2014. február 2., vasárnap

Miért nem pont dél?

Azért tökre örülök neki, hogy november óta már nem délelőtt dolgozom, hanem délután... Novemberben ugyanis még el tudtam menni délután orvoshoz a különböző női létemből eredő problémáimmal, de ugye azt mondta, hogy (onnan számítva nagyjából 3 hónap múlva) menjek vissza hozzá, amikor elkezdem a harmadik levelet a gyógyszerből, hogy megnézzük, hogyan tovább. Nos, a dolog szépséghibája mindössze annyi, hogy ez az orvos csak délután rendel (délután is csak hétfői és csütörtöki napokon), de este 7-kor bezár a bazár. Én pedig ha akarok, se tudok 6-nál előbb odaérni. Szóval vagy felhívom őket, és kérek egy időpontot negyed 7-re, mikor már kezd kiürülni az egész SZTK, vagy keresek egy másik dokit... De úgy nem akarok járni, mint a fogászattal múltkor, hogy elvileg este 8-ig dolgoznak, de fél 7-kor már nehezükre esik engem ellátni... Más szempontból egyébként jó, hogy csak délre járok, így délelőtt elkerülve a tömeget tudok ügyeket intézni például bankban, vagy vásárolni, vagy vezetni járni, (és majd vizsgázni is, de itt most ünnepélyesen megfogadom, hogy február 18.-ig nem írok a jogosítvánnyal kapcsolatban semmit, és utána is csak sikeres vizsga esetén fogok róla említést tenni), tudok ajándékokat keresgélni az éppen aktuális ünnepekre az ünnepelteknek, és még egy csomó lényeges és hasznos dolgot... De azért döbbenetes számomra, hogy egy orvos megengedheti magának, hogy csak a hét két napján és akkor is csak délután rendel. Persze, tudom én, a fennmaradó időben a magánrendelőjében van, és/vagy az asszisztensével... mindenkinek a fantáziájára bízom, mit csinál, és szüksége van a plusz jövedelemre, csak akkor is dühít a nyavalyám, hogy miért kell beavatnom egy harmadik felet is, ha egyszer már egyvalakivel találtunk egy (úgy látszik hatásos) megoldást...
Ja, és ha már a megoldásoknál tartunk. Elhatározásra jutottam: elviszem Mancit a javítóintézetbe, és megvárom, míg rendes kislányt faragnak belőle. Ráfér egy kis kifejezésmód-javítás, tartásjavítás, és viselkedési normák javítása is. Majd meglátjuk, mennyi időre, és főleg mennyi pénzre lesz ehhez szükség... Úgyis holnap lesz fizetésnap, áldozhatok a kis drágámra egy keveset. De az biztos, hogy most nem nyújt százszázalékos teljesítményt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Pötyögj valamit körültekintően. :)