A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyar. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 21., vasárnap

56-ban az 56 megvan egyszer.

Így, október 23.-a közeledtével elgondolkodtam ezen az ünnepen, meg úgy az egész magyar mentalitáson. Figyelem, a nyugalom (értsd politikai meggyőződés, életfelfogás, hozzáállás) megzavarására alkalmas sorok következnek! Akit érzékenyen érint ez a téma, még nem késő megkeresni az X-et a jobb fölső sarokban, rákattintani és utána továbbhaladni.
3
2
1
Itt van ez az ünnep, amit minden évben kötelező megtartani, mert a naptárban pirossal van, akkor is, ha nem vasárnapra esik. Kötelező róla megemlékezést tartani az iskolában, és kötelező lefoglalni a legnagyobb gyülekezőhelyeket a városban, hogy kisebb-nagyobb csoportosulások tiszteletüket tehessék... De vajon hány olyan ember van, aki komolyan is veszi ezt az egészet? Aki nem csak ráparázik a 4 napos hétvége előtt arra, hogy "nem lesz nyitva semmi, éhen fogunk veszni"? Vajon hány olyan ember van, aki komolyan tudja, hogy miről szól ez a nap? És ki az, aki mélyebben is belelát, nem csak annyira, mint a történelemkönyvek? Ki az, aki tudja az előzményeit is, és a következményeit is? Ki az, aki tudja, hogy miért pont október 23.-a lett a piros betűs nemzeti ünnep?
Meg tudjuk-e szerettetni a fiatalabb generációval általa a hazánkat?
Nyilván sokkal könnyebb lenne, ha nem ócska politikai propagandabeszédekkel és kampánygyűlésekkel lenne tele a város ilyenkor. Ha nem arról szólna az esemény, hogy a zöld sapkások pártja a Maximilian téren, a sárga gumicsizmások pártja pedig a Minigolf téren gyűlik össze, hogy tartsanak egy évértékelő beszédet, meg aktuálpolitikai beszámolót...
Sokkal többet érne egy csendes megemlékezés azon a téren, ahol annak idején állt a Sztálin-szobor, s minden résztvevő elhelyezne a tövében egy szál fehér virágot, vagy egy kis mécsest.
Igazából engem is csak az zavar, ha egy történelmi eseményből, nemzeti ünnepből, fontos szerepet játszó mozzanatból egymást becsmérelő és lejárató, a többi ország vezetését elemző és a saját gazdasági helyzetünket feltáró parlamenti közvetítést akarnak csinálni... Ha nekem kell meghúznom magamat amiatt, mert én a történelmi változásokra akarok gondolni (ha visszaemlékezni nem is tudok, mivel akkor még kósza gondolat se voltam a szüleim 5-10 éves fejecskéjében)...
Vagyis miért kell a csendes megemlékezés helyett hangos ugatással "ünnepelni", és a történelmi jelentőségét elbagatellizálni egy a hazánkra és a nemzeti mentalitásra nagy hatást gyakorló forradalomnak?
És minden ünneppel ezt csinálja a kormány, teljesen mindegy, hogy épp ki ül a házelnöki székben, vagy ki megy tárgyalni az Unió alelnökével... Legyen akár március 15.-e (bár a kokárdát megőriztük, csak azóta rásóztak egy alternatív jelentést is...), augusztus 20.-a, vagy október 23.-a, a nép csak politikai flancokat kap "ajándékba" az ünnep méltatására... És csodálkozunk rajta, ha a gyerekeink, szomszédaink, utca embere nem tudja elmondani, mi is volt akkor?
Persze innen már egyenes út vezet odáig, hogy karácsonykor is a nyuszi jön, és húsvét is novemberben van... Nem beszélve a sárgán világító töklámpásokról, amik ijesztgetik a temető felé totyogó idős nénikéket már hetekkel a Halottak napja (mindenszentek) előtt.
Szoktam panaszkodni, hogy milyen neveletlenek a gyerekek, akiket tanítok. 6-7 éves emberkékről van szó, akiket a szüleik már nem nevelnek egyáltalán. Megtanítják a legcifrább kifejezéseket, de azt nem, hogy hogyan kössék be a cipőjüket. Megtanítják a slágerek szövegeit, de azt nem, hogy miből készül a lencsefőzelék... S ezek azok a szülők, akik a 80-as években voltak fiatalok, gyerekek... A laza rendszerben, amikor már kilábaltunk a kommunizmusból (persze egyesek szerint Magyarországon soha nem volt kommunizmus), hogy utat vegyünk a liberalizmus felé... Egyik igából a másikba hajtottuk fejünket, közben pedig elfelejtkeztünk arról, hogy az értékeinket átadjuk, és a gyerekeinket ráneveljük az engedelmességre, tisztelettudásra, becsületességre, szelídségre, és jószívűségre... Mi, a magyarok.
Egy ilyen nemzedéktől hogy várhatnánk el, hogy méltóképpen ünnepeljenek egy ilyen nemes-neves napot?
A műbalhé az meg megy... Amikor már arra sem futja, hogy egy kivonulásos, színpadon verset elszavalós, Himnuszt közösen eléneklős megemlékezést tartsunk, hanem az egészet lezavarjuk az iskolarádióban, akkor olyan megindító a műsor, hogy még az 1. osztályos gyermek könnye is kiszalad, s pityereg az egyik, meg a másik, a végén meg már öt különböző gyerek.
Nesze neked 56. évforduló, nesze neked!
Hát, én nem ilyen ünnepélyre vágyom. Az én október 23.-ám a Nemzetről, a nemzet történelméről, az elődeink hőstetteiről, az egyetemisták bátorságáról és a forradalmárok elszántságáról szól. Az én november 1-jém a halottaimról, az elhunyt családtagjaimról és barátaimról szól. Az én karácsonyom Jézus Krisztusról szól.

2012. június 7., csütörtök

4. Testrészeink

Elgondolkodtam azon, hogy honnan erednek bizonyos kifejezéseink. Pl "vállal egy ügyet", vagy "kezeskedik érte", "kilábal a problémából", "jól kezeli a helyzetet", vagy épp "leseggel a meglepetéstől", és így tovább. Olyan gazdag a mi anyanyelvünk! Néha fel sem tűnik a beszédünk során, milyen sokféle kifejezést használunk. Engem kiskoromtól fogva érdekelt a szóetimológia, szavak eredete... Sokszor nem is elégedtem meg azzal, hogy "német eredetű szó, a [...] igéből származik", hanem az eredeti kifejezés eredetét is meg akartam tudni. Ez az énem valahol még mindig aktívan él bennem. Sokszor gondolkodom el egy-egy szó eredetén, hangzásán, alakulásán, eleve is foglalkoztat a nyelv, a nyelv szerkezete, felépítése, szabályrendszere. De eléggé "lokálpatrióta" vagyok, mert szinte csak a magyar nyelv érdekel ilyen szinten.
Az ember általában a mindennapi életből vesz szavakat, valamit sokkal könnyebben körülír, ha társítani tudja egy hétköznapi dologhoz. Példának okáért vegyük a fentebb említett "vállal egy ügyet" kifejezést! Ha szó szerint vesszük, talán úgy értelmezhetnénk, hogy a vállára veszi. Akkor menjünk egy kicsit vissza az időben! Mit is vettek a vállukra az emberek? A liszteszsákot? vagy a fegyvert? vagy a csákányt? vagy a subát? Akármelyiket is, biztos, hogy nehéz volt cipelni, és nagy kitartás kellett hozzá. Vállalni kellett. S mi a helyzet a kezeskedik, vagy a kezel kifejezésekkel? Ezt talán még könnyebb megérteni, mint a vállalást. Ha valamit megfogok, akkor kezelem, a kezemben tartom. Ha valamihez jól tudok hozzáállni, akkor is kezelem. Jó-jó. De nézzük csak tovább... Hova tudnád tenni pl a "leseggel" mondást? Úgy meglepődik, hogy rögtön leül? De akkor is miért pont "leseggel"? Persze, persze, a fenekel az mást jelent... Sok kifejezés alapja egyik-másik testrészünk, s olyan könnyen túlszaladunk ezeken a szavakon... Pl ha azt mondom, hogy "körmölte órákig", vagy "torka szakadtából üvölt", vagy "a könyökén jön ki", vagy "füle botját se mozdítja",  "harcol foggal körömmel", "kirázza a kisujjából", "a háta közepére se kívánja", s még hosszasan lehetne sorolni őket. Mindnek van valami eredete, valami, amihez köthető, amikor először használták... Ez is érdekelt sokáig, vajon ki használta először ezt vagy azt a kifejezést a történelemben? Na, szóval ezeken gondolkodtam el, és még hosszasan fejtegethetném (na vajon ennek az igének van köze a "fej"-hez, mint testrészhez?) őket, de nem teszem. Hiszen ennek a bejegyzésnek se füle se farka. (Ugye? Megint...) Talán majd később még visszatérek egy frissítésben eme bejegyzéshez. Most így, azt hiszem, ennyi.

Zárásképp még egy zenét beteszek YouTube segítségével, csöppnyi kapcsolódási pont van közte és a bejegyzés témája között. :)