A legnépesebb állatfaj

Főbb jellemzői:

- Könnyen megél mindenhol

- Nem csinál problémát az időjárás viszontagságaiból

- Eltartása igen kevés vesződséggel jár, de megél vadon is

- Vannak közkedveltebb példányai, de közutálat tárgya is lehet

- Főleg nagyvárosokban, azon belül is sűrűn lakott részeken szeret tartózkodni

- Általában nappal látható, de egyes alfajai éjszakai életmódot folytatnak

- Élettartama változó: Egészen fiatal egyedektől az egészen öregekig terjed.

- Idősebb példányai nem szeretnek helyet változtatni, a fiatalabbak még keresik az állandó otthont

- Szaguk, színük sokféle

- Testüket vékony bőrréteg borítja, az egészen világostól az egészen sötétig.

- Magyarországon is őshonosak

Az előbb leírt faj a legnépesebb szerte a világban, az űrben való létezésükről nincs konkrét tudásunk, bizonyítékunk.

A faj neve: Szomszéd.

No, én is nevelek egy pár Szomszédot. Vannak köztük egészen érdekes egyedek. Próbálván személyiségi jogokat nem sérteni, csak nagy általánosságban írok róluk.

Van egy alkoholista, akiről nagyon egyszerűen megállapítható az amerikai teszttel, hogy iszákos-e, csak kérdezd meg tőle: Szokott ön alkoholt fogyasztani délelőtt? Ha ő nem is árulná el, mert elvégre is idegen vagy, majd én elárulom: szokott. Szemben a kis közértnél a cimboráival.

Van egy furcsa szerzet, mi csak úgy nevezzük: Darth Vader. Főbb ismertetőjele: sötét (úgy is mondhatnám elborult) ruhákban jár, furcsa kalapban, és igen magas talpú lábbeliben. Fején a szőrzet erősen oldalra nyírt.

Van egy woodstocki, aki azokat a rituálékat végzi, amik ott voltak népszerűek, elég jellegzetes illatot hagyva maga után a lépcsőházban.

Van egy középkorú szigorú családapa, aki mellett a családtagjai nem mernek megszólalni.

Van egy elfogult zenei rajongó, hosszúhajú srác, mindig ugyanabban a pulcsiban mutatkozik. Érdekes beszédkészsége van.

Van egy pizzafutár, akit még mindig az anyja tart el, pedig már szerintem simán betöltötte a 40-et is.

Van egy állattartó, akinek bűzlik a lakása, de még az emelete is.

Van a csúnya fiú.

S vannak a csendes meghúzódók, akik megélnek egy-egy odúban, ritkán mutatkoznak nagy nyilvánosság előtt, és nem igazán fedik fel lakóhelyüket. Bujkáló életmódot folytatnak, kerülik a botrányokat. Őket is csak a nagy elektromos szerkezetben lehet időnként fellelni, de különös módon nehéz emlékezni, hogy melyik szinten hagyják el azt.

Oldalakat tudnék regélni róluk, hogy mely egyed mivel s hogyan irritál, s mely egyeddel miért utálok egyszerre beszállni a liftbe, vagy kilépni a kapun. A barátait megválogathatja az ember, a Szomszédait nem igazán. Elég érdekes farmon élek én, ugye?

"...de a barátait igen...?"

Van az a mondás, miszerint az ember nem válogathatja meg a családtagjait, de a barátait igen. No, akkor lássuk, nekem milyen barátaim vannak.

Van az a remek közösségi oldal, a Facebook. Ott ugye az ember megválogathatja, hogy kik lesznek az ismerősei, és kik nem. (Milyen jó, hogy ennek kölcsönösen kell működnie, különben nem lesz senki sem az ismerősöd, hehe.) Persze-persze, az ember alapjáraton azzal barátkozik, akivel szeretne, és senki sem szabályozza, hogy milyenek legyenek a barátai. De ha már valakit megismert, és barátjának fogadott, azt nem fogja elhajítani magától csak azért, mert néha ostobaságokat művel.

Példának okáért engem rettentő módon idegesít, amikor a bizonyos oldal üzenőfala tele van mindenféle hülye nyavalyás rühes kutyák képeivel, hogy oszd meg és lesz gazdája. A francokat lesz gazdája. Ez talán még rosszabb, mint a "lájkold az oldalamat" felkérések, vagy a játékmeghívók. És nekem van egy kevés olyan ismerősöm, talán nevezhetem barátnak is, akiknek a megosztásai 80 %-ban ezekből tevődnek ki. Köztük kiemelkedik az egyik, aki kétféle témában tud bármit is a nagyvilág elé tárni. 1.: szeresd az állatokat, 2.: szeretem a páromat. Lehet, hogy ez egy begyöpösödött gondolkodás nálam, de nem hiszem, hogy egyetlen kutya vagy macska sorsa is jobbra fordulna attól, hogy valaki feltette a netre a kedves kis képét, és vinnyogott alatta egy sort, hogy szegénykének nincs gazdája. Nagyon is állatbarát vagyok, de ebben a módszerben valahogy nem hiszek. Továbbá igen idegesítő jelenség ez, mert a sok cuki-muki állat képe között elveszik az igazán fontos információ, vagy ha valaki önmagáról közöl olyan tényt, ami többeket érdekelne. Egyszóval nem látom értelmét. De természetesen a kedves barátomat nem fogom törölni az ismerőseim közül, és nem fogom piszkálni sem emiatt őt, csak csendben magamban fortyogok, mert könnyebb tőle. Sok idegesítő dolog van ezen a site-on, ez közülük csak az egyik. De ezernyi okot fel tudnék sorolni, amik miatt igencsak kiszelektálnám a barátaimat, és megcsappanna (az amúgy sem túl eget verő mennyiségű) ismerőseim száma.

Ilyenek az "uncsizom, valaki üzi?" típusú kérelmek, vagy a 128. hasonló pozitúrában készített sokat sejtető fotók közzététele, melyeken mindig látszódnia kell a háttérben a vetetlen ágynak és szétdobált hajkeféknek, "tiltás-törlés-felejtés" hármast vonna maga után az is, ha valaki teleírná a falat "írd meg komiban és megmondom, hogy..." szintű zagyvaságokkal... Milyen hálás lehetek, hogy nekem ilyen ismerőseim nincsenek. Ellenben van legalább 5, akik minden héten 3 kutyát akarnak rám sózni, mert szegény gazdátlan.

Az ilyen állatoknak azért nincs gazdája, és azért nem is lesz, mert ilyen módszerekkel próbálnak nekik szerezni.

A poszt elején kitértem rá, hogy lássuk, nekem milyen barátaim vannak. Most bemutatok pár idegesítő típust (akik elférnek a normálisak között...)

Ismerőseim között szép számmal akadnak olyanok, akik gyors egymásutánban 5 vagy annál több Youtube-videót is linkelnek, némelyik mellé még egy sértő vagy lelkifurdalást keltő  kommentet is csatolva. Mindenáron meg akarnak engem (és a többi ismerősüket) győzni afelől, hogy az ő zenei ízlésük a legkifinomultabb és legcsodálatosabb széles e világon. Ez sem kevésbé idegesítő, mint a gazdakereső kisiparosok tevékenységei.

Vannak olyanok is, akik minden héten megváltoztatják a profilképüket. Előnyükre szóljon, hogy legalább felismerhetők rajtuk. Ennek egy válfaja az a csoport, amely tagjai sorozatosan bővítik a fényképalbumaikat (és közben sóvárogva várják az elismerő hozzászólásokat), teletűzdelve ezzel a falat. Nem mondom, én is szoktam magamról feltenni képeket az albumomba (mondjuk havi-kéthavi rendszerességgel), de nem egymásután 10 képet, és nem is publikálom őket. Aki az albumomba téved, az látja. De nem vagyok kíváncsi a rohamra, amit az idézett elő, hogy épp az üzenőfalra kikerült valami újdonság, ami a csoda erejével hat.

A kedvenceim mind közül mégis azok, akik írnak valami fél gondolatot, háromnegyed mondatot a falra, az elhagyhatatlan háromponttal ellátva, s aztán mikor az ember rákérdez, hogy mégis mi van, akkor csak ennyit böknek oda szelíden: "ááh, nem akarok most róla beszélni.", vagy "majd privátban elmondom", vagy "semmi, nem érdekes." Ha ködösítésre van szükség, mert nem akarja kitárni a valóságot, akkor egyáltalán miért kezd bele? Ezt nevezik exhibicionizmusnak?

De ezeket az embereket mégsem szelektálhatom ki csak azért, mert néha idegesítő amit művelnek. Nálam a barátság nem erről szól. Hibáival együtt szeretem a másikat.

Szóval innen nézve csalóka a mondás, hogy a barátait megválogathatja az ember. Ha igazán a barátai, akkor nem válogat közöttük. Hanem elviseli őket, a hülyeségeikkel együtt.