Megtörni a hagyományokat, vagy a hagyományoktól?

Kislánykoromban nem szerettem a húsvétot, mert igazságtalannak tartottam, hogy csokit csak a fiúk kapnak, és nekem - csak azért, mert nőnek születtem - csak a büdös kölnik jutnak. Aztán volt, hogy kisírtam a nagymamámnál a meglepetést, és kaptam két db kétszázast, ami még akkor nagyon nagy pénz volt (még papírból) és boldog voltam vele hetekig. Erős kifejezés azért a "kisírtam", mert csak odabújtam nagymamám ölébe, és kérdezgette hogy mi bajom van, és a kezembe nyomta a pénzt. Persze akkor is bűzlöttem már a sok pacsulitól. Érdekes módon valahogy húsvétkor mindig megjelentek azok a fiúk, akik pl születésnapomon elfelejtettek felköszönteni, névnapomat meg se említették, és egy egyszerű téli vagy őszi napon talán még a köszönésig se jutottak el, de tojást azért gyűjtöttek, és készek voltak minden versenyre, hogy kinek van jobb locsolóverse. Illetve versengtek azon, hogy ki gyűjtött több csokit/tojást/pénzt... Nekem meg maradhatott a versengés, hogy több locsolóm volt-e mint a többieknek, én meg már akkor is utáltam a locsolkodást. Ha előtte hajat mostam, hogy szép legyek, az sem használt, ha meg aznapra hagytam a hajmosást, ugyanolyan nyomorultul éreztem magamat. Ha valakinek csak festett főtt tojást adtam, húzta a száját, és ha nem kínáltam meg legalább egy pohár üdítővel, a tekintetével már a véremet lett volna képes meginni. Az utóbbi években próbáltam elmenekülni a húsvéti locsolkodók elől, és rejtélyes módon nem itthon lenni hétfőn délelőtt, de a szemfülesebbek bárhol utolértek... De idén azt mondtam, hogy nem. Megtöröm a hagyományt - amivel egyébként nem is értek egyet - és nem fogadok locsolókat. Megvettem előre a három csokit a három fontos férfinak (édesapám, bátyám és a szerelmem) és odaadtam nekik azzal a kikötéssel, hogy nem kérek cserébe semmilyen pacsulit és vizet a fejemre. Ja, meg édesapámnak még azt is mondtam, hogy a csokitojás papírját egy héten belül a kukában szeretném látni, mivel ő olyan igazi hörcsög típus, gyűjtögeti folyton a nassolnivalókat, és nem eszi meg, illetve csak akkor bontja ki őket, amikor már majdnem lejárt a szavatosságuk. De persze ha valami nyitva van (vagy éppen frissen készül(t) el a sütemény), abból rögtön és azonnal és mindig és sokat kell ennie. Na mindegy. Szóval odaadtam előre a csokoládékat és vártam, hogy elteljen a nap. Persze a kötelező rokonlátogatás alól nem tudtam magamat kihúzni, úgyhogy én is elmentem a családdal az idősebb bátyámékhoz, akik fél éve költöztek a kis panellakásukból az újonnan vásárolt nagy családi házukba, és nagy pechemre a locsolkodás idén is utolért. Mert a családom fiatalabb férfitagjai valahogy nem tudnak leszokni és én sem tudom lenevelni őket róla. D-nél már értem el sikereket, de a többiek még erősen tartják magukat... Még az sem riasztja el őket, hogy csokit nem adok... Ha teljes győzelmet nem is arattam, de azért egy valamit sikerült legyőznöm: a pacsuli-szagot. Ugyanis felkészülve a legrosszabbra elvittem magammal a kedvenc parfümömet (amiből reggel direkt egy cseppet sem fújtam magamra), hogy ha lesznek mégis olyan elvetemültek, akik mindenáron meg akarnak öntözni, legalább azzal tegyék. És ez sikerült is. Igaz töménytelen mennyiségben, de legalább jó illat áradt a hajamból. Ha valaha lányom lesz, nem tudom, hogyan fogom megszerettetni vele a locsolkodást, főleg akkor nem tudom, ha fiam lesz, mert egyik pedagógiai elvem, hogy csak arra lehet ránevelni a gyerekeket, amiket magad is vallasz. De ha valaha lesz gyerekem, nem tudom, hogy tényleg meg akarom-e fosztani az élménytől, amit a húsvét nyújt...hat. Mindenesetre ráérek még ezen dilemmázni. Egyelőre úgy néz ki, nem vagyok állapotos. :)