Szerintem a macskám nem szeret engem. Vagy csak ez a ház nem tetszik neki, és azért jár át folyton a szomszédba. Lehoztuk ugyanis magunkkal Balatonfenyvesre, a nagy családi nyaralásra, mert otthon egyedül nem hagyhattuk, és 4 nap alatt már háromszor kellett utánamennünk és megkeresnünk, mert elkolbászolt. És nem tűnik valószínűnek, hogy csak azért akadunk rá mindig a szomszédos kertben, mert a nagy mászkálásban, felfedezésben nem vette észre, hogy milyen messzi került tőlünk... Láthatólag sokkal jobban érzi ott magát, pedig oda is ugyanaz a Nap süt, és ugyanaz az árnyék vetül. A háziak meg valahogy nem szívlelik... Filmbeillő volt a jelenet, ahogy E. néni megfogta, és próbálta átadni a kerítés felett. Mondjuk szerintem sem a cica, sem ő nem élvezte a helyzetet. Miért kell neki mindig valahova máshova menni? Tán nem bánok jól vele? Rossz gazdi vagyok? Ez van, nem értek a macskákhoz csak szeretni tudom őket. Vagyis pontosabban csak őt. Ezt a kis hülyét, hülye dögöt. Egyébként az idei statisztikám sokkal jobb, mint a tavalyi, ugyanis már háromszor fürödtem a tóban, de még egy vágásom sincsen. Mondjuk első napon így is elég nagy sokkhatásban volt részem, ugyanis én vonattal jöttem egy nappal a többiek után (hiszen idén is FEZEN Fesztivált kaptam születésnapomra ajándékba Luiséktól, 3.-án szombaton ugyanis Deep Purple és EDDA lépett föl. Luis apukáját előbbi, engem utóbbi érdekelt jobban, így Luis apukája sikeresebb volt nálam, mert az ő kedvencét végignéztük hallgattuk, az enyémnek a félénél le kellett lépnünk. Szerintem ebből hagyományt csinálunk, a tavalyi is nagyon jól sikerült, és szerintem jövőre is pont akkorra esik majd. No szóval ebből kifolyólag én szombaton még Székesfehérváron voltam, másnap Luiséknál, és ő vitt el engem Siófokra vasárnap este, hogy fölszálljak egy vonatra, ami elhoz ide. Olyan fél 8, háromnegyed 8 körül érkeztem meg, első kérdésem rögtön az volt, hol a cica? a válasz: "Nem tudjuk, hol van." Azt hittem viccelnek, kérdeztem, hogy hol van? "Nincs meg a cica, Ági." Aztán kiderült, hogy egész délután őt keresték, mert délben még megvolt. Na, elkezdtem siratni, körbejártam a kertet egy csomószor szólongattam, hátha előjön, aztán felhívtam Luist, sírva mondtam neki, hogy nincs meg a macska, ő nyugtatott, hogy elő fog kerülni, és eltelt másfél perc, és előmászott a kert sarkából. Vagy az én hangomra, vagy mert pont akkor éhezett meg, vagy mert pont akkorra végzett a felfedező körútjával, mindenesetre úgy megörültem neki, megölelgettem, megpuszilgattam, aztán bevittem a házba, hogy már benn maradjon. Tegnap aztán nem mászott el nagyon, sőt, végig benn volt a kertben, napozott, mosdott, mókust lesett, este pedig újra bevittem a házba, hogy éjjel benn legyen. Erre ma? Délben megint elkóborolt, a szomszédban találtunk rá, visszahoztuk, és délután megint visszament. Csak attól félek, hogy legközelebb messzebb jut, ahonnan már nem tudjuk visszahozni. Szóval nagy volt a riadalom, de aztán megnyugodtam... És úgy látszik a vízióm nem vált be, mármint hogy nem nagyon tud hova menni, mert magas a kerítés. A kerítést lehet, hogy nem tudja helyből átugrani, de remekül mászik fára, a fa meg közel van a túlkerthez... Szóval remélem, valahogy kibírja még ezt a pár hetet a hónap végééig, és hazavihetem épségben. Nem tudom, hogy élném túl, ha végleg eltűnne.
Találtam magamnak papucsot is így a nyár végére, szóval most teljes az idill. 20.-áig talán még jelentkezem, de most kezdetét veszi az évszázad (hehe) römipartija. :D
