Egy régi történet:
Egyik rokonunkhoz mentünk még egy jó 10 évvel ezelőtt, én és a bátyám. A lépcsőház ajtaján éppen akkor lépett ki egy kisfiú, és így be tudtunk menni anélkül, hogy csengetni kellett volna. A kisfiú nagyon illedelmes volt, jó hangosan köszönt: "Csókolom." Én meg visszaköszöntem, és kedvesen mondtam neki, hogy nyugodtan mondhatja, hogy "szia", nem vagyok még öreg. (Ha csak nem számít öregnek egy 16-18 év körüli leány.) Majd a lépcsőházban felfelé sétálva megjegyeztem a bátyámnak, mennyire nem szeretem ha csókolommal köszönnek, ilyen idősnek látszok talán? Erre a bátyám kicsit sem kedvesen odavetette: "Ne csodálkozz, hogy lecsókolomoz, ha ilyen kövér vagy." Hát, köszönöm szépen... Olyan mélyen az emlékezetembe ivódott, hogy azóta érzem úgy magam, mint egy anorexiás, pedig még a bordáim sem látszanak ki...
Egy mai történet:
Bátyámnak tetszik egy lány, aki egyébként teljesen az ideálja. (Ő nem vallja be, de az összes lány, akire valaha azt mondta, szép, vagy jó az alakja, karakterre tökéletesen egyezik a mostani "kiválasztottal".) Elhatározta, hogy randira hívja, én pedig rákérdeztem, sikerült-e. Hozzátettem a lány nevét is, erre bátyám fennakadt, hogy lehet az, hogy ennek a lánynak mindenki tudja a nevét, csak ő nem tudta? Mire én: Hát, én már dolgoztam vele tavaly nyáron egy hetet, szóval onnan ismerem. De egyébként teljesen az ideálod, nem? Erre bátyám: "Nekem nincs ideálom. Különben is, kicsit vékony. Kicsit húsosabb lenne, szebb lenne." (A nagy büdös külsőségek, ugye... meg a valóság.) Én csöndesen visszakérdeztem, hogy milyen lenne az a testalkat? És most figyelj: "A te testalkatod teljesen megfelelő. Ennél nem kell vékonyabbnak lenni. Egy lányon legyen mit fogni." (Abba ne menjünk bele, hány lányt hogyan "fogott", de az egómat igenis megsimogatta a drága...)
Az eltelt nagyjából 10 év alatt szerintem nem hogy fogytam volna, de még gyarapodtam is kilókban, és hirtelen "vékony" lettem. Nem is kell fogyókúráznom, hisz a saját szekálós bátyám mondta, hogy ennél nem kell vékonyabbnak lenni. Úgy tűntek el rólam a kilók, hogy észre sem vettem!
Egyébként csak mellékesen jegyzem meg, nálam "jó" az, ha kicsit teltebb vagyok, mert akkor vagyok lelkileg kiegyensúlyozott. Ha visszatekintek az életemre, mindig akkor voltam "vékony", amikor nem voltam a topon lelkileg. Mihelyst kezdtem jól érezni magam, kezdtek szűkülni a ruháim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Pötyögj valamit körültekintően. :)