4. Testrészeink

Elgondolkodtam azon, hogy honnan erednek bizonyos kifejezéseink. Pl "vállal egy ügyet", vagy "kezeskedik érte", "kilábal a problémából", "jól kezeli a helyzetet", vagy épp "leseggel a meglepetéstől", és így tovább. Olyan gazdag a mi anyanyelvünk! Néha fel sem tűnik a beszédünk során, milyen sokféle kifejezést használunk. Engem kiskoromtól fogva érdekelt a szóetimológia, szavak eredete... Sokszor nem is elégedtem meg azzal, hogy "német eredetű szó, a [...] igéből származik", hanem az eredeti kifejezés eredetét is meg akartam tudni. Ez az énem valahol még mindig aktívan él bennem. Sokszor gondolkodom el egy-egy szó eredetén, hangzásán, alakulásán, eleve is foglalkoztat a nyelv, a nyelv szerkezete, felépítése, szabályrendszere. De eléggé "lokálpatrióta" vagyok, mert szinte csak a magyar nyelv érdekel ilyen szinten.

Az ember általában a mindennapi életből vesz szavakat, valamit sokkal könnyebben körülír, ha társítani tudja egy hétköznapi dologhoz. Példának okáért vegyük a fentebb említett "vállal egy ügyet" kifejezést! Ha szó szerint vesszük, talán úgy értelmezhetnénk, hogy a vállára veszi. Akkor menjünk egy kicsit vissza az időben! Mit is vettek a vállukra az emberek? A liszteszsákot? vagy a fegyvert? vagy a csákányt? vagy a subát? Akármelyiket is, biztos, hogy nehéz volt cipelni, és nagy kitartás kellett hozzá. Vállalni kellett. S mi a helyzet a kezeskedik, vagy a kezel kifejezésekkel? Ezt talán még könnyebb megérteni, mint a vállalást. Ha valamit megfogok, akkor kezelem, a kezemben tartom. Ha valamihez jól tudok hozzáállni, akkor is kezelem. Jó-jó. De nézzük csak tovább... Hova tudnád tenni pl a "leseggel" mondást? Úgy meglepődik, hogy rögtön leül? De akkor is miért pont "leseggel"? Persze, persze, a fenekel az mást jelent... Sok kifejezés alapja egyik-másik testrészünk, s olyan könnyen túlszaladunk ezeken a szavakon... Pl ha azt mondom, hogy "körmölte órákig", vagy "torka szakadtából üvölt", vagy "a könyökén jön ki", vagy "füle botját se mozdítja",  "harcol foggal körömmel", "kirázza a kisujjából", "a háta közepére se kívánja", s még hosszasan lehetne sorolni őket. Mindnek van valami eredete, valami, amihez köthető, amikor először használták... Ez is érdekelt sokáig, vajon ki használta először ezt vagy azt a kifejezést a történelemben? Na, szóval ezeken gondolkodtam el, és még hosszasan fejtegethetném (na vajon ennek az igének van köze a "fej"-hez, mint testrészhez?) őket, de nem teszem. Hiszen ennek a bejegyzésnek se füle se farka. (Ugye? Megint...) Talán majd később még visszatérek egy frissítésben eme bejegyzéshez. Most így, azt hiszem, ennyi.

Zárásképp még egy zenét beteszek YouTube segítségével, csöppnyi kapcsolódási pont van közte és a bejegyzés témája között. :)

Témák

Régi blogom olvasása közben több kifejtésre váró gondolatom is támadt - mint annak hangot is adtam az előző bejegyzésemben - így hát leltárba szedem őket, és írok róluk.

1. Közléseink

2. IQ-EQ

3. Hasonlóság

4. Testrészeink

A könnyebb érthetőség okán T/1 formulát használok, a befogadhatóbb szövegmennyiség okán pedig külön bejegyzéseket szentelek ezeknek a cikkeknek

(A nyájas olvasó tetszőlegesen kihagyhatja a számára érdektelen szócikkeket.)

1. Szavak, szófordulatok, melyek előfordulnak a mindennapi beszélgetéseinkben.

Ráérsz. Mikor, ki és miért szokta ezt mondani valakinek, hogy "ráérsz"? Mit akar az ember kifejezni ezzel a szóval? Mi a mögöttes tartalma?

Van pozitív és negatív hangzása is. A pozitív oldala az, amikor vissza kellene adnod egy kölcsönkért könyvet, s már szégyenkezve állsz oda a másik elé, hatalmas kérő szemekkel, hogy "maradhat még egy kicsit?", s jön a válasz, hogy: "Persze, ráérsz vele". A negatív oldala viszont sokkal rosszabb. Gondoljunk csak bele! A szituáció a következő: Ígértél valakinek valamit. De nem igazán készülsz el vele időben. Vagy beszélgetsz valakivel, és kis időt kérsz (mondjuk telefonban) Jön a reakció: "Ráérsz, nekem nem sürgős". Valódi jelentése: "Ne törd magad, én már letettem róla. Nem érdekelsz."

Nos, az időmmel szeretek én magam rendelkezni, s valahogy nem szeretem, ha azt mondják nekem: ráérek. Hadd tudjam már én, hogy mikor mire érek rá! Egyébként hasonló kategória a "hosszú történet" és a "nem akarlak feltartani/untatni" is. Szófordulatok, amiket használunk, sokszor meggondolatlanul. Mögöttes tartalommal bírnak, amikkel meg is bánthatunk másokat. Ha van egy történet, amit nincs kedvünk elmesélni, egyszerűen lerendezzük annyival: "hosszú". Akkor van pechünk, ha a beszélgetőpartnerünk válaszként biztosít róla, hogy nem baj, van ideje. Ilyenkor még próbálkozhatunk azzal, hogy "de tényleg hosszú". S ha a másik elég kitartó, akkor még bedobhatja a joker-választ: "Ha nincs kedved elmesélni, mondd azt, de ne fogd az időre!". S ekkor a legkézenfekvőbb megoldás, ha azt mondjuk, hogy "nem a kedvvel van baj, de tényleg inkább majd legközelebb." Bár, ilyen esetben szerintem a lehető legjobb az, ha mégis rászánjuk magunkat a történet megosztására. (Hiszen minek emlegetünk valami olyat, amiről nem is akarunk beszélni?)

Ha nincs kedvünk a másikkal beszélgetni, rövidre zárhatjuk a megszokott közléssel: "Na de nem akarlak feltartani". Megint csak pech, ha a másik rögtön rávágja: nem tartasz fel. Mi a következő lépés? Két megoldás kínálkozik. a: Rázúdítjuk az összes mindent, ami foglalkoztat bennünket (reménykedve abban, hogy a másik valóban ráun a dologra.) b: keresünk egy újabb kifogást (pl rövid sztorizás után hirtelen eszünkbe jut, hogy mégis csak akadt valami dolgunk) Egy a lényeg: minél gyorsabb szabadulni a kellemetlen szituációból.

Na de mi a helyzet a "Mi a gond? - Semmi, csak fáradt vagyok" formával? Az ember nem lehet örökké fáradt. Mégis milyen sokszor kapjuk az érdeklődő kérdésre ezt a választ. Azért vagyunk szótlanok, azért vagyunk kedvetlenek, mert fáradtak vagyunk? Könnyen lehet kezelni ezzel a standard reakcióval egy olyan témát, amit szintén nincs kedvünk fejtegetni. A másik fél védelmében, vagy mert nem érezzük szükségességét a kitárulkozásnak. Tudván, hogy ha belekezdenénk, azzal csak megbántanánk a másikat, s mi nem akarjuk megbántani őt.

Szavak, szófordulatok, amiket meggondolatlanul használunk, nem számolva a következményekkel...

Nem állítom, hogy minden alkalommal, mikor azt mondjuk valakinek, hogy "ráérsz" már rég leírtuk magunkban őt, s hogy minden alkalommal, mikor hosszú a történetünk, tényleg csak nem akarjuk elmesélni. Azt sem állítom, hogy minden alkalommal, mikor odafigyelést tanúsítva a másik felé nem akarjuk feltartani őt, csak a beszélgetést akarjuk hamarjában lezárni. Van, mikor tényleg nem sürgős valami, tényleg ráér vele a másik. Van, mikor tényleg hosszú és sokáig boncolgatható történetünk van, amit nincs idő elmesélni. Van, mikor tényleg azt érezzük, hogy minden közlésünk unalmas lenne a másik számára, amivel nem akarjuk az idejét rabolni.

De jó lenne meggondolnunk, hogy mit, mikor, miért mondunk.

Folyt. köv.