mint a még megállapodni nem akaró 30-as férfiak? Akik diszkóban töltenek minden estét, és náluk 10-15 évvel fiatalabb lányoknak csapják a szelet, mert azáltal ők is fiatalabbnak érzik magukat? Én is keressem a 15-20 évesek társaságát, hogy még ne érezzem olyan kínosan magam? Elhiszem, hogy egy idő után felváltja a szórakozást a pelenkázás, meg a koncertezést az otthoni zenehallgatás főzőcskézés közben, de az én életemben még nem jött el ez az idő. Én még élvezni akarom az életemet, ha mást már nem is tehetek... Ha nem tudok önállósodni, akkor inkább hadd élvezzem ki azt ami most van, addig amíg tart. És közben csak gyenge irigykedéssel nézek az ismerőseimre, akik ezeket a lépcsőfokokat már meglépték...
Most pedig, mivel holnap véget ér a nyaralásom, és utazok haza, még egy utolsót csobbanok a Balatonban, és kiélvezem a nyár minden egyes percét, a napsütés minden egyes sugarát...
Nekem is kb 1-2 éve h előjöttek ezek a gondolatok,egyrészt úgy látszik ez ilyen időtájt van kódolva a dnsbe,másrészt látod azóta se lett előrelépés nekem se.egyébként is szerinted mire gondoltam h felejtsd el Teodort:)jól jön még az a kis pénz az első közös rezsibe!(ha már a gyereket úgy is nekem kell eltartanom)
VálaszTörlés